Kaliczka Katalin: Láncok: Hatodik történet (2019. június)
Emlékek. Néha elég egy szó, máskor egy mozdulat, olykor egy illat, esetleg egy hír a rádióban és bevillan. Olyan élesen, mintha most történt volna két perccel ezelőtt. Pedig évek, évtizedek teltek el. Meglepődsz, megállsz egy pillanatra, hitetlenkedve vizsgálod magad. - Ez, hogy lehet? Hogyan felejthettem el? És most, éppen most miért jutott eszembe? - Kissé tétován teszed tovább a dolgod, nem is tudsz odafigyelni teljesen. Az emlékkép veled marad. Elgondolkodtat, megmosolyogtat, egy remegő kicsi könnycseppet gyorsan letörölsz az arcodról, nehogy meglássa valaki… Pár perc telik így el, de lehet, hogy néhány óra. Aztán az emlék újra feledésbe merül. De ki tudja mikor, hol, miért kerül elő megint? Ha előkerül!
Egyik reggel megtörtént, teljesen váratlanul. A mosást rakta be éppen a mosógépbe. Szép, elöl töltős, modern gép. Leguggolt, mint húsz éve mindig, és akkor megrohanták az emlékek. Mint egy lánc, egy régi-régi olvasón. Szemenként látta meg őket, ahogy a láncot fényesre koptatja az idő, egyre élesebben látta, minden mozzanatát pontosan felidézve, mint egy-egy imádságot a nagymama, morzsolgatva a tenyerén, kicsorgatva az ujjai között a már elmormolt imákat, a láncszemeket. Mire a végére ért, teljes lett a kép. A lelke végzett a penitenciával, amit az emlékek róttak ki rá. Az emléklánc a helyére került.
Első láncszem: - Azt a Jebuzeusát! - mondta bosszankodva. Je-bu-ze-u-sát, rázta utána a centrifuga a ritmust. Ránehezedett teljes súlyával. Nem hagyta abba. Nincs mit tenni, ki kell venni belőle a ruhát és átrendezni, hogy a centrifuga egyenletesen tudjon forogni. De hát nem sok türelme volt hozzá. Nagyon jó könyvet olvasott. „A rettenetes Kartal” volt a címe. Rónaszegi Miklós írta, és nagyon izgalmas volt. Imádta a történelmi regényeket. Vajon ki lesz a király? Károly Róbertnek szurkolt. Abban olvasta ezt a mondást: „Azt a Jebuzeusát”! Nem tudta mit jelent. Azt sejtette, hogy valami káromkodásféle lehet jó régről. Biztosan a 14. századból, hiszen a regény akkor játszódik. A jó Kartal lovag fejezte ki vele nem tetszését. Hát örömmel átvette. Pont passzolt a helyzetre. Elege volt a mosásból. Minden héten pénteken hatalmas mennyiségű szennyest kellett mosnia. Hatan voltak a családban, három felnőtt, három gyerek. Ő volt a legidősebb. 12 éves. Az öccse 8 a kishúga 5 éves. Nagymamája beteges, vékony asszony volt, nem tudott fél nap a fürdőszobában állni. Hálás volt magáért a szóért is, fürdőszoba. Nagyon keveseknek volt ilyen luxusban részük vidéken. Nekik szerencsére ezermester édesapja beszerelte a vizet, központi fűtést, sok kölcsönnel, egyedül. Nehéz volt a kosár a teregetnivalóval. Kivinni a fürdőszobából két folyosón, lépcsőn át az udvarra, ráfüggeszteni csipesszel egyenként a kötelekre, ami úgy hálózta be az udvart, mint valami villamos vezeték a városi közlekedést. Persze ezt csak hallomásból tudta, mert városban még nem járt. Édesanyja a gyárban dolgozott, édesapja villanyszerelőként a helyi termelőszövetkezetben. Olyan olajos, piszkos munkásruhája volt, hogy mindig azt kellett utoljára hagyni mert semmi mást nem lehetett vele együtt mosni. A keverőtárcsás mosógép szünet nélkül ment, órákon át. Betenni a ruhát szétválogatva, kivenni, kicsavarni, betenni egy nagy lavórba az első öblítő vízbe, amit adagonként cserélni kellett. Azután kicsavarni, áttenni a fürdőkádba a ruhákat, ahol várta az illatos öblítővíz, kicsavarni, betenni a centrifugába, persze szépen elrendezve, mert ha nem tetszett a centrifuganagyúrnak, hát dobálta magát, ha ráült az ember, akkor is. Előbb-utóbb a rakoncátlant meg kellett zabolázni, kivenni a ruhát, újra betenni. Mennyi idő! Ő pedig olvasni akart. OLVASNI! A fürdőszobában bokáig állt a víz. Mire végzett bizony jól kiázott a lába. Nem bánta. Gyorsan felmosott, még van fél óra amíg ebédért kell menni. Kezébe vette a könyvet.
