Kitti: Pipe 3/2
Fiát hívta telefonon, ha már eszébe idézte őt a múlt, és a madár. Visszahozta a jelenbe a varjú, legalábbis ő úgy hitte.
– Tónikám. Rég jártál itthon. A temetés óta nem láttalak. Vénülök ám fiam, jó lenne, ha látnálak ebben az évben.
Tóni megörült apja jelentkezésének. Mesélt a cégről, ami jól megy, s ígérte jönni fog. Hamarosan.
Napja hamar eltelt, hiszen a fióka minden két órában követelte a betevő falatokat. A közti időben, vagy aludt, vagy tipegve járkált az öreg után. Mókás kis pingvinre emlékeztette Dezsőt, ahogy hátracsapott szárnyaival követte őt. Repülni még nyilván nem tudott, hiszen a farka, teljes egészében fejletlen volt. Viszont méteres magasságba is képes volt felugrani, szárnyai segítségével, talán magasabbra is.
Estére újra csak a térelválasztó rúdjára helyezte. Szájával megérintette pihés fejét, ahogy ott ült a fagerendán. Fogta a madár karmos lábával a rudat, és gubbasztáshoz ereszkedve tűrte békésen az öreg szájának érintéseit. Csőrét is felemelve kínálta a becéző mozdulatot. Dezső megérintette szájával a madár csőrét is. Érezte az illatát, ami kellemes, szinte bébi szagú volt.
– Hú, de meleg a csőröd, te! – Csodálta, majd kezével cirógatva segített elaludni neki. – Pipe. Te, édes kis Pipe – mondogatta neki.

Reggel pont ott találta a varjat, ahol hagyta az este. Pipéje nyilván nem volt még éhes, mert csak nézte Dezsőt mozdulatlanul. Egészen addig bámult utána, amíg Cilit be nem engedte a házba. Amint észrevette a macskát, azonnal leugrott nyugvóhelyéről, és tüstént üldözőbe vette őt. Cili észlelte szeme sarkából a vadmadarat, és szőrét felborzolva fordult volna ki, de Dezső nem hagyta. A madár, kitárt szárnyakkal üldözte a macskát, fejét előre tolva fenyegette, s ha épp beérte, csípésre nyitott csőrrel csapkodott felé.
– Hé! Pipe! A mindenedet! Cilit ne bántsad, hallod-e? Naszi kedvence. Most jön reggelizni, na. Engedd már kiscsibém, te!
De a varjú nem engedte. Addig-addig, mígnem felkapta az öreg a rémült macskát, és a konyhában etette meg. Majd, mikor végzett, ölben hurcolta ki, az ajtó elé is.
– Még ilyet! Én meg azt hittem Pipe, hogy neked kéne félned a macskáktól. Erre meg kiderül, hogy még a tojáshéj a valagadon van, de már macskára vadászol. Jó kis ragadozó vagy te, hallod! Gyere, na, te is kapsz reggelit, aztán megyek Naszihoz. Nemsoká téged is viszlek. Jó lesz? – beszélt a madárnak, s közben tálkájából etetni kezdte. A varjú hatalmasakat nyelt, fennhangon nyeldekelve a hideg húst. Aztán egyszer csak, elindult egy falat péppel a csőrében, és vissza se ment már az emberhez.
– Úgy. Szóval jól laktál – nyugtázta az öreg – de hová viszed már azt a húst, Pipe?
A fióka tanácstalanul állt, látszott, hogy töpreng. Ide-oda nézegetett, majd Dezső cipőjét felfedezve az előszoba sarkában, boldogan rohant, hogy az eleséget elrejtse későbbre. Jó mélyen betolta csőrét a cipőbe, a húspépet beletéve. Aztán túrt is rajta, hogy még beljebb legyen. Nem zavarta, hogy Dezső mindezt végignézi. Pedig nézte, és szinte felnevetett a madár ötletén.
