Zelenka Brigitta: Amikor a gyermek
Ma egy olyan első adventi vasárnapra ébredtem, amihez hasonló bennem lakozik mostanában. A kissé ködös, de már ébredő reggel, mintha meg akarna szólítani, sejtelmes lopakodással egészen közeljött hozzám.
A kert még mindig zöld gyepét a csillogó dértakaró adventi ünneplőbe öltöztette. A kedvenc nyírfám már lombtalanul, de akár egy őszbehajló hajkorona, ezüstös fürtökkel köszöntötte a reggelt. A balkon korlátjára cinkék és egyéb apró madarak röppentek, meg-megcsippentve a mókusnak szánt diót. Szarkák kergetőztek, vadgalamb rebbent a párja után, s nagy örömömre, a mátyásmadár is mintha benézett volna az ablakon. Talán Apám üzent...
Gyertyát gyújtok. Rebben, majd felrepül a gondolat a madarakkal, hegyeken, völgyeken át, időutazásos bérleten. Otthon, édes Otthon. Lélek-tarsolyban őrzött kincsek legdrágábbja: ami volt, s már régen nincs. Hol vannak már az élő tartópillérek, hány kopjafa őrzi emléküket az ősi vártemplom alatt?
Ha kinyílna újra az az ajtó, ha lobogna a tűz, s nagyanyám a kályha mellett...Anyám tesz-vesz, mert meg nem állt soha pihenni, Apám tőmondatokban szól, sose feleslegesen. S én, gyermek-magam, testvéremmel, otthon vagyok a szeretet ölén. Ha jól figyelek, távoli kutyaugatások farkas közelségét vonítják... Megborzongok, de ITT soha nem félek.
Kint szikrát virágzik a dér a fákon, s valahol a csillag készülődik.
András-nap van. Jókedv, kacagás a házban, bíbor nedű a poharakban, s Apám adomáin derül az ünneplő társaság.
Reggelre elered a hó. Arcom az égnek tartom, s finom pillékkel rámszállingózik a gyermekkor tisztasága. A puha fehérség, akár egy szerető anyai öl, elring velem a végtelenbe.
Szemem lehunyom, s egy olvadt hócsepp lassan legördül arcomon.

Bielefeld, 2019. Advent első vasárnapja
6542
ritatothne - 2019. december 11. 07:45:32

"Arcom az égnek tartom, s finom pillékkel rámszállingózik a gyermekkor tisztasága. A puha fehérség, akár egy szerető anyai öl, elring velem a végtelenbe."

Nagyon szép. Örömmel olvastam.

Szeretettel: RitaRose

4005
zelgitta - 2019. december 04. 21:23:49

Marica, köszönöm.

4005
zelgitta - 2019. december 04. 21:23:09

Éva, te már annyira ismersz, hogy számodra nem hat az újdonság erejével az írásom. S amit írtál, az valóban egy találó jellemzés, köszönöm, hogy leírtad.
Ölellek,
G. ( itt GittaSmile

4005
zelgitta - 2019. december 04. 21:18:47

Drága Pepa, én megfordítanám, talán az én érzelemvilágom, ami eredeti, szemelyes, hasonlít arra a japán hajbunra. Az igazság az, hogy amióta verselgetek, a prózai írásaimba is belopózik a versfaragó...

6653
pepa24 - 2019. december 04. 19:29:15

Az általam említett műfaj (egyik) neve: haibun. De ez a Te műved szempontjából csak azért érdekes, mert ráéreztél valamire, amit nem is ismersz. Ettől a dolog még szebb.

6476
Siposne Marica - 2019. december 03. 17:22:42

Gyönyörű!
Gratulálok!

6533
Ahita - 2019. december 03. 14:41:19

Egyetértve Pepával abban, hogy a prózádban nagyon sok finom líra képformálás, hangulatfestés van, de ez nem véletlen - hozza a téma, az otthon egyre erősödő szépséges emlékei, hozza az Advent, és nem utolsó sorban hozza a te bensőd, ami elsődlegesen lírai költészetre hangolt, és ez egyben a védjegyed is ha vers, ha próza kerül ki a tollad alólSmile
Szeretettel gratulálokSmile Éva

4005
zelgitta - 2019. december 02. 22:21:48

Kedves Pepa/ HajnalkaSmile
Köszönöm az olvasást és meleg méltató szavakat.
A japán műfajt, amire utalsz, nem ismerem, nem is hallottam róla. De való igaz, hogy kis lírát is beloptam az
a prózai elmelkedésemben.
Szeretettel üdvözöllek,
G.

6653
pepa24 - 2019. december 02. 21:31:20

Kedves Gitta!
Ezt a művedet ugyan a novellák közé soroltad, de bízvást helye lenne a versek közt is. Az első rész ugyan valóban próza, de engem a japán irodalom egyik válfajára emlékeztet - amelynek későbbi része a vers. S íme, ott a Te "versed" is: prózából olvasztod költeménnyé a múlt képeit. Lélekemelő, szépséges mű.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.