Bige Szabolcs Csaba: Rozsdás és a lány
Rozsdás, a kutya vakkantása ismerőst jelölt. Felnéztem, s a lány ott állt az ajtóban. A kutya meg boldogan csóválta a farkát mellette. Nehéz nap után voltam, fáradt, törődött, nem kívántam senki társaságát. Még az övét sem. Főképpen az övét nem! Úgy lépett be, mintha csak most ment volna el, mondjuk a boltba, nem pedig két éve. Meglepődésemet nem titkolva tekintettem rá.
- Hát, itt vagy?
- Itt! - jött a lakonikus válasz.
A mai munkámmal tulajdonképpen már végeztem, a jelentést letettem a főnök asztalára, s ő látva, hogy várnak rám, intett, menjek, mára végeztünk. Vállamra kanyarítva a kabátomat indultam. A leány és a kutya jöttek mellettem. Ez a kutya évek óta hű társam jóban, rosszban. Nem így a lány...
Szótlanul, morcosan ballagtam, fájt minden porcikám a tegnapi események miatt. A városhoz közeli területen akadt dolgom. Nem volt messzebb 4-5 kilométernél, de már erdős, hegyes-dombos vidéken. Rozsdás, a kutya is velem tartott. Szerencsémre! Félig sem végeztem a felméréssel, mikor elromlott az idő, s leszakadt az ég. Zuhogott, mintha dézsából öntenék, dörgött-villámlott, s egyre erősebben fújt a szél. Egy kihajló szikla alá húzódtunk. Éppen idejében, mert az orkánná fokozódott szél mellénk döntött le egy kicsavart fát. De ez még csak kezdett volt - ezután jött a java! Reggelig tartott az ítéletidő. Rozsdást magamhoz ölelve próbáltam egy kis meleghez jutni, mégis átázva, átfázva talált ránk a reggel. Csúszva, bukdácsolva igyekeztünk elhagyni a megcsúfolt erdőt. Nem ment könnyen - ha nincs ott a kutya, talán soha ki sem jutok. Rozsdás mutatta az utat, a réseket, ahol át lehet bújni, ahol ki lehet kerülni a ledőlt törzseket. Így is nagyokat estem, botladoztam a gödrökben, gyökerekben.
Otthon aztán ledobtam a sáros, vizes gönceimet, jó forró vízzel kiáztattam magamból a fájdalmakat, s úgy elaludtam a szobámban, hogy csak másnap reggel ébredtem fel. Közben megjöttek a vendégeink, benyitottak hozzám, de látva, milyen ájultan alszom, csak legyintettek, s nem költöttek fel. Reggel a konyhában sok üres üveget, meg a borogatón levő poharakat találtam. Gondolom lehetett itt egy kis dáridó, de ebből semmit sem hallottam.
Törődötten, lázasan köszöntött rám a reggel, de nem volt mit tennem, kénytelen kelletlen be kellett mennem a munkahelyemre, elkészíteni a jelentéseimet a területen tapasztaltakról, s a vihar okozott kárról. Most pedig itt lépegetek a járdán, bal lábamnál a kutya, jobb oldalamon a lány, aki egyfolytában beszél, csacsog, s az sem zavarja, hogy nem válaszolok.
- Holnap egész nap veled leszek, elkísérlek a kiszállásodra, gondoskodok rólad, sütök neked húst. Flekkent. Vagy inkább mézet adjak az influenzádra? Vagy mind a kettőt? Főzök mézes teát bodzavirágból, meg hársból!
No, szegény, beszélhet, tervezhet, nekem ma nem sok hasznomat veszi, hisz' csak szótlanul ballagok mellette alig várva, hogy valahova már megérkezzünk. Borzongok a meleg nyárban. Biztos felment a lázam. Csak megyünk, megyünk végig a hosszú utcán, de vajon hova? Hozzám nem mehetünk, tele van a ház vendégekkel, Felícia lakása felé sem megyünk, nem tértünk le az utcájába. Vagy kerülővel megyünk, tartson tovább az út? Lehet, neki tetszik a séta, de én úgy érzem, mindjárt leülök ide a járdaszélére. A kutya valamit megsejt az állapotomról - mindig nagyon érzékenyen reagál a hangulatváltozásaimra. Felnéz rám, megböködi a kezemet az orrával, s én megpaskolom a fejét. A lány közben mondja a magáét.
Hol volt két évig? Úgy ment el, hogy csak annyit lökött oda nekem: "most elmegyek", s ment! Én álltam az ajtóban, támasztottam az ajtófélfát, s ahogy távolodott, s lettem egyre kisebb, úgy ürültem ki, úgy mentem össze én is, míg el nem tűnt, míg akkora nem lettem, mint az a koppanva lehulló vadgesztenye a lábam előtt. Egész együttlétünkből, csak erre az elválásra emlékszem, meg a lépcsős kapualjra a lakásánál, ahol arra vártam, hogy lejöjjön. A többit köd borítja. A feledés sűrű ködje.
S most úgy megy itt mellettem, mintha mindig is itt lett volna...
Úgy látszik, se hozzá, se hozzánk nem megyünk. Az utca végén, a hídnál letértünk a folyópartra. A dús fűben leültünk, egy darabig néztük a vizet. Csendesen folydogált, mintha nem is lett volna az a tegnapi égiháború. A nap is melegen sütött; végig nyúltam a parti gyepen, s biztosan elszunnyadtam. Rozsdás a lábamnál hevert és nyelvét kiöltve lihegett a melegtől.
Arra eszméltem, hogy Felícia még mindig mondikál.
- ...holnap - folytat egy mondatot, aminek az elejét nem hallottam.
- Holnap, holnap! - ismétlem türelmetlenül.
- Igen, holnap - válaszol meglepetten.
- És két évig hol voltál, ha szabad kérdeznem? - tört ki belőlem a kérdés.
- Ó, hát ez bánt?
- Mégis, mit gondolsz?
- Otthon voltam - kezdte csendesen -, otthon. A húgomat súlyos baleset érte, hat hétig volt kómában. Utána hónapokig lábadozott... Tízszer operálták... Tegnap engedték ki a szanatóriumból... Őt ápoltam... Most már jól van, el tudja látni saját magát kevés segítséggel...
- Bocsáss meg!
2720
bigeszab - 2019. szeptember 12. 18:00:07

