Koncz Rózsa: Hangaszál: 13/13. befejező rész
13.

Márta egyre soványabb és sápadtabb lett, emésztette magát, az élete miatt. Imádkozott Istenhez, hogy előkerüljenek a szülei. Zárkózott lett, a gyerekek gyakran kérdezték tőle, hogy „csak nem beteg tanító néni?” Johannának megszakadt a szíve érte, most békén hagyta, de lelkileg ő is belebetegedett. Érezte, hogy vége, nincs már remény, hogy egymásé legyenek. Konrád kapta az elsőnek hírt, hogy megvan Leo.
A város legnagyobb háza volt az övé. Konrád és a gyakornok azonnal elment a házhoz, de nem találtak otthon senkit. A szomszéd elmondta nekik, hogy Leo kórházban van, utolsó óráit éli. Konrád üzenetet küldött Mártanak, hogy azonnal jöjjön a városi kórházba, mert ott van az édesapja, ha még látni akarja élve. Márta kocsiba ült és elhajtatott a városi kórházba. Ott már vártak rá, a gyakornok és Konrád szaladt elébe.
- Itt van az édesapád, gyere, siess, mert nagyon vár.
Márta szinte úgy esett be a szobába, ahol egy nagyon idős, beteg, sápadt arcú ember feküdt. Hatalmas barna szemével ránézett és tudta, hogy ő az édesapja. Nem tudott megszólalni, csak sírt. Az apja már alig tudott beszélni, de elmondta a történetüket. Elmondta azt is, hogy melyik ügyvédnél hagyta a végrendeletét, és hogy mennyit kereste és mennyire szereti, nagyon hiányzott neki. Egész életében őt szerette igazán. Ő volt az, aki támogatta a zárdát, ahol tanították. Nagyon kimerült, ezért az orvos kérte őket, hogy most hagyják pihenni egy kicsit.
Márta nem ment ki, fejét apja vállára hajtotta és megfogta a kezét.
- Édesapám, édesapám! - mondogatta magában.
Amikor Leo kinyitotta a szemét csak annyit mondott, hogy Lídia, aztán lassan becsukta szemeit és örökre elhallgatott. Márta hangos zokogásban tört ki.
- Miért-miért bánt engem a jó Isten, végre megtaláltam az apámat. Pár órát tudtam vele tölteni, beszélni.
Konrád felsegítette Mártat, és vigasztalta, nyugtatgatta.
- Most hogyan tovább? - kérdezte Márta.
- Veszünk ki neked egy szobát a fogadóban és holnap elintézzük a hivatalos dolgokat.
- Nem, nem, a fogadóba nem megyek, inkább az apácákhoz a zárdába.

Amikor bekopogtak az ajtón, egy ismerős apáca jelent meg.
- Mi történt? Mi van veled? Gyere be! - bíztatta Mártat.
Konrád elköszönt és megbeszélték, hogy holnap kilenc órára jön érte és a hivatalos ügyeket elintézik.
Mártat nagy szeretettel fogadták a zárdában, sajnálatos, hogy a főnővér meghalt és a soron következő nővér vette át a helyét. Nagyjából elmesélte a történetét, mindenki hüledezve hallgatta. Aztán lepihentek.

