Koncz Rózsa: H A Z A V Á R V A!
Lipót császár javaslatára az Udvari Kamara határozta el, a Németek betelepítését Magyarországra 1689-ben. A Törökök kivonulása után valóságos demográfiai katasztrófa következett be, egyes részeken 70-90% ig a népesség kipusztult Magyarországon. A városközpontok lehanyatlottak, a falvak jó része, elnéptelenedett. Bécs számára a katolikus vallású Német lakosság betelepítése Magyarországra megoldásnak ígérkezett. A Magyar földesurak, és az egyházi birtokok képviselői, népszerűsítették az általuk képviselt birodalmat, azok számára, akik vállalták a költözést. Házat, földet és kedvezményeket ígértek. A lakosság sváb tagjainak jó része szegény sorsú volt. Miután elhatározták, jobb életkörülmények érdekében a költözést, meg váltották magukat, és csoportosan hajókra szálltak és elindultak Magyarországra, kevés vagyonukat pénzzé tették, de volt, aki ládákat, bútort, apró háziállatot is hozott magával. Magyarországra érve közölték velük, hogy Pesten, Budán, Tolnában, Baranyában, Bácskában és Újvidéken lehet házat és földet kapni. A megbeszélt letelepedési helyre már szekerekkel folytatták útjukat, ami sok esetben nem volt veszélytelen. A továbbhaladás érdekében vagyonukból kiadások merültek fel. Az utazókat járványok, betegségek veszélyeztették. Mire a településeket megtalálták és oda jutottak, a nekik ígért településre sokan nincstelenek lettek. Keresték megélhetésüket, a földbirtokosok és egyházi személyek ígéreteiket betartották, földet és házat adtak a betelepítetteknek.
Az élet lassan elindult a településeken. Manfréd és Helmut testvérek voltak, anyjuk egyedül nevelte őket az apjuk korán meghalt. Anyjuk is betegségbe szenvedett, nem sok volt neki vissza a földi életből. Jobbnak látta, ha gyerekei elindulnak szerencsét próbálni.
- Ügyes szorgalmas fiúk vagytok erősek és egészségesek, menjetek, gazdagodjatok meg! - mondta az anyjuk.
Búcsúzáskor a fiúk homlokára keresztet rajzolt és fájó szívvel ölelte magához mindkettőt.
- Ne hozzatok szégyent magatokra, dolgozzatok szorgalmasan. Segítsétek egymást, tartsatok össze, hisz testvérek vagytok.
- Úgy lesz anyánk - mondták a fiúk.
Azzal fájó szívvel elváltak anyuktól.
Az asszony két nap múlva meghalt. Nyugodtan halt meg, mert tudta, hogy a két szorgalmas fia, az új helyen megállják helyüket, jó emberek lesznek, mert megtanította őket becsülettel dolgozni és mások tiszteletére.
Tolnában két egymás melletti házat választottak, és kaptak két kataszteri földet megmunkálásra. Ezen kívül a fölbirtokosnál munkát vállaltak, cserében a saját földjeiket is megmunkálhatták a birtokos ökreivel, lovaival. Eleinte ment minden, mint a karikacsapás. Szántottak, vetettek, majd arattak, szépen gyarapodtak. Aztán a közeli faluban lányok után jártak, kiszemeltek két lányt, akik, unokatestvérek voltak és szintén betelepítetek. A házakra ráfért az asszonyi kéz, az asszonyok rövid időn belül szépítették a házakat.
Eljött a nősülés ideje, egy napra tervezték az esküvőt, de Kati, Helmut választottja nem akart egy napon esküdni unokatestvérével. Két hét leforgása alatt megtörtént a menyegző Manfrédnál.
Marica Manfréd választottja szerény, szép, ügyes leány volt. Kati nagyravágyó, dicsekvő, okoskodó. Az esküvő után elmondta Helmutnak, hogyan képzelte a házasságát. Mindenről tudni akart és a döntés mindenben az övé. Helmut dolga az, hogy dolgozzon minél többet, hogy gyorsan gazdagodjanak meg. Mutassák meg a világnak, hogy ők lesznek a leggazdagabbak ezen a vidéken.
Marica nemsokára babát várt, nagy szeretetben éltek és örültek az új családtagnak, aki szeptemberre megszületett.
- Kislány - mondta a bába!
- Kislányom született - újságolta nagy örömmel Manfréd, testvérének és sógornőjének. A sógornő csak annyit mondott:
- Ha ilyen szaporák lesztek, sosem gazdagodtok meg. Nekünk ugyan még nem kell gyerek, csak hátráltatja munkánkat.
Helmut lehajtotta fejét és szégyenkezett feleség válasza miatt.
- Pedig én is szeretnék nemsokára gyereket – mondta.
- Majd ha lesz elég pénzünk - vágta rá Kati.
