Tasev Norbert: Sorsok, életek, receptek
Hősünk véletlenül szemétszállító volt. Véletlenül mondom, mert fiatalabb korában naiv gyerekessége folytán, mert egyik ismerőse a kenyérlopást rásózta ártatlanul kapott hét év börtönt. Felesége persze azóta már régen férjhez ment egy másik emberhez, akinek semmiféle esze, sem sütnivalója nem volt, viszont a kegyes anyatermészet jó genetikával áldotta meg, amihez - hála a konditermek aktív látogatottságának -, tekintélyes izmokat is sikeredett növesztenie. Viszont felesége kihagyta a számításból, hogy legújabb, immáron második férjének csupán csak szórakozás végett kellett, így amikor két alkalommal is lebabázott a méretes izomkolosszus a második bébi érkezése előtt jóval fogta magát és kiszállt ebből a kapcsolatból.
Ha az ember találkozott elnyúzott, és hajótörést szenvedett alakjával ránézésre szinte sohasem tudta volna megállapítani, hogy egyértelműen hány évesnek látszik. Léteznek ugyanis olyan embertípusok, akik ötvenéves korukban is sportosak, szexisek, és egy csöppet sem látszik meg rajtuk a fizikai öregedés semmilyen kellemetlen, vagy éppen irritáló nyoma. Ellenben akiket bizony jócskán megrág, megtapos az élet, mint egy túlsúlyos malomkő közé szorult lédús citromot, amiből limonádé lesz azon az emberen a kemény, és embert próbáló évek óhatatlanul is nyomot hagynak.
Sosem szerette, ha vetkőznie kellett. A nyári tomboló kánikula idején ez további akadályokat görgetett munkája útjába, hiszen a közel negyvenfokos izzasztó melegekben a szemeteskonténerek pakolása, és hurcolása is kemény munkának számított, amiben nem volt olyan ember, aki kiadósan meg ne izzadt volna, és alig öt perc után máris törölgetni kezdte homlokát. Hősünk azonban férfiasan tűrte az ezzel járó kisebb kellemetlenségeket; hófehér trikóját agyonizzadta, de soha nem engedte meg azt a kisebb könnyelműséget, hogy félmeztelenül mutatkozzék munkatársai előtt, akik emiatt is kiadósan tréfálkozni, heccelődni kezdtek vele, és gyakorlatilag nem létezhetett olyan nap, hogy nem ugratták volna valami csip-csup ügy miatt.
- No? Mi az Dezsőke! Ha nem fújnak a szelek? Hahaha!
- Dezsőkém! Ha ennyire hideged van legközelebb elhozom neked hazulról a szkafanderemet! Jó lesz?! - viccelődtek vele.
Nem lehet tudni, hogy vajon hogy szólhat az a mondás, miszerint, ha valaki nem tudja mi a humor íze, és fonákja annak nem árt kitanulnia az olcsó trükköket. Világos, nyári ingében, szandáljában - mely különben is naiv gyerekességgel ruházta fel fizimiskáját -, mintha ténylegesen is lett volna benne valami furcsa különcség, melyet a legtöbb ,,átlagos” ember nem tudott, és talán nem is akart sehova tenni.
Vállára vetett táskájában mindig rengeteg sok könyvet, irodalmi folyóiratot cipelt magával. Mintha a kultúrának adott volna ultimátumot, hogy autodidakta módon egyszer majd ő lehet az egyik legműveltebb ember ezen a sivár vidéken. A könyvek és golyóstollak nélkül hősünk kissé elveszettnek, tudatosan gyámoltalannak érezné magát. S bár már jócskán itt lett volna az ideje, hogy új táskát vegyen, egyszerűen nem volt szíve egyszerűen szemetesbe hajítani a jó minőségű bőrből eszkábált, vállra akasztható táskát. Úgy érezhette kicsi, hogy csak az övé.
Tíz-tizenhat éves korától már munkára fogták, mert a szülei váratlanul lebetegedtek, és tovább már nem tudták volna fizetni tanulmányait. Nem sokkal a huszadik születésnapja előtt előbb az apja, aztán három hónapra rá az anya is meghalt. Testvére, vagy rokonai sohase voltak.
