Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Halloween: Ötödik történet (2019. november)
Kunigunda éppen lekapcsolta a gázt a leves alatt, mikor meghallotta a kapucsengő hangját. Ki lehet az ilyenkor, morfondírozott magában, majd az egyik kisablaknál a függöny mögül kitekintve egy ismeretlen fiatalembert látott a kertkapu előtt. Magára borította a nagy sálját és kiment.
-Ma zárva van a jósda, nézzen a táblára, csak szerdánként fogadok - mondta a kapunál, meg sem várva, hogy az ismeretlen megszólaljon.
-Nem a jósnőhöz jöttem - felelte a fiatalember nem barátságtalanul, de nem is mosolyogva, inkább fáradt, fásult hangon. - A szomszéd utcában egy házra ki van írva, hogy itt, ezen a címen lehet érdeklődni.
Az öregasszony, mert Kunigunda bizony már jócskán túljutott a hetvenedik évén, örült, hogy magával hozta a kapukulcsot és ezekre a szavakra kinyitotta a kaput:
-Jöjjön be, fiatalember.
A fiatal férfi belépett egy halk köszönésfélét mormolva, aztán sietett az öregasszony után. A házban bemutatkoztak:
-Engem Kunigundának hívnak - mondta az öregasszony. - Kér egy teát?
-Hódos István vagyok - felelte a fiatalember, kicsit bizonytalanul, hogy merre lépjen. Épp csak kigombolta a kiskabátját és úgy felelt: Nem akarom sokáig feltartani, csak az a ház érdekelne.
-Hódost mondott? - nézett rá fürkésző, nagy szemeivel Kunigunda. - Akkor maga lesz az öreg Hódos fia, igaz?
A fiatalember szótlanul bólintott.
-No, üljön csak le akkor, egyáltalán nem tart fel. Készítek egy teát, aztán beszélgethetünk.
Pár perc múlva, mikor kiöntötte a kisbögrékbe a teát, Kunigunda maga is letelepedett az asztal mellé.
-Hol van az apám? Él még? - kérdezte halkan a férfi.
-Nem. Meghalt három évvel ezelőtt. Régen járt már maga itt a faluban.
-Régen. Több, mint tíz éve. Tizennégy éves voltam akkoriban, mikor nagyon elegem lett az állandó otthoni veszekedéseikből és elmentem.
Kunigunda bólogatott, mint aki mindezt jól tudja, de nem szólt semmit, csendben kortyolgatta a teáját. A férfi kérdezett ismét:
-S az anyám?
-Róla nem tudok semmit. Nem sokkal, talán két évvel azután, hogy maga elment, ő is otthagyta a férjét. Egyik nap sírva menekült ki a házból, el a cigánysorra.
Belenézett a fiatalember szemébe, vajon látja-e rajta, hogyan gondolkodik az anyjáról, és saját magának erről a félig cigány származásáról. De nem látott rajta semmit, csak mély szomorúságot.
-Él még?
-Nem tudja senki. A cigánysoron sem, én velük is szoktam beszélni. - Kunigunda nem mondta, de valójában ő volt azon kevesek egyike a faluban, akit a falusiak is, meg a cigányok is egyaránt elfogadtak. - Jó néhány éve már, hogy egy szüretelő, betakarító társasággal elment valahová külföldre, talán Spanyolországba vagy Olaszország déli részére. Nem hallottunk róla azóta semmit.
-Apám se tudta?
-Ő sem. Miután egyedül maradt, még többet ivott, mint annakelőtte. Elvesztette a munkáját, egészen elhanyagolta magát.
Kunigunda megállt egy kicsit a beszédben, várva, hátha kérdez a fiú valamit. De az nem szólt, csak nézett maga elé, így ő folytatta:
-Nagyon hideg volt aznap éjjel, mikor meghalt. Erős minuszok. Most, a következő februárban lesz három éve. Részegen ott maradt egy útmenti árokban és mire reggel megtalálták, már megfagyott.
A fiatalember becsukta a szemeit, de nem szólt semmit. Kunigundával ritkán fordult elő, hogy nem tudta, mit mondjon, de most így volt vele. Szidni nem akarta ezt a későn hazatért fiút, de vigasztalni sem tudta mivel. Felállt és megkérdezte: Önthetek még egy teát?
A fiatalember kinyitotta a szemeit és csendben bólintott: Köszönöm.
Hogy megtörje a hosszú csendet, Kunigunda a házról kezdett beszélni: A ház nagyon elhanyagolt. Eladni nem lehetett, hiszen maga az örökös, de magát nem találták meg. Azt javasolnám, hozza rendbe egy kicsit mielőtt eladja.
-Nem tudom, hogy el akarom-e adni - szólalt meg a férfi.
-Nem valahol Németországban él? - kérdezte felcsillanó érdeklődéssel Kunigunda. - Vagy hazajött végleg?
Nem akarta megkérdezni, hogy vajon meggazdagodott-e, mert amilyen ruhákban manapság a fiatalok járnak, abból bizony nem tudta megállapítani.
-Még nem tudom, hogy mit fogok csinálni - felelte a férfi.
Kunigunda kíváncsisága győzött az udvariassága felett: Csak nem ült? Azért nem jött mostanáig?
A férfi ránézett az öregasszonyra, és most először egy keserű mosolyféle villant fel a száján: -Majdnem eltalálta.
-Majdnem..?
-Halloweenkor randalíroztunk a haverjaimmal, nagy lett a kár. Én csak felfüggesztettet kaptam, de három évre kiutasítottak.
-Halloweenkor? Hiszen az most lesz a jövő héten, nemde?
A férfi megvonta a vállát: Még tavaly történt. Az nem rajtam múlik, hogy a bíróságok lassan dolgoznak.
Kiitta a teáját és felállt.
-Nagyon szépen köszönöm. Itt van a ház kulcsa vagy valahol letétben?
Kunigunda is felállt, keresgélt az egyik fiókban, majd elővett egy kulcsot: Nálam is van egy kulcs. Átmegy, megnézi?
-Mindjárt ott is maradnék, ha lehet. Nem tudtam amúgysem, hogy hol találok majd estére kiadó szobát.
Kunigunda bizonytalanul rázogatta a fejét: Nincs ott most se fűtés, se víz, se villany. Persze aludni azért elaludhat ott. Az udvaron a kútból pedig tud felhúzni vizet, annyira hideg még nincs.
Átadta a kulcsot és azt tette még hozzá:
-Ha nem akar a kocsmában vacsorázni, átjöhet hozzám egy levesre.
-Nagyon köszönöm, de akkor azt meg is kellene fizetnem...
-No ne bolondozzon, egy tányér levesért csak nem kérek el pénzt senkitől!
Kunigunda hangja olyan felháborodottan csengett, hogy a fiatalember nem erőltette tovább.
-Tudja mit? Menjen át, nézzen körül, aztán jöjjön vissza és eszünk. Utána nekiláthat a házban a munkának, rövidek most már a napok, hamar sötétedik, és akkor abba kell hagynia.
Hódos István bólintott, átvette a kulcsot, még egyszer köszönetet mondott és elment.

