Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Állami terror (2019. június)
Avagy töredékek egy (űrhajó) hajótörött feljegyzéseiből

Nr. 01
Mióta magamhoz tértem és elkezdtem megismerni a környező világot, egyre jobban és jobban elborzadok. A lények, akik itt embereknek nevezik magukat, egy ismeretlen hatalom befolyása alatt állnak, anélkül, hogy ők maguk észrevennék ezt. Befolyása? Nem, ez nem is elég jó szó, nem fejezi ki azt, hogy valójában mind bábuk. Bábuk, akik nem veszik észre, hogy úgy mozgatják őket, hogy nem tudnak róla. Azt hiszik, hogy maguk mozognak, maguk döntenek és maguk gondolkodnak. Hogy lehet mindez? A befolyásolásuk olyan eszközökkel történik, melyeknek nagy része meghaladja a tudásukat. Ez elkezdődik már a születésük, azaz a létrejöttük előtt. Különböző programok helyeződnek el bennük, melyek jó része kezdetben még szunnyad, inaktív és különböző stimulusokra aktivizálódik. Aztán folytatódik az egész életük alatt: nem tudják, hogy mit vesznek magukhoz a táplálékkal, az italokkal, sőt, még a levegővel is, amit belélegeznek. Azt hiszik magukról, hogy szabad akarattal rendelkeznek, ők maguk dönthetnek el mindent: attól kezdve, hogy mit vásárolnak maguknak táplálékot, odáig, hogy mit dolgoznak és hol, kivel élnek. De ez tulajdonképpen mind mindegy. Bármit vásárolnak táplálékot, a Rendszer elég rafinált ahhoz, hogy sokféle kombinációban megkapják mindazt a narkotikumot, az emócióikat és a tudatukat egyaránt szabályozó és uraló biokémiai anyagokat, amelyek biztosítják, hogy amit a maguk döntéseinek képzelnek, az pontosan az legyen, amit a Rendszer a számukra eldöntött.

Nr. 02.
Észrevettem magamon, ahogy elkapni igyekeztek a gondolataimat, hogy úgy döntsek, és úgy cselekedjek, ahogy befolyásolni akartak. Egy ideje gyanítottam már, hogy nemcsak kiolvassák minden gondolatomat - már önmagában ez is szörnyű az én felfogásom szerint - de azzal is foglalkoznak, hogy felülírják azokat. Hogy ez a 'foglalkozásuk' miért nem sikeres, vagy csak ritkán, annak nem tudom az okát. Még csak kísérleti stádiumban vannak? Vagy csak nálam nem sikeresek - legalábbis biztosan nem mindig - és mindenki más észre sem veszi? Valamikor a régi időkben úgy tartották, hogy már az is elég megfélelmítő, ha az embereket állandóan megfigyelés alatt tartják, lehallgatják mindazt, amit mondanak, elolvassák mindazt, amit leírnak, és kamerákkal minden lépését figyelni tudják. Azt hitték, az ilyen szupermegfigyelősdi éppen elegendő elriasztó hatással lesz ahhoz, hogy senki ne cselekedjen másképp, mint ahogy a Rendszer megengedi. Istenem, milyen naivak voltak! Vagy már akkor tudták, akik a Rendszer haszonélvezői voltak, hogy mindaz csak a kezdet? Utána jönnek a sokkal fejlettebb lépések: a beültetett implantátok, ami nemcsak az egyes ember helyét közli állandóan a Rendszerrel, de a szervezete belső működéséről is állandóan adatokat szolgáltat, arról, hogy mekkora a pulzusa, mennyi a vérnyomása, miért izgul vajon, ha izgatott, és nem akar-e eltitkolni valamit a Rendszer elől.

Nr. 03.
Kiutaltak egy partnert nekem, mert egyedül élni már önmagában is egyfajta lázadás a fennálló Rend ellen. Vajon miért? Növeli az egyén szabadságát, hogy egyedül van? Miféle szabadságról lehet beszélni még itt?
Felemás érzésekkel fogadtam a dolgot, mikor megtudtam. Minek még egy spicli, hiszen úgyis mindent tudnak rólam a sejtjeim legmélyéig, ez volt az első gondolatom. Talán azt gyanítják, hogy mégsem tudnak mindent?
A kapott partnerem nem ellenszenves, mondhatnám úgy is, hogy rokonszenvet érzek iránta, de olyan rokonszenvet, amelybe erős szánalom vegyül. Mint ahogy ott, ahol felnőttem, ahonnan eljöttem, szánni szoktunk egy beteg kisgyereket, kinek minden jóakarat és segítőkészség ellenére sem adatik meg, hogy felnőjön. Ilyesmit érzek vele kapcsolatban, szívesen segítenék neki, de ez teljesen lehetetlen. Olyan messze áll mindaz, amennyit ért a világból, mindaz, ahogy ő a saját világát látja, hogy az áthidalhatatlan szakadéknak tűnik. Játszani szoktunk együtt és látom az arcán a boldog mosolyt, ha eléri, hogy megnevettet. De ez csak rövid pillanatokra enyhíti az egész szörnyűségét. A játék közben párhuzamosan gondolkodni szoktam. Nem azon a csatornán, ahol a verbalizált gondolataimat fürkészik, nem. Miről gondolkodom így rejtve? Leginkább azon, mint minden fogoly: van-e még menekvés. Nekem és ennek a világnak.

