Tóth Györgyné: Régi nyár II.
Véget ért az aratás, a kenyérnek való a mezőn várja, hogy a portára kerüljön, nem volt könnyű feladat ez sem.
Megkönnyítette a dolgot, hogy akkoriban össze fogtak a gazdák, kölcsönösen segítettek egymásnak, kinek voltak lovai azzal, ökrökkel, vagy az igavonó tehenekkel hordták a gabonát.
Felrakták a kocsira a vendég oldalt, hogy szélesebb legyen a rakfelület, egy kisebb kazalnyi rakományt fel lehetett pakolni, minden fogatos mellé került egy rakódó aki a kévéket feladogatta. Ha kész volt egy rúddal lenyomtatták, mit kötéllel rögzítettek a szekér aljához.
Elindultak a gidres-gödrös, dimbes-dombos úton hazafelé, ha nagyon lejtős volt az út
a rakódó ment vasvillával a kocsi mellett és a villával támasztva próbálta visszatartani, hogy fel ne boruljon, többnyire sikerült megtartani.
Hazaérve a portán vártak a kazalrakók, akik értették a módját, hogyan kell a kévékből felépíteni az asztagot.
Amíg a férfiak végeztek a dolgukat, mert ez férfi munka volt, addig az asszonyok sütöttek főztek, kellett a kalória, hogy bírjak a nehéz munkát.
Kora reggel vágták a csirkéket, abból főtt a finom gulyás, paprikás csirke galuskával, finom foszlós kalács, kemencében sütve, aminek már az illatától megéhezett az ember.
A kocsik megállás nélkül hordtak a gabonát az emberek fáradhatatlanul tették a dolgukat, mindenek megvolt a feladata.
Az egyik nagygazdánál folyt a behordás mikor gyanús felhők gyülekeztek az ég alján, nagy volt az izgalom, mert ha nem végeznek beázik a kazal az nagy baj, sok munkával szét kell rakni a kévéket, mert különben kicsírázik a mag, nem lesz ehető a liszt.
Mindenki nagyon ideges volt, aki irányította a kocsikat szólt, hogy a soron következő induljon, erre János kinek az volt a feladata, hogy az igavonó jószágokat pontosan a helyszínre vezesse, elindította. A kocsis és a rakódója fenn volt a tetején, hogy minél gyorsabban tudják a kévéket a kazalra adogatni, nem látta, hogy az egyik fenn lévő a szekér végén éppen a rudat oldozza, ahogy váratlan elindult ő leesett a földre, nem lett semmi baja, de társa, éktelen haragra gerjedt, mert baja is eshetett volna.
Dühödten szidta Jánost,
- Te ideges bolond az anyád....., miért indultál el?
Nem éppen szép szavakkal emlegette, a régen meghalt édesanyját.
Jánosnak nagyon fájó volt, hogy anya nélkül kellett felnőni, rosszul viselte, ha, az édesanyját szidták..
Fogta a kezében lévő ostort és a sérelmet megtorolandó, csapkodott a rakomány tetején dühöngő felé, de olyan magasan volt, hogy nem érte el. A haragos atyafi ilyen sérelmet már nem tudott elviselni, a kezében lévő vasvillával, torolta meg amit az öt el nem érő ostor okozott.
Repült a villa, célba ért, János fejében állt meg!
Mindenki ledermedt a rémülettől, a körülményekhez képest gyorsan intézkedtek, mikor elvitték a helyszínről a mentők, feleségének csak akkor szóltak. Két pici gyerekkel volt otthon, megakarták kímélni a látványtól, állapota nem volt túl biztató, kómában volt, de magához tért, újra tanult beszélni, szerencsésen felgyógyult.
Már felnőttek a gyerekek, sok év telt el, eladták a birtokot, a város közelében vettek helyette másikat, ott gazdálkodtak tovább, mikor egyik nyáron szintén gabonát hordva, rakott kocsival, megvadultak a fiatal lovai, megfékezhetetlenül vágtattak a végzet felé. A rakomány lecsúszott, János leesett, a rúdba kapaszkodva élte túl a kalandot, több bordája és egyéb csontja tört, de meggyógyult és tovább küzdött, dolgozott.

A sok veszély, vérrel verítékkel végzett munka sem tudta elvenni az emberek kedvét, mert a kenyérnek valót el kellett vetni, és betakarítani.
6191
Magdolna43 - 2019. július 17. 20:22:19

Kedves Babu!
Köszönöm, hogy olvastál, régi a történet, de még ismertem a szereplőket, megtörtént esetről írtam.
Szeretettel,
Magdi

5548
babumargareta - 2019. július 17. 19:15:28

Drága Magdika !
Borzalmas törtenet !Mennyi minden történhet hirtelen!
Nagyon szépen görgetted a történetet!Heart
Gratulálok szeretettel.....BabuRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.