Dr.Horváth Gábor: Szűkülő örömkörök
Mesét mondok, igaz mesét. Habár hőse nem égbeszálló sas, még csak nem is csodatévő juhász, csupán egy sánta gazda "mihaszna" kutyája, mégis mesébe illő megható históriája. . .
Nevezzük Bolygónak, ezt a seszínű bolhást, merthogy ezt a nevet kapta, erre hallgatott már kölyökkora óta. Igen illett hozzá, mert amikor Imre bácsit reggelente meglátta, úgy futotta számtalanszor körbe, akár gida az anyját, vagy éppenséggel bolygó a Napját. Körei végvégeztével el-elnézte gazdája nehézkes járását. . .
Szerettette magát, csillogó gombszemeivel szinte az öreg lelkét simogatta. Hanem ami szeretetvárat abban a lélekben felépített, egy idő után csínytevésével lerombolta. "Rossz szokását" leginkább az udvar közepén álló madárcseresznyefa kérge bánta.
Hosszú hetekig okítgatta Imre bá' szépen is, csúnyán is, hogy kímélje azt a fát, de mind hiába. Az bizony csak rágta, rágta, s a lehántott kéregdarabot - mint valami ajándékot - a gazdája ajtaja elé vitte, tekintetével szinte kínálgatta.
Aztán egyszer csak elszakadt a húr, ami eddig házőrzői állásában Bolygót megtartotta. Imre bá' szomorúan bár, de megvált tőle. . .
Egy távoli tanyára került, ám ott jóformán meg sem melegedett a pokróc alatta, nyakán az eltépett láncdarabbal kereket oldott. A széles határ lett mostoha otthona. Pocsolyából ivott, árokparton vackolt, befúlt fürj-tojást, egy-egy ványadt pocokfélét vacsorázott. Nem értette sorsa ilyetén változását, s egyre csak a hazafelé vezető utat kutatta. Hajtotta az otthon utáni vágy, viselt minden viszontagságot, amíg a vénasszonyok nyara tartott. Hanem, ahogy közelgett a tél, s a mező adta sovány koszt is megfogyatkozott, Bolygó szemében a remény csillogása lassan halványulni látszott. . .
Emlékei hazaszálltak, álmában gazdája simogatta, érezte az eléje tett ételmaradék finom illatát. Új erőre ka-pott tőle, s a helyesnek vélt irányba tovább ballagott. . .
Eközben Imre bá' sem érezte sokkal jobban magát. Hiányoztak a reggeli örömkörök. Hiába nézte az üres kutyaólat, onnan bizony nem futott senki elé, hogy szeretetét újra és újra bizonygassa. . . Aztán meg fájós térde is mindjobban kínozta, fel fel-szisszent minden óvatlan mozdulatra. Kérdezte is egy napon a postás:
- Imre bátyám! Miért nem megy orvoshoz? Hisz épphogy csak állni tud a lábán.
Legyintett az öreg, csendesen válaszolt.
- Voltam már többször is, fiam, de alig hatnak a drága szerek. Az én reumámra már a sárgaföld való.
- De hisz kertjében terem az olcsó gyógyszer. Fűvész öregapám nemegyszer mondta, hogy az ízületek fáj-dalmát legjobban a madárcseresznyefa kérge gyógyítja. . .
A postás már rég elment, de Imre bá' még sokáig a kapuban állt, hitetlenkedve a fejét rázta.
- A kutyám azért tűrt szidást, pálcát, mert gyógyítani akart? . . .
Az álomból ébredtek tekintetével kocsiba ült, s elindult a tanyára.
- Jóska! - kiáltott már messziről a komájának. Merre van Bolygó?
- Az bizony, egy hétig se volt nálam. Tovább állt, mielőtt még szomorú pofáját megszokhattam volna. Úgy hittem, tehozzád ment, haza.
Köszönés nélkül ugrott Imre bá' a kocsijába vissza - már ahogy fájós lába engedte -, s indult árkon, bokron át hazafelé, toronyirányába. Időnként meg-megállt, kiabált; merre vagy Bolygó? Merre vagy kiskutyám? Sokáig nem akadt nyomra, mígnem alkonyattájt az erdőszélen, mintha valami szőrmók egy bokor alatt a hangjára megmozdult volna. Először azt hitte róka, csak mikor az újabb hívó szóra feléje futott, felismerte; Ő az! A gyógyító kutya. . .
Nem ecsetelem megható találkozásukat, nem érzékeny lelkeknek való kép lenne az. A nagy öröm mérhetetlenségét kinek-kinek képzeletére bízom. Hanem azt azért még elmondom, hogy elkészült a madár-cseresznyefa kéregőrleménye, s Imre bá' fájdalma valóban csillapodott tőle.
Csak Bolygó vette - talán gonosz napjaira emlékezve - örömköreit kissé szűkebbre. . .

2019. esztendőben, Mikulás napján
6659
horka - 2020. január 12. 17:43:00

Kedves Ilona, Kitti, elismerő szavaitokat köszönöm szépen. Az állatok ösztönös megérző képessége tény. Kár, hogy ritkán hallgatunk rájuk. Smile

5396
Kitti - 2020. január 12. 15:32:33

Kedves, megszívlelendő történet. Minden állatot kedvelő ember örömmel olvas ilyet. Én is. Smile

443
dzsenyami - 2020. január 12. 15:23:14

Nagyon megható, szívet melengető ...
gratulálok

Szeretettel Ilona

6578
nagyagnes - 2019. december 12. 20:33:18

Gyémántajándék ez a novella annak számára, aki olvassa. Óh, nem is gyémánt, attól sokkal több! De hát én nem is igazira gondoltam, hanem, ami a gyémánttól megszámlálhatatlanul értékesebb...

6659
horka - 2019. december 12. 14:33:52

Kedves Rita!
Jólesik a véleményed, köszönöm. Engem két éve egy örökbohóc labrador ugrál körbe. Smile

6542
ritatothne - 2019. december 12. 10:50:13

Kedves Gábor!

Érdekes és kedves történeted örömmel olvastam. Bizony, nagyon meg lehet szokni és szeretni a háziállatokat, hiányoznak, ha nincsenek.

Szeretettel: RitaIn Love

6659
horka - 2019. december 10. 12:55:44

Kedves Klári!
Köszönöm dicsérő szavaidat, örülök, ha tetszett rövidke írásom.
Üdvözöllek: Gábor

6081
varonklari - 2019. december 10. 10:41:04

Kedves Gábor! Nagyon beszédes a cím! Nem tudtam mi fog kikerekedni belőle, de egy remek történetet olvashattam. Nagyon jó szófordulataid, hasonlataid vannak, lényegre törő a mondanivalód. Gratulálok szeretettel: Klári

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.