Nr. 04.
Miből fakad a hit? Nem a reménytelenségből? Nem abból-e, hogy amikor a tudat nem lát kiutat, akkor a tudattalan mélységeiből születik remény? Azt hiszem, hogy valami ilyesfajta hit él bennem is. Minden, ami racionális, ami megfogható, szavakkal leírható, reménytelen állapotot mutat: a Rendszer ural mindent és mindenkit, a legutolsó kis sejtjéig. És mégis. Az emberből ha elrabolni akarják az embert, ha géppé akarják tenni, valahol mégis megmarad. Láthatatlanul. Mert az ember nemcsak anyag. Valami más is még, amit nem tudnak megragadni. Ami nem anyag, azt nevezhetem élőnek? Azt hiszem, igen. Soha senki nem tudta még jól definiálni nekem, hogy mi az élet.

Nr. 05.
Próbáltam a hitről beszélgetni a társammal. Van itt valami, amit egyháznak neveznek, és ő azzal azonosítja a hitet. Valami olyan, ami nyilván az őket uraló rendszer teremtménye: egy mindenki fölött álló jóságos atyuska képe, aki mindenkinek jó és rossz pontokat osztogat, és aszerint jutalmaz vagy büntet. Belelapozva a Központi Agy programjaiba, meg is találtam azt a részt, amelyik ezt a jutalmazás-büntetés funkciót végzi. Az Együttélés Rendszere a neve. Istenem, gondoltam magamban egy meg nem fogalmazható ősi erőre gondolva, hogy lehet ilyenben hinni?

Nr. 06.
Többször gyötör a gondolat, hogy nincs menekvés. Mi lehetne a menekvés? Hová? Elpusztítani magamat? És ki garantálja, hogy a sejtjeimet a Rendszer nem használja fel valami bábu megteremtéséhez?
Vagy elpusztítani őket, mindent, ezt az egész gyilkos intelligenciát, ami fogságban tart mindent, minden létezőt? S mi lesz helyette? Az igazi élet, a dzsungel a maga vadságával?
Mert az élet, azt mondják, mindig újraindul magától.

Nr. 07.
A párom javasolta, hogy találkozzunk néhány ismerősével, menjünk egy közös kirándulásra egy parkba, a szabadba.
Miért valami parkba? Mert itt más nincs, ahová menni lehet. A bolygó vad, ember által nem látogatott részei minden embernek ismeretlenek, és a számítógépből sem lehet megtudni róluk semmit. Lehet, hogy a Rendszer törölte a lezárt részekről szóló információkat, de valószínűbbnek tartom, hogy csak az emberektől zárja el a hozzáférés lehetőségét.
A természeti parkok, ahová kirándulni lehet, gondozottak, látszik rajtuk, hogy felügyelet alatt állnak. Még keveset láttam csak belőlük, egyszer a társammal, és kétszer magam mehettem el sétálni.
A más emberekkel való találkozás ötlete pedig valami új dolog. Vajon ki találta ki? Szívesen hitetném magammal el, hogy a társam gondolt erre, de a józan ész azt súgja, hogy ez a Rendszer valamilyen új tesztje. Kíváncsi rá, hogy nem lázítok-e? Nem árulok-e el magamról többet, mint eddig? Sohasem voltam egy forradalmár típus, nem tudtam lelkesítő beszédeket tartani, igaz, a világomban, ahol éltem, ilyenekre nem is volt szükség.
Vagy lehet, hogy megismerek olyanokat, akik jóval magasabb szinten állnak annál, mint akiket eddig láthattam? Nem tudom. De a kirándulás ötlete felvillanyozott.


A fenti hét darabkán kívül nem maradt fenn semmi ezekből a feljegyzésekből. A néhány százezer évvel későbbi megtalálók először azon csodálkoztak, hogy a látszólag vékony anyag milyen jól fennmaradt, mikor megállapították a korát. Később annak örültek, mikor sikerült megfejteniük az ismeretlen nyelven íródott szöveg értelmét. De a legfontosabb, a fő kérdésükre ez az egyetlen, abból a korból fennmaradt írásos emlék nem adta meg a választ: arra, hogy miért pusztult el az a civilizáció, amikor ezek a sorok íródtak, és amely civilizációt ugyan még sok követett, de a rá való emlékezések ellentmondásosak maradtak.
3920
lilapetunia - 2019. június 03. 16:42:43

Kedves Kata!

Örülök, hogy tetszéssel olvastad, és köszönöm szépen, hogy hozzászólásodban elmondtad a véleményed.
Azzal én nem értek teljesen egyet, hogy önként vállaltuk ezt a rabságot, mert beleszülettünk az így fejlődő világba, és jó lenne, ha minél többünkben tudatosulna, hogy ez mivel jár. Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy minden embernek a szíve szerinti meggyőződésével kellene mindig választania jó és rossz között, egyre inkább felismerve a jót.

Szeretettel üdv:
Márta

5772
Saranghe - 2019. június 03. 13:04:03

Kedves Márta!

Érdeklődéssel olvastam soraidat. Nagy igazságokat tartalmaz. Bizony,mi korántsem vagyunk szabadok. Viszont a technikai fejlődésnek köszönhetően, mondhatjuk, hogy önként vállaltuk ezt a rabságot. Helyazonosítás a telefonon, adategyeztetés a bankban, telefonközpontnál, hangfelvételek készítése a közösségi oldalakon keresztül stb ... sorolhatnám! Hogy a gondolkodásunkat, és érzéseinket is befolyásolják, az már csak hab a tortán. De, azt azért hozzátenném, hogy hiába van egy vallás, egy hatalom, aki állít valamit, beskatulyáz, nekünk a szívünkben érezni kellene, hogy mi a helyes, és mi a jó, anélkül, hogy bárki megmondaná azt!!!!!

Gratulálok művedhez, ami szerintem pályázatra tökéletesen alkalmas. Remélem nyerni fogsz vele!

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.