Marica megszépült a terhesség alatt, barna hosszú haját befonta és körbetekerte fején. Kék szeme ragyogott a szeretettől és a szerelemtől. Katit bosszantotta Marica szépsége és gyönyörű vastag barna haja. Kati szeplős, haja vörös és ritka. Fejét bekötötte kendővel, hogy ne lássák vörös fürtjeit.
Sok kitartó munka után ők voltak a falu leggazdagabb családja! Nem ismertek az éjt vagy nappalt, megtörtént az is, hogy este későn lámpa világítása mellett dolgoztak. Meg is gazdagodtak! Kati elégedett volt. Nagy gazdák lettek. Aztán 1914-ben megölték az osztrák trónörököst, és emiatt kitört az első világháború. Minden sorköteles férfinak be kellett vonulni katonának. Mindkét lány férje elment.
1918 év végén fejeződött be a háború, amelynek 15-17 millió ember esett áldozatául. Kati elvesztette férjét, megérkezett a levél, amelyben tudatták vele a szomorú hírt. Helmut nem tudta meg soha, hogy fia született. Kati mindent megadott fiának. Kényeztette, tanítatta, mivel a földeken nem szeretett dolgozni, hát Kati tanult embert akart belőle faragni. Marica férjéről nem tudtak semmit. Eltűntnek nyilvánították.
Az idő rohant, kis Maricából gyönyörű lány lett.
A második világháború 1939-1945-ig tartott. Kati fia bevonult katonának. Sajnos a háborúban, a leírtak szerint 72 millió ember vesztette életét. Ám Kati fia hazajött. Volt is nagy öröm, egy ideig. Kati, a háború ideje alatt, termelt, eladott, növelte vagyonukat. A feleségek várták haza férjüket, a gyerekek apjukat, fivérüket. Marica bármilyen idő volt, 20 fokos hidegben, hóviharban, minden nap elment a vasútállomásra, várta, hogy megérkezzen a vonat, amely hozta haza a katonákat, talán férjét is. Mivel semmiféle értesítést nem kaptak, bíztak benne, hogy visszajön.
Kitavaszodott! Egy este Marica lefekvéshez készült, szülei és kis Marica már aludtak. Elfújta a lámpát, hallgatózott. Bodri kutya barátságos csaholását hallotta. Felébresztette apját. Lámpát újra meggyújtotta. Kimentek a tornácra.
- Ki az? - kérdezte félénken Marica?
Közelebb ment az idegennek vélt férfihoz. A kutya körbeugrálta a férfit.
- Még kérdezed? - mondta az apja.
Nem akart hinni a szemének. Egy rongyos, szakálas embert pillantott meg.
- Gyerekek, gyertek, megjött édesapátok!
Ebben a percben beköltözött a boldogság és szeretet Maricáék házába. Kati fia annak örömére, hogy hazajött a háborúból, elkezdett költekezni, városba járni, meglátogatni a lányos házakat. Ha az anyja számon kérte, azt mondta:
- Édesanyám, maga nem tudja milyen drága a városi élet.
Mulatott minden este, húzatta a cigánnyal kedves nótáit.
- Drága a muzsikaszó édes fiam - mondta az anyja.
Hazudta, hogy tanul, közben elköltötte a pénzt, amit anyja, a tanulására szánt. Annyira eladósodott, hogy a földeket, állatokat, házukat, el kellett adniuk. Kati megtörten állt Maricáék elé, és kérte segítségüket fogadják be, mert semmi nem maradt a vagyonból. A tékozló fiú keresett magának egy gazdag özvegyet, anyját nem vitte magával.
- Ez a gyerek nem a mi vérünk - mondogatta Kati
Összekulcsolta kezeit és imával kérte az Istent, hogy segítse gyermekét jó útra térni, már többet nem tehetett érte.
6482
rozsa koncz - 2019. augusztus 02. 16:57:45

Kedves Marika!
Köszönöm szépen, hogy nálam jártál.
Ölellek szeretettel. RózsaRose

6452
Szaipne Kiss Maria - 2019. július 29. 19:09:17

Kedves Rozsa, mult, de neha a jelen is hasonlo.
Tetszik elbeszelesed. Szeretettel gratulalok.Rose

6482
rozsa koncz - 2019. július 20. 11:46:00

Kedves Éva, Kata és Magdi!
Köszönöm szépen, hogy nálam jártataok, örülök nektek.
Szép hétvégét kívánok szeretettel.RózsaRose

6097
Rezeda - 2019. július 18. 16:08:08

Furcsa, elgondolkodtató a történet. A múlt, a történelem sok mindenben megváltoztatja az életeket. Írásodhoz. szeretettel gratulálok. Éva

6266
Katinkakata - 2019. július 17. 22:07:15

Kedves Rózsa!

Elgondolkodtató történetet írtál Rózsám, melyhez szeretettel gratulálokRoseKata

6191
Magdolna43 - 2019. július 16. 14:12:02

Kedves Rózsa!
Szép és tanulságos a történeted.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.