Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Nagy Vivien Erzsébet: Repedezett kezek
Az íjvesszők sebesen szelik át a levegőt, a szalmabábuk kettétörve hullanak alá. A késő nyári nap lemenő sugarai melegen simogatják a kis Audax bőrét. Arcélén néha megcsillan egy-egy izzadságcsepp, mely a kemény munka gyümölcseként ékeskedik a kislány arcán. Virágmintás íja tökéletesen passzolt kezeibe, ha nem tudnánk az igazat, akkor azt is mondhatnánk, hogy csak neki készítették. Oldalát kissé húzta a nehézkes kard, de kezeiben oly könnyedén forgatta, mintha csak egy tollpihe lenne. Zsenge kora ellenére fiúgyermekeket megszégyenítő harcművészeti tudással rendelkezett. Nem sokan mertek neki feleselni, noha ezt élénk, s heves természetének is köszönhette. Bár még csak 12 éves volt, de a felhőtlen gyermekszerelem már az ő életébe is beköszöntött. Harcias természete miatt nem sokan mertek vele szóba állni, sokan a falu szörnyetegének tartottak, emiatt Audax nem is talált magának soha sem barátokat. A felé irányuló ellenszenvet tetőzte szokatlanul zöld színű szeme, mely roppant ritkának számított. Mindenki kis damnationak csúfolta, bár Audaxnak semmi köze sem volt a bitorlókhoz. Többször zaklatták nem csak lelkileg, de testileg is, azonban a lelki támadások minduntalan jobban fájtak Audax-nak, mintha egyszerűen csak megverték volna. S egy ilyen alkalomkor ismerkedett meg Felix Ordon-nal, az egyetlen gyerekkel a faluban, aki nem vetette meg és a legtöbb esetben még ki is állt mellette.
- Szörnyeteg!- kiálltották kórusban a faluban Audax-al egyidős gyermekek.Audax figyelmen kívül hagyta a sértegetéseiket, s úgy tett, mintha nem is hallaná a feléje irányuló káromlásokat. Bár szíve legmélyén mindig is arra vágyott, hogy mindenki elfogadja és szeresse, azonban azzal is tisztában volt, hogy a jelenlegi helyzetben újra felszínre tört a bizalmatlanság és az előítéletesség. S szemeinek szokatlan színe, valamint kivételes harci tudása számos okot adott kételkedésre, hisz akár damnatio kém is lehetett volna, csupán az a jellegzetes fekete vonal hiányzott a karjáról. Titkos vágya volt olyanná válni, mint Freya, akit mindig is tiszteltek és tisztelni is fognak. Tudta, hogy ez csak egy vágyálom marad és soha nem fog valóra válni, de a gyermekévek pont ezért olyan szépek, mert ekkor még meg van a remény a boldogabb jövőre. Kedvenc meséje is Freya-ról, a Kilencekről és Umbgarda aranykoráról szólt. Azonban Umbgarda nem mindig volt fényes, s dicső, mint Radix, vagy éppen Freya uralkodása alatt. A képzetlen uralkodók alatt a birodalom sötét és nyomorúságos volt, mondhatni az emberek vesztő helye. Olyanok kezében volt a hatalom, akik saját szakállukra verték a pénzt. Ez vezetett oda, hogy a nép éhezni kezdett. Az emberek nem hittek az Istenek létezésében, nem hittek semmiben sem. Megfeledkeztek a Kilencek jóságosságáról, s hatalmáról. Egy darab elemózsiáért is a másik életét vették. Úgy tartják, hogy a Kilencek megelégelték ezt a helyzetet és Umbgardara küldték legféltettebb kincsüket. Ő volt Freya, egyike a flamma irányítóinak. Mondhatni ő a forrása a flammának. A Kilencek közül mindannyian nagy tiszteletnek örvendenek, de tettei miatt mindig is Freya-t tisztelték a leginkább.Az istenek közül Patrem volt az első, ki megszületett a világűrben felhalmozódott mágikus gócban. A legenda úgy tartja, hogy ő teremtette meg Umbgardat. Mítosz ugyan, de sokan hisznek benne, hogy Umbgarda egy hatalmas szörny hátán fekszik, akit maga Giant győzött le. Giant volt a második, aki megteremtette Mater-t, a mindenség anyját. Mater mindenre képes volt a gyermekeiért, mondák szerint világokat igázott le, s tüntetett el, mert azok megsértették egy-egy gyermekét.Patrem és Mater elsőszülött gyermeke volt Prudens, kinek a harc sosem volt a kenyere. Leginkább a stratégiák kidolgozásában jeleskedett, s a háborúk alatt mindvégig a háttérbe vonulva iszogatott, s