Egyetemista koromban találkoztam először vele. Akár egy vásári árus egyszerűen csak besétált a nagyobb méretű, tekintélyt parancsoló padsorok közé; elővette az utazóbőröndjét, mely szintén agyonhasznált, és viseletes volt, és máris harsogva árulni kezdte a maga portékáit. A gillette-pengétől kezdte a dezadorokig, borotvahabokig, és klottgatyáig szinte nem volt olyan árucikk, amivel ne kereskedett volna. Kiváltképpen a hölgye nézték meg elismerően tatáros arcát, és karvalyszerű orrát. Amikor már meghallották, hogy az egyetemen jár azonnal összesúgtak a háta mögött:
- Nézzétek itt jön a karvalyorrú!
Nem kellett sok hozzá. Rajta is maradt a név. Később gyakorta megesett, hogy Dezső senkivel és semmivel sem foglalkozva hanyag, lezser, laza módon lábait a hátsó padokra tette, vagy éppen a pad alatt lóbázta, elővett egy-két íves papírt, a grafitceruzát az egyik füle mögé tűzte, mintha egyedül csak arra várakozna irdatlan nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel, hogy mindenképpen lejegyezzen valamit. Aztán csak türelmesen várt, míg az adott óraadó pedagógus tekintélyes egyszerűséggel a terembe be nem jött. Sokkal később már mindenki eget rengető hahotázására lett figyelmes. Ugyanis, ha olyasvalamit hallott, ami homlokegyenest szembement, vagy éppen különbözött attól a gondolattól, vagy eszmétől, melyben ő hitt, vagy amit előszeretettel képviselt egyszerűen csak fogta magát, és irdatlan vehemens röhögőgörcsben kezdett a pad alatt fetrengeni, ami persze, hogy nagyon nagy botrányt kavart a neves tudósok, és docens tanárok körében. Egyik alkalommal valósággal majdnem ölre mentek, és valóságos párbaj küzdelem alakult ki Dezső és az egyik történelmet tanító tanár között, akinek szilárd meggyőződése volt, hogy minden oktatás elsőrendű, és talán legfontosabb alapja a fegyelem.
- Hahahaha… - hallatszott egyre csengőbben, és tisztábban kivehetőbben a padsorok hátsó részéről, ahol a kutya se járt, pontosan azért, mert az óraadók rendszerint szándékosan lehalkított hanggal adták le tananyagukat.
- Bocsásson meg kedves uram! Ön is hallgató? - kérdezett rá az egyik szúrós szemű tanár, akinek mi tagadás akkor éppen rossz napja volt, és hogy ezt a kisebb nézet elétérést kompenzálja máris kinézett valakit, akin kukacoskodhat, vagy éppen a nyelvét köszörülheti.
- Isten ments! Csupán annyi kedves barátom gyűlt itt össze! Gondoltam benézek! - jött a válasz, de mint minden, amit Dezső mondott, vagy éppen tett ez sem nélkülözte az öniróniát, és a humor fekete oldalát. A tanárt persze kiadósan felbosszantotta.
- Á, értem! Akkor mivel ön nem tagja az egyetemnek lesz szíves és elhagyni az előadótermet, majmokra nincs szükségünk! - a tanár máris visszakanyarodott volna az aktuális, halálosan unalmas tananyaghoz, azonban most Dezsőre bámult árgus szemekkel mindenki, hogy vajon mit fog erre mondani.
Felállt, összecsomagolta portékáit és holmiját, odagaloppozott hetyke peckességgel a magasított, színpadszerű katedrához, és gatyáját letolva nemzetközi jeleket használva többször is bemutatott a tekintélytisztelő docensnek, aki alig tudta megőrizni a hidegvérét, és a nyugalmát és úgy elfutotta agyát a méreg, hogy szabályosan lilulásba kezdett.
- Azonnal takarodjon innen maga kis szarcsimbók! Ha csak még egyszer beteszi ide a lábát gondoskodom róla, hogy soha az életben ne érvényesülhessen az életben, vagy bárhol másutt! Mars ki! - mire a docens a mondata végére ért valóságos köhögőroham lett rajta úrrá, ami megint csak értékes perceket rabolt el a tanyaanyag közérthetősége szempontjából.
- Maguk pedig, ha jót akarnak, és szeretnének év végén elfogadható jegyet kapni nem ajánlom, hogy ezt az embert még egyszer bárki is beengedje ide! - nézett ránk villámokat szóró, szúrós szemével, ami a vizsgák közeledtével egyre fenyegetőbben kezdte éreztetni minden szinten totális uralmát.
