Koncz Rózsa: Hangaszál: 11. rész
11.

Konrád boldogan kísérte Mártát a villához.

Elmúlt egy hét, ünneplőbe öltözött mindenki és várták Johannát, a gazdát, a gyerekek dalokat énekeltek, a cselédek is kitettek magukért, bőséges lakomát készítettek. Márta zongorázott. A néni halkan odasúgta:
- Mondanom kell valamit.
- Jól van, majd szólok, mikor jöhetsz be hozzám, és nekem is mondanom kell valamit neked - mondta határozottan Johanna. - Majd ha sorra kerülsz, szólok.
A napok számonkéréssel teltek el a birtokon, Johanna mindenkit beszámoltatott az elmúlt egy hónapról. A legvégén az intézővel nézték át a papírokat és a munkálatok végrehajtását, hiszen bőven benne voltak az őszi munkálatokban.
- Konrád, maga egy rendkívül ügyes és megbízható ember, meg vagyok magával elégedve. Kérhet tőlem bármit, megkapja.
Konrád gondolkodási időt kért. „Még megbeszéli Mártával” - gondolta.
Johanna kezet fogott vele és kérte, hogy ne sokáig gondolkodjon. Még a néni van vissza, ez lesz nagy csata. Johanna felkészült testileg, lelkileg.
A néni a szobájában olvasott és egy csomó jegyzet volt előtte.
- Mi ez a sok jegyzet? Nézzünk oda, milyen számadásokat végeztél?
- Johanna, meg akartam neked mutatni, hogy ebből a pénzből nem jövök ki, amit apád örökül hagyott rám.
- Micsoda - ordított Johanna. - Még mindig nem elég? Mit akarsz még? Összejátszottál Gustavval, ő elárulta, de mit vártál tőle, hogy majd meglép veled, egy tolókocsis vénasszonnyal? Tudod, hol van most? A kis táncos barátnőjével valahol, ahol el tudja költeni a családi háza árát. Kisemmizte a családját, bolondot csinált belőled, te vén ostoba asszony.
- Johanna, kérlek, had maradjak a birtokon, nem ártok én senkinek, el leszek, úgy, mint eddig. Nem csinálok semmi bajt, segítek neked, ha akarod.
- Nem, te nekem nem fogsz segíteni, elvitetlek öregek otthonába, már intézkedtem. Hamarosan levelet kapsz, úgyhogy szedelőzködj!
A néni először könyörgött, aztán átkozódott, kiabált, felállt a székből, Johanna megfogta a vállát és visszanyomta a székbe.
- Most az lesz, amit mondok. Az egész életemet pokollá tetted, mert utáltál engem. Fiatalabb és szebb voltam, mint te, többen érdeklődtek utánam, irántad meg senki, mert ismertek. Egy feslett nő voltál és amellett gyilkos vagy. Tisztulj a birtokról és ne hisztériázz, mert most útnak bocsájtalak!
Lídia először nem jutott szóhoz, aztán kiabálni kezdett, elmondta magából kikelve, ordítva, hogy Konrád és Márta egy párt alkotnak.
- Szeretik egymást szerelemmel, a saját szememmel láttam.
Ennél nagyobb fájdalmat úgysem tudott okozni Johannának. Elmondta azt is, hogy ő már gyerek korában látta, hogy Johanna nem szereti a fiúkat, csak a lányokat.
- Megzsarollak, bosszút állok, erre megesküszöm. Jaj neked Johanna. Az egész világ rajtad köszörüli majd a nyelvét, de megérdemled. Tönkre teszlek, azt is megbánod, hogy élsz. Légy átkozott légy átkozott! - kiabálta utána.
Johanna az ajtónál állt és reszketett a felfokozott idegességtől. A lábai földbe gyökereztek, nem tudott elmenni az ajtó mellől. A kis cselédlány vezette fel a szobájába. Az agya zakatolt, hisz most találkoztak, akkor még Márta kedves volt hozzá. „Márta, ugye nem csaptál be, ugye engem szeretsz, jobban, mint Konrádot! Hisz azt mondtad szeretsz engem és soha nem hagysz el.” Sajgott, fájt a szíve, úgy érezte, hogy mindennek vége, hogy nincs tovább, hogy az élete már nem ér semmit. Nincs miért harcolni, nem érdemes élni - sírt Johanna. „Nem lehet, a néni össze vissza beszél, Márta megígérte, hogy jó lesz hozzám.” Aztán forrt benne a düh, a néni hazudik. Kiadta a parancsot, hogy a nénit most azonnal vigyék az öregek otthonába, a ruháit és a többi holmiját utána küldik.
- Szólj a kocsisnak, hogy fogjon be. Lídiának, hogy öltözzön, mert megy a kastélyból.
Lídia nem akart elmenni torkaszakadtából üvöltött, átkozódott, halálosan megfenyegette Johannát.
Johanna a szobája ablakából nézte, hogy berakják a kocsiba, sírva átkozódott és az öklét rázta, mutogatott visszafelé és a kocsi elvágtatott.
Johannának zúgott a feje reszketett, és sírógörcsöt kapott, nem tudott volna aludni. „Milyen átkozódva ment el, még jó hogy éjszaka, van kevesen hallották a birtokon.” Gondolkodott hogyan tovább, a szíve majd meg szakadt Mártáért, és ha ez igaz, őt is elüldözi a birtokról. Igen ám a második fenyegetésnek nem szabad hangot adni, mert a néni kikiabálja Johanna legféltettebb titkát. Elhatározta, hogy elmegy az öregotthonba és beszél a vezetővel, hogy a néni nem beszámítható.
„Nem várom meg a holnapot, aludni úgysem tudok, felnyergeltetek és elmegyek utána és viszem a holmiját. Jó gondolat” - mondta magában.
Vágtában indult a kocsi után, majd elkerülte őket. „Meg kell előzni” - mondogatta magában.