– Még ilyet! Nahát, még ilyet! – mondogatta, amíg ment a konyhába reggeliért. Közben fülelt, merre jár a madár, s a zajokból következtette ki, ugyan mit is csinálhat.
A varjú felfedező útra kelt a házban. Minden helyiséget bejárt, s ahol talált valami elmozdíthatót, nohát, azt ő el is mozdította nyomban. Amint valami érdekes tárgyra bukkant, azonnal csőrbe szedte és apró tanakodás után, rohant vele, hogy eldugja. Dezső meglepve borította ki cipőjéből a reggeli húst, és a cigarettájának maradványait, mikor indulni akart. Másik cipőjében a gyújtó, és egy cipőfűző lapult. Mosolyogva indult a temetőbe. Most is tizenegykor, mint minden áldott napon, mióta magára maradt. Nem időzött sokáig. Lépteit is megnyújtotta a domb felé. Kalappal a kezében csak nézte Naszit, majd visszaindult. A kis bolt előtt megállt, tétova mozdulattal lépett be, aztán mintha meggondolta volna magát, kifelé fordult, mikor Rózsika rászólt.
– Dezső bácsi! Már meg se lát engem? Mit szeretne?
– Adjon Isten! Valami fertőtlenítőfélére gondoltam volna… – bizonytalankodott – csak nem ismerek egyet se. No.
– Sebre Dezső bácsi? Mire kell?
– Fittyfenét sebre Rózsika! A patikát, tudom ám, merre van. Padozatra, kőre, ilyesmi.
– Elég oda az Ultra. Minek fertőtleníteni? Hiszen nincs kórság ott? Vagy beteg, Dezső bácsi?
– Mindig. Rózsika – mosolyodott el az öreg – most aztán végképpen. Csibe van a háznál.
– Csibe? Milyen csibe? Tán bent ül a kotló? Hát, majd kimegy az! Vigye ki!
– Rózsika, hogy a kíváncsiság mekkora hegyet nőtt tebenned! Csecsemő még az a madár, tán még szopott is pár napja. Tegnaptól meg az én gyerekem lett. Marhát eszik, majdnem beaf-steak-et, mert úri madár lesz az, tudod Rózsi? Kérem akkor azt a löttyöt, mert kelleni fog, az biztos!
–Tán’ gólyát fogott a Dezső bácsi! De úgyis megtudom! – nevetett a dundi lány, ahogy adta a Domestost.
– Megtudod, meg hát! Te leszel az első, meglásd! Kettőt adj, egy kevés lesz! – somolygott az öreg, s már sietett is a földes útra, kis háza felé.
Ahogy házába belépett, a varjú kitárt szárnyacskáit rezegtetve köszöntötte. Szaladt elé, s ahogy beérte, már ugrott is fel, karmaival kapaszkodva a válláig. Nyögdécselve szökkent a fejére, hogy hosszú haját rendezgesse, vagy a fülébe túrja. Dezső nevette.
– Pipe. Mit csinálsz már, te Pipe, te! Na, lássuk, hogy töltötted az időt, amíg nem voltam veled.
S elindult, a vállára kuporodott madárral, hogy rendbe tegye az elmocskolt helyiségeket. Komótosan mozgott. Nem kapkodott. A madár kapaszkodva figyelt minden egyes mozdulatsort. Néha leugrott a felmosórongy közelébe, majd egész közelről szemlélte, hogyan tűnnek el, a potyadékai. Az újságpapírcsere is izgalmas tevékenység volt számára. Amit Dezső leterített, ő azonnal elhúzta onnan és széleinél megkezdve csipkedni kezdte. De nem aprózta sokáig. Dezső minden mozdulata érdekelte őt, s hagyta az újságot, s szaladt folyton az öreg után. Aztán, ha Dezső lehajolt, hát ő meg felmászott rá.
