Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Bakos József: Ébredések
Szokatlan csend ölelte körül, amikor felébredt. A sötétített szobában állt a levegő. Nem érezte a szokásos parfümillatot sem. Szeme az órát kereste: 9:00
Halványan emlékezni kezdett az előző estére. Egy bárban voltak, öten-hatan. Új sikerüket ünnepelték. Cégük végre kifogta az aranyhalat, az üzleti világ egyik legnagyobb óriáscégével kötöttek reklámszerződést. Szerette volna elmesélni Katy-nek is, de nem vette fel a telefont, később pedig megfeledkezett róla, hogy újra felhívja.
A lány nem feküdt mellette, hiába kereste kezével a takaró alatt. A kis álomszuszék nem volt sehol. „Pedig mennyire jól esne most hozzá bújni!” – futott át rajta a gondolat, és valami furcsa érzés kerítette hatalmába.
Felkelt az ágyból, az éjjeliszekrényről felvette a távkapcsolót, amire a lakás berendezéseit programozták. Egy gombnyomással felhúzta a redőnyöket, de a szobában nem lett sokkal világosabb. Odakint gonosz árnyként gyülekeztek a felhők. A városra fullasztó, szürke massza telepedett. Ilyenkor nagyon utálta New York-ot.
Megdörzsölte homlokát, a kapcsolót az ágyra dobta, és a konyhába indult.
„Kávé! Sok kávé!” – dübörgött agyában.
A pazarul berendezett pult előtt állva elkezdte készíteni az életet adó nedűt, amikor pillantása az étkezőasztalra esett. Egy papírlap és egy kulcs feküdt a márványlapon.
Közelebb lépett, kinyitotta a félbehajtott cédulát és olvasni kezdte a mindössze két mondatból álló szöveget:

„Peter!
Nincs több türelmem arra várni, hogy végre én legyek fontos az életedben, és ne a munkád. Élj boldogan!
Katy”


Néhány másodpercig a remegő kézzel írt sorokra meredt, majd a telefonjához lépett. A lányt hívta, de hiába, ki volt kapcsolva. Csak a géphang jelentkezett, közölve, hogy jelenleg nem elérhető, próbálja meg később, vagy hagyjon üzenetet.
Idegesen dobta le a készüléket, a hálószobába ment, elővett valami ruhát a szekrényből és felöltözött. Cseppet sem érdekelte most, hogy elegáns-e, vagy sem.
Ezután megmosta arcát a fürdőszobában, megfésülködött és a tükörben kis ideig saját arcát fürkészte. Markáns, nem túl fiatal, de még mindig sármos figura nézett vele farkasszemet. Hirtelen úgy érezte, tükörképe a lelkébe lát, és mintha valami furcsa erő szorongatná izmos mellkasát.
A telefon hangja rángatta ki ebből a hangulatából. Nem akarta felvenni, de kitartóan üvöltött kedvenc száma, amit csengőhangnak állított be. Dühösen megkereste a készüléket, és felvette.

A cégtől keresték. Annyit mondtak csak, hogy baj van, és azonnal menjen be.
Vasárnap reggel, és ő ismét munkába indul.
Lábai szokásos rutinnak engedelmeskedve indul-tak el. Az ajtóban még leakasztotta bőrkabátját, és kilépett a lépcsőházba. Gyalog indult le a lépcsőn a másodikról, biccentett a ház biztonsági őrének, és kilépett az utcára a fotocellás ajtón. Orrba vágta a fülledt, szmoggal vegyült őszi levegő.
Komor arccal vágott neki a mindössze kétszáz méternek, amely a munkahelyéhez vezetett.
Mindig gyalog ment munkába, felesleges lett volna autóba ülnie. Ezért is szerette ezt a lakást. Minden igényét kielégítette, pazarul berendezett, és közel van mindenhez, ami számára fontos.
Katy nem annyira szerette, de az utóbbi időben mintha megbékélt volna vele.
„Katy!” – zakatolt újra a fejében.
A telefonért nyúlt, de hiába hívta a nőt. Zsebre tette a telefont, összehúzta nyakán a kabátot, és folytatta útját az iroda felé.

***

A férfi arra ébredt, hogy fázik. Nem volt számára szokatlan érzés, hozzátartozott mindennapjaihoz. Így ősszel, majd télen különösen.
Magára húzta a szakadt rongyköteget, amely egykor takaró névre hallgatott, lecsukta a szemét, és próbált kicsit aludni még. Elmenekülni az álom-világba, ahol minden szebb, jobb, tisztább.

– Hé öreg! – harsant egy könyörtelen hang, majd érezte, hogy kicsit odébb löki valaki.
Felnézett. Fájt a szeme. Kezdődő szürke hályog, tudta jól, hiszen szebb napokat is megélt már.
– Húzz el innen, amíg szépen mondom! Mindjárt nyitunk! – hallotta ismét a kemény, pattogó hangot.
Lassan megpróbált felállni. Elsőre nem sikerült, lábai elgémberedtek az éjszakai hidegben.
– Süket vagy talán? – csattant újra a hang, amit a környező házak falai fenyegetően vertek vissza, majd egy cipő rúgását érezte az oldalában.
– Mit vétettem én magának? – suttogta erőtlenül.
– Nem pofázol, hanem elhúzol innen! Világos? Jönnek a pénzes vevők, és nem szeretném, ha egy koszos csavargót találnának az ajtó előtt. Koldulni pedig meg ne próbálj! – folytatta a szigorú arcú férfi és a nyomaték kedvéért ismét rúgott egyet a takaróval bugyolált testbe.
Az öreg felnyögött és felült.