Másnap reggel ébreszteni akarta a nővér Mártát, de nem találta. Kétségbeesve kereste, aztán bement a kápolnába és ott találta imádkozni.
„Jó hogy itt vagyok, megtisztultam úgy érzem minden fájdalmam elmúlt.”
Reggeli után kocsi jött érte és elvitte az ügyvédhez. Konrádot megkérte, hogy kísérje el.
- Szívesen - mondta Konrád.
Az ügyvéd hosszasan olvasta a végrendeletet.
- Márta, maga nagyon gazdag lett. Egy ház a városközpontban, egy kis kúria vidéken, egy bank és szálloda tulajdonosa, na és a pénz, amit mind maga örökölt.
Márta elalélt a hallottaktól, nem is fogta fel a történteket. A városi ház kulcsát átadta az ügyvéd.
- Legyen szerencséje! - mondta az ügyvéd.
Elérzékenyülve lassan indultak kifelé az ügyvédtől.
- Lesz miről beszélni - mondta Konrád -, de halasszuk későbbre. Most intézem a temetést, téged pedig az új otthonodba kísérlek.
Nem tiltakozott Márta.
- Veled akarok menni, az utolsó leheletig intézem drága apám végső útját.
- De ez nem nőnek való dolog.
- Nem baj, akkor én most erős nő vagyok és végigcsinálom.
Közösen intézték a temetést, a papot, a koporsót és a sírhelyet. Kiderült, hogy végrendeletben hagyta az apja, hogy a városi családi kriptába helyezzék örök nyugalomra. A temetésig nem ment vissza a birtokra. Johanna el sem tudta képzelni merre van. Ő is megkapta az üzenetet, de már úgy, hogy Leo meghalt, mindent Márta örökölt. Johanna úgy érezte, hogy itt a vég, nem tudta azt sem, hogy Márta Konraddal intézi a temetést.
„Meg kell találnom Mártát!”
A kocsissal végigjárták a város utcáit, de nem találták. Johannának eszébe jutott a zárda. Elment és kérdezte, hogy Márta itt van-e? A nővér elmondta neki, hogy egy fiatalember jött érte reggel és elmentek intézni Márta apjának a temetését. Johannát mintha leforrázták volna, meg kellett kapaszkodni a nővérben, hogy össze ne essen. Visszaporoszkált a kocsihoz és halkan annyit mondott:
- Vissza a birtokra!

A kocsi zörögve ért be a birtokra, Johanna kiszállt és a szobájába rohant. Magára zárta az ajtót, és hangosan zokogott, a cselédek értetlenül álltak az ajtaja előtt és csodálkoztak. „Mi történhetett? A kisasszony erős és még gyerek korában sem hallották így zokogni.”
Johanna tudta, hogy mindennek vége, fel alá járt a szobájában fogta mindkét kezével a fejét, és zavartan, összefüggéstelenül beszélt, még ő sem értette, mi van vele. Haját tépte, korbáccsal ütötte magát. A cselédek látták, hogy megháborodott.
Másnap kijött a szobájából, rendre utasította a cselédeket és számon kérte az intézőt. Csinálta a napi teendőit.

Eközben Márta csodálkozástól nem tért magához.
„Milyen gyönyörű ez a ház és milyen nagy, nem is tudja, ennyi mindennel mit kezd, de erről majd később.”
Közben Lídia hírnöke is vitte a hírt, hogy Leo meghalt és mikor lesz a temetés. Lídia felvette legcsinosabb fekete ruháját, kalapját, és elvitette magát a temetésre. Johannának is megüzente a magánnyomozó, lopva, bújva ő is elment a temetésre.

