Sabján László: Julia 07.
Thomas ismét csak hatalmasat nyelt. Merőn nézte a kislány arcát. Az arc valóban egy gyermeké. Helyes kis pisze orrocska, amelyet sok kicsi szeplőpötty táncol körül, égővörös copfok, kedves, rózsás arcocska, csillogó kék szemek. De a tekintet mégsem egy gyermeké. S a szavai olyan érettségről tesznek tanúbizonyságot, amelyet Thomas képtelen volt egy gyermeknek tulajdonítani.

- Szóval... levegőt markolnék...

- Igen - bólintott Julia lemondó sajnálattal. - Esélyed sem volna. Egyszerűen, huss, elillannék. Meg se találnál.

- Szóval igaz, hogy itt laksz - sóhajtotta fájdalmasan Thomas.

Julia nem szólt. Miért is szólt volna, hiszen ezt már tisztázták.

- És ezért nincs veled az anyukád.

A kislány összekulcsolta kezeit és újra az ölébe ejtette őket, lábaival önfeledten kalimpált.

- Az anyukám tudja, hogy jó helyen vagyok. Először persze nehezen engedett el. El sem hinnéd, mit művelt... De idővel beletörődött, hogy én ott vagyok, ahol épp lenni akarok.

Thomas szomorúan csóválta a fejét.

- És te szeretsz itt lenni?

- Ó, igen! - élénkült meg Julia, s most egészen olyan volt, mint egy igazi kislány. - Gyönyörű ez a hely, nem? Békés és meghitt és... a legcsöndesebb az egész környéken. Tudod, én nem szeretem ám a nagy ricsajt. Idegesít. És ha engem felidegesítenek... huh! De itt teljes a nyugalom. Mindig. Ugyanakkor itt annyi érdekes embert lehet látni.

- Érdekes embereket? Igaz... Te biztosan mindenkit jól megfigyelhetsz. Mondd... és mindenkivel szóba elegyedsz?

- Még csak az kéne! - hördült fel nevetve Julia. - A legtöbben azonnal frászt kapnának. Akik idejönnek, nem szeretik, ha piszkálják őket. Különösen, ha egy magamfajta...

- Ezt végül is meg tudom érteni - hagyta jóvá Thomas. - De... engem akkor mégis miért szólítottál meg?

A kislány komolyan, nagyon komolyan nézegette őt (aminek következtében a derék fiatalember homlokán a hűvös levegő dacára is gyöngyözni kezdett a verejték), majd bámulatosan nyugodt hangon így felelt:

- Én semmiért. Te szólítottál meg engem.

Thomas megmerevedett.

- Én téged? Hiszen nem is láttalak. Azt sem tudtam, hogy a közelben vagy.

- Senki sem tudja - sóhajtott a kis Julia és rosszallóan csóválta meg copfos fejét, miközben felállt. Thomas önkéntelen reflexszel ugyanezt tette, mint férfi, megadva a tiszteletet a vele szemben álló nőnek.

A kislány hangja minden eddiginél komolyabban csengett:

- Hjaj, Thomas... Én tudom, hogy a felnőttek már nem látnak és nem hallanak úgy, mint a gyerekek. Valami fokozatosan bezárul bennük, ahogyan felnőnek. Pedig, hogy meghalljuk a másikat, hogy észre vegyük őt, ahhoz nem kell mindig a szemünk és a fülünk. Nem kell úgy látni és hallani. És tudni sem kell. Nem kell tudni semmit. Csak érezni... Te sírtál, Thomas. Tudom, nem folyt a könnyed meg ilyesmi, de sírtál, én hallottam. És nagyon magányos is voltál, én láttam... Nem azt láttam, amit te látsz a tükörben, ha bele nézel. Az a tükörképed. A kép, amit lát a világ... Én téged láttalak. Megláttalak egy olyan pillanatban, amikor épp csak önmagad voltál, se több, se kevesebb. Meghallottam, ahogy sírsz és segítséget kérsz, árván, csöndesen... Olyan halkan kérted ott belül, hogy még te magad se hallhattad. De én igen. Azért hallottalak, mert olyan voltál, mint én. Olyan voltál, mint egy gyerek... S én ugye itt voltam a közelben. Jöttem hát, mert... megszólítottál.

Thomas fátyolos szemekkel nézett le erre a tüneményes kis csodalényre. Szeretett volna letérdelni hozzá, magához ölelni őt, megcsókolni a kis arcát, de félt, hogy elillan és ő nem láthatja soha többé. Amikor megszólalt, inkább csak suttogott.

