Koncz Rózsa: Hangaszál: 5. rész
5.

Mártanak hangosan vert a szíve, fülében hallotta a lüktetést. Amikor kiszálltak a kocsiból rosszul érezte magát. Végigfutott az agyán a megalázás, a pénze elvesztése, elsápadt és összeesett. Johanna beszaladt a könyvesboltba segítségért. Jött is egy jóképű férfi, egy pohár vizet hozott a kezében. Amikor meglátta az ájult lányt, visszarohant a könyvesboltba. Johanna azonnal rájött, hogy ő volt az az ember, aki ellopta Márta pénzét, és miatta száműzték a zárdából. Mártat visszasegítették a kocsiba és ellátták.
Johanna bement a könyvesboltba és válogatott a könyvekből. A pénztárnál Gustav állt és nála fizetett.
- Uram, nekünk beszélni kell, de nem most, majd jelentkezem! - mondta határozottan Johanna.
Gustávba meghűlt a vér, de aztán lepergett róla. „Mit akar ez a nő? Legfeljebb őt is elcsábítom. Nagy kihívás lesz, mert ez a lány kemény diónak látszik, de megpróbálom” - nevetett magában.
Johanna szemei szikrát szórtak. Márta ismerte ezt a szúrós tekintetet, megijedt.
- Ugye nem csináltál semmit?
- Nem, csak vettem pár könyvet neked. Nézd meg, jók lesznek?

A kocsi lassan a faluba ért. Márta kimerülve kiszállt, reszketve bement a szobájába és magára zárta az ajtót. Johanna kétségbeesve kérte, hogy nyissa ki, de nem válaszolt és ajtót sem nyitott.
Mártában újra lejátszódott az este amikor Gustáv elvette tőle a pénzt és közölte vele, hogy nős. Odaadta magát egy szélhámosnak, tudatlan és naiv volt. Kegyetlenül kihasználták, megalázták.
Két napig nem jött ki a szobából. Johanna hagyta, ha neki így jó, akkor el kell fogadni. De azt tudta, hogy Gustavot megkeresi és megleckézteti. Visszaszerzi Márta pénzét. A gyerekeknek azt mondta, hogy a kisasszony gyengélkedik.
Márta megfogadta, hogy nem áll szóba soha többé férfiakkal, igaza van Johannának, a férfiak mind szélhámosak, gazemberek, nem szabad bennük megbízni. „Jobb nekem Johanna barátsága.” Gyereket szült volna Gustávnak, és boldog életet biztosított volna családjának.

