Kaliczka Katalin: Őszi nap: Ötödik történet (2019. október)
Haaaaaapci! Gyorsan körülnézett. Nem volt senki a szobában. Ez a huncut napsugár már megint megtréfálta. Mindig ez van! Amikor eljő az idő, a nap egy kis kóbor sugara megcsiklandozza az orrát. Direkt csinálja, hogy jó nagyot tüsszentsen! Amikor meg ijedten körülnéz, a huncut sugaracska nevetve tovább áll. De ő addigra már frászt kapva próbálja meg nem történtté tenni a dolgot, mert mi van, ha valaki pont benn tartózkodik a szobában? Valaki a leszármazottak közül, aki lebuktathatná ezt az összeesküvést! Bele sem mer gondolni, mi történhetne! Még az is lehet, hogy az ijedtségtől szörnyethal azon nyomban. Ezt nem engedheti meg! Szegény utódok! Nekik még élniük kell! Még feladatuk van! Persze neki is, azért maradt itt a képben festve az idők végeztéig, vigyázva a leszármazottai sorsát innen fentről, a falról. De azért minden ötven évben egy napon, mégpedig a legszebb őszi napon, amikor a vénasszonyok nyara eljő, és a nyár végleg elbúcsúzik, hogy átadja a helyét a sötét erőknek, de utoljára még mindenki szívében a boldogság verjen tanyát, na akkor, és csakis egy napra, ő kijöhet a képből, és változtathat egy kicsit az utódok sorsán, ha úgy hozza a szükség. Ez nagy kegy az égiektől a nemzetsége felé, de egyben nagy felelősség is számára. Már kétszázötven éve próbálja segíteni őket. Meddig még? Ki tudja! Talán amíg értelmét látja. Amíg van remény a megújulásra, amíg hittel bírja! Egyszer, úgy száz évnek ezelőtt sikerült megelőznie egy szörnyű tragédiát. jól emlékszik az esetre. Ezerkilencszáztizennyolc őszén. Egészen pontosan október huszonnyolcadikán. Hatalmas tömeg indult meg a budai várba, hogy József főhercegtől kierőszakolják Károlyi miniszterelnöki kinevezését és a Nemzeti Tanács kormányának elismerését. A lánchídnál a rendőrség a tömegbe lőtt. Az a sok sebesült! Szerencsére pont aznap sikerült életre kelnie. Jól rázárta az ajtót az ükunokáira. pedig nagyon készültek az útra. Szerencsére mire a kiabálásukra előkerültek a többiek, és azt a jó zárat felfeszítették, már bottal üthették a tüntetők nyomát. Meleg helyzet volt az biztos. Alig tudott észrevétlenül visszaosonni a képbe. De ezt az egy esetet kivéve nem történt említésre méltó nagyobb esemény, a dinasztia szépen fennmaradt ezidáig. Rendben születtek az utódok, nem is nagyon avatkozott be. Egy-egy lépcsőről való lezuhanást akadályozott meg, vagy egy - két házasságot mentett meg gyors közbelépéssel, igazán semmiség. Bár a körülményei sokat romlottak, amióta először felakasztották a festménnyel a falra. Eltűnt a nagy terem, egyre kisebb lett a falfelület, az ablak, így a kilátása is nagyon szűk helyre korlátozódott! Egyre nehezebben tud azonosulni a korral, amiben életre kel. Nem csak a ruhák, de bizony az emberek is igen megváltoztak. A lifttel is milyen nehezen birkózott meg! Évről évre úgy felgyorsulnak az események, alig tudja követni. Két évvel ezelőtt például leakasztották a falról. Nem a családból, őket felismerte volna. Betették egy zsákba. De szerencsére ki már nem jutottak vele a házból, mert úgy elkezdett visítani valami éles hangon, hogy a földön találta magát. Az ük- ük unokája akasztotta vissza a helyére. El is határozta azonnal, hogy különös gonddal viseltetik iránta, amikor majd újból életet lehel belé a napsugár.
Jól megropogtatta elgémberedett tagjait, és fürgén kiugrott a képből. Belenézett a nagy tükörbe, amelyik az előszobában lógott a falon. Hiába no, még mindig az a fess legény, aki volt! Gyorsan ledobálta a ruháit, elrejtette a szekrény aljába. Mégsem mehet ki csipkés mandzsettával az utcára! Ez aztán már igazán ódivatú mostanában. Felvette Az ük-ükunokája farmernadrágját, a székre dobott pólót. Szörnyen érezte magát benne! Na, mindegy menjünk. Vissza kell érnem, mire megjönnek! Milyen évet is írunk? Ja, 2018. Uram Teremtőm! - Fohászkodott - Mi vár rám odakünn?
A liftgombot megnyomva kicsit feljebb húzta a farmert. Milyen egy rusnya divat ez! Alig van gatyakorc, az ülepe meg a térdem veri! Hogy mennek ezek ebben a nadrágban? És vajon leülni vagy inkább állásra hordják?
A liftben már állt egy úr. Meredten nézett maga elé. Becsukódott a liftajtó, elindult lefelé.
- Szia! Na hogy vagy? - Kezdett beszélgetést az úr, de furcsa módon nem nézett felé.
Mindenesetre válaszolok neki, ne gondolja, hogy udvariatlan vagyok, mert azt azért eddig még senki nem mondhatta rólam!
- Jó napot kívánok, köszönöm jól vagyok! És önnek, hogy szolgál a kedves egészsége?
Az úr még mindig nem nézett felé, figyelembe sem vette. Viszont tovább beszélt.
- Azért szólok, hogy a kettesszámú iratokat nem kell figyelembe venni, csak az egyes és a hármas számút. De a kék címkéset azonnal postára kell adni. Igen, már tegnap felcímkézték őket. Mit nem értesz ezen?
Fura. Ő aztán semmit nem értett. Mit akar ez tőle? És miért kiabál? És főleg, miért nem néz rá? A lift megállt, az úr kiszállt.
- Viszont látásra. - Motyogta bátortalanul az úr hátának. Semmit nem értett. Kissé kábán ment a járdán előre, csak az érzéseire hagyatkozva.
Micsoda járművek az úton! Mennyi ember! Hová rohannak ezek ennyire? Csaknem mindenki, fiatal, középkorú, öreg, valamit tart a kezében. Valami kis lapos szelenceszerűt. Lehet, hogy tubákos. Nem, mégsem az, mert némelyik nyomogatja, némelyik meg beszél bele. Furcsa! Mindenképpen meg kell néznem közelebbről! - Gondolta.
Hirtelen egy kismama sietett el mellette. A babakocsival majdnem fellökte. De amint elhaladtak, pirosra váltott a lámpa, egymás mellé kerültek újra a zebra előtt.
- Képzeld, elhagyott a szemétláda! Megmondtam neki, hogy nem vagyok a cselédje! Ne is jöjjön többet hozzám! a gyerekhez meg semmi köze! Erre kifakadt, hogy beperel. meg én vagyok a világ kurvája, meg a gyerek biztosan nem is az övé! Hallottad ezt? Még, hogy én! Talán én járok haza éjjel? Részegen? Majd megmutatom én neki! Megemlegeti azt a napot amikor megismert! Velem ezt nem teheti meg! Érted ugye?
- Értem, persze kisasszony, és nagyon sajnálom! Tudok valamiben segíteni? - Kérdezte részvéttel teli hangon.
De a nő nem fordult felé, és nem is válaszolt a kérdésére. Csak elindult fürgén a babakocsival át a zebrán, és beszélt tovább.
Kinek beszélnek ezek? Miért nem hallják, ha válaszolok nekik? Nem vagyok látható? Eddig ezzel nem volt gond! Csak akkor nem láttak, ha visszamentem a képbe. Akkor is csak azért, mert a festő elém állította a lovagi páncélom, hogy könnyebben tudjak ki-be járni a képből. De a zsabós kezem azért kilátszik... Tegyük fel, hogy nem látnak, akkor miért engem kérdeznek? De ha nem engem, akkor kit?
Ment tovább elgondolkodva. A járdán, amin haladt mindenütt eldobott cigarettacsikkek, üres dobozok, papír fecnik. Az őszi szél felkapott egy-egy könnyebb darabot és lerakta pár centivel arrébb. Kerülgette a kutyaürüléket. A büdöst furcsának találta. Nem érzett még soha kipufogógázt, szemét és ürülékszaggal vegyítve. A ló és tehéntrágyához szokott szaglása ezt felettébb orrfacsarónak találta. Gimnázium - Olvasta a feliratot a hatalmas épületen. Igen. Erre emlékszem. Még ide járt az unokám is. Nem is olyan régen. Hol a pedellus? No, mindegy, bemegyek, látnom kell, mit csinál az ük-ükunokám! Segítségére kell sietnem, érzem!
A folyosón nagy volt a tülekedés. De furcsa módon az ifjak inkább abba a szelenceszerű valamibe néztek meredten, nyomogatták szorgalmasan, ha beszéltek, akkor nem egymással, inkább csak el egymás feje felett, valahová távolba meredő szemmel és igen hangosan. Valaki nagyot taszított rajta. A lendülettől elveszítve az egyensúlyát nekiütközött egy dobozát nyomogató fiatalembernek.
- Mi van, nem tudsz vigyázni? Gyökér!
- Nekem beszél fiatalember?
- Neked hát, faszfej! Nézz a lábad elé!
- Kérem, én elnézést kérek, nem volt szándékos!
- Jól van má', mit akarsz, megborítsalak, köcsög, húzz innen anyádba!
Jobbnak látta gyorsan odébb állni. Milyen szavakat használnak ezek az ifjak? És miért ilyen haragosak? Valami itt nem stimmel!
Érezte, hogy a szelencével függhet össze a dolog. Nagyon izgatott lett. Meg kell mentenie a leszármazottját. De hogy?
Kimenekült az iskolából. Már nem csodálkozott az utcán lévő emberek viselkedésén. Lassan hozzászokott.
Robotok. Először az jutott eszébe. Két évszázaddal ezelőtt volt róla szó. Nagy port vert fel. Valami Kempelen Farkas nevű találta fel. De úgy tudta rábizonyították, hogy csaló. Ezek szerint mégsem volt az? Mégiscsak feltalálta? Azóta tökéletesítették, és ellepték az utcát a robotok? De akkor hol vannak az emberek?
Akkor felnézett gondolataiból. Meglátott egy embert, aki egy büdös konténer fölé hajolt. Mocskos nagy szatyorba rakta be a penészes kenyeret, az alumínium dobozokat. Szinte csak a dereka és a lábai látszódtak ki a mocsokból.
Amikor felegyenesedett, akkor látta meg az arcát. Ráncos, fáradt öregember nézett fel üveges szemekkel. Gondozatlan csimbókokban lógó szakálla színét nem lehetett megállapítani a kosztól. Ujjai végén körmök helyett inkább valamiféle karmok éktelenkedtek feketén, amikkel karvalyszerűen szorított egy félig rágott szalámis zsemlét. Diadalittasan körülnézett és mohón falni kezdte. Nagy falatokban nyelte az ennivalót, szinte rágatlanul. Mivel is rágta volna meg! A túl kevés ideig tartó nyeldeklés után földöntúli mosolyra görbülő szája fogatlan volt. Hirtelen valami zene szűrődött elő a zsebe felől. Belenyúlt,legalább három számmal nagyobb nadrágja mély zsebéből előkotorta a szelenceszerű valamit, megnyomott rajta egy gombot, a füléhez emelte és beszélt hozzá. Egyik felismerhetetlenre dagadt piros, gyulladt lábfejével megvakarta a másikat. Cipője nem volt.
Szóval ez az ember, és azon a dobozon keresztül irányítja a robotokat, akik nem néznek egymásra, nem veszik észre a másikat, trágárul beszélnek és gorombák.
Elkéstem. Már semmit nem tehetek a dinasztiámért! De miért? Mi történt? Mi lett az emberekkel?
Hirtelen mintha ólomsúly nehezedett volna a testére. Lassan visszament a házba ahonnan kijött, fel a lifttel a lakásba, be szobába. Felnézett a képre. Többé nem jövök ki. Belépett a páncél mögé. Elrejtőzött teljesen, semmi nem látszódott ki belőle. Vége a dinasztiámnak. - Ez volt az utolsó gondolata.
Az őszi napfény elbújt egy sötét felhő mögé, mintha szégyellné magát, amiért ezzel egyet ért.
Ui. : Az ük-ükunoka belépett a szobába. Furcsállta, hogy nincs a helyén a nadrág és a póló, amit a székre tett. Kinyitotta a szekrényt. Az aljában valami csipkéset vett észre. Kihúzta. - Egy ing! Micsoda ósdi, szörnyű darab! Milyen hülye viselhet egy ilyen szart? Még a jelmezbálba sem venném fel! - Kinyitotta az ablakot, és megvető mozdulattal kidobta. - Hideg van, jön a tél. Becsukta az ablakot, és elővette a telefonját. A legutolsó üzenet kedvére való volt. - LOL - Válaszolta.
5396
Kitti - 2019. november 08. 17:17:34

Micsoda kontrasztot festettél ide Kedves Katalin!
Hát, bizony, ha tehetném, én se"jönnék ki többet"...
Üdvözlettel Rose
kit

2720
bigeszab - 2019. november 08. 17:05:00

„Szép, új világ!”
Nagyszerű írás!

Gratulálok!
Szabolcs Cool

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.