- Köszönöm! Köszönöm, hogy... hogy válaszoltál nekem. Nagyon sokat segítettél, Julia.

A kislány visszamosolygott rá.

- Hát... örülök, hogy segíthettem. Nagyon szívesen, Thomas.

S valamit talán mindketten mondtak volna még a másiknak, de ekkor felharsant egy éles férfihang, valahol a közelben.

- Hé'! Ki van ott?! Feleljen!
2951
Firm76 - 2019. november 16. 06:31:44

Grin

5396
Kitti - 2019. november 07. 20:22:25

Rose

2951
Firm76 - 2019. október 03. 20:26:57

Kedves Kankalin!

Én köszönöm megtisztelő figyelmedet.

Laca Rose

6208
Kankalin - 2019. szeptember 28. 06:23:59

Szia Laca! Smile

Nem először emelem ki a leírásaid szépségét, szerintem nem is utoljára. Azt sem, hogy a lélektani megközelítéseket hűen tárod az olvasók elé, ez mély emberismeretről tanúskodik. Arról is, hogy jól látod önmagad.
Külön érdeme ennek a történetednek, hogy legtöbbször nem narrátorként, hanem párbeszédekkel jeleníted meg a lélekrajzokat.
Gondolataid alapján megerősödik az az igazság, hogy nem a szemünkkel látunk igazán. Az csak homályos, elmosódott kép, felületes fotó.
Megkönnyeztem ezt a részt, mert úgy érzem, mély betekintést engedtél.
Köszönöm, hogy olvashattam. Smile

Szeretettel: Kankalin

2951
Firm76 - 2019. szeptember 19. 19:59:00

Kedves Kata!

Csak remélni tudom, hogy halványan megfelelek a leírásnak. S ugyanakkor én meg arra asszociálok, amit a 2. résznél megosztottál, mert abból épp rólad derül ki, hogy mély érzésű, tiszta szívű ember vagy, hiszen a történet tragikuma indított meg téged, aztán a megtestesült tisztaság, Julia fogott meg.

Örülök, hogy megismerhettelek. Köszönöm megtisztelő figyelmedet, és remélem, a folytatások is mind a kedvedre lesznek. De ha nem, remélem, azt is őszintén megosztod. Smile

Laca SmileRose

5772
Saranghe - 2019. szeptember 18. 16:09:03

Kedves Laca!

Írásodból számomra kiderült, hogy te egy mélyérzésű, tisztászívű ember vagy.

Megyek tovább..

Kata

2951
Firm76 - 2019. szeptember 17. 10:18:58

Kedves Babu!

Érzem, most mélyre néztél. S ennek örülök, mert ebből az tűnik ki nekem, hogy a látszólag könnyednek tűnő kis történet igazából egészen valóságos mélységeket tár fel, igazán mélyre visz. Ráadásul az olvasmány megtalálta az olvasóit, ez is öröm.

LacaSmileRose

2951
Firm76 - 2019. szeptember 17. 10:15:01

Kedves Rita!

Igen, alighanem ez a felnőtt lét egyik átka. Így leszünk bizonyos értelemben egyre szegényebbek a gyerekeknél.

LacaSmileRose

5548
babumargareta - 2019. szeptember 16. 20:22:06

Kedves Laca !
Ez már egy kicsit hátborzongató! Sok mindent megtudunk
magunkról,ha szóba elegyedünk egy lelki teremtéssel.Olyan dolgokat is amikre fel sem figyelünk,mert természetes dolgok.
Ezek és ilyenek lennénk ? Biztos ,mert Julia csak tudja!
Nem vagyunk tökéletesek az biztos ,bár sokszor mondjuk ,hogy :
-mindent megtettünk érte !
Nem igaz ez sem! Nem teszünk meg csak olyan dolgokat amik
feleslegesek számunkra.Sad
Orvendek az ismeretségnek kedves Laca ! Wink
Szeretettel olvasom különleges írásaidat.........BabuRose

6542
ritatothne - 2019. szeptember 12. 18:18:07

Kedves Laca!

Érdekes gondolatokat társz elénk. Jó egy kicsit belemerülni, átélni, átérezni. Van egy belső hang, ami olykor súg valamit, de nem mindig figyelünk rá, mert racionálisak akarunk lenni.

Szeretettel: RitaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.