Koncz Rózsa: OLASZORSZÁG
Ez a csizma alakú ország, amelynek nagy része az UNESCO által kijelölt Világörökségi lista élén áll.
Nápoly.
„Nápolyt látni és meghalni, szól a mondás” Nem véletlenül maradt rá. A városnak voltak kellemetlen pillanatai. Rendkívül színes, hosszú történelemmel, kultúrával bíró város. Történelmi múltja izgalmas. A tizennegyedik század egyik királya a magyar Károly Róbert volt, aki csak tizennyolc évig élt. A csodálatos nápolyi öböl és a Vezúv lábánál elterülő város az ország harmadik legnagyobb városa.
Szépsége klímája okot adott arra, hogy üdülő városnak tekintsék. Szűk utcái közt járdákat, sem építettek, a szembelévő házak ablakából. Kihúzott szárító kötelein, ruháikat szárítják. Pompás paloták, megtekintését Ízes hangos piacait, pizzáit nem lehet kihagyni. Sok rendezőt megihletett Nápoly, számos filmet forgattak itt.
Leghíresebb parkja, a Parco Comunle pálmafákkal, leanderekkel szebbnél szebb színes virágokkal beültetve, ámulatba ejti az ide látogatókat.
Legcsodálatosabb épületei a Castel dell ovo bástyái, amelyek a tizenötödik századból maradtak fenn. Castel Nuovo, Santa Maria Assunta katedrális, ami a mai nápolyi érsek székhelye. Számos történelmi esemény zajlott itt. A legismertebb látványosság a Santa Chiara, amelyben kolostorok, kripták, múzeumok helyezkednek el. Főtere, a sokaságok színhelye, állandó rengeteg turista csodálja meg. Két óvárosa Pompai és Herculáneum a Vezúv kitörése után majdnem kipusztult
Történelmünk egyik leg nagyobb katasztrófája a Vezúv kitörése Nápolytól kilenc kilométerrel elhelyezkedő vulkánt napjainkban is veszélyesnek tartják. Utoljára 1944-ben tört ki.
Pompait, hatalmas hamu és iszap lavina borította el. A kitörést ma tökéletesen restaurálták, azzal megmutatták nekünk az ókori élet egy kis szeletét. A Vezúv tetejéről láttuk a csodálatos esti fényekben úszó várost, Nápolyt. Azután, másnap megrázó volt látni a „hamuba sült embereket”, akik éppen munkájukat végezték, amikor a tragédia bekövetkezett. Borzadva hagytuk el, Pompait
SORRENTÓ
Nápolyi királyság volt, majd hercegséggé alakult. Ma kikötőváros, a parkok, erdők, narancs citrom és olaj ültetvények övezik. Érezni lehetett a citrom narancs jellegzetes illatát. Nagyon hangulatos város, sikátorokkal, színes üzletekkel.
FIRENZE.
Medici család uralta, számos nevezetesség köszönhető neki.
A legnagyobb alkotók lakhelye. Itt élt Amerigo Vespucci, Dante, Petrarca, Botticelli a Michelangelo Zeffirelli Tudósok, művészek, felfedezők, otthona. Szűk utcáit járva úgy gondolom, hogy az egész város, úgy ahogy van egy nagy műalkotás. Terein, parkokban művészek kínálják alkotásaikat. Élőember szobrok, mozdulatlanul állnak vagy bizonyos pózt vesznek fel. Néha rád pislantanak, és újra a semmibe néznek.
Az ország nagy városai közé tartozik. Szintén a világörökség része. Toszkana régió székhelye. Bővelkedik művészettörténelmi látnivalókban. Először az Öreg hidat említeném, amelyen műhelyek, festők, mesterek dolgoznak és kínálják áruikat.
Santa Cose, San Marco, Santa Maria lenyűgöző pontjai terei ejtenek ámulatba. Mindegyik Michelangelo munkája! Olaszország mester művészei munkáit mutatja be, ez a város Raffaello, Tiziano,. Mennyi szépség, mennyi munka, mennyi hit kell ahhoz, hogy egy-egy mű elkészüljön… Amíg világ a világ úgy gondolom, az ókor és a mai világ csodája Olaszország.
Nagy kedvencem, Michelangelo, nem tudok róla nem írni. Pályája korának egyik lángelméje. Ami a Medicineknél kezdődött. Sok műalkotás fűződik nevéhez. Magánélete viszont maga volt a pokol. Vallomásában, érezhető a szenvedés a szenvedély és a bánat. Élete maga a kőbe zárt fájdalom! A művészóriás magányos volt, Nem talált olyan embert, aki fel tudott volna nőni hozzá!
Szavait átélve, meghatóan olvasom versét.
„Könnyebb az álmom, kőben élve állnom,
Nem hallom a harcot és a vádat
Boldog aki mából mit sem láthat
Lábujjhegyen járj, ne zavard az álmom!