Ahogy az otthonhoz ért gyors bebocsájtást kért, a főnöknő sietve ment elébe. Johanna elmondta, hogy a néninek megháborodott az agya.
- Olyanokat mond, hogy elképedek rajta. Kérem, fogadja, már úton van, hívjon hozzá orvost, mert nem tud magán uralkodni.
Johanna egy csomó pénzt csúsztatott a főnöknő zsebébe.
- Rendben - mondta a főnökasszony. Van egy elkülönítő szoba, ott várja meg a reggelt.
Johanna sietve elköszönt, alighogy elment, odaért a kocsi Lídiával. Ordított, mintha nyúzták volna, össze-vissza beszélt, elvitték az elkülönítőbe és orvost hívtak hozzá. Hidegzuhany és altató ez nyugtatta meg. Nemsokára megérkezett a csomagja is.

Másnap reggeltől Lídia visszatartotta minden indulatát. Félt a hideg zuhanytól és az injekciós tűtől. Csendesebb lett, terveket szőtt, hogyan alázhatná porig Johannát. A napjai magányosak voltak, nagyon keveset beszélt, észrevette, nem hisznek neki, eljátszotta a jó modorát, hitelét.

Johanna vágtában ment haza, azt akarta, hogy tiszta fejjel érkezzen meg. Amint lefeküdt a kimerültségtől el is aludt.
Reggel zakatolt aggyal ébredt, az agya azt zakatolta, hogy Márta és Konrád. Ki sem ment a szobájából, végig akarta gondolni, miként cselekedjen. Szörnyű fájdalmat érzett szívében, lelkében. Az agya tudta, hogy nem lehetséges kettőjük kapcsolata, a nyilvánosság szégyene megölné Mártát, akit óvni kell, minden rossztól, hiszen olyan, mint egy kis törékeny virág, mint egy HANGASZÁL.
- Nem szabad engedni, hogy sérüljön, hogy megbántsák, tenyeremben kell tartani, mint egy kis madarat és vigyázva fogni olyan finoman és lágyan, ahogy lehet, csak akkor érzi majd szabadnak magát, és szívesen marad tenyeremben. Itt kell maradnia a tenyeremben, itt lesz jó helye tudom. Nagyon óvatosnak kell lenni - mondta magának Johanna.
Márta tanítás után megkereste Johannát, aki arra hivatkozott, hogy nagyon kimerült, és fáj a feje.
- Annál inkább engedj be! - mondta határozottan Márta, de az ajtó zárva maradt.
Johanna tudta, hogy Mártát meg kell kímélni az érzelmeiről. „De ebbe belehalok, halálosan szeretem.”
Nagyon szenvedett, világos volt előtte, hogy ez a szerelem nem tudódhat ki, józanésszel kell gondolkodni.
Aztán két nap múlva üzent Mártáért, hogy tanítás után várja. Márta nagy örömmel és egy kis virágcsokorral érkezett. Alighogy becsukta maga mögött az ajtót, Johanna karjaiba vetette magát. Johannát elöntötte a vágy és puszilgatta Mártát, reszketett a keze, simogatta Márta arcát és kezét. Márta visszahúzódott, neki elég volt ennyi a szeretetből. Johannát, mintha jéghideg vízzel öntötték volna le, azonnal észhez tért, leültette Mártát és elmondta a történteket.