Két nap múlva Márta kijött a szobából és egy gyönyörű fekete lovat látott az udvaron. Odament hozzá és beszélt hozzá:
- Hát te kivagy?
Megsimogatta a ló fejét.
- Én vagyok Estike - mondta Johanna. - Mától kezdve te vagy a gazdám.
Márta hátranézett, barátnőjét látta, egyik lábát a kerítésnek döntötte, fél lábon állt, jó nagyot szívott cigarettájából, Odaugrott hozzá és szorosan magához ölelte. Johanna becsukta a szemét és hagyta az ölelést, majd ő is átölelte Mártat, reszketve tartotta karjában.
- Johanna ezt nem fogadhatom el.
- De igen, elfogadhatod. Ezt azért kaptad, hogy ne legyél szomorú.
- Menjünk el lovagolni! - javasolta Márta.
- Eli hozd Hajnalt és nyergeld fel!
A két nő elindult az erdőbe, a kis ösvény felé. Elégedettek és boldogok voltak. Johanna Márta örömének örült. „Milyen bájos és szép ez a lány!” Megörült a gondolattól, hogy elveszítheti. Nagyon kell vigyázni, hogy meg ne sejtsen valamit az érzéseiről, de az ösztönök, és a kémia nagy úr. „Nem szabad elveszíteni a fejem, ez csak plátói szerelem lehet, nem szabad észrevennie, hogy mennyire szeretem.” Johanna bármit megtett volna érte.
A lovak lassan lépdelve a kis tisztáshoz értek, a kisasszonyok leugrottak a lovak nyeregből, és megitatták őket a forrásnál.
- Nézd csak mennyi gyönyörű virág! Ilyet még soha életemben nem láttam.
- Szedjünk belőle!
- De hát ez Hangaszál, sárga színű. A néphagyomány szerint, úgy tartják, ha leszeded a sárgán virágzó hangaszálat, valaki égő házban fog meghalni.
- Tetszik neked Márta? - azzal Johanna lehajolt és egy csokornyi hangaszálat szedett, majd Mártanak adta. Nem hiszek az ilyenekben! Te sem hidd el!
- Üljünk le! - javasolta Márta. - Az elmúlt napok nagyon kimerítették.
Johanna ölébe hajtotta a fejét és hálálkodni kezdett:
- Mit is tennék nélküled, te drága barátnőm? Senki és semmi nem lenne belőlem. Köszönöm neked, hogy vagy - pislogott nagyokat és elaludt.
Johanna szerelmesen nézte, simogatta tekintetével.
„Nem szabad megtudnia, nem szabad megtudnia” - mondogatta magában. A fejében ezer kalapács dolgozott. Mint a kovácsműhely, ahol izzó vasat ütnek-vernek. Hallotta kopogásukat. Lüktetett a feje, úgy érezte, hogy minden csepp vére a fejében van. „A titok az enyém marad örökre” - gondolta Johanna. „Csak engedje magát szeretni, bármit megtennék érte. Gustavot számon kérem az biztos, majd egyik délután, ha Mártának zongora órája lesz. Elmegyek és beszélek ezzel a gazemberrel.”
Márta békésen aludt, nem mert megmozdulni, nehogy felébressze. Epekedve nézte a lányt. Kissé sápadt, mégis milyen gyönyörű. Hatalmas szempillája, gyönyörű őzike szeme. „Csodálatos ez a lány.”
Egy pillanatnyi zavar az agyában és szájon puszilta Mártat, aki kinyitotta a szemét, Johannára nézett.
- Azt akartam, hogy ébredj fel, ideje visszamenni. Nem fáztál meg, még elég hideg a föld. Nem hagyhattam, hogy tovább ülj vagy aludj a földön.
- Köszönöm, drága barátnőm - mondta Márta.
Johannával madarat lehetett volna fogatni. „Nem vette észre, nem vette észre” - mondogatta magában. „Ez többé nem ismétlődhet meg. Nem akarom elveszíteni, belehalnék, ha elmenne.”
Ezekkel a gondolatokkal érkeztek meg a házhoz. Johanna leugrott a lóról és lesegítette Mártát.
- Óvatos légy, nem hogy bajod essék!
Eli meglátta csokrot és elámult.
- Sárga hangaszál!
- Ne csodálkozz Eli, tedd vázába a virágot!
- De Johanna kisasszony! Ez a sárga hangaszál nem jót jelent.
- Eli hallani sem akarom a véleményed, tedd azt amit mondtam!
A vacsorát vidáman fogyasztották el, majd pihenőre tértek, hiszen másnap tanítás.