Második láncszem: - Először mosógépet és centrifugát kell venni. Sajátot. Kellett volna kérni valakitől nászajándékba! Na mindegy, valahogy összespóroljuk rá, nem lehet mosógép nélkül a család! Két gyerekkel addig nem költözhetünk ki az új házba, amíg nincs mosógép!- mondta ellentmondást nem tűrően a férjének. Pedig tudta azt ő is nagyon jól! Üvegek sem voltak az ablakkeretekben, azt is meg kellett volna venni! A férje éjt-nappallá téve dolgozott, kalákában felépítették kicsiny házukat. A szülei közölték, hogy költözzenek ki. A nagylány 3 éves volt, a kicsi 1 hónapos. Nejlont szögeztek az ablakokra, vettek egy mosógépet és egy centrifugát. Sajnos a mosókonyhába nem terveztek fűtést. Senki nem kérdezte tőle az építkezés folyamán, ő mit szeretne? Nem az asszony dolga! Egyszer megkérdezték Arany Jánostól, hogy - Mit csinál, amikor haragszik?
- Hallgatok
- Ha nagyon haragszik?
- Nagyon hallgatok. - Mondta a költő.
Hát ő is nagyon hallgatott. A két gyerek mellett hetente háromszor mosott. A pelenkát kiöblíteni a csapban, betenni a gépbe, kivenni, kicsavarni, betenni a fertőtlenítős vízbe az egyik lavórba, kivenni, kicsavarni, első öblítővíz, második öblítővíz, illatos öblítővíz, centrifuga. Ez volt a menet. A keze olyan volt a végére, mint egy piros rák bőre. De büszkén teregette ki az udvarra a pelenkákat. Némelyik már rongyos volt a sok mosástól, de hófehér! Amikor a ruhák kerültek sorra együtt játszottak mosónőset a három éves nagylánnyal. Nevetve fröcskölték egymást a ruhákból kicsurgó vízzel. Türelmesen megvárta amíg kiszedte az utolsó öblítővízből a lánya a kis ruhácskákat és segített kicsavarni, betenni a centrifugába. A mosógépet még nem érte fel. Időnként már nagyon fájt a dereka. Nem törődött vele. Sok a munka, mindennel végezni akart, mire le kell fektetni a gyerekeket. Nagyon jó könyvet olvasott, folytatni akarta.
Harmadik láncszem: - Asszonyom, azt tudom tanácsolni, hogy guggolva tegye be a gépbe a ruhát. Semmiféle módon ne hajoljon, mert akkor nem múlik el a derékfájás! - Javasolta a doktornő. A kezére írtam fel egy jó kenőcsöt, ezzel kenje naponta legalább háromszor, és akkor megszűnnek ezek a nagy berepedezések, és már hívta is a következő beteget. - Guggolva? Azt meg hogyan? Mire gondolt a doktornő? Homlokráncolva ballagott a gyógyszertár felé. Guggolva? Elképzelte, hogy ezt hogyan valósítaná meg? Na neeeeem! Ezt biztosan félre értette. Guggolva nem lehet mosni! Még a bugyija is vizes lenne! Erre hangosan felnevetett. Állandóan fel volt fázva, mert a mosókonyhában a heti háromszori mosás alatt órákon át állt a vízbe, amit óhatatlanul szétlocsogtatott a sok öblítés és ruhakicsavarás miatt. Rászokott a rendszeres lábáztatáshoz, jó forró vízben esténként. Az segített. Arról nem is beszélve, hogy addig olvashatott. De olvasott evés közben, sőt főzés közben is. A helyi könyvtárban már a könyvek legalább felén ott díszelgett a neve.
- Guggolva mossak! Azt a Jebuzeusát! - nevetett . Azt meg hogy? Előkotort egy cigarettát, és rágyújtott. Néha megtette ezt. Kocadohányos volt. Mivel már nem szoptatott, megengedte magának időnként ezt a luxust. Kiváltotta a kenőcsöt.