- Márta, azt is mondta a néni, hogy te és Konrád szerelemmel szeretitek egymást. Igaz ez?
- Nem tudom, hogy szerelem-e, de nagyon kedveljük egymást, annyi bizonyos.
Johanna alig tudta leplezni idegességét, nagy erőpróba volt, hogy megőrizte józanságát. Végighallgatta Mártat és mondta, hogy fáradt, aludni akar, mert az elkövetkezendő napokban sok lesz a dolga. Márta elköszönt, megcsókolta Johanna arcát, és elment.
„Nem lehetnek egymásé, nem lehetnek egymásé - zakatolt a fejében - keresek egy másik intézőt, holnap utána nézek. Ősz van most itt az ideje, a frissítésnek.”
Lázasan kereste Konrád utódját, két hét múlva talált is egy öregedő úriembert, aki elvállalta a birtok igazgatását.
„No, ez jó lesz, ebbe biztosan nem szeret bele Márta.”

A hónap végén magához hívatta Konrádot és az új intézőt, bemutatta őket egymásnak. Konrádot utasította, hogy adjon át mindent az új intézőnek. A férfi értetlenül állt a dolog előtt, de tette, amit tennie kellett. Amint átadott mindent megkérdezte Johannát, hogy miért kellett átadni a birtok iratait? - Mert holnaptól kezdve már nem dolgozik itt, szedje össze holmiját és hagyja el a birtokot!

Sötét este volt már, Konrád el akart menni Mártához, de Johanna közölte vele, hogy Mártához készül. El is ment. Márta örömmel fogadta, de nagyon elkeseredett, amikor megtudta, hogy új intézője van a birtoknak.
- Miért küldted el Konradot, miért? Indokold meg!
- Nincs indok.
Márta sírva rohant ki a szobából, Johanna pedig hazament.
- Eli! Eli! - kiáltotta Márta sírva. Kérlek, menj el Konrádhoz és mond neki, hogy azonnal ide várom.
- Igenis kisasszony - mondta Eli és már száguldott is Konrád szobája felé, de már nem volt ott.
„Elmegyek utána - gondolta Eli. - A kisasszony nagyon szomorú, valami nagy baj történt, el kell jönnie Konrád úrnak.
Eli majdnem összeesett a fáradtságtól, mire odaért Konrád házához, bekopogott az ablakon.
- Eli vagyok, Márta kisasszony küldött.
Konrád pillanatok alatt kiment, látta, hogy Eli alig áll a lábán olyan fáradt.
- Gyere, Eli ülj fel mögém a lóra, visszaviszlek. Mi történt? - kiabálta hátra Konrád az utasának.
- Nem tudom, de a kisasszony nagyon sír, és kérte, hogy azonnal jöjjön.