Márta jókedvvel ébredt, aztán szomorúan látta, hogy a hangaszál teljesen elszáradt, mintha tűz égette volna. A tegnapi boldogság még a szívében volt, örömmel ment tanítani. Ráragadt Johannára és a tanítványokra is a jókedv.
- Ma gyönyörű nap van, csinálunk egy különleges napot - mondta a gyerekeknek. - Mi legyen az, mit szeretnétek?
- Játszani és zongorát hallgatni.
Kinn az iskolaudvaron önfeledten játszottak a tanítványokkal, amikor egy kocsi áll be az udvarba. Nagy kegyesen kiszállt belőle Johanna nagynénje Lídia.
- Johanna, beszélni szeretnék veled!
A lány meglepődve nézett.
- Hát te meg mit keresel itt? Megmondtam, hogy nem jöhetsz ide.
A nagynéni dühösen azt felelte:
- Komoly dologról kell beszélnünk.
Johanna behívta a szobájába.
- Ülj le! – mondta. - Mi az a fontos?
- Az Estikéről, a lóról van szó.
- Mit kell róla beszélni?
- Elhoztad úgy, hogy meg sem beszélted velem. Kinek kellett, annak a lánynak? Tudod, hogy a kedvenc lovam, a hét végén rókavadászatot rendezünk, szükségem van rá. Tudod, hogy Estikét én szoktam hajtani.
- De most nem hajtod, a lovak az enyémek, esetleg kölcsön kérheted.
- Neked is el kell jönnöd! A szomszéd birtokos, akit kikosaraztál, nagy ajándékot hoz neked.
- A fiát? Nem kell nekem, nem akarok hozzá menni. Akkora, mint egy kisgyerek, sánta is.
- Ámbár nagyon gazdag.
- Nem érdekel a vagyona.
- Mit akarsz? Férjhez kell menned, méghozzá hamarosan! El kell jönnöd innen, itt kell hagynod ezt az iskolát. Hidd el, jobb lesz így. Ha nem jössz el a hétvégére, nagyon megbánod, és a lovakat is hozd magaddal!
- Azt már nem! Mit képzelsz te vén banya? Ne szólj bele az életembe, takarodj az utamból, mert mondtam, hogy megöllek!
- Rendben Johanna, te akartad - azzal gőgösen a kocsihoz vonult, ahonnan még visszaszólt: - Döntsd el mi és ki a fontosabb a további életed miatt. Ez a sáros falu és egy kis semmit érő lány, vagy a rendes, neked való élet, egy jó férj.
Johanna olyan haragra gyúlt, hogy úgy érezte megbolondul. Berohant a házba és sírógörcsöt kapott.
Márta utána ment, mellé ült és simogatta az arcát.
- Mi történt, megint bántott?
- Igen, férjhez akar adni, de én nem akarom, nem akarok férjhez menni. Itt akarok veled maradni, tanítani, és a gyerekekkel lenni.
Márta megfogta Johanna kezét, és annyit mondott:
- Gondoljuk végig az egészet, nyugodtan, megfontoltan! Várjunk még pár órát, amíg megnyugszol egy kicsit, utána beszéljük róla!
Johanna megkönnyebbülve, szeretettel nézet rá.
- Máris megnyugodtam, mert te mellettem vagy. Ugye ez így is marad? Te olyan kedves, bájos és jó vagy. Nagyon szeretlek Márta!
- Én is úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél.
Johanna úgy érezte, hogy repül a boldogságtól, lassan megnyugodott, és kisírt szemeit megmosta hideg vízzel. Ez jót tett.
- Igazad van, most már beszélhetünk. Mihez kezdjek?
- Menj el a hétvégére, viselkedj úgy, hogy semmit ne vegyenek észre abból, hogy nem akarod ezt az esküvőt. Húzd az időt és hidd el, az idő mindent megold.
- Nagyon okos vagy - mondta és a homlokára egy puszit lehelt.
Egy rossz, csintalan tanuló diák édesanyja tojást vitt a tanítóknak, benézett az ablakon és látta, hogy a két nő simogatja egymás kezét.
- Szentséges úr Isten, ezek meg mit csinálnak?
A tojást lerakta az ajtó elé és elszaladt. Este elmondta az urának, hogy mit látott. Az ura csak morgott egyet és elgondolkodott: „Hát ezért nem akar férjhez menni Johanna. Ne beszéljünk senkinek erről a dologról, lehet, hogy nem jól látta!”
- Asszony! Senkinek egy szót sem, tudod, hogy engem sokszor megbíznak ezzel-azzal, pénzt kapok érte. Hagyd a fenébe az egészet! A gyerek is odajár az iskolába, jobb a békesség! Ilyet én még nem láttam, de hallottam már.