A hálószobában még nem járt a varjú, s most, hogy ott is felmosásra került a sor, kíváncsian ugrott az íróasztalra, hogy a rajta lévő írószereket kipakolja a tartóból. Mind, egytől-egyig kiszedte, majd a számítógép billentyűzetét kezdte csőrével nyomkodni. A drótokat is kihuzigálta belőle, amik összekötötték Dezsőt a nagyvilággal, amikor egyedül érezte magát. Se a fejhallgatót, se a mikrofont nem hagyta bedugva neki. Egy erőteljes mozdulattal rántotta ki, mint aki azt mondja. „ Na, ez nekünk nem kell ide. ”
– Hékás! Az nem a te géped! Gyere ide Pipe! – hívta az öreg, és óriási meglepetésére, a madár kis habozás után ugyan, de szaladt felé. Lehajolt hozzá, mutatóujjára léptette, és felrakta a vállára.
– Maradj itt szépen, mindjárt végzek! Aztán eszünk.
Az étkezést Dezső kezdte az előszobában terítve magának. Poharában kávé, kiskanál, tányérján kenyérszeletekkel ült le a szalonna mellé. A varjú kíváncsian ugrott az asztalára, hogy kiskanalát azonnal elrabolja és elfusson vele. Szaladt, fekete szárnyait hátára csapva, futott a másik szobába, hogy a szőnyeg alá rejtse zsákmányát. Először a kanálkát letette, majd csőrével felhajtotta a szőnyeget. Kicsit várt, és még jobban is a szőnyeg alá nézett, mielőtt betolta volna a parkettán súrolva a kiskanalat. Ráhajtotta szépen a szőnyeget, rojtjait még rendezgetve figyelt. Aztán visszament, Dezső vállára ugorva előrehajolt, és tépkedett magának kenyeret. Az öreg minden egyes harapásánál, ő is harapott. Szinte a fél kenyeret ő ette meg. Az utolsó csippentés nyilván csak a szeme kedvére kellett, mert nem nyelte le. Csőre alatti tasakjába tette, majd két pillantás után, Dezső fülébe dugta. Még a haját is rárendezte, hogy jól elbújva lehessen. Jó lesz majd szűkebb napokra.
Dezső hahotázva szedte ki füléből a kenyérfalatot. A madarat letette, és Bodrit csalogatta a házba, hogy ügyeljen majd rá, amíg neki dolga akad. Jutalmul kis szőnyeget terített a kutyának a sarokba, és tálkájába eleséget rakott. Először a madár jelent meg a tányérnál, szinte kitárt szárnyakkal próbálta elűzni onnan Bodrit. De az nem hagyta magát. Rámordult, majd vakkantott is a kicsi varjúra, és enni kezdett. Dezső még látta szeme sarkából, ahogy Pipe kikapja a hatalmas kutya szájából a kilógó húscafatot, és elrohan vele.
– Pajkos egy szerzet vagy! – szólt rá – Vidd csak vissza Bodrinak!
De nem oda vitte. Fogta, és a kutya frissen leterített szőnyege alá dúlta. Csőrével eligazgatta a szőnyeget, jól fedve legyen a rejtek. S aztán szaladt új felfedezni való, és játék után...
Már harmadik hete nevelte Dezső a varjat. Életét ki, lelkét betöltötte a madárral való lét. A róla való gondoskodás cseppet se fárasztotta. Alig várta az új napot, hogy hétköznapi kalandjait újabbakkal tölthesse be. Hirtelen feltűnt neki, hogy a madárnak kinőtt már a farkatolla, és talán, már fele akkora, mint amilyennek véglegesen lennie kell neki.
Talán már repülni is kéne tanulnia. Fordult a gondolat, s a nagy létrát házába cipelve határozott. Ő majd megtanítja.
Kezére vette a varjat, felmászott vele a létra tetejére, s onnan eldobta, mintha labda lett volna a kezében. A madár csapkodva tett meg pár métert, majd landolt a szőnyegen. Dezső újra kezdte. Létrára fel, madarat eldobva nézte, mikor jön rá, mit is kell tennie.