élvezte az agglegény életet.Mater-nek ezután ikergyermekei születtek, kiket két teljesen ellentétes személyiséggel áldott meg az ég. Míg Dies jószívű és kedves volt, addig Luna telis tele volt ravaszsággal és furfanggal. Luna a csalfaság, a kétszínűség, az nőies elegancia, s a csábítás mestere, bárkit átejt anélkül, hogy az illető rájönne a csalásra.Az ikrek után született Vitae, ki megteremtette a halandókat, s mindent, ami Umbgardan és a világegyetemben él,s mozog. Az ő hatalma kimerül a teremtésben, képességeiből adódóan ártani senkinek sem tud, ezért sem bocsátkozott soha sem háborúba. Ellenben öccse maga volt a háború és a pusztítás. Mortem fivérével ellentétben számos csatát vívott már, s egyetlen példa sem volt arra, hogy a harcban alul maradt volna. A háború a vérében van, ellenségei rettegnek tőle, s ő ezt élvezi is. Csak a csatamezőn, karddal a kezében igazán önmaga.Mater utolsó két gyermeke Helia és Freya. Helia sosem vált felnőtt nővé, kinézete mindig egy 8 éves gyermekre emlékezteti az embert. A látszat ellenére azonban Helia még Prudens-nél is nagyobb tudással rendelkezett. Gyermeki viselkedése minduntalan színt csempéz az istenek monoton mindennapjaiba. Fraya Patrem és Mater legkisebb lánya. Bár Vitae teremtett minden élőlényt, Freya volt az, aki szárnyai alá vette a halandókat. Képes belelátni a jövőbe, s a flamma már eleve vele született adottsága. Úgy tartják, hogy még az istenek között is különleges helyet foglal el, hiszen hatalmával bármit képes véghezvinni. Önzetlen természete miatt ő volt az, aki alászállt a fenséges Mennyekből és segített az egyszerű halandóknak jó útra térni. Hatalmát megosztotta az arra méltóknak, s belőlük váltak a Magasztosak. Az idősek azt mesélik, hogy megjelenésekor kivirágoztak az évek óta korhadt fák, kiszáradt folyómedrek teltek meg vízzel, léptei nyomán friss fű és különleges virágok bújtak ki a szikes talajból. Freya nem bitorolta a hatalmat, hanem kiérdemelte azt, az emberek bíztak benne és tisztelték. A halandók helyzete egyre jobb és jobb lett, visszatért Umbgardaba a bizalom és a szeretet, s hamarosan beköszöntött az aranykor.Freya megjelenését követően ismét mindenki tisztelni kezdte a Kilenceket. Voltak, vannak és mindig is lesznek azonban olyanok, akik más isteneket tisztelnek vagy csupán csak hitetlenek. A más istenek nem mások, mint az Új Istenek. Ők Conscientia, Infernum és Somnium. A Damnati Nemzettség tagjai is ezen isteneket tisztelik. Freya számtalan alkalommal hangoztatta, hogy semmi gond nincs azzal, ha valaki valami másban hisz, hiszen mindenkinek meg van a joga a választásra. A baj csupán akkor kezdődik, amikor valaki rossz istent tisztel. Márpedig sokak szerint az Új Istenek békés és jótevő lények, ez azonban csak egy tévhit, mert ezek az istenek ártó szándékúak.Freya emberségesen bánt a néppel, ezért is választották meg az umbgardaiak királynőjüknek. Freya kezdetben óckodott, hiszen haza szeretett volna térni családjához, de végül még is Umbgardan maradt, s tovább oltalmazott minket sokak örömére. A Királynő számtalan alkalommal osztotta meg látomásait a néppel, többek között elmondta azt is, hogy egyszer majd a nem is oly távoli jövőben olyan idegen bitorlók jönnek, akik elfoglalják majd Umbgardat, s ő nem lehet ott, hogy megmentse az ártatlanokat. Elmondta, hogy közvetlenül nem avatkozhat többé a halandó világ ügyeibe, mert azzal felborulna az egyensúly. Azonban biztosított mindenkit arról, hogy pár év után Umbgarda ismét békés lesz, mert lesz valaki, aki a birodalom élére állva oltalmazza majd a szegényeket és az ártatlanokat a flammát használva.Audax számtalan alkalommal hallotta már ezt a mesét, s minduntalan abban reménykedett, hogy egyszer majd ő lesz az a hős, kit ebben a mesében már jó pár éve megjövendöltek. Gyermekes álmai azonban megdőlni látszottak, hisz nemhogy a flammát nem tudja használni, de még az emberek sem kedvelik.