Kunigunda elgondolkodott a gyereken. Magában csak gyereknek nevezte, akárcsak a falubeli fiatalembereket, akiknek az egész életét jól ismerte. Milyen az, ha valakinek már senkije sincs? Mert ugyan a fiú nem kérdezte, de ő tudta, hogy már a nagyszülei sem élnek. Az apai ágon már rég nem, a cigánysoron pedig tavaly halt meg a fiú nagyanyja. Halottak napja, mindjárt itt a Halottak napja, jókor bukkant fel itt ez a gyerek, gondolta magában. Itt van neki egy rakás halott. Gondol-e rájuk? Randalírozott, azt mondta. Pedig most nem olyannak nézte, mint aki tör-zúz. Kunigunda azon gondolkodott, hogy vajon megkínálja-e egy kis pálinkával a fiút, ha átjön enni. Vajon részeges lesz belőle is, mint az apja volt?
Kevesebb, mint egy óra telt el, mikor a fiatalember visszajött. A leves nem hűlt még ki, Kunigunda gyorsan felforrósította megint. Mielőtt tálalt volna, elővette a pálinkásüveget:
-Lehet a házra inni?
Hódos István nemlegesen rázta a fejét:
-A ház rendben lesz, de én alkoholt nem iszom többet.
-Biztos? - nézett rá még egyszer kérdően Kunigunda magasra tartva az üveget.
-Egészen biztos. Annál a randalírozásnál voltam részeg utoljára.
Leültek, nekiláttak a levesnek.
-Milyennek találta a házat? Sok a munka, igaz?
István olyan bizonytalanul rázta a fejét, hogy se igent, se nemet nem lehetett kivenni belőle.
-Sok munka, de nem vészes. Erőm is, időm is van hozzá. Komfort nélkül is el lehet lakni.
Keménynek, elszántnak tűnt a hangja.
-Ideje is van? Vagyis nincs munkája jelenleg?
Kíváncsiskodó kérdés volt, Kunigundában fel is merült, hogy nem bántja-e a vendégét meg.
-Nincs munkám, valóban - felelte minden érzelmi árnyalat nélkül a férfi. - De remélem, előbb-utóbb csak találok valamit.
-Itt a faluban nem sok munkalehetőség van. Nemcsak a cigányoknak nincs, a magyaroknak sem. Még biztosan nem volt ideje megfigyelni, hogy sok ház üresen áll. A fiatalok elmennek, és jóformán csak az öregek maradnak itt.
Erre István nem válaszolt semmit, nem tudott mit. Évekig dolgozott építkezéseken, értett mindenféle szerelőmunkához, mondja, hogy bízik benne, hogy majd csak talál valamit?
Kunigundának hirtelen eszébe jutott valami.
-Jogosítványa van?
István bólintott: Igen. Német, gondolom, hogy itt is elfogadják. Viszont kocsim most nincs. Van egy kevés megspórolt pénzem, de amíg nem találok munkát, addig kell, hogy élni tudjak valamiből.
Kunigunda biztatóan mondta: Nem baj, hogy nincs kocsija, fő, hogy jogosítványa van. Lehet, hogy tudnék magának egy állást. Debrecen itt van alig több, mint húsz kilométernyire. Ott van a Szeretetszolgálatnak egy kis irodája, ott keresnek sofőrt. Olyat, aki mindennap kiszállítaná időseknek és betegeknek a környező falvakba az ebédet. Nem tudnak sokat fizetni, mert egy ilyen jótékonysági egyesületnek nincs sok pénze, az irodában a legtöbben pénz nélkül dolgoznak. De rendes állás és akinek nincs munkája, annak a kis pénz is pénz, nem? Nem érdekli?
-Dehogynem. Köszönöm szépen. Ha lesz belőle valami, úgy tekintem majd ezt a mai napot, mint egy fordulópontot. Házam lett, munkám lett...
Kis keserűség vegyült még a hangjába, de alapvetően optimista volt. Igaz, aztán elbizonytalanodott:
-Persze, ha felvesznek. Semmi referenciám, jelentkező meg biztosan több is akad.
Kunigunda elmosolyodott:
-Jelentkező már hetek óta nem akadt, mert kevés a sofőr. Elmennek jobban fizető munkákra, az ország másik részébe vagy külföldre. Referenciája meg lesz.
István kérdő tekintetére hozzátette:
-Én fogom ajánlani.