Már tucatszor hágott fel a létra tetejére, kezében a madárral, de változást nem tapasztalt. A madárnak tetszett a játék, földet érés után, azonnal visszaszaladt.
– Jól van, Pipe. Majd gyakorolunk holnap is. Elfáradtam már nagyon – csukta össze a létrát, s beállította a szekrény mellé. A következő etetésnél kiváló rejtekhelynek bizonyult a madár számára, minden egyes lépcsőfok, hogy felesleges húscafatjait oda bújtassa el…

Másnap Dezső, arra ébredt, hogy a madár kopogtat a hálószoba ajtaján. Csőrével hatalmasakat ütött a küszöbre, majd az ajtó szélére is. Aztán szárnysuhogást hallott, majd újra a kopogás következett. Nem volt korán kelő, soha nem szerette a hajnali ébredéseket. Igaz, csak hét órát mutatott a vekker, de még aludt volna. Azért, csak felkelt, kicsoszogott a nappaliba, nézte a térelválasztót, ahol minden reggel várta eddig őt a madár. Pont úgy, ahogyan ő este ott hagyta, ahogy eldédelgetve alvásba dajkálta. De most nem volt ott, s ezen kissé meglepődve keresni kezdte. Nem szólt a madár, meg se moccant, mintha a bújócska játékszabályait akarná betartani. Csak lapult, csendesen.
– Pipe! Pipe hol vagy? – szólongatta, ahogy ténfergett a házban, az előszoba felé. Már kint járt a teraszon, majd visszafordulva felnézett, s a madár ott ült vele szemben, a nappali ajtajának tetején.
– Pipe! – könnyebbült meg – Hogy kerülsz te oda?
A madár szárnyát rezegtetve köszöntötte, majd fejét egészen lehajtva, és fel, mint aki fuldoklik, mély hangon károgni kezdett.
– Kár, kár, kár! – s nyomban kitárva szárnyait, körberepülte a ház belsejét. Felszállt a szekrények tetejére, a csillárra, berepült a fürdőszoba nyitott ajtaján, s mindenhová, ahová csak lehetősége nyílott.
Dezső csillogó tekintettel ámult. Csak állt az előszoba közepén pizsamájában, s kacagó lélekkel hajolt le cipőjéhez, hogy a madár által összeszőtt fűzőit kibogozza.
– Fantasztikus vagy Pipe! Gyere ide, hadd adjak egy csókot ezért a gobleinért neked! – s jött a madár. Egyenesen a fejére szállt. Majd vállára ugrott, s előre dőlve, Dezső arca felé kanyarított nyakkal, csőrével aprókat nyitott az öreg szájára. Meleg csőrének oldalát az öreg szájára helyezte, majd hegyével érintette, mint aki cuppog, úgy nyitogatott.

Dezső teljesen ellágyulva vette tudomásul, hogy cipőiben különféle tárgyak bujkálnak. Nap, mint nap belekerült vagy radírgumi, vagy ételmaradék, leginkább hús, vagy nyakkendőtű. Minden napra valami meglepetés. A madár, immár az egész házat birtokolta. Még azokat a részeit is, amiket ő nem ért el. Szép lassacskán, ívesen repülve, felhordott minden apró tárgyat a szekrény tetejére. Nyakkendőjét, amit elővett vasárnapra, a csilláron lógva találta meg. Szemüvege a könyvespolc legtetejére költözött, majdnem a mennyezetet súrolva. S minden, ami eltűnt szeme elől, vagy nem találta, az mind a madár műve volt.
Úgy határozott, mától magával viszi a madarat is Naszihoz. Már nem evett oly sűrűn a fióka, s társaságának hiánya amúgy is elkísérte minden nap, a rövid úton. Kerített egy madzagot, a madár lábára kötözte, és elindult vele a temetőbe. Végig beszélt neki, mert a madár félt. Reszketve markolta mutatóujját, ahogy mentek, haladtak a templom felé.