***

Peter ebben a pillanatban fordult be a sarkon és a második rúgást már látta. Soha sem érdekelte, mi történik az utcán, próbálta függetleníteni magát a hasonló eseményektől. Struccként, homokba dugott fejjel tudomást sem vett azokról, akik számára az élet nem olyan sima és egyszerű, mint az övé. Most azonban mágnesként vonzotta ez a jelenet.
Megtorpant néhány másodpercig, majd a két férfi felé indult, éppen akkor, amikor az áruház biztonsági őrének lába, kaján mosollyal ismét rúgásra lendült.

– Meg ne próbáld újra! – kiáltott rá az egyen-ruhásra.
Peterben valami mintha átkapcsolt volna. Elfelejtette azt, hogy a munkahelyén baj van, be kell érnie sürgősen. Egy pillanatra még Katy is kiment a fejéből. Nézte a magatehetetlen testet a földön és a fölé tornyosuló hájas alakot, aki zselézett hajjal, vaskos tokájával, fölényét élvezve, megvetően néz le áldozatára.
– Ne szólj bele, öcsi! – förmedt rá a fickó és már rúgott is.
Peter odaért a férfihez. Egy pillanatra elborult előtte a világ. Ökle hatalmasat csattant a kék ruhás biztonsági őr arcán, aki elterült a földön.
– Milyen odalent, te rohadék? – kérdezte. – Most te is onnan nézed a világot, mint akit ütöttél!
– Ezt még megbánod! – mordult fel a zselés hajú, és elővette a pisztolyát.
Peter kirúgta a kezéből, megmarkolta a földön fekvő férfi gallérját, felemelte, majd jobbról és balról is egy-egy pofont kevert le neki, majd visszalökte a földre.
A gyalogos járőr ebben a pillanatban érkezett meg. A körzetben rendszeres rendőri jelenlét biztosította a nyugalmat. Az egyenruhás felszólította Petert, hogy tegye a kezét a tarkójára, forduljon a fal felé, és eszébe ne jusson bármiféle meggondolatlan cselekedet.

***

A szoba kicsi volt, ablaktalan, egyszerű berendezésű. Csak egy faasztal, két szék és egy asztali lámpa szolgáltatta a szerény komfortot.
– Üljön le, mindjárt jön a rendőrtiszt, és kihallgatja! – hallotta az őr határozott hangját.
Leült, arcát a tenyerébe temetve ledőlt az asztalra és gondolkodott. Átfutottak előtte az utóbbi hónapok, évek eseményei. Katy megismerése, a munkahelyi gondok, majd a sikerek. Amitől mindig tartott, nála is bekövetkezett. Elhanyagolta munkája miatt az életét. Sablon szöveg, sablon élet. Nem ezt akarta…
Hónapok, évek teltek el, és a látványos sikerek mögött nem maradt tartalom. Csak egy lufi minden, ami kívülről szép és jó, de belül üres. Kegyetlenül üres.
Egy magas, csinos nő lépett be. Köszönés után leült a férfivel szemben és csak annyit kérdezett:
– Miért tette?
Peter hosszú ideig csak nézte a nő arcát, átlagos, de szép vonásait, és a válasza csak annyi volt:
– Azért, mert felébredtem. Álomvilágban éltem, de a valóság jobb és nem szeretném elveszteni azt, ami fontos…

A rendőrnő csendesen nézte a férfit és hallgatta szavait. Néha komor ábrázattal, néha mosolyogva…

***

Amikor kilépett az ajtón, észre sem vette, hogy várnak rá. Kiengedték. Nem emeltek vádat ellene, mert az őr nem tett feljelentést. Talán ő is felébredt és szégyellte tettét, ki tudja?

Tétován elindult hazafelé, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét:
– Hé! Engem már észre sem veszel?
Mint akibe villám csapott, úgy fordult meg.
Katy állt előtte. Hosszú, barna haját fújta a szél, arca kipirult, szemei huncut, édes fényben csillogtak, amit annyira szeretett. Testhez simuló ruha volt rajta, ami kiemelte tökéletes alakját.
Peter közelebb lépett, bőrkabátját a lányra terítette.
– Te meg… Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte meglepetten.
– A barátnőm az áruházzal szemben lakik. Nála aludtam, és reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam mit tettél – válaszolta a lány, majd átölelte Peter-t, és megcsókolta. Úgy, ahogyan eddig talán még soha.

Mindketten érezték, hogy ettől a pillanattól kezdve új élet kezdődik számukra.
6542
ritatothne - 2019. augusztus 25. 12:59:52

Kedves Józsi!

Ez nagyon tetszett. Ilyen egy igazi férfi, aki megvédi a gyengét, ráadásul nem vár érte semmit, sőt, akár a büntetést is vállalja. Nem gyáva, nem közömbös, nem csak néz, hanem lát is, és jól dönt.

Szeretettel: RitaSmile

5548
babumargareta - 2019. június 03. 18:43:28

Kedves Józsi !
Meghatóan szép,romantikus történetedet szeretettel olvastam.
Ugyanabban a világban,ugyanannak az embernek alkalma
nyilik hogy felébredjen a homályból,a maga elvont életéből.
Életében most először gondolt arra, hogy nem élhet az ember
a világon úgy, hogy legalább egyszer ne tegyen egy jó
cselekedetett.Szép lelki tanulmány -persze volt egy kiváltó
oka,ami nem elhanyagolható !
Sok szeretettel gratulálok....BabuHeart

6482
rozsa koncz - 2019. május 31. 17:44:14

Felébredni egy álomvilágból, annyi mint újra születni. " Mindketten érezték új élet kezdődik számukra". Gratulálok írásához, nagyon tetszik!Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.