„A Jebuzeusok Kánaán őslakói voltak, akik pusztán azzal érdemelték ki, hogy nevüket szitokként használták, hogy j-vel kezdődik” - idézte fel, amit nemrégen olvasott. Ez érdekes volt. Régen nem szabadott ám szitkozódni csak úgy! Komoly büntetést vont maga után. Ezzel nagyon egyet értett. Szegény őslakók, kedvenc szitokszava új értelmet nyert!
Negyedik láncszem: Annyira fájt a dereka, hogy a zokniját nem tudta felvenni. Az ujjai berepedeztek. Nem használt a kenőcs. Az ura nem szólt. Nem tudott neki segíteni. Három műszakban dolgozott keményen. Október volt, közelgett a születésnapja. Nem törődött vele, a napi rutin a háztartás, gyereknevelés, teljes embert kívánt. Aztán egy szép októberi napon arra kérte, menjen el a gyerekekkel sétálni, de ne siessenek haza, szép idő van, had játszanak amíg csak jólesik. - De hát mosnom kell!- tiltakozott élénken.
- Ne törődj vele, megvár! - mondta a férje ellentmondást nem tűrő hangon.
- Menjetek nyugodtan!
Amikor hazaértek, a gyerekek beszaladtak a konyhába, embere kézen fogta, és a mosókonyha felé terelte. - Gyere, moshatsz!
Gyönyörű elöltöltős automata mosógép állt a sarokban, fehéren, méltóságteljesen, hívogatóan. Szólni nem tudott. Egyszerre potyogtak a könnyei, és nevetett. A férje vele. - Guggolva mosni! Megvan! Hát lehet! Áttanulmányozták a használati utasítást, nagy óvatosan betette a szétválogatott első ruhakupacot. Tisztelettel vegyes néma áhítattal megtekerte az indítógombot. A gép elkezdte szivattyúzni a vizet. - Azt a Jebuzeusát! A mosókonyha száraz, a lába száraz, a keze száraz! Mit csináljon? Jaj mit csináljon? Ezt mindenkinek tudnia kell!
Remegő kezekkel előkotort egy cigarettát, kiment az udvarra, rágyújtott és izgatottan várta, hogy jöjjön már valaki! Végre jött a szomszédasszonya! - Szia Piroska! Kérdezd meg mit csinálok! - és lazán rátámaszkodva a kerítés tetejére, színpadiasan, a tőle telhető leglassúbb mozdulatokkal beleszívott a cigarettájába.
Piroska megütközve nézett rá. Nem tudta mire megy ki a játék. Értetlenkedve, hitetlenkedve, döbbent arccal mondta: - Szerintem dohányzol!
- Kérdezd már meg mit csinálok! - mondta sürgetően, szinte könyörögve.
- Na, jó! Mit csinálsz?
- Mosok! - vágta rá diadalittasan, megüdvözülve, kinyilatkoztatva, mint egy győztes hadvezér, aki most jött meg a csatából, és elsöprő győzelmét harsonákkal, dobokkal, kikiáltókkal adja tudtára a világnak. - Mosok! - és arcán letörölhetetlen mosollyal állt a kapu előtt.
A hirtelen rátört emlékek megnevettették. Újra látta maga előtt szomszédasszonya elképedt arcát. Arra lett figyelmes, hogy a lába elzsibbadt a guggolásban. Becsukta a mosógép ajtaját, megtekerte az indítógombot. Azóta ez már a harmadik automata mosógépe. A mozdulat már rutinszerű. Az áhítat a régi.
6041
Katalin - 2019. június 12. 17:53:30

Nagyon köszönöm kedves szavaitokat, jól esett!

Üdvözlettel:

KataHeartRoseSmile

4204
pathfinder - 2019. június 12. 16:01:59

Kedves Tollforgató!

De nagyon szépen felépítetted a láncolatot! Igen, apró bosszúságok után egy-egy, másnak hétköznapi dolog milyen örömet jelenthet másoknak! A főhőssel együtt örültem az új mosógépnek, használja egészséggel! Smile

Szeretettel gratulálok:
Kata Rose

6113
Csaba - 2019. június 05. 08:32:57

Kedves Alkotótárs!

Érdekes történetet hoztál, amiben benne van a hétköznapi ember öröme és tragédiája is . Éppen ezért olyan életszerű.
Gratulálok!
Üdvözlettel:Csaba

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.