Kedves Babu!
Az emberi kapcsolatok sokféle módon alakulhatnak. Nem mindig a leglogikusabban viselkedünk. A túlzottan pontos, precíz, adekvát viselkedés legtöbbször az őszinteség hiányát pótolja. Néha azt sem tudjuk, mit is mondjunk, hogy zavarunkat leplezzük. A bőbeszédűség a hárítást szolgálja. Egy fajta manipuláció is lehet.
No, ennyit erről!
Köszönöm, hogy bővebben kifejtetted a véleményedet.
Szeretettel üdvözöllek!Rose
Szabolcs
Cool

2720
bigeszab - 2019. szeptember 12. 14:22:03

Kedves Magdi!
Köszönöm az olvasást!
Üdv: Szabolcs

5548
babumargareta - 2019. szeptember 12. 12:35:17

Kedves Szabolcs!
Fura jelenet két év után,újból találkozni azzal a lánnyal ,akinek nem volt annyi ideje ,hogy megüzenje távolmaradásának
okát.
Van ilyen eset is ? Úgy látszik-van!
" Ó, hát ez bánt?"-ennyivel elintézte.
Nem valami határozott válasz egy lánytól
aki számodra sokat jelentett.
Sok érdekes esetek vannak,persze mindenkinek más és más
jellegűek.
Olyan férfit is ismertem ,[-most ezt kitérően írom]-hogy este
annyit mondott a férj a feleségének:-lemegyek szivarért.
Es többet nem jött haza ,hanem összeállt egy másik nővel!
Csak két hét múlva jelentkezett!
Érdekes írásodat szeretettel olvastam ,olyan kedvesen
kezdődött a Rozsdással együtt! Smile

Hát igen ..van ilyen is !Heart
Gratulálok szeretettel....BabuRose

6191
Magdolna43 - 2019. szeptember 11. 18:09:24

Kedves Szabolcs!
Nem láthatunk a dolgok mögé, ahogy a férfi sem.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

2720
bigeszab - 2019. szeptember 11. 16:07:06

Kedves Rita!
Egy fárasztó kirándulás után a Hargitán ötlött fel bennem ez a történet. Ott láttam túra közben egy fiatal párt, amikor ereszkedtünk le a völgybe. Mindenki vidáman, megkönnyebbülve lépegetett, csak az egyfolytában csacsogó lány mellett bandukolt mogorván a fiú. Ez adta az ötletet.
Szeretettel üdvözöllek, és köszönöm az olvasást!
Szabolcs
Rose

6542
ritatothne - 2019. szeptember 10. 18:59:15

Kedves Szabolcs!

Érdekfeszítő írás volt. Úgy tűnt, hogy az elhagyott és megcsalt férfi egy áldozat, akinek ráadásul a munkája se könnyű. A lány könnyelmű, érzelmileg instabil, elmegy, aztán, ha nem jön be neki az, amire számított, egyszerűen visszajön és úgy csacsog, mint ha minden a legnagyobb rendben lenne. Aztán jön a csattanó, ápolta a testvérét. Talán mondta is a férfinek, hogy miért megy el, talán épp a férfi nem volt figyelmes és megértő. Érdekes, elgondolkodtató írás.

Szeretettel: Rita

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.