Vasárnap az asszony misére ment a családdal, előtte gyónt. Nem tudta megállni, hogy az atyának ne mondja el mit látott. Az atya elgondolkodva hallgatta.
- Te asszony senkinek egy szót sem! Lehet, hogy félreértetted a helyzetet. Én magam nem tudok rosszat mondani egyikre sem. A munkájukat nagyon jól ellátják, a gyerekek szeretik őket, sokkal okosabbak, mint ezelőtt. Hoztak be új tantárgyakat, jobban szeretnek olvasni, számolni. Ne kavard fel a vizet! Érted?
Az asszony megígérte, hogy senkinek egy szót sem. Az atya igencsak elgondolkodott, hiszen ismerte jól a tanítókat, sőt Johanna szüleit is. A másik lány kedves volt és okos, de nem tudta miért kellett a zárdából eljönnie. „Ha a városba járok, megtudakolom.”
Új imakönyveket rendelt a könyvesboltba el kell érte menni. Sok ember jár oda, biztosan tudnak valamit. A zárda világa nagyon zárt, onnan semmi hír nem jön ki.
Nem tudott meg semmit. Az atya onnantól kezdve elkezdte figyelni a tanítónőket, de semmi említésre méltót nem látott. Közelgett a rókavadászat ideje, Johanna felnyergelte lovát és elindult a birtok felé. Már messziről látta a tömeget, a kutyák hadát, hallotta csaholásukat, idegesen várták az indulást. A lovasok alig tudták féken tartani a lovakat is, idegesen táncoltak a kutyák vonítása zavarta őket.
Johanna megérkezett.
- Hol a lovam? Hol van Estike? Miért nem hoztad magaddal? Most én mivel megyek rókavadászatra?
- Amivel akarsz, van másik ló az istállóban, nyergeltesd fel!
A nagynéni éppen hisztériázni készült, amikor megjelent a szomszéd birtokos, gnóm fiával. Johannát kirázta a hideg, amikor ránézett. Eszébe jutott miről is beszéltek Mártával. „Óh Márta, kedves kis barátnőm, szót fogadok nem csinálok jelenetet.”
A kutyákkal nem lehetett bírni, ugráltak, csaholtak, megérezték a vadászat hevét, sokan voltak. A nagynéni egy fiatal kancát nyergeltetett fel.
- Elég szilaj - mondta, és alig tudta megtartani a szárral.
Indulás, szólt a kürt és a lovasok vad vágtába kezdtek, a nagynéni lova szélvészként rohant.
- Lassan szomszéd, még valami baj lesz! - mondta a szomszéd birtokos.
Johannát nem érdekelte a vadászat, inkább azon gondolkodott, hogyan lehetne utolérni a nagynénit. Hajnal a ló vágtába kezdett, Johanna utolérte nagynénjét és a lova hátsójára csapott az ostorral, a ló megijedt és két lábra állt, a nagynéni hatalmast esett, le a lóról. Johanna leugrott a nyeregből és megfogta a lovat, aki hátsó két lábán állt az elsőkkel pedig kapálózott, ugrált. A többiek is odaértek, a földön fekvő nagynénihez.
- Elvesztette az eszméletét, de lélegzik - mondta a szomszéd. - Vigyük vissza! - ajánlották. Vigyük a kastélyba!
Három ember a hajtók közül ráemelte egy hordágy félére és a többiek segítségével elindultak a kastély felé. Johanna vezette a lovakat, izgult, hogy életbe marad-e a nagynéni. Azonnal orvost hívtak, aki megállapította, hogy eltört a csigolyája, nem tud mozogni nyaktól lefele. A szerencse az, hogy él. Sokáig nem tért magához, egész éjjel virrasztottak mellette. Hajnal felé kinyitotta szemét.
- Johanna – mondta. – Johanna!
Az orvos szólt Johannának, hogy nagynénje keresi. A nagynéni nem arra gondolt, hogy hívja a lányt.
- Mi történt velem? - kérdezte a lánytól.
- Leestél a lóról.
- De hogyan? Nem ugrattam, nem volt előttem semmi.
- A ló valamitől megijedhetett - mondta Johanna. Lehet, hogy valami csúszómászótól. Csak egyszerűen a két hátsó lábára állt, és táncolt, te pedig leestél.
- Te jöttél mögöttem?
- Fáj valamid?
- Nem nem érzem.
- Aludj nyugodtan, holnap már jobb lesz.
Az orvos elmondta Johannának, hogy a nagynéni valószínűleg tolókocsiban fogja a hátralévő életét leélni. Johanna elborzadt, most mi lesz? Ő ezt nem akarta, ő csak rá akart ijeszteni. „Mi lesz most, mi lesz most?” - ismételgette magában. Johanna lelkiismerete megszólalt, nagyon megbánta tettét.

A nagynéni másnap beszélgetni kezdett az orvossal, aki tapintatosan elmondta neki, hogy a hatos és hetes csigolyája repedt el.
- Mi lesz a következmény? - érdeklődött a néni. - Nem érzem a lábaimat. Mikor fogok járni?
Az orvos diszkréten annyit mondott, hogy sok idő és sok-sok torna kell ahhoz, hogy újra talpra álljon, de lehet, hogy soha, csak nagy türelemmel kitartással lehet kezelni.
- Kérem, legyen türelmes és kitartó. Tudom, hogy a legjobb táncos volt a környéken és mozgékony asszony, nagyon nehéz lesz a mozdulatlanság, de most félre kell tenni minden siralmat és arra kell gondolni, hogy meggyógyul. Tornászt kérünk a városból, már megbeszéltem Johannával.
A nagynéni, aki örökmozgó és szereti a társadalmi életet, állandóan vendégeket hívott vagy vendégnek ment, most hisztériás rohamokat kapott.

Másnap reggel kérette Johannát.
- Elmaradt az újabb lánykérés – mondta. - Feltűnően nyugodt vagy. Most azt akarom, hogy vissza gyere az iskolából és engem ápolj!
Johannát elöntötte a düh.
- Mit képzelsz? Te elüldöztél, most meg azt akarod, hogy jöjjek vissza? Hát nem, ezt felejtsd el, van itt ápoló és gyógytornász is. Te akartad, hogy elmenjek, hát megyek vissza a faluba és ne hagyd el magad, majd én jelentkezek. Te csak gyógyulj!
A nagynéni utálkozva nézett Johanna után.
- Ezt még megbánod - sziszegte.

