Kaliczka Katalin: Bakancslista: Hatodik történet: Bakancslistás történet (2019. július)
Kihúzta a fiókot. Kissé nyikorgott, régi íróasztal tartozékaként megengedhető volt neki ez a kis rendellenesség. Egy nagy köteg papír volt legfelül. Szépen, időrendbe rakva, katonás rendben sorakoztak a lapok. Régi, polgári család sarjaként szívta magába a teljességre való törekvést. Hitte, hogy ebben gyökerezik az érték. Remegő, öreg, ráncos keze megállt egy pillanatra.
- Érdekes - gondolta. - Minél öregebb az ember, annál közelebb jönnek az ifjúkor emlékei. Olyan élesen, szinte bántja megkérgesedett elmém. Ami még érdekesebb, szinte megfoghatatlan, hogy ifjonti érzéseim, gondolataim, most, idős koromban visszaköszönnek! Hogyan is írtam egykor?
"Senkim, egy emberem sincs, akihez írhatnék, aki nem utál, vagy akinek nem vagyok közönyös . [...] A legtökéletesebben egyedül vagyok. Én tudom, hogy zseni vagyok. [...] Választott ember vagyok, és sokra fogom vinni, vagy semmire sem fogom vinni, de produkálni fogok, érzem, tudom, hogy ez kikerülhetetlen. [...] Az életemet eddig is én csináltam, ezután is én fogom csinálni."
Megvan ennek a levélnek a másolata is. Szépen, lefűzve. Minden megvan. Ha nem papíron, hát a fejében. Olyan az elméje, mint a szivacs... Mindent felszívott, befogadott. Talán túl sok mindent. Aztán amikor telítődött, kiengedte egy részét. Kiírta magából. Volt mit. Harcos jelleme nem bírta az igazságtalanságot, abból pedig volt elég. Megvakarta a fejét. - Mit éltem meg a legnehezebben? Talán belenyugodni a megváltoztathatatlanba! Nem! Abba még ma sem! Mert az írók, nem tehetetlenek!
"Egyszer mégis az írók csinálnak majd harminc országból Európát, az írók, a lélek aggályos kalandorai, az összes fináncok ellenére. Nehéz lesz!"
Ez nem sikerült. Még nem. Mennyi minden iránt lelkesedett! Mit meg nem tett annak érdekében, hogy hallassa a hangját! Újságírás, tudósítások, regények garmadája! Mi végre? Kinek akarta megmutatni?
Menekült. Mi elől? Az emberi gyarlóságok. A kicsinyes emberi gyarlóságok. Keserűen elmosolyodott. Milyen egyszerű! Így, visszatekintve mi mást tehetett volna?
Német ország, Párizs, Francia ország, London, Olasz ország, Amerika. Mit keresett? Talán az igazságot. Magyarországot. Egy kicsit az otthon melegéből. Kassát. A szüleit, testvéreit, gyermekét, feleségét, szerelmeit. Az életet. A boldogságot. Van olyan? Ha van, akkor hol, meddig keresse még? Hányszor visszhangzottak a fejében ezek a gondolatok! Százszor, ezerszer?
Mennyi búcsút kellett megélnie! Hol reményekkel telve, hol elkeseredetten, hol összetörten, mégis ment tovább. - Nyughatatlan lennék?
Éles fájdalom hasított az oldalába. - Gyógyszert kéne bevenni. - Lebiggyesztette a száját. - Most? Ugyan minek?
A kihúzott fiók nyomta a hasát, de nem tolta beljebb. Nézte a mívesen kidolgozott fiók szélét. Igen. Ez időtálló munka. Felemelte a fejét. A tágas dolgozószobában minden a régi, polgári életformát tükrözte. A négy fal plafonig bepolcozva. De a polcokat csak sejteni lehetett a sok könyvtől. Középen egy kis asztalka, rajta csipkés terítő, palackban víz, mellette pohár. Két kényelmes fotel terpeszkedett mellette, fából faragott álló lámpa mögötte. Kényelmes íróasztala az ablak előtt helyezkedett el, rajta az elmaradhatatlan írógép, benne megkezdett papírlap, rajta írás: Bakancslista. Egyedül a szőnyeg hiányzott. Amióta nehezen járt, a bot minduntalan beleakadt. Eltávolíttatta.
Pedig Amerikában mindezt nehéz volt megvalósítani. Mégis idemenekített egy kis szeletet a letűnt időkből, amikor még érték volt az ember. Amikor még a szokások fontosak voltak. A műveltség nem hivalkodás, a hagyományok nem lebecsült csökevények… Megtörölte a homlokát.
- Keserű ember lettem. Azt mondják, nincs rá okom, mindent elértem az életben. Mégis, mi az a minden? Felemeltem a szavam, meghallgatták? Nem! Ezerszer is nem! Az élet elvette cserébe a kisfiam. A háborúban menekültem. Hol a felelősség? Ki vállát nyomja? Hol az értelem, és szolidaritás ereje? Csak az ösztönök rémuralma hatalmas? Hittem hazám politikusaiban. Csalódottságom, keserűséggé fajult. Nem hiszek már senkiben és semmiben. Hát akkor, nincs rá okom? Nincs okom keserűnek lenni? gyászolni? Senkim nem maradt! Szüleim elmentek, Drága testvéreim, mind egymás után sorra! Nevelt, sajátomként szeretett fiam, Hű társam, feleségem! Nincs! Senkim sincs! - Öklével ráütött az asztalra.
A zajra felrebbentek a sirályok az ablakpárkányról. A tenger felől hűs, párás levegőt hozott a szél. Nehézkesen felállt, még mindig nem tolta be a fiókot. összehúzta magán a házikabátját, odament az ablakhoz és kinézett rajta. De nem a tengert látta. A Margit sziget fáit látta maga előtt, a szökőkutat, a konflist, a lustán sétáló embereket, a Dunába kavicsot dobáló gyerekeket.
A rikkancs lóbálta az újságot, teli torokból kiabálva: - Pesti hírlap!
Eszébe jutott egyik versének részlete:

"Látjátok, feleim, szem'tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz' és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt"

Odament az íróasztalhoz, leült. Akkurátusan kihúzta a papírlapot az írógépből és összetépte.
- Bakancslista... Mindent kipipálhatok. Végigjártam - dünnyögte.
A szeme egy zöld kis kötetre tévedt. Füves könyv. Felütötte. Lassan, félhangosan olvasni kezdte:
"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem."
A kihúzott asztalfiókot nézte. Felemelte a papírhalmot, kivette alóla a pisztolyt. A keze most nem reszketett. Határozott mozdulattal a halántékához emelte...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.