Tóth Györgyné: Folyosói beszélgetés
Nemrég egyik kórház folyosóján várakoztam, ahova egy injekció beadása miatt megbeszélt időpontra érkeztem, alig hogy leültem a rendelő előtt, arra sétált egy beteg hölgy, megállt előttem, barátságos mosollyal az arcán, amin látszott hogy csak álarc, a szemei mást mondanak.
Udvariasan köszönt, majd megkérdezte.
-Nem zavarom, ha ideülök ön mellé?
- Tessék, nyugodtan helyet foglalni - mondtam neki.
Leült, a szokásos kérdések után elkezdett beszélni.
- Hányas szobában fekszik? volt az egyik kérdés.
- Nem vagyok bent fekvő, csak injekció miatt jöttem - válaszoltam.
- Én itt vagyok három hétig, kezeléseket kapok, tudom meggyógyítani már nem tudnak, de sokat segítenek, 82 évesen egyedül élek, el kell látni magamat.
- Egyedül? Nincs senki aki segít, ha esetleg beteg lenne? - kérdeztem?
- Magamra maradtam - mondta fásult hangon - évekkel ezelőtt történt, mikor elveszítettem a családomat. Egy év alatt itt hagyott a férjem a két lányom a vejem.
- Hogyan történt? Baleset? Kérdeztem tétován.
- Nem - mondta fátyolos hangon - két lányunk volt, az idősebbik férjhez ment, született egy kisfiúk örültem, hogy jól vannak, boldog a család, nyolc éves volt a kis unokám, mikor az édesanyja súlyos beteg lett, nem sokára meghalt. Nagy csapás ért bennünket de valamennyit enyhített fájdalmunkon, hogy van még egy lányunk,
Nagyom, csendes jó lelkű teremtés volt, szerelmes lett egy fiatalemberbe, nagy szerelem, nem sokára eljegyzés, majd esküvő. Látva boldogságukat mi, is megkedveltük a férjét, aki nagyon szorgalmas, dolgos ember volt a feleségét szinte imádta.
Mi a szőlőhegyen laktunk, ők a városban, azt hittük minden rendben van köztük, akkor kezdtünk gyanakodni, mikor lányunk pár napig be sem nézett hozzánk, mikor jött, hol a szeme körül volt egy nagy monokli, amit napszemüveggel takargatott, vagy a karja kéken zölden elszíneződve, ha megkérdeztem.
-Mi történt kislányom!- mindig volt válasz, elesett, szekrény ajtó verte fejbe, hasonló gyanús körülmények által szerzett véraláfutásos foltokat.
- Egy hűvös őszi este történt, késő volt, már aludni készültünk, hallottuk a lassan szemerkélő eső halkan kopog az ablakon, mikor valaki dörömböl az ajtón, kiszóltam
- Ki az?
-Én vagyok eresszetek be gyorsan!
A lányom hangját felismerve ajtót nyitottam, ott állt előttem vérző orral feldagadt szájjal hálóingben teljesen átázva, reszketve a hidegtől és a félelemtől.
-Ki tette ezt veled?-válasza csak annyi volt.
- Ő!
Rendőrséget akartuk hívni, de zokogva könyörgött
-Csak azt ne, mert akkor megöl, megfenyegetett, ha bárkinek elmondom, vagy ha el akarnám hagyni végez velem, nagyon kegyetlen, mióta a kétes barátaival tölti az idejét, munkáját elhanyagolta, ezért elküldték, most nem dolgozik. Az én fizetésemből élünk illetve ő abból iszik a haverjaival, ha már nem tudok pénzt adni neki, akkor rám támadt, többször késsel kergetett a barátnőmhöz menekültem.
Sokat kérleltem, ne igyon, mikor józan volt megígérte, abbahagyja, nem fog többet bántani, nagyon szeret, könyörgött, hogy el ne hagyjam, mert azt nem élné túl.
Ma este haza jött a kocsmából nem volt pénze, követelte, hogy adjak, de nem adhattam, mert már nem volt még kenyérre sem. Ezen úgy feldühödött, hogy nekem esett, ütött ahol ért, mikor a késért nyúlt, hogy megöl sikerült elmenekülnöm.
Utánam eredt, de szerencsémre megbotlott, az italtól kábán elesett, ahogy bírtam futottam, vissza se néztem most azt sem tudom él e, nem esett bele a késbe.

-Adtam neki száraz ruhát, sebeit lemostam, nálunk töltötte az éjszakát, másnap felhívta barátnőjét látta e a férjét, ki azt mondta látta, hogy ment a kocsma felé.
A beszélgetés után szólt, hogy most nincs otthon, gyorsan haza megy, összepakolja ami fontos és jön vissza, egy óra múlva visszaér. Nagyon siet, hogy ne kelljen találkozni vele.
Hiába vártuk a férjemmel, nem jött, már attól féltünk kibékültek és minden kezdődik elölről.
Mivel nagyon aggódtunk a párom elment megnézni mi történt.
Nagyon rossz érzésem volt sokáig vártam nem jöttek, elindultam megnézni, mi az oka. Már messziről láttam a rendőrautókat a ház előtt, egy mentő előttem ment el, szirénázva. A kapuban rendőr állt, rohantam volna be, de megállított.
-Nem lehet bemenni, mert a helyszínelők dolgoznak! - mondta hivatalos hangon.
- Mi történt? - kérdésemre elmondták.
- Két holttest van letakarva, aki rájuk talált az apa szívrohamot kapott, most vitte el mentő.
Mint kiderült a lányom már összepakolt, mikor váratlan hazaért a férje és beváltotta ígéretét
utána magával is végzett, a férjem talált rájuk,
Pár nap után haza engedték a kórházból, a temetésen velem volt, teljesen összeroppant.
Nem tudott megnyugodni, önként távozott ez élők sorából, pár sort írt, hogy bocsássak meg neki, de nem bírja tovább, nem tud ekkora fájdalommal együtt élni.
Magamra maradtam, egyedül kellett megbirkóznom ekkora teherrel.
A másik lányom férje később megismerkedett egy sok csalódáson átesett hölggyel, kit feleségül vett, szépen nevelte az unokámat, még két kislányuk született.
Azóta már sok év telt el, unokám Pesten jár egyetemre, ha itthon van mindig eljön hozzám.
Már nehéz az élet, de segítenek, a vejem bevásárol, autóval hozza, amit nehéz lenne cipelni. A ház körül is segít, jó ember, ha nem ér rá, akkor a felesége jön, a kislányokkal, szeretem őket, valahogy ők is kicsit az unokáim.
Így el vagyok egyedül, de nem magányosan. A szomszédok is jók hozzám, ha boltba mennek beszólnak megkérdezik.
-Jól van Mariska néni? Kér valamit a boltból?

A hallottak hatására nem tudtam megszólalni, nem értettem ez a törékeny, gyengének látszó asszony, hogy tud ekkora fájdalommal élni.
Egy kis szünet után megkérdezte.
-Maga hányas szobában van?
-Nem vagyok bent fekvő - ismét megmondtam neki.
Felállt a székről szomorkás mosollyal az arcán mondta,
-Milyen kár olyan jól elbeszélgetnénk!
Elköszönt, amig láttam néztem utána, nem bántam, hogy várnom kellett az orvosra,
mert jól "elbeszélgettünk", igaz, hogy én csak hallgattam, de örültem, hogy talán segítettem, neki abban, hogy a nehéz keresztből amit a sors a vállára tett, egy morzsányit lerakhatott.
6191
Magdolna43 - 2019. október 20. 08:48:28

Kedves Szabolcs!
Az orvosi várókban, nagyon sokféle sorsot megismerhetünk.
Örülök, hogy tetszéssel olvastad írásomat.
Sok szeretettel
Magdi

2720
bigeszab - 2019. október 19. 19:13:16

Kedves Magdi!
Sok nyomorúságot ismerhetni meg egy orvosi váróban. Szépen fogalmazott írásod nagyon tetszett!
A záró szakasz elgondolkoztatott – az idős hölgy feledékenysége biztosan a betegsége, vagy kora következménye. Finoman jelezted…
Üdv: Szabolcs
Rose

6191
Magdolna43 - 2019. október 18. 23:12:40

Kedves Marica!
Köszönöm,hogy olvastad írásomat és kedves szavaidat,
Sok szeretettel,
Magdi

6476
Siposne Marica - 2019. október 18. 15:21:33

Kedves Magdolna!
Sok ilyen kórházi élményem volt sajnos.
Bizony, az idős embernek legnagyobb öröm az, ha elmondhatja örömét, bánatát, vagy egyáltalán, meghallgatja valaki.
Szépen leírtad a történetet.
Szeretettel Marica

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.