A birtokon megállt az élet, elmaradtak a táncos esték, a vadászatok, és a vendégfogadások. Egy öreg barátnőt engedett maga mellé a nagynéni, tőle megtudta, a pletykákat és azt is, hogy a szomszéd birtokos másik lányt nézett ki fiának. A néni nagyon dühös lett, mindenkit szidott, az ápolókat, a cselédeket, akikkel találkozott, mindenkit. Szinte állandóan hisztérikus rohamai voltak. A hangulata váltakozott, néha lehangolt, majd bizakodó, vagy éppen hisztérikus. A személyzet irtózva kerülte el. Minden nap végig élte a balesetet. Jó lovas volt, jól hajtott, eddig még soha nem történt vele semmi. Hacsak nem bántotta valaki a lovat, és mögötte Johanna jött, talán ő csinált valamit a lóval. Ahogy felidézte a jelenetet világossá vált előtte, hogy a lovat bántották, nem baleset volt. Ezt csak ő feltételezte, nem merte mondani senkinek. Azt mindenki tudta, hogy Johannával nagyon rossz a kapcsolata, de senki nem feltételezte azt, hogy a lány a néni életére tör. De megesküdött, hogy Johanna ezt nagyon megbánja. Mélyen hallgatott az okokról, még öreg barátnőjének sem merte elmondani.
A hetek gyorsan teltek a néni tolószékbe került. Egy reggel szólt a cselédnek, hogy készíttesse el a kocsit, bemegy a városba körülnézni. Végigkocsizott a főutcán, majd szólt a kocsisnak, hogy a könyvesboltnál álljon meg. Az ápolónővel betolatta magát a boltba. Egy csinos fiatalember jött elébe.
- Mivel szolgálhatok?
- Ajánljon valami jó könyvet!
A fiatalember bemutatkozott:
- Gustav vagyok, milyen könyvet szeret olvasni?
- Könnyed szerelmes történeteket. Látja, székhez vagyok kötve, az olvasás a legfőbb elfoglaltságom.
Gustav megszánta a nénit és sokáig foglalkozott vele, sokat beszélgettek, a néni egy egész délutánt töltött a könyvesboltban.
- Kit tisztelhetek az ön személyében? - kérdezte Gustav.
A néni elmondta, hogy a környék legnagyobb birtok tulajdonosának gyámja, és hogy van egy eladó sorban lévő unokahúga. Gustavnak felcsillant a szeme. „Egy gazdag nagynéni és egy eladósorban levő lány, akkor még kedvesebb leszek.”
- Legyen máskor is szerencsénk - mondta nyájasan Gustav.
A néni nagyon meg volt elégedve a kedves úriemberrel, és kérte, ha új könyvek érkeznek, értesítse, vagy szívesen látja a birtokon. Gustav boldogan dörzsölte össze tenyerét.
- Megígérem, így lesz.
„Kell egy kis kaland és a pénzem is igen fogy, a feleségem minden pénzt elrak, csak egy keveset ad. Nincs mulatozás, lányok után futkosás.” Most felcsillant benne a remény, hogy újra kalandban lesz része, és ha nagyon megéri, akkor a családját is otthagyja. Már úgyis unja az apaságot és a házasságot. Ki kell lépni újra a világba, hiszen a könyvesbolt jól megy, de neki haszna nem sok van belőle. És a felesége is nagyon öregszik és csúnyul, jó lenne már egy kaland. Elhatározta, ha megjön az új szállítmány, maga viszi el a birtokra a könyveket.

6266
Katinkakata - 2019. június 04. 22:30:16

Kedves Rózsa!

Egyre izgalmasabb a történeted. Gratulálok és várom a folytatást!RoseKata

6482
rozsa koncz - 2019. június 04. 17:09:53

Igen, jól gondolod, még nagyon sok meglepetésben lesz részük olvasóimnak. Köszönöm szépen, hogy ellátogattál hozzám. Légy legközelebb is vendégm. HeartRose

6081
varonklari - 2019. június 04. 17:02:36

Kedves Rózsa! Nagy érdeklődéssel láttam neki az olvasásnak, nem csalódtam. Gondolom ha Gusztáv kilátogat a birtokra, akkor bonyolódnak csak igazán az események.Gratulálok szeretettel: KláriRose

6482
rozsa koncz - 2019. június 04. 13:31:13

Köszönöm szépen!HeartRose

6191
Magdolna43 - 2019. június 04. 09:19:58

Kedves Rózsa!
Vártam a folytatást, nagyon érdekes a történeted.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.