Nagy tömeg gyűlt össze. Leo köztiszteletben élte az egész életét, Márta megtörve állt a koporsó mellett. Olyan volt, mint egy kis virág, mint egy HANGASZÁL. Johannának a szíve teljesen összetört, aztán meglátta Lídiát a kocsijában ült, büszkén, de mégis megtörten, törölgette könnyeit. „És Konrád hol van?” Márta mögött állt és vigyázott rá. Johannát a harag teljesen hatalmába kerítette, alig tudta magát fegyelmezni, hogy ne rohanjon oda és ne lökje el Márta közeléből.
- Nyugalom, nyugalom! - mondogatta magában. A temetésnek vége, vajon most mi fog történni?
Márta odament Lídiához és beszélgettek, majd egy kocsival indultak haza a városi nagy házba. Johanna nem is emlékszik rá hogyan ért ki a kocsihoz, mikor mindenki elment, kitámolygott a temetőből. Márta felismerte a Johanna kocsiját, de oda sem fordult, ha előbb szólt volna, ha őszinte lett volna, akkor sokkal előbb találkozik az apjával, lett volna idő megismerkedni, ápolni és megköszönni neki a gondoskodást. Johanna nagy hibát követett el.
Amikor a házba értek Lídiát elkápráztatta a ház és a berendezés. Ilyen egy úri ház, itt lehetne élni.
- Lídia néni! Apám a te neved mondta ki utoljára. Valamit még akart mondani, de sajnos nem tudta befejezni a mondatot.
Lídia lehajtott fejjel a könnyei csorogtak végig az arcán, csak annyit mondott:
- Te vagy a lányom, akit eldobtam magamtól. Nem akartam tudni rólad, mert haragudtam apádra, hogy nem vállat fel és nem vett feleségül. Én csak egy fiatalkori kaland voltam számára. Nekem ő nagyon sokat jelentett. Amikor szakított velem, rossz útra tértem, soha nem szerettem senkit úgy, mint őt. Az egész életem holtvágányra futott, nem becsültem senkit, és semmit, csak éltem a feslett életem. Gőgös, gonosz voltam, haragudtam az egész világra. Hidd el többet szenvedtem, mint bárki más. Majd megölt a lelkiismeret, de palástoltam és mocskos életet éltem. Mostanra nagyon megbántam. Márta, bocsáss meg nekem kérlek! Nagyon megbántam, megbűnhődtem a gonoszságomért, kegyelmezz nekem! Ha akarsz, visszaküldesz az öregotthonba, nem kell, hogy velem élj, csak kérlek, bocsáss meg!
Márta még nem tudta hogyan tovább, de annyi bizonyos. hogy az anyját nem küldi vissza, vele akar élni.
- Valami mindig valamiért történik anyám - mondta Márta, odakuporodott az anyja mellé és folytak a könnyei.
Konrád el akart köszönni, de Márta nem engedte.
- Itt a helyed, ma temetés, de ha lejár a gyász, esküvő lesz, Anya, légy szíves szervezd meg!
- Édes kislányom, szeretlek! - és Lídia örömkönnyeket ejtett.
Márta üzent Franciskának, hogy küld egy tanítót az iskolába, ő már nem akar tanítani, gyerekeket szeretne, sokat és őket nevelni. Elit elhozatta maga mellé, Franciskának adta a villát és a kis birtokot használatra.
Az idő múlt az esküvő napja közeledett.
- Anya, meghívjam Johannát?
- Ne, kérlek, ne hívd! Johanna egy arrogáns teremtés, nem érdemli meg, hogy itt legyen.
- De annyi mindent köszönhetek neki, béküljetek ki egymással!
- Az nem fog menni kislányom.
- Miért ilyen természetű Johanna? Engem nagyon szeretett, sok mindent neki köszönhetek, megtanított mindenre, mellém állt a bajban, elhalmozott sok jóval, amit szerettem volna vagy olyannal is, ami eszembe sem jutott. Mindent megkaptam tőle, csak egyet nem, a szabadságom. A tulajdonának tekintett. Nem értem miért?
Konrád Lídiára nézett és bólintott, Lídia kimondta a titkot:
- Johanna leszbikus, a nőket szereti, nem vetted észre?
- Mi? Leszbikus, és én vele voltam évekig? Milyen naiv ostoba vagyok. - Márta összetört. - Én mondtam neki, hogy úgy szeretem, mint a testvérem, soha nem mondta, hogy ő is, hát ezért a féltékenység, ezért a bosszú, ezért küldte el Konrádot, ezért volt olyan kegyetlen veled, mert te tudtad. Anya mért nem szóltál?
- Mert meg kellett bizonyosodnom, hogy te nem vagy az.