Persze mi a derék hallgatók továbbra is találkozgattunk Dezsővel, aki beavatott bennünket a valódi élet kisebb-nagyobb rejtelmeibe és titkaiba. Szigorúan vigyáznunk kellett, és mindig megbíznunk valakit, hogy őrizze a kijáratokat, nehogy Dezsőt bárki is meglássa vagy felfedezze, mert sajnos mindig akadt egy-két spicliskedő, aki a jobb jegy reményében kölcsönösen beárulta társait.
- Én mondom kis pajtikám! Az egyetem álomvilág, és diplomagyár! Semmi szükség rá! - mondogatta egy nap akár többször is, mintha egy megfontolt, vagy éppen sztoikusan bölcs rendház feje, vagy különös próféta lett volna. - Most még csak képzelitek tojáshéjjal a seggeteken, hogy fényes karrier, és élhető élet vár majd a kinti életben rátok, de mindez egy nagy agyonkozmetikázott, szánalmas tündérmese.
A legtöbb álomgyönyörűséges egyetemista hölgy, aki koronázott szépsége teljesen tudatában megkaphatott bárkit is ellenkező véleményen volt, és máris heves tiltakozó mozgalmak alakultak ki a nagy aulában, ahol Dezső rendszerint ücsörgött, ha nem volt más dolga.
- Ellent kell mondanom kedves Dezsőke! Az én édes férjem tele lesz pénzzel, és havonta megyünk majd nyaralni Thaiföldre, vagy Balira, mint a gazdagok!
- Én alig várom, hogy találjak egy rendes pasit és végre gyerekeket szüljek.
- Én pedig csak szeretnék rendesen megélni a fizetésemből, és a szüleitől minél hamarább elköltözni. - vélekedtek a legtöbben, és csicsergőn nevetgélésbe kezdtek, amikor Dezső előhozakodott valamelyik létfilozófiai szövegével, amik valójában olyan tapasztalati aranyköpések voltak, melyek talán az egész hátralévő életében elkísérik az embert, csupán érdemes megfontoltan figyelni minden szavára.
- Hölgyeim! Drága Angyalok! Hiszen minden ember álma, hogy kiegyensúlyozott, boldog családi légkört teremthessen, miközben boldogan tipegő bébitalpak tapicskolnak körülötte, és az egész világ szép, és harmonikus! - kezdte ilyenkor kihangsúlyozott bevezetőjét. -Ám sajnos mint azt valószínűleg ti is tudjátok az élet nem egy átkozott tündérmese! A mostani sportos, kigyúrt pasitok előbb-utóbb termetes sörpocakot növeszt, és egész nap csak a tévét fogja bámulni, miközben esze ágában sem lesz, hogy levágja az udvarban a füvet, vagy hogy gyereket neveljen. Míg akik gazdag életre vágynak elfelejtik, hogy a gazdag emberek csupán a pénz hatalmát szeretik, és szándékosan megfeledkeznek a többi emberről, csakhogy önmagukkal foglalkozhassanak! - mire végzett a bölcseleti aforizmáival a legtöbb hölgy valósággal meg tudta volna fojtani, vagy jól tökön rúgta volna, amiért elvette tőlük a romantikus illúzióba vetett hitüket, ugyanakkor jó páran akadtak olyanok is, akiknek kivételes még a szemét is sikerült felnyitnia, hogy egy kicsit más szemszögből nézhessék a világot, és benne saját maguk helyzetét.
- Hát kedves Dezső! Nagyon érdekesen fogalmazol, és látszik, hogy konkrét véleményed van mindenről! - kockáztattam meg egy halvány választ, hogy ne lógjak ki nagyon feltűnően a sorból, és hogy én is mint férfi hozzászóljak egy-két bevett, aktuális témához. - Jó volna, ha sokkal több realista élne a földön, mert a diploma ténylegesen fabatkát sem ér hacsak az embernek nincsenek kapcsolatai.
- Igen, ebben lehet valami! - gondolkodott el a pillanatra. -Mégis sokszor gondolkoztam már rajta, ha egyszer újra beülhetnék az iskolapadba, ahelyett, hogy ezt a szarságot csinálom egész nap semmi pénzért nem cserélnék senkivel sem. - először láttam mindig piperkőc, vagány arcán valódi érzelmeket, melyek kicsit felfedték igazi személyiségének szilárd, meggyőződéses gyökereit.
Később amikor mindannyian diplomával a kezünkben végre készen álltunk, hogy kiléphessünk a nagybetűs életbe és önálló lábainkra állhassunk újra találkoztam vele. Kiderült, hogy megnősült és máris útban volt a harmadik gyereke. A felesége elragadóan tüneményes, és folyamatosan mosolygó, közvetlen asszonyka volt, aki mindenben az ura kedvét kereste, és bármit megtett volna azért, hogy Dezső jól érezze magát ebben a párkapcsolatban. Mégis valami nem stimmelhetett, mert Dezső sokszor emlegette, hogy a szereti a függetlenséget, és a szabadságot, és ki nem állhatja azokat, akik ebben bármiképpen korlátozni akarják.
- Ugyan már öreg haver! Hát néz csak körül! Fantasztikus családod van! A gyerkőcök, és a feleséged is imád! Mi kell még neked?! - kérdeztem rá egyik nap, amikor én is pocsékul voltam, mert a barátnőm kész tények elé állított, és mivel a polgári szertartás neki kevés volt abban állapodtunk meg, hogy egy kis időre visszaköltözik a szüleihez, hogy rendesen át tudja gondolni a közös jövőnket, és a kettőnk dolgát.
- Ne ítélkezz felettem kis barátom! Látom te is nagyon jól megcsináltad a szerencsédet! Ha jól hallottam szétköltöztetek! Hát nem mondom! Te is szélhámos lettél! - grimaszos mosoly jelent meg a száján, miközben olcsó cigire gyújtott, és beszívta a füstöt.
- Légy szíves ezt ne emlegessük! A barátnőmmel semmi probléma! Nagyon rendes, megértő, és türelmes! Csak az van, hogy templomi esküvőt is szeretne, mert kislány korától ez az egyik álma, a másik pedig, hogy anyuka lehessen!
- Hát akkor mi ezzel a probléma?! - csodálkozva nézett rám, miközben megvakarta fejét.
- Alapvetően semmi, csak sokszor úgy érezem, mintha ebből az egészből még hiányozna valami plusz dolog! - akkoriban már vagy három éve folyamatosan írogattam ezt-azt, és szerettem volna mindenáron kapcsolatot teremteni olyan irodalmárokkal, akik segítik egymást, és segítik a pályakezdő generációt is. Erre azonban halvány esély sem mutatkozott.
- Szerintem pajtás neked egy álomnyaralásra van szükséged a barátnőddel! Menjetek el kettesben valahova, és kapcsolódjatok ki! Sokkal jobb volna, ha tengeri naplementével kérnéd újra meg a kezét. - kétségtelen tervei, és ötletei mindig előnyös optimizmussal billentettek ki a szürke hétköznapok egyhangúságából.
- Igazad van édes öregem! Ha összegyűjtöttem a pénzt első dolgom lesz! Neked is biztos vagyok benne, hogy sínre kerül az életed, csak nem szabad feladnod a reményt! - próbáltam vigasztalni, bár Dezső lett volna a legutolsó ember, akit vigasztalni kellett, hiszen fejlett volt az önbizalma, és masszív ambicíói. - Majd még találkozunk! Ha bármi baj van elérhetsz az interneten is! - búcsúztam tőle. Az igazság az, hogy utolsó beszélgetésünk alkalmával már menekültem tőle, mert rengeteg apró-cseprő ügyben akkora élettapasztalattal világította meg a dolgok összefüggéseit, amire én talán sohasem leszek képes.
Utoljára azt hallottam, hogy az egész családjával kiköltöztek Kanadába. Nem tudom, hogy vajon a kölcsönös kalandvágy, vagy a kézzelfoghatóbb, megragadhatóbb lehetőségek vonzották-e őket, mégis úgy tűnt, hogy Dezső megfogadhatta a jó tanácsot amit ajánlottam neki.
6653
pepa24 - 2019. december 05. 03:23:10

Olyan ez a mű, mintha egy festő színkavalkádot felvonultató expresszionista művet rögtönzött volna a vászonra. Van itt minden: mély életbölcsességtől a keserű világlátáson át a szinte naiv életigenlésig. Jó írásmű? Kétségtelenül, már csak azért is, mert fajsúlyos dolgokról szól játszi könnyedséggel. (Egyetlen apró - csupán alaki - megjegyzést azért mégis tennék. Alkotói lendületedben se feledkezz meg a helyesírásról!)

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.