- Tűnj innen! Hányszor kell még elmondani neked, hogy ne gyere a közelünkbe?!- hisztériázott egy szőke copfos kislány, majd taszított egyet Audaxon. A vártakkal ellentétben azonban Audax olyan szilárdan állt, mintha lábai gyökeret eresztettek volna, s helyette a szőke kislány került a földre.
- Sajnálom, hagy segítsek Lexa...- keltett Audaxban lelkiismeret-furdalást a tudat, hogy a szőke miatta került a földre, bár igazán semmiről sem tehetett, de a természete nem hagyta volna nyugodni, ha nem próbál segíteni rajta.
- Vidd innen a mocskos kezed!- ütötte odább Audax kacsóit Lexa. Bár Audaxnak csöppet sem esett jól a leány viselkedése, még is valami más vonta el a figyelmét. Míg Lexa kezei olyan simák és puhák voltak, mint egy újszülött arcbőre, addig Audax kacsói tele voltak bőrkeményedéssel, s sebekkel, ujjai érdesek és repedezettek voltak a folytonos munkától és gyakorlástól.
- Te szörny! Hogy merted fellökni Lexa-t?- sipított az egyik barna hajú kislány, kinek arcára Audax nem emlékezett. Gondolta biztosan új még itt vagy netalántán a szülei kevésbé engedékenyek vele. A barna hajú kisleány egy nagyobbacska követ hajított Audaxnak, ami el is is találta őt. Íves szemöldöke felszakadt, s szivárogni kezdett szokatlanul sötét vére, mire a gyermekek fújogni és sopánkodni kezdtek.
- Én megmondtam, hogy egy szörny.
- Jobb, ha nem kötözködünk vele, még a végén jelenti a damnatioknak.
- Szerintem meg jobb lenne, ha meghalna.
- Az lenne a legjobb, ha meg sem született volna.Érkeztek sorra a bántóbbnál bántóbb megszólalások, mik sorra szívfájdalmat okoztak Audaxnak, ő még is keményen tűrte. Arca rezzenéstelen maradt, még akkor is, mikor sötét vére már csípte szemét. Hátat fordított a kegyetlen népségnek, majd elindult haza, a falutól távolabb eső kis kunyhóhoz, ahol szerették és elfogadták olyannak amilyen.
- Mi történt az arcoddal?- fogta kezei közé kislánya arcát Agnes.
- Elestem.- adott rövid, s tömör választ Audax, majd elhessegette édesanyja kezeit és a szobájába vonult.Az idő már éjfél körül járhatott, s a család többi tagja már régen nyugovóra tért. Audax nem volt képes álomra hajtani fejét, csak a csillagos égboltot figyelte nagy zöld szemeivel, melyben az éjszaka leple alatt levetkőzött a homály, s látni lehetett azt a sok szomorúságot, mely a kislányban felgyülemlett. Az éjszaka volt a kisleány egyetlen menedéke a való világ borzalmai elől, mert ekkor senki sem látta, ha könnyei elerednek, s rideg ábrázata megtörik. Egyetlen fényforrásként a Hold világított be a kunyhó aprócska ablakán, melynek fénye élénken tükröződött vissza a lány krémes kezeiről, melyeket olyan vastagon kent be, hogy a tálban alig maradt belőle egy kevéske.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.