A hír, hogy esküvőre Márta és Konrád készülnek bejárta az egész környéket. Természetesen Johannához is elért, aki magán kívül volt. Amióta megtudta, a fájdalomtól szenvedett nem törődött a birtokkal, sem a személyzettel. Mindenki tudta a dolgát és csinálta. Naphosszat fel-alá járkált, magában beszélt, izzadt, elöntötte a forróság, sírt, sajnálta magát. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett. Határtalanul szerette Mártát. Reszketett, amikor rá gondolt. A szenvedés legmagasabb fokán volt, már-már eszelősen szeretett. Franciska sokat segített, átvette Johanna szerepét a birtokon. Nagyon szánta, de Johanna nem engedte, hogy segítsen neki feldolgozni ezt a hatalmas érzést. Nem avatta be a titkába.

Ha eddig elérkeztél és az előző részeket is elolvastad, írj nekem, és meghívlak egy süteményre! (A szerző)

Elérkezett az esküvő napja, meghitt kedves esküvő volt, Márta gyönyörű menyasszony és Konrád szép vőlegény. A szertartás után Eli Konrádhoz rohant:
- Fiatalúr, nagy baj van!
- Mi a baj Eli?
- Johanna kisasszony, amíg az esküvőjük tartott, magára gyújtotta a kastélyt. A tűzoltóknak sikerült gyorsan odaérni, de a kastély nagy része leégett és Johanna kisasszony meghalt. Őt már nem tudták megmenteni. Amikor kihozták a kastélyból, még élt, de nem sokáig. A kezében egy kis papírdarabot szorongatott, elhoztam, itt van, tessék!.
Mártának eszébe jutott a sárga hangaszál, reszketve nyitották ki a papírdarabot.
Konrád megdöbbenve olvasta:

Búcsú

„Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott,
E-földön többé sose látlak
Óh idők szaga hangaszálak
És várni foglak tudhatod”

Vége
6482
rozsa koncz - 2019. július 04. 21:36:56

Kedves Klárika!
Nagyon köszönöm, hogy végig olvastad a 13 részt. Kíváncsian vártam véleményed. Az elismerés mindig jól esik, kívánom neked, hogy kitűnő verseid, kedves írásaid, hozzák neked is azt az örömöt amit, véleményed olvasása után érzek.
Szeretettel ölellek RózsaHeartHeartRose

6081
varonklari - 2019. július 04. 19:16:10

Kedves Rózsa!
Azért a végére minden a helyére került.
Remek írásodhoz elismeréssel gratulálok szeretettel olvastalak! Üdvözöllek szeretettel: KláriHeart

6482
rozsa koncz - 2019. július 03. 13:43:54

Kedves Magdi!
Köszönöm szépen, hogy vendégem voltál 13 részen keresztül.
Vártam véleményed, ami nagyon jól esett.
Baráti öleléssel, kívánok neked további kellemes napot.HeartRose

6191
Magdolna43 - 2019. július 03. 10:32:28

Kedves Rózsa!
Végig követtem írasodat, erdeklődve olvastas. A befejezés? Várható volt, hogy történik valami ami " megoldja " a két lány furcsa kapcsolatát.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

6482
rozsa koncz - 2019. július 02. 22:04:17

Kedves Kata!
Köszönöm szépen, hogy mindvégig velem voltál!
Ölellek szeretettel.RózsaHeartRose

6266
Katinkakata - 2019. július 02. 21:58:20

Kedves Rózsa!

Sajnálom, hogy vége lett történetednek. Élmény volt olvasni. Szeretettel gratulálokRoseKata

6482
rozsa koncz - 2019. július 02. 21:01:57

Kedves Mária!
Köszönöm szépen észrevételed, igen talán majd legközelebb.
Üdvözöllek Rózsa

6452
Szaipne Kiss Maria - 2019. július 02. 20:23:40

Kedves Rozsa! Latom elsokent olvastam el a befejezo reszt, vagyis hagyok uzenetet. Nagyon megfogott az iras, vegigkisertem
Marta es Johanna tortenetet, hiszen valojaban kettejuk eleterol
szol, nehany mellekszereplovel. Mit is mondhatnek a tortenet
ilyeten alakulasarol...? Majd talan legkozelebb.

Maria

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.