Koncz Rózsa: Hangaszál: 10. rész
10.

Johanna berohant a nénihez, kiabált vele:
- Ki engedte meg, hogy a vőlegényem kutakodjon az irodában?
- Én, én engedtem meg, úgyis az övé lesz minden vagy nem?
- De igen, majd esküvő után, addig be sem mehettek az irodába! Se te, sem pedig Gustav, érthető? Konrád kérem állandóan zárja az ajtót, a kulcsot rajtam kívül senkinek nem adhatja oda!
- Igenis kisasszony.
A néni meglepetten nézett, feltűnt neki, hogy Johanna talán kiszimatolt valamit. Figyelmeztetni kell Gustavot, hogy óvatosabbaknak kell lenniük. Ki kell várni az esküvőt, aztán Johanna megnézheti magát. A néni tele volt tervekkel, már látta maga előtt Johanna büszke arcát elváltozni és könyörögni. „Már alig várom, hogy láthassam, nagyon siettetném az időt, de még egy hónap az esküvőig. Nagyon nehezen fog eltelni. Elveszem tőle a lovakat, üres kézzel, semmi nélkül fog innen elmenni, mi pedig boldogan élünk Gustavval, míg meg nem halunk” - álmodozott. De nem csak ő álmodozott, hanem Gustav is, csak ő egész másképp tervezte a jövőjét. Johannát is és Lídiát is kirakja, ő pedig a kis táncosnővel él és virul, bőven jut mindenre ebből a hatalmas vagyonból.
Johanna, Gustav feleségét kereste, de nem találta sehol, míg az egyik szomszéd el nem árulta neki, hogy hol keresse. „Most mit tegyek? Már csak három hét, meg kell találni.” Megbízott egy magánnyomozót, aki felkereste Franciskát és elmondta neki megbízását. A nő majdnem elájult. „Ilyen elvetemült gazember? Haza kell, hogy utazzak az esküvőre!”
Keresett egy megbízható nőt a néni és a gyerekek gondozására. Nem akarta a gyerekeket magával vinni. De amikor a néninek elmondta miről van szó, miért kell hazautaznia, ő ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekeket is vigye.
- Nagyobb lesz a szégyen - mondta a néni.
Franciska reszketve csomagolni kezdett, a gyerekek csalódottak voltak, imádtak itt lenni, megszerették a nénit, na és a tengert is, ahol naphosszat kinn voltak a parton. Ugyanis a nyaraló, ahol laktak a tengerparton volt.
„Hogy lephetném meg?” - gondolkodott Franciska, de Johanna megelőzte a döntésében. A kikötőben várta, és mindent elmondott neki.
Esteledett, Johanna kitalálta, hogy költözzenek addig Mártához, amíg az esküvői ceremónia elkezdődik. Franciska vonakodva, de belement. Márta, már ismerte az asszonyt, nehezen tudott vele beszélni, de meg kellett tennie. „Meg kell tudnom, hogy mi történt.”
Márta elmondta neki az egész történetet. Franciska okos nő volt, megnyugtatta, hogy nem ő tehet róla, hogy Gustav ilyen alattomos módon becsapta, nem ő a hibás, hiszen nem tudta, hogy nős. Egész jól megbarátkoztak egymással, Johannával is megállapodtak, hogy az esküvőn hívatlan vendégként ők is ott lesznek. A család.

Nagy volt a készülődés a birtokon, Johanna az esküvő ruháját próbálta a nagynénivel, Gustav már nagyon izgult, jött-ment a kastélyban. Nem mehetett ki a kastélyból, a vőlegénynek nem szabad látni a készülődést, nehogy szerencsétlenség történjen – mondta a néni

Eljött a szombat, az esküvő napja. Johanna idegesen járt fel alá, jöttek a vendégek, a kápolnát feldíszítették a székeket kirakták. A cselédség ünneplőbe öltözött, Márta gyönyörködött a csodaszép esküvői ruhájában. Mivel nem élt Johanna édesapja, így az öreg ügyvéd vezette a pap elé. Gustav már ott várta, megfogta a kezét és elkezdődött a ceremónia. Amikor az atya ahhoz a mondathoz ért, hogy aki ennek a frigynek akadályát látja, most szóljon vagy hallgasson el örökre, egy hang felet:
- Én… én akadályát látom - mondta Franciska és kilépett a tömegből a gyerekekkel,.
Gustavot meg kellett fogni, hogy el nem essen.
- Ki ez az asszony? - kérdezte a pap.
- A felsége vagyok és ezek itt a gyerekeink.
- Úgy tudom elváltak.
- Nem, nem váltunk el. Amíg volt pénzem, addig minden jónak tűnt, de ahogy elherdálta a vagyonomat, már se én, se a gyerekek nem kellenek neki. Tehát ma itt nem lesz esküvő!
Akkora hangzavar lett, hogy nem hallották egymás hangját, mindenki szörnyűködött, hogy történhet meg ilyesmi.
- A vőlegény egy gazember! - hangzott mindenfelől. El kell zavarni innen!
A cselédség megindult Gustav felé, ő megijedt és futva lovat kért.
- Kérem vissza a könyvesboltom árát! – kiáltotta.
- Az nem a maga pénze - mondta az ügyvéd. Az a pénz a jogos tulajdonosánál van.
Gustav egy felnyergelt lóra ugrott és vágtában elrohant. A néni repülő sóért esedezett, de senki nem figyelt rá. A cselédek és a kedves vendégek méltatlankodva beszélgettek
- Ilyen szégyen, ilyen szégyen - mondogatta Lídia, a barátnői legyezgették, vigasztalták, bevitték a kastélyba. - Mi lesz most, mi lesz most? – hajtogatta.
Johanna szólt az ügyvédnek, hogy a hallban üljön össze minden érintett, a többiek egyenek, igyanak, vigadjanak, mert ma ünnep van.
- Egy hazug árulótól már megszabadultunk, most jön a következő.
Márta szólt Franciskának, hogy maradjanak még, Johanna beszélni szeretne vele. A zenészek elkezdtek játszani, a vendégek táncoltak, vigadoztak.
- Tehát az ügyvéd úrnak van mondanivalója, és az pedig a következő: az előző házassági szerződés érvénytelen, minden pontja törölendő! - Az írnok nevetését vissza fogva írt. - A régi szerződés él, annyival kiegészítve, hogy Lídia megkapja a letétbe helyezett pénzt és a birtokot nyolc napon belül el kell hagynia, a további járandóságot, havonta kapja.
Lídia lefordult a székről.
- Segítség, orvost! - kiabált az írnok.
- Nem kell ide orvos. Néném, ha nem térsz eszedre, akkor még ma el kell menned és nem érdekel, hogy hova.
A néni körülnézett és jobbnak látta, nem hisztériázni. Miközben az udvaron mulatozás volt a házban komoly, sorsdöntő megbeszélések folytak. Johanna annyira kimerült, hogy véget vetett a mulatságnak, és ö is lepihent. Csak a néninek nem jött álom a szemére, azon gondolkodott, hogy Johanna milyen rafinált. „Mártát kell megközelíteni” - gondolta magában, elhatározta, hogy holnap elmegy hozzá.

