Jártó Róza: Az a finom karácsonyi köménymag-leves
Karácsony első napja volt és nagyon hideg.
Anyám addig ki se engedett bennünket, gyerekeket az ágyból, amíg be nem gyújtott a Jancsi-kályhába. Szerencsére sikerült apámnak jó pár vödör, még használható tojásszenet összegyűjtenie a mozdonyból kiürített salakból, és a fűtőház mögötti salakhegyből azt összeszedni. Persze ezt nem csak a mi apánk tette, hanem szinte mindenki a MÁV-telepen.
Amúgy meg olyan jó kis őszünk volt, hogy még öt mázsa lignitet is vásároltunk és szépen betettük a szeneskamrába úgy, hogy azt leválasztotta apám deszkával. A deszka elé a vett lignitet tette, mögé meg a salakból kiválogatott és begyűjtött tojásszenet. Ráadásul a tojásszenet össze is törte. Nem túl kicsi darabokra, de annyira, hogy összekeverve a dió lignittel jól éghető legyen. Persze, ezek után a kezelt szenek után elég hamar elkormozódott a kályhacső, de ezt a takarítási munkát apám, ha meg nagyon muszáj volt, akkor anyám is elvégezte.
Most, hogy karácsonyi szünet lett az iskolában, anyám kénytelen volt egész nap bent tartani a lakásban minket, gyerekeket, mert a ruháinkat is kimosta és a konyhának használt kisszobában kifeszítette kötélen szárítgatta azokat. Más ruhánk meg nem nagyon volt. Tán egy-egy agyonfoltozott mackónadrág még kikerült a szekrényaljából, de cipő az nem volt másik és azt az egyet meg kímélni kellett, hogy tudjunk valamiben iskolába menni. Apámat az előző napon, 24-én rendelték be szolgálatra. Valamilyen mozdonyért kellett elutazniuk a mozdonyvezetőjével Szombathelyre. Így mi öten, a terhes anyánk, meg a négy gyerek, magunk maradtunk.
Ez nem volt újdonság, de most karácsony volt, és az első évünk, amit bent a MÁV-telepi lakásban töltöttünk. Eddig a jó öt kilométerre lévő vasúti őrházban kijelölt, úgynevezett, kényszer lakhelyünkön laktunk. Mivel itt nem voltak még állataink, hogy legalább egy tyúkot levágjon anyánk, vagy krumplink, bizony a kamra üres volt.
Anyám ült a kisszéken, ölbe tett kézzel és mosolygott.
Még így gyermekfejjel is eléggé szürreális volt ez a kép. A bejárati ajtó melletti sparheltben égett a tűz, a rátett vizesfazékban gőzölgött a víz, a plafonról lelógott a kihúzott köteleken száradó ruha és a másik sarokban a csöppnyi, nagypocakú anyánk ült a kisszéken, és mosolygott.

Ekkor hallottuk meg a kopogást. Mi gyerekek a hangra, szinte kitódultunk a nagyszobából, ahol tartózkodtunk. Az egyik MÁV-telepi asszony volt, és egy tálat tartott a kezében.

- Jó napot, Nusika! Egy kis gombócot hoztam a gyerekeknek - nézett körbe a majd üres szobában.

Letette a gombóccal teli tálat az asztalra. Még benézett a nagyszobába is és elment.
Pár perc múlva újabb asszonyok jöttek. Volt, aki zsírt, volt, aki kenyeret, más buktát hozott, és még valamit. Egy-egy szál fenyőfaágat. Egyikük a magával hozott befőttesüvegbe állította az ágakat és elkezdte feldíszíteni. Mintha ők laktak volna itt. Közben egy-egy buktát nyomtak a kezünkbe. Erzsike néni, az egyik mozdonyvezető felesége meg odaállt a sparhelt elé és elkezdett főzni. Mi gyerekek meg a kezünkbe nyomott buktát majszolva bámultunk.
Engem Erzsike néni ténykedése kötött le. Néztem, ahogy a lábasba zsírt tesz, és kicsit megkavargatja, hogy egyenletesen elolvadjon. Erre egy kis lisztet szórt, majd pirospaprikát és köménymagot. Megkavargatta és vízzel felöntötte. Sózta és hagyta felforrni. Néztem, ahogy a köténye zsebéből négy tojást vesz elő.

- Lányok, még kell nekem hat tojás, mert csak négyet tudtam hozni - nézett a többi asszony felé.