– Nézd Pipe! Elviszlek Naszihoz téged. Látod? Itt lakunk. Naszi meg már messzebb. De itt van velünk ő is. Elhiszed? Pipém édesem. Mindjárt a bolthoz érünk, meg ne ijedj, ha kijön a Rózsi! Mert biztos kijön, amilyen kíváncsi. Nem mondtam ám meg neki, hogy te vagy a barátom, el ne árulj! Csak szépen csöndesen itt ellépegetünk, látod? Megyünk a temetőbe Pipe. A temetőbe megyünk.
Szép lassan engedett a madár félelme, ahogy haladtak. Már nem szorította Dezső ujját, csak figyelt. Okos tekintetével pásztázta a terepet, és fürkészte az öreg arcát. Hallgatta a mély férfihangot, ami egész eddigi életét kitöltötte mellette, és biztonságot adott. Érezte ezt az öreg, ezért szünet nélkül beszélt a madárnak, amíg csak fel nem értek. Elmesélte neki Naszi szokásait, mennyire szerette a kakaót reggelente, és azt is, hogy milyen dühösen fogadta volna, ha Pipe elrabolja a kiskanalát. Azért meg külön haragudna, ha a szőnyeg alól kéne összeszednie az eszcajgot.
Mire felértek, a madár már Dezső vállára ugorva üldögélt, teljesen megnyugodva a kirándulás okozta izgalmából. Az öreg nem tétovázott, ráültette nyomban az orgonabokorra madarát, madzagjával rögzítve, nehogy elrepüljön.
– Na, ott üljél szépen, amíg kihúzom a gyomokat itten. Maradj csak, nemsokára megyünk haza, és ehetsz.
A madár nézte, majd átreppent a márványlapra, amiről Naszi mosolygott, fiatal szépségében Dezsőre.
– Nézd, Naszikám! De jól áll neked ez a madár! Képzeld, annyit nevetek mellette, mint veled, amíg itt voltál. Tudod, néha azt gondolom te küldted nekem. Mintha csak a te pajkosságod lenne benne Naszi! Nem is értem, hogy tudtam élni eddig úgy, nélküle. Mert, tudod, amikor téged megismertelek, akkor éreztem ilyet, azóta se soha. Csak veled. S látod, Naszi, most tudom nagyon, mennyire jó volt veled, és azt is, hogy mennyire hiányzol. Nagyon. Pedig azt gondoltam, hogy akkor is mindent tudtam. S mégse úgy van. Az ember mindig később jön rá a dolgok lényegére. Látod, mindig azt mondtad, hogy leélném az egész életemet szalonnával, mikor te nekem olyan jókat főztél. És, igazad volt. De majd a hétvégére főzök majd meleg ételt is, na.
Elsétált a gazzal, beszórta a szemét közé, majd visszament. A madár csak nézte őt, és hallgatta nagy figyelemmel. Néha felborzolta fején az apró tollakat, majd elsimítva azokat, toporgott, vagy leült.
– No, most rendben van itt minden. Megyünk Naszikám, aztán, jövök ám holnap, ne izgulj! Ja, és a Cilid. Úgy fél ettől a kismadártól, mintha vércse lenne. De lehet ám, hogy az, csak félreismertem. A cicádat megetetem minden nap. Ne féltsed! Nem engedem bántani. Szervusz Naszi! Szervusz.
Eloldozta a madarat, kezére ültette, és indultak le a dombról, hazafelé.
Rózsikát már nem tudták kikerülni a hazaútban. Ott állt a bolt előtt, mintha csak őket várná.
– Azt hittem, ma haza se jön már Dezső bácsi! – Fogadta az öreget mosolyogva, amitől az arca még szélesebbnek látszott. Pirospozsgás bőrével olyan volt, mint egy festmény, Rembrandte ecsetje alól kiugorva, mielőtt ruháit elveszítené.
