Dr.Horváth Gábor: Kerék alá tesznek (2019. december)
"Kerék alá tesznek, onnan is kivesznek"
Valahogy így. Minden rosszat megélt Józsi nagybátyám fiatalkorában; sós kutat, kemencét, kerék alá tételt. Csak miként a gyermekdal bogárkája, Ő nem tudott elszállni a törökvésznél is betyárabb sorsa elől. . .
Hogy is tudott volna, hisz ezer szálból font kötél tartotta vissza. Hit, becsület, remény, szeretet, féltés, hogy csak néhánya soroljak a fontosabbjából. Így aztán nem katonaszökevény lett ez a jászsági kisfaluból Pestre szakadt iparos legény - mint oly sokan mások akkoriban -, hanem katona. Annak rendje módja szerint hazáját védeni indult, amikor SAS behívót nyomott kezébe a postás.
Pedig az 1944. esztendő vége felé, már aki küldte is godolhatta; hiábavaló áldozat lesz ő is, akárcsak a többi tragikusan félbeszakadt fiatal élet.
"Háromnapi élelem, bakancs, meleg ruha, takaró!" - rendelkezett a parancs, csak arról nem, hogy mindezeket honnan teremtse elő? Otthonról nem hozhatott magával ennyi földi hívságot, itt meg mint tanoncnak, jó ha a napi betevőre tellett.
No, de segített a Kolping Egylet. Ennek a Rottenbiller utcai bentlakásos intézménynek a nevelő papjai úgyahogy ellátták szűkölködő tanítványukat, de amit szegény a legjobban hiányolt, azt ők sem adhatták meg neki.
Pedig nem volt nagy az a kívánság. Öt perc csupán otthon, szerettei körében. Öt perc, egy szoba-konyhás kisházban, ahol négy testvére, Magdus, Tibi, Gabi, és Margit, özvegy édesannyukkal összeölelkezve siratták, imádkoztak érte. . .
. . . És jöttek a nehezebb idők. Szedett-vedett civilruházatban tankcsapdákat ásott hasonszőrű társaival, pihenésképp meg menetelést, tisztelgést gyakorolt. Hja, ha már fegyver nem is jutott neki, legalább a díszlépése legyen kifogástalan.
Hogy mi lehetett rosszabb? A kegyetlen munka napestig, vagy az éhezés a kiporciózott marmaládé ebéd után? Esetleg az alvás, az Óbudai Téglagyár égető kemencéiben kialakított hálókörletben, a tetvektől nyüzsgő szalmaágyon?
Az újoncok nehezen tudtak volna választani. Csak amikor később, az orosz raták közéjük verettek géppuskával és a szerencsétlen bajtársak holttesteit kerülgetve kerestek menedéket, akkor feledtek tetvet, fáradtságot, éhséget.
Aztán ennek is vége lett, Jóska nagybátyám meg egyre csak vigasztalta magát;
"Onnan is kivesznek"
Látszott már a következő stáció. Vereség, visszavonulás, vagonírozás, végeláthatatlan utazás, légitámadás. Erről szóltak napjai, amíg végül megérkezett egysége a németországi Stronczba. Na, itt kapott végre egyenruhát, alsóneműt, csizmát. Innentől fogva legalább nem fázott, csak hát. . . Ez az egyenruha német volt, akkor is, ha a fekete parolin Fehér H betű virított.
Hunyadi hadosztály. . .
Bizonyára tette volna ott is a dolgát hazájáért, családjáért becsülettel, de nem kapott rá lehetőséget. Mert mire "panzerfaust", vagy közimertebb nevén páncélököl kerülhetett volna a kezébe, százada amerikai fogságba esett.
Tizenöt hónap hadifogság, megaláztatás, éhezés következett. Ezeket a puskaport sem szagolt fiatal fiúkat úgyanúgy bírálták el őreik, mint a waffen-SS veteránjait. Legalább nem azonnali kivégzés lett a sorsuk, mint társaiknak kevéssel keletebbre. Mert ahol korábban a Hunyadi hadosztály katonái állták el a szovjetek útját, ott tábornokaik ötszörös veszteséggel számoltak, és ezt a szégyent sem akkor, sem később nem tudták megbocsájtani. . .
Kiléphetett volna a taposómalomból, mert ügyes kezű iparosoknak keletje volt Amerikában. Hívták őt is fogvatartói, szabadságot, bevándorlási engedélyt ígértek.
Nem ment. Hazavágyott. Pedig akkor már gonosz hírek keringtek a táborban az otthoni fogadtatásról. Midegy. Hazamenni mindenáron! Ott sem lehet rosszabb, mint itt, ám ha mégis, az sem tart örökké - gondolta Bátya.
"Onnan is kivesznek"
Otthon aztán valóban nem volt kímélet.
- Bűnös! - hörögte az ügyész, de mert semmi olyasmit nem tudott fejére olvasni, egyre csak azt szajkózta; Miért nem szökött meg, miért nem állt partizánnak?
- Hogy miért? Mert engem a haza védelmére szólított a parancs, nem az irhámat menteni. . .
Másfél esztendő újabb rabságot ért akkor az öntudatos válasz, de semmi volt az, a szabadulást követő évek keservéhez képest. Végül mégis úgy lett, ahogy gondolta:
"Onnan is kivesznek"
. . . És amikor megkapott mindent, amire vágyott, nyugalmat, otthont, szép családot, hirtelen félbeszakadt a dal. Sírhalom borult föléje. . .
Kedves Bátya!
Meglásd, igazad lesz újra! Ítéletnapján majd égi harsonák ébresztenek, megnyílik a sírod, és
"Onnan is kivesznek"
Nyugodj addig is békességben!

Feltámadás napján, a 2016. esztendőben: H G
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.