Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

csomor henriett: Segítségnyújtás az utcán
Még tavaly év végén kolleganőm egy testreszabott feladatot adott: írjam le, hogy az emberek képesek jót is tenni velünk, sérültekkel az utcán. Nem akartam vitázni vele, de a hat év alatt, mióta egyedül járom az utca forgatagát, sohasem tapasztaltam önzetlen segítségnyújtást. Tehát képtelen vagyok pozitívan látni a világot, egészséges létére neki teljesen más a véleménye, a példája ezt bizonyítja. Persze neki teljesen jó "képei voltak", pl. mozgássérült kollegám óraszíját teljesen ingyen megcsinálták.
Hiába törtem a fejem, semmilyen jócselekedet sem jutott eszembe, így pihentettem a témát.
Amikor a hatos városi buszra fel akarok szállni, s nem a buszvezető száll ki, hanem egy másik ismerős sofőr, aki mosolyogva lenyitja a rámpát. Barátságosan köszönünk egymásnak, majd megkérdezi, hol szeretnék leszállni, "Az Árkádnál" - felelem. Aztán előre ment a sovány barna hajú ember, s szólt a kollegájának hol tegyen le, aztán helyet foglalt. A Zsolnay szobornál a vezető megkérdezi a kollegáját: "Miért nem szállt le?" A válasza jólesően érintett: "Mert leengedi a hölgyet." A következő megállónál, mikor leszálltam, illedelmesen megköszöntem a segítségét, s további szép napot kívánva elköszöntem tőle. "Szia, viszont kívánom!" - válaszolt.
A következő sofőr akkor lett barátságos velem, mikor megértette, segíteni szeretnék neki, ugyanis elakadt a kocsim a rámpán, s nem akartam, hogy ő toljon fel, hiszen jócskán elhaladta középkora elejét. "Várjon egy kicsit!" - kértem, hátra tolattam, s nagyobb lendülettel sikerült felmennem. Azóta mindig megért, s előre köszön jókedvűen.
Említésre méltóak a következő sofőrök, akik kezdettől fogva szociálisan érzékenyek, s rendkívül barátságosak is.
A meglepően gondoskodó, szépkora felé ballagó sovány, őszhajú bácsika. Valahányszor sietek fel a kisutcán, mindig észrevesz a tömegben s képes perceket várni rám a buszmegállóban, s kedvesen mondja a felszállásnál: "Gyere csak!" - s megköszönöm neki, hogy megvárt.
Körülbelül egyidősek lehettünk az úriemberrel, aki mindig azt mondja nekem leszállásnál, hogy "Vigyázz magadra angyalom!" "Vigyázz magadra te is!" - válaszolom. Mikor elindul a busszal, mindig integet nekem. Ezek apró kis gesztusok, mindig jóleső érzést okoznak.
Az elmúlt évben örömben is volt részem. A helyi önkormányzat polgármestere segített kiadatni egyik könyvem. Mivel mind elfogyott, s nagy volt az érdeklődés, így nyomtatnom kellett még.
Könyveimet Ilike árulta a postán, szép lassan elkelt mind. Az egyik hűséges olvasóm, aki gondosan forgatta könyvemnek lapjait, miután elolvasta visszavitte, s azt mondta, nagyon tetszett neki, adják el mégegyszer, ő így segített nekem. Bevallom, soha ilyet még nem hallottam, de hálásan köszönöm neki jószándékát.
2019. június 21.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.