Többen is ugrottak és kimentek a lakásból. Közben anyámat az ágyra fektették és a lába alá is párnát tettek, hogy így pihenjen. A kisszobában ténykedő asszonyok között mindig volt valaki, aki szóval is tartotta őt, vagy épp minket, gyerekeket rendezett. Mire a leves felforrt, a mi szobánkban is meg lettek az ágyak igazgatva, kicsit rendbe is tették a dolgokat. Most tényleg úgy nézett ki ez a helyiség, mint egy igazi szoba.
Közben Erzsike néni elkezdte a tojásokat belefőzni a levesbe. Először mindegyiket a bögrébe törte és utána szépen beleöntötte a forrásban lévő levesbe. Mind a tíz darabot.
Igazából anyu is szokott tojáslevest főzni, de abba a tojást felverte és úgy öntötte a levesbe. Igaz, csak kettőt-hármat. Mi ezt a levest bicikli-levesnek hívtuk és nagyon szerettük. Még párat rottyant a leves, és már le is húzta a fazekat a sparhelt szélére Erzsike néni. Már tálalt is.
Elővette a tányérokat, amiknek a helyét én mutattam meg. Mindnyájunknak volt külön tányérja. A két bátyámnak bádogból, az én tányérom a csorba fehér, a húgomé pedig a rózsás volt. Mi úgy ettünk, hogy a két hokedlit összetoltuk és a kisszékre ülve ebédeltünk, de itt írtuk meg a leckénket is. Most se volt ez másképpen. A tányérba bőven került leves és két, egybe főtt tojás is belekerült és a kezünkbe még egy-egy szelet kenyeret is belenyomott valamelyik szomszéd.

- Jó étvágyat és további kellemes karácsonyi ünnepeket - szóltak a szomszédaink, és hazamentek.

Mi, a négy gyerek és a terhes anyánk csendben, szinte áhítattal ettük a gazdagon elkészített köménymag-levest, oda-oda nézve a karácsonyfára, amire még pár darab konzumszaloncukor is került. Én valahogy éreztem, hogy ezt a Jézuska rendezte így, és azért, mert tudta, hogy nem csak mi gyerekek, de anyánk és apánk is nagyon-de nagyon jó emberek.

- Boldog Karácsonyt apunak is - szólt a mindig nevető bátyám, aki hosszú, nagyon hosszú idő után először lakatta jól a mindig üres, kamaszodó gyomrát.
Jártó Róza: egy régi karácsonyra emlékezve
6081
varonklari - 2020. január 07. 20:24:53

Kedves Róza!
A karácsony szellemének varázsszavai jutottak eszembe: szeretet, emberség, önzetlenség, legyünk jók, tegyünk jót, segítsünk embertársainkon. Annyira nagyon jó lenne, ha a mai korban is ezek a szavak ugyan azt az értékrendet jelentenék mindenkinek, mint annak idején nekünk. Csodás, szép írásodat öröm volt olvasni, köszönöm az élményt. Gratulálok szeretettel: KláriHeart

2135
mami - 2019. december 20. 10:01:54

Kedves Magdi!

Köszönöm a kedves szavaid az írásomnál. Én ma is azt vallom, hogy a mi dolguk az emlékezés és ez az írásom is ilyen emlék.
Békés boldog ünnepeket kívánok Néked és Kedves családodnak:

Sok szeretettel: Jártó Róza /mami/

6191
Magdolna43 - 2019. december 18. 16:23:05

Kedves Róza!
Írásaidat korábban is érdeklődéssel olvastam, ha nem is irtam komenteket, most is elbűvöltél, csodálatos leirásoddal, ami az emberségről a megbecsűlésről szeretetről szól.
Sok szeretettel gratulálok, egészségi állapotodban javulást és
Áldott Karácsonyt kívánok,
Magdi

2135
mami - 2019. december 18. 15:58:45

Drága Ritám!

Lassan de összeszedtem magam, egy hosszú betegség után. Már nem kedvet, de kényszert érzek arra, hogy írjak és megosszam másokkal az írásom.
Ritám! Köszönöm az olvasást.

Boldog ünnepeket kívánok, sok szeretettel: Róza

6542
ritatothne - 2019. december 18. 09:31:18

Kedves Róza/mami/!

Csodásat adtál nekünk most is. Mindig kereslek, de most végre találtam is olvasni valót Tőled. Igen, ilyenkor érzi az ember, hogy szeretni jó. Milyen csodás érzés jóllakatni másokat. Odafigyelni arra, hogy kinek, mire van szüksége és azt adni, ami valóban érték.

Szeretettel: RitaRose

2135
mami - 2019. december 17. 09:07:18

Kedves Gittám!

Sok szép emléket őrzök a szívemben, ahol még az összetartás, az egymásra figyelés, egymás segítése is az életünk része volt. Csak remélem, hogy ezekből az emlékekből, a történések hangulatából, sokat át tudok adni a mai kