Bakos József: Ébredések
Szokatlan csend ölelte körül, amikor felébredt. A sötétített szobában állt a levegő. Nem érezte a szokásos parfümillatot sem. Szeme az órát kereste: 9:00
Halványan emlékezni kezdett az előző estére. Egy bárban voltak, öten-hatan. Új sikerüket ünnepelték. Cégük végre kifogta az aranyhalat, az üzleti világ egyik legnagyobb óriáscégével kötöttek reklámszerződést. Szerette volna elmesélni Katy-nek is, de nem vette fel a telefont, később pedig megfeledkezett róla, hogy újra felhívja.
A lány nem feküdt mellette, hiába kereste kezével a takaró alatt. A kis álomszuszék nem volt sehol. „Pedig mennyire jól esne most hozzá bújni!” – futott át rajta a gondolat, és valami furcsa érzés kerítette hatalmába.
Felkelt az ágyból, az éjjeliszekrényről felvette a távkapcsolót, amire a lakás berendezéseit programozták. Egy gombnyomással felhúzta a redőnyöket, de a szobában nem lett sokkal világosabb. Odakint gonosz árnyként gyülekeztek a felhők. A városra fullasztó, szürke massza telepedett. Ilyenkor nagyon utálta New York-ot.
Megdörzsölte homlokát, a kapcsolót az ágyra dobta, és a konyhába indult.
„Kávé! Sok kávé!” – dübörgött agyában.
A pazarul berendezett pult előtt állva elkezdte készíteni az életet adó nedűt, amikor pillantása az étkezőasztalra esett. Egy papírlap és egy kulcs feküdt a márványlapon.
Közelebb lépett, kinyitotta a félbehajtott cédulát és olvasni kezdte a mindössze két mondatból álló szöveget:

„Peter!
Nincs több türelmem arra várni, hogy végre én legyek fontos az életedben, és ne a munkád. Élj boldogan!
Katy”


Néhány másodpercig a remegő kézzel írt sorokra meredt, majd a telefonjához lépett. A lányt hívta, de hiába, ki volt kapcsolva. Csak a géphang jelentkezett, közölve, hogy jelenleg nem elérhető, próbálja meg később, vagy hagyjon üzenetet.
Idegesen dobta le a készüléket, a hálószobába ment, elővett valami ruhát a szekrényből és felöltözött. Cseppet sem érdekelte most, hogy elegáns-e, vagy sem.
Ezután megmosta arcát a fürdőszobában, megfésülködött és a tükörben kis ideig saját arcát fürkészte. Markáns, nem túl fiatal, de még mindig sármos figura nézett vele farkasszemet. Hirtelen úgy érezte, tükörképe a lelkébe lát, és mintha valami furcsa erő szorongatná izmos mellkasát.
A telefon hangja rángatta ki ebből a hangulatából. Nem akarta felvenni, de kitartóan üvöltött kedvenc száma, amit csengőhangnak állított be. Dühösen megkereste a készüléket, és felvette.

A cégtől keresték. Annyit mondtak csak, hogy baj van, és azonnal menjen be.
Vasárnap reggel, és ő ismét munkába indul.
Lábai szokásos rutinnak engedelmeskedve indul-tak el. Az ajtóban még leakasztotta bőrkabátját, és kilépett a lépcsőházba. Gyalog indult le a lépcsőn a másodikról, biccentett a ház biztonsági őrének, és kilépett az utcára a fotocellás ajtón. Orrba vágta a fülledt, szmoggal vegyült őszi levegő.
Komor arccal vágott neki a mindössze kétszáz méternek, amely a munkahelyéhez vezetett.
Mindig gyalog ment munkába, felesleges lett volna autóba ülnie. Ezért is szerette ezt a lakást. Minden igényét kielégítette, pazarul berendezett, és közel van mindenhez, ami számára fontos.
Katy nem annyira szerette, de az utóbbi időben mintha megbékélt volna vele.
„Katy!” – zakatolt újra a fejében.
A telefonért nyúlt, de hiába hívta a nőt. Zsebre tette a telefont, összehúzta nyakán a kabátot, és folytatta útját az iroda felé.

***

A férfi arra ébredt, hogy fázik. Nem volt számára szokatlan érzés, hozzátartozott mindennapjaihoz. Így ősszel, majd télen különösen.
Magára húzta a szakadt rongyköteget, amely egykor takaró névre hallgatott, lecsukta a szemét, és próbált kicsit aludni még. Elmenekülni az álom-világba, ahol minden szebb, jobb, tisztább.

– Hé öreg! – harsant egy könyörtelen hang, majd érezte, hogy kicsit odébb löki valaki.
Felnézett. Fájt a szeme. Kezdődő szürke hályog, tudta jól, hiszen szebb napokat is megélt már.
– Húzz el innen, amíg szépen mondom! Mindjárt nyitunk! – hallotta ismét a kemény, pattogó hangot.
Lassan megpróbált felállni. Elsőre nem sikerült, lábai elgémberedtek az éjszakai hidegben.
– Süket vagy talán? – csattant újra a hang, amit a környező házak falai fenyegetően vertek vissza, majd egy cipő rúgását érezte az oldalában.
– Mit vétettem én magának? – suttogta erőtlenül.
– Nem pofázol, hanem elhúzol innen! Világos? Jönnek a pénzes vevők, és nem szeretném, ha egy koszos csavargót találnának az ajtó előtt. Koldulni pedig meg ne próbálj! – folytatta a szigorú arcú férfi és a nyomaték kedvéért ismét rúgott egyet a takaróval bugyolált testbe.
Az öreg felnyögött és felült.

***

Peter ebben a pillanatban fordult be a sarkon és a második rúgást már látta. Soha sem érdekelte, mi történik az utcán, próbálta függetleníteni magát a hasonló eseményektől. Struccként, homokba dugott fejjel tudomást sem vett azokról, akik számára az élet nem olyan sima és egyszerű, mint az övé. Most azonban mágnesként vonzotta ez a jelenet.
Megtorpant néhány másodpercig, majd a két férfi felé indult, éppen akkor, amikor az áruház biztonsági őrének lába, kaján mosollyal ismét rúgásra lendült.

– Meg ne próbáld újra! – kiáltott rá az egyen-ruhásra.
Peterben valami mintha átkapcsolt volna. Elfelejtette azt, hogy a munkahelyén baj van, be kell érnie sürgősen. Egy pillanatra még Katy is kiment a fejéből. Nézte a magatehetetlen testet a földön és a fölé tornyosuló hájas alakot, aki zselézett hajjal, vaskos tokájával, fölényét élvezve, megvetően néz le áldozatára.
– Ne szólj bele, öcsi! – förmedt rá a fickó és már rúgott is.
Peter odaért a férfihez. Egy pillanatra elborult előtte a világ. Ökle hatalmasat csattant a kék ruhás biztonsági őr arcán, aki elterült a földön.
– Milyen odalent, te rohadék? – kérdezte. – Most te is onnan nézed a világot, mint akit ütöttél!
– Ezt még megbánod! – mordult fel a zselés hajú, és elővette a pisztolyát.
Peter kirúgta a kezéből, megmarkolta a földön fekvő férfi gallérját, felemelte, majd jobbról és balról is egy-egy pofont kevert le neki, majd visszalökte a földre.
A gyalogos járőr ebben a pillanatban érkezett meg. A körzetben rendszeres rendőri jelenlét biztosította a nyugalmat. Az egyenruhás felszólította Petert, hogy tegye a kezét a tarkójára, forduljon a fal felé, és eszébe ne jusson bármiféle meggondolatlan cselekedet.

***

A szoba kicsi volt, ablaktalan, egyszerű berendezésű. Csak egy faasztal, két szék és egy asztali lámpa szolgáltatta a szerény komfortot.
– Üljön le, mindjárt jön a rendőrtiszt, és kihallgatja! – hallotta az őr határozott hangját.
Leült, arcát a tenyerébe temetve ledőlt az asztalra és gondolkodott. Átfutottak előtte az utóbbi hónapok, évek eseményei. Katy megismerése, a munkahelyi gondok, majd a sikerek. Amitől mindig tartott, nála is bekövetkezett. Elhanyagolta munkája miatt az életét. Sablon szöveg, sablon élet. Nem ezt akarta…
Hónapok, évek teltek el, és a látványos sikerek mögött nem maradt tartalom. Csak egy lufi minden, ami kívülről szép és jó, de belül üres. Kegyetlenül üres.
Egy magas, csinos nő lépett be. Köszönés után leült a férfivel szemben és csak annyit kérdezett:
– Miért tette?
Peter hosszú ideig csak nézte a nő arcát, átlagos, de szép vonásait, és a válasza csak annyi volt:
– Azért, mert felébredtem. Álomvilágban éltem, de a valóság jobb és nem szeretném elveszteni azt, ami fontos…

A rendőrnő csendesen nézte a férfit és hallgatta szavait. Néha komor ábrázattal, néha mosolyogva…

***

Amikor kilépett az ajtón, észre sem vette, hogy várnak rá. Kiengedték. Nem emeltek vádat ellene, mert az őr nem tett feljelentést. Talán ő is felébredt és szégyellte tettét, ki tudja?

Tétován elindult hazafelé, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét:
– Hé! Engem már észre sem veszel?
Mint akibe villám csapott, úgy fordult meg.
Katy állt előtte. Hosszú, barna haját fújta a szél, arca kipirult, szemei huncut, édes fényben csillogtak, amit annyira szeretett. Testhez simuló ruha volt rajta, ami kiemelte tökéletes alakját.
Peter közelebb lépett, bőrkabátját a lányra terítette.
– Te meg… Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte meglepetten.
– A barátnőm az áruházzal szemben lakik. Nála aludtam, és reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam mit tettél – válaszolta a lány, majd átölelte Peter-t, és megcsókolta. Úgy, ahogyan eddig talán még soha.

Mindketten érezték, hogy ettől a pillanattól kezdve új élet kezdődik számukra.
6542
ritatothne - 2019. augusztus 25. 12:59:52

Kedves Józsi!

Ez nagyon tetszett. Ilyen egy igazi férfi, aki megvédi a gyengét, ráadásul nem vár érte semmit, sőt, akár a büntetést is vállalja. Nem gyáva, nem közömbös, nem csak néz, hanem lát is, és jól dönt.

Szeretettel: RitaSmile

5548
babumargareta - 2019. június 03. 18:43:28

Kedves Józsi !
Meghatóan szép,romantikus történetedet szeretettel olvastam.
Ugyanabban a világban,ugyanannak az embernek alkalma
nyilik hogy felébredjen a homályból,a maga elvont életéből.
Életében most először gondolt arra, hogy nem élhet az ember
a világon úgy, hogy legalább egyszer ne tegyen egy jó
cselekedetett.Szép lelki tanulmány -persze volt egy kiváltó
oka,ami nem elhanyagolható !
Sok szeretettel gratulálok....BabuHeart

6482
rozsa koncz - 2019. május 31. 17:44:14

Felébredni egy álomvilágból, annyi mint újra születni. " Mindketten érezték új élet kezdődik számukra". Gratulálok írásához, nagyon tetszik!Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.