De Márta nem fogadta, Johanna tiltására. Ezt a cirkuszt nem felejti el senki az már biztos. Másról sem beszéltek a környező településeken, főleg a cselédek vitték hozták a híreket. Az iskola elkészült, megkezdődik hamarosan a tanítás, Márta nagyon el volt foglalva, őt is kimerítették az elmúlt napok. A szülőket időben kiértesítették, hogy az új iskolában kezdődik a tanítás csak szeptember végén, Johanna esküvője miatt. Márta azt gondolta álmodik, saját kis villája, új iskola, mesés, csak Franciskát szánta, szegény asszony mihez kezd most? A nagynénje meghalt, a kis tengerparti villát elvitte az adósság. A gyerekeknek iskolába kell járni, hogy oldja meg?
Márta megbeszélte Johannával, hogy a vendégházat adják oda neki és a gyerekeknek, cserébe Franciska segít neki az iskolában, átveszi azokat az órákat, amely varrás, hímzés, festés, gazdálkodás, amihez igazán nem kell tanítói vizsga. Johanna helyeselte indítványozását, beleegyezett.
Franciska nincstelen lett, távolléte alatt Gustav a család házát is eladta a városban és a pénzt magának tartotta meg. Johannának nem jutott ideje másra csak a hivatalos ügyek intézésére, bármennyire erős egyéniség volt, egy szép napon összeroppant. Kizárólag csak Mártat engedte be szobájába, aki orvost hívott hozzá. Megállapította, hogy pihenésre van szüksége. Márta keresett egy intézményt, ahol az úri népség kiheveri fáradalmaikat. Az orvossal megbeszélte, hogy ajánlja fel Johannának. A lány sokat gondolkodott, de összeszedte minden erejét és kiadta a parancsokat. Franciskát is bevonta a feladatokba, okos asszony sok mindent rá lehet bízni. Johanna szinte sakkozott az emberekkel, igazi nagybirtokos módszerrel. Az intézőnek külön feladatokat adott, nem fog unatkozni. Konrád alig várta, hogy Johanna kitegye a lábát birtokról, titokban és nem véletlenül találkozgatott persze kizárólag hivatalos ügyben Mártával, aki fenntartásokkal fogadta, pár napig elutasította, aztán lassan megbarátkozott a férfival, tetszett neki, hogy ilyen kitartó. Becsületes, megbízható ember.
A néni figyelemmel kísérte találkozásukat az irodában és az udvaron. Johanna nem engedi, hogy Márta boldog legyen. Egy reggel idegen kocsi állt meg az udvaron és egy öreg, talpig úriember szállt ki belőle. Lídia azt hitte álmodik. Ráismert a befolyásos emberre, akivel fiatal korában szeretők voltak, és egy leánygyermeket szült tőle. Az öreg csoszogva kérte a cselédlányt, hogy jelentse be Lídia nagyságos asszonynál, aki, amikor meglátta, majdnem összeesett. Azonnal felismerte Leot, a szeretőt.
- Mit keresel te itt?
- Beszélnünk kell! - mondta Leo. - Keresem a közös lányunkat, mindenki kihalt körülöttem, az egy szem fiam, a feleségem, és az összes rokonom, nekem sem sok van már hátra. A vagyonom rá akarom íratni a lányunkra, akiről titokban eddig is gondoskodtam, de most eltűnt a zárdából. Úgy távozott, hogy nem hagyta meg a címét. Szeretném minél előbb elérni, amint mondtam, nekem sincs sok hátra. Nem tudom, merre van, én nem követtem az útját, nekem nem hiányzott, én éltem az életem, számomra mindig édes volt az élet, nekem nem kellett a boldogságomhoz.
- Gonosz voltál mindig, az is maradsz. Leo, kérlek, senkinek ne említsd, hogy nekem gyerekem van, itt senki nem tudja. Van nekem bajom így is. A húgom lányával vesződök, aki éppen most akar elzavarni a birtokról. Leo, ha tudsz valamit, légy szíves értesíts! Most már én is tartozni akarok valakihez.
- Lídia, te soha nem javulsz meg. Csak nem gondolod, hogy ezek után a lányunk szóba áll veled? Hogy hívják? - kérdezte Leo.
- Nem tudom - felelt Lídia.
- Akkor tőlem nem is tudod meg. Azt kívánom, hogy ne vidd el büntetlenül azt, ahogy bántál szegény gyermekkel.

Teltek múltak a napok Márta a hétvégén meglátogatta Johannát, már alig várta a találkozást. Amikor a kocsi begördült az udvarra, Johanna szaladt elébe.
- Márta, édes Márta, eljöttél.
Johanna szemmel láthatóan jobban volt, nemsokára haza akar menni. Elmondta, hogy sok emberrel megismerkedett, sok kapcsolatra tett szert. Ez a kirándulás nem csak hasznos, de jót is tett.
- De most te mesélj! Mi van otthon?
Márta mindenről beszámolt, az iskola jól megy, Franciska sokat segít és ügyes, a birtokon minden megy, mint a karikacsapás. Konrád nagyon komolyan veszi a feladatát. Johannának csak arról nem, beszélt, hogy beleszeretett a férfibe.
- Márta! Ugye szeretsz engem és nem hagysz el soha? Ígérd meg nekem!
Márta értetlenül állt, de megígérte. Johanna boldog volt. Átkarolta a lány vállát és úgy sétáltak az udvaron. A testvéreként mutatta be Mártát.
- A néni hogy viselkedik? Remélem, figyelsz rá, le ne vedd róla a szemed! Tudod jól, ha a szemébe nézel, a kezével csal, ha pedig a kezét nézed, a szemével. Amikor hazamegyek, a sorsa el lesz döntve véglegesen.
- Johanna! Hagyd a birtokon, kérlek, ne küldd el! Hova menjen? Senkije és semmije nincs.
- Menjen a lányához, akit eldobott magától. Márta, ez nem lehet vita köztünk, a néninek mennie kell.
Márta tudta, hogy a néni bűnös és gonosz mégis megmagyarázhatatlan szánalmat érzett iránta. Johanna észrevette.
- Ne gondolj rá másképp, mint gyilkosra, nem érdemel meg semmi jót. - Aztán hirtelen másról kezdett el beszélni és elvonta Márta figyelmét.
Jól telt a délután, Johanna boldog volt, hosszan integetett Márta kocsija után, aki hazafelé arra gondolt, mennyi mindent köszönhet barátnőjének. Tulajdonképpen neki köszönhet mindent, az egzisztenciát, a kis birtokot, a villát, az iskolát. Nagyon szereti és felnéz rá, de van valami, ami érthetetlen számára, ez a kisajátítás, ez a féltékenység, ez a bizalmatlankodás, nem érti, miért van. Addig a percig minden rendben van, amíg nem akar mással beszélgetni, vagy ismerkedni. Az élet rendje az, hogy a lányok férjhez menjenek Márta is benne van már a korban, miért nem engedi Konrád közelébe? Hamarosan hazajön és tisztázzuk ezeket a kérdéseket.
Mártát már a kapuban várta Konrád.
- Aggódtam maga miatt kisasszony, már olyan régen elment.
- Johannát látogattam meg, nem sokára hazajöhet.
- Mikor?
- Egy hét múlva, kérem, tegyen rendben mindent, hogy ne legyen kifogása, én elmondtam neki, hogy nagyon becsületesen dolgozik és mindenre kiterjed a figyelme. Johanna meglátja nagyon hálás lesz, talán még azt is megengedi, hogy találkozhassunk.
- Miért, szeretné?
- Igen Konrád, szeretném - mondta lesütött szemmel.
- Nagy örömöt szerzett nekem ezzel kedves kisasszony, nem kisasszony, Márta - aztán megfogta Konrád a kezét és hosszú csókolt lehelt rá, a lány pedig boldogan hagyta.
A néni mindezt végignézte az ablakból. „Ez egy adu a kezemben!” - gondolta és kárörvendően dörzsölte össze a tenyerét…


6266
Katinkakata - 2019. június 20. 21:52:56

Kedves Rózsa!

Ez a rész is bővelkedett izgalmakban. Gratulálok, és várom a folytatást! SzeretettelRoseKata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.