Csodálatos, érzéki sorai szíven találnak

Velence
Az V század végén szigetek közt kanyargó szárazföldbe is betüremlő sekély vizű tengeröblök lagúnák jellemezték... Ingoványra cölöpökre építették templomokat, házaikat! Eleinte fából, később kőből. Velence száztizennyolc szigetét, százhetvenhét csatornáját négyszáz híd köti össze. Műemlékeit lehetetlen felsorolni, amerre nézünk, mindenhol igazi csodákat látunk.
A művészet a történelem itt tökéletes harmóniában van. Építészete, lagúnái messze földön híresek. Világörökség egyik legszebb színhelye. Az egész város facölöpökön áll. Esőzések miatt sokszor elönti utcáit a víz.
Pezsgő város, leglátványosabb eseménye, a karnevál, ahol álarcokban átszellemülve színes forgatagban ünnepelnek, táncolnak-
Sok szobor mellett kiemelkedik Szent Tódor szobra.
Híres építményei
Dózse Palota ami, gótikus stílusban épült, régen a város vezetőinek bázisa volt. Belsőtermek múzeumaiban, több száz művész dolgozott. Azon kívül, magánlakások, Képtár tucatnyi festmény, csoportos portrék, és más művészeti alkotások gyűjteménye látható. Lebilincselő látvány, hatalmas épület. Fényképező gépemmel nem tudtam befogni..
CAMPALINE harangtorony, hatalmas magasságával tűnik ki Úgy tudom kilencvenkilenc méter. Büszkén uralja Velencét
Szent Mark székesegyház. talán a legszebb épülete, ennek a csodának. Terén sétálva, a látnivalók zömét látjuk. Rengeteg turista, a sok-sok galamb merészen száll le, abban bízva, hogy valami csipegetni valót találnak. Etetésük tilos, mert nagyon elszaporodtak.
Sóhajok hídja, a leghíresebb átjárója, Velencének. A legenda szerint, amikor a rabokat kísértek börtöneikben ők utoljára visszapillantottak és először a hidat látták meg, nagyot sóhajtottak, mert tudták, hogy soha többé nem láthatják. Híd alatt, a szerelmesek gondolájukkal ha napnyugtakor áteveznek és csókolják meg egymást, akkor szerelmük örökké boldog és szenvedélyes marad
Motorcsónakot bérelünk, vele járjuk be Velencét. Kicsit félelmetesek a csónakkal megközelíthető házak, Paloták bejárata. Ügyesen kell kilépni a gondolákból, csónakokból, amelyek a bejárati ajtóknál állnak meg. Egyik ámulatból a másikba esve sem tudom elképzelni, hogy itt éljek. Itt a legnagyobb úr a víz.
Mellettünk gondolások állva énekelnek, eveznek, vízi sétára viszik romantikára vágyó embereket.
Olaszország számomra olyan, mint egy hatalmas fiókos trezor, bármelyik fiókot húzod ki, minden egyes kincset rejt! Kevés neves várost, települést, nem láttam! Írásban nagyon nehéz visszaadni a lenyűgöző látni valót, ennek ellenére talán egy kis ismertetőt tudtam adni szeretett országról, a világ legnagyobb művészeti központjáról Olaszországról.

6482
rozsa koncz - 2019. szeptember 16. 19:08:31

Kedves Rita köszönöm, hogy nálam jártál.
Üdv. RózsaRose

6542
ritatothne - 2019. szeptember 16. 17:51:14

Kedves Rózsa!

Jó lehet ennyi helyet bejárni, ilyen sok élményben részesülni. Gazdag beszámolód most is élvezettel, örömmel olvastam.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.