A nagybirtokon már sötét volt, a villában egyetlen ablakban látszott, hogy ég a lámpa.
- Eli kérlek, erről senkinek egy szót sem, ugye érted?
- Igen, értem.
Mivel Johanna kifizette Konrádot, a pénz még a zsebében volt. Kihúzott belőle két papírpénzt és a lány kötényének zsebébe rakta.
- Nem fogadhatom el - mondta Eli.
- Fogadd csak el, még úgyis kell a segítséged, ugye segítesz nekünk?
- Igen - mondta Eli, aki mindent megtett volna Márta boldogágáért, nagyon szerette és becsülte.
Márta meghallotta a ló patáinak dobogását, rohant ki elébük. Konrád leugrott a lóról, átölelte a lányt, bementek Márta szobájába.
- Mi történt? – kérdezte.
- Érthetetlen - mondta Konrad. Nem értem, bármennyire is gondolkodom, miért rakta ki a szűrömet Johanna.
- Miattam - mondta sírva Márta. Megmondtam neki, hogy mennyire kedveljük egymást.
- De miért ellenzi a kapcsolatunkat?
- Nem tudom, nem tudok rájönni. Mindenkit, aki engem szeret, elküldi mellőlem. Nem értem miért.
- Valamit kitalálunk - mondta Konrád csak nyugodj meg drágám. Te ne tegyél semmit, nekem már úgysem tud ártani, majd én utána nézek ennek a különös viselkedésnek. Beszéljük meg, minden este eljövök hozzád, amikor már mindenki alszik. Eli nekünk fog segíteni, megígérte, csak te ne mutasd semmi jelét annak, hogy mi találkozunk.
Mártába forrt a szomorúság és a düh.
- Ki akar engem sajátítani de nem fogom engedni.
5772
Saranghe - 2020. január 14. 16:05:24

Kedves Rózsa!

Egyetértek Ritával, hogy Márta sem tanul a hibájából. Konrádot is hamar elfogadta, pedig már egyszer becsapták. Viszont a másság, még most sem dicsőség! Főleg nem Magyarországon. Van egy ismerősöm, aki soha nem fogja meg nyilvános helyen a barátnője kezét, mert még most is annyira megvetően néznek rájuk. Személy szerint nekem semmi problémám nincs vele. Sokkal rosszabb ha valaki nem vállalja fel, és ezáltal tönkretesz egy egy egész családot, amit a látszat miatt tartott fenn. Meg azáltal, hogy nem lehet önmaga lelki nyomorékká válik, és szörnyűségeket, akár gyilkosságokat követ el.

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

6542
ritatothne - 2020. január 01. 08:26:47

Kedves Rózsa!

Ez a rész is bővelkedett izgalomban. Igazából egyik szereplő se őszinte. Johanna nem mondta meg, hogy többet érez barátságnál Márta iránt, de Márta is titkolta a Kondráddal való szerelmét. Ismét titokban találkozgat, akárcsak az első esetben, amikor Gusztávhoz szökött ki. Nagyon aranyosnak állítod őt be, de ezt én jellembeli hibának tartom. Ha az apáca főnöknőnek megmondta volna, hogy szerelmes, akkor ő megvédhette volna attól, hogy egy nős ember csapdájába essen. Johanna visszaszerezte a pénzét és jólétet biztosított számára, de ő hozzá se őszinte. Nem vagyok elragadtatva a jellemétől. Mindig rászorul valakire, akit ráadásul még az őszinteségével se tüntet ki. Johanna sokkal egyenesebb és korrektebb. Persze, neki abban a világban ezt az érzését jogosan kellett titkolnia, hiszen még az én fiatal koromban is büntetés járt érte, aztán betegségnek nyilvánították, mára pedig már dicsőség a másság.

Szeretettel: RitaRose

5396
Kitti - 2019. november 06. 23:33:47

Az ártatlan lélek! Hogyan is sejthetné, mi az oka ennek a kisajátító ragaszkodásnak?
Kezdenek körvonalazódni a bogozott szálak végei...

6482
rozsa koncz - 2019. július 01. 14:02:29

Drága Klárika!
Valószinű, hogy szerdán már a végét olvasod írásomnak. Köszönöm szépen az elismeréstHeart.
Szeretettel üdvözöllek RózsaRose

6081
varonklari - 2019. június 28. 08:38:18

Kedves Rózsa! Mártában már kezd körvonalazódni Johanna tetteinek oka? Talánd Konrád lesz a megoldás kulcsa? Soraidhoz gratulálok szeretettel: KláriRose

6482
rozsa koncz - 2019. június 26. 21:29:25

Kedves Marika!
Köszönöm szépen! Szép esteét kívánok!Rose

6452
Szaipne Kiss Maria - 2019. június 26. 19:03:58

Mar vartam a folytatast. Szegeny Marta...
Szep estet kivanok: M.Rose

6482
rozsa koncz - 2019. június 26. 17:56:07

Kedves Magdi!
Köszönöm szépenHeartRose

6191
Magdolna43 - 2019. június 26. 15:51:22

Kedves Rózsa!
Jól bonyolítod a történetet érdeklődéssel olvastam.
Szeretettel gratulalok,
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.