– Tán sakkórát igazítottál hozzám Rózsika? – állt meg Dezső – Ráérünk mi a Pipével, nem sietünk.
– Nem kell ide sakkóra, Dezső bácsi. Úgyis tudja az egész megye, hogy mikor megy a temetőbe!
– Akkor most már azt is tudhatja, hogy ketten járunk a madárral. Ő is ismeri már, mikor van tizenegy óra. Hozza a cipőmet nyomban, vagy a fűzőt belőle – vigyorgott - most nem veszünk semmit, de benézek még a héten Rózsika. Ha Lajos barátom felesége itt jár, üdvözlöm a barátomat, mondjad meg neki.
– Jól van Dezső bácsi. Megmondom. Meg azt is, milyen szép a varja. Még sose láttam varjút karon! – kacagta a lány, ahogy Dezső tartotta a madarát, és útnak eredt.
Dezső számára rohantak a napok. Délelőttjeit meghatározta a temetőbe való kirándulás, délutánjait pedig a madár. Már több, mint hat hete tartotta magánál a varjat, éppen megtanult egyedül enni, pár napja már egymaga is ivott. A Bodri táljából. Nem kellett már csepegtetővel, vagy kanállal itatnia. Az esték csupa vidámságból álltak, ahogy a madár szárnyalva koslatott utána, mindenre figyelve, ami történik körülötte. A fürdés, már szertartásként zajlott. Dezső vizet eresztett a kádba, majd megvárta Pipét, hogy a kád szélére állva nézegesse őt. Eddig csak úgy volt. Az öreg elnyújtózva merült a vízbe, majd nagy locs-pocsolással fürdeni kezdett, a végén pedig kilépett a törölközőért és együtt mentek ki a fürdőszobából. De most, megváltozott a menetrend. Az öreg elmerült, a madár a kád széléről állva figyelte, majd egy pillanat alatt beugrott, Dezső mellkasára. Onnan sétált a lába szárára, ahonnan hatalmas lubickolást rendezve hajolt a vízbe és fürödni kezdett. Először a fejét dugta be a víz alá, majd szárnyait kitárva csapkodott, végül farktollát mártogatta be le-leguggolgatva a vízre, alámeregetni. Dezső nem akart hinni a szemének. Először megrökönyödve pillantott a madárra, még levegőt sem nagyon mert venni, nehogy elijessze. Aztán a mókás mozdulatsoron csak elkezdett nevetni.
– Pipe! Te meg mit csinálsz itt? Csak nem gondolod, hogy ezen túl együtt fürdünk majd?
De bizony, a madár azt gondolta! Minden áldott este beugrott Dezső mellé, szinte már várta a fürdéseket. Egyre a fürdőszobaajtón berepülve, és a kád szélére kuporodva várakozott. Az öreg, már egy kis rongyocskát is tett a kőre, ahová kiugorva a madár, fejét és tollait megtörölhette. Az volt az ő törölközője. Aztán tollászkodás után, visszaült a kád szélére, hogy bevárja az öreget. Meghitt estéik így teltek, majd a madár valamely ajtó tetejére gubbaszkodva elaludt.
Két hónap együtt töltött idő után, érdekesnek tűnt, hogy bárki is, beléphet kettejük világába. De Lajos belépett, és már a kertkapuból dörmögte mély hangján jövetelének hírét.
– Itt van a madárház? Halló, a madárházat keresem!

6542
ritatothne - 2019. november 11. 18:25:02

Kedves Kitti!

Nem semmi ez a madár! A magam részéről inkább maradok a cicám mellett, de ahogy írsz róla, az szenzációs és "kinek a pap, kinek a papné". Egy idős, egyedülálló embernek fontos, hogy legyen mellette valaki, akiről gondoskodhat, ha még teheti, vagy akiről gondoskodnak. Rendkívüli történeted szeretettel olvastam.

Üdvözlettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.