Halottak napján István Kunigundával ment ki a temetőbe, ahol az öregasszony megmutatta neki az édesapja és a nagyanyja sírját. Kunigunda arra gondolt, hogy Halloween összes szelleme meg lehet elégedve ővele.
3920
lilapetunia - 2019. december 15. 21:19:48

Kedves Rita,
nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel
Márta

6542
ritatothne - 2019. december 15. 16:42:02

Szeretettel gratulálok a nyereményhez.

RitaRose

3920
lilapetunia - 2019. november 04. 20:36:50

Kedves "rozsa koncz"!
Nem tudom, hogy miért írod az én írásom alá a másoknak szóló köszöneteidet, remélem, hogy csak tévedésböl.
Tollforgató történetröl lévén szó, én csak a hónap végén készültem válaszolni és köszönetet mondani az olvasóimnak.
Kedves Kitti és Rita,
örülök, hogy tetszéssel olvastátok, és köszönöm szépen a hozzászólásaitokat.
Rita, én úgy gondolom, hogy sokan sokfélét értünk a halloween fogalma alatt; a számomra ez a novella arról is szól.
Szeretettel,
Márta

6482
rozsa koncz - 2019. november 04. 19:22:05

Szia Rita és Kitti!
Szeretettel látlak titeket, köszönöm szépen véleményeteket. RózsaRose

6542
ritatothne - 2019. november 02. 14:49:54

Őszintén szólva, tetszett ez az írás, talán épp azért, mert nem a Halloweenról szólt. Jó, tudom, a téma miatt benne volt, de csak annyira, mint mondatban a kötőszó.

Szeretettel: RitaIn Love

5396
Kitti - 2019. november 02. 10:51:49

Kedves Tollforgató!
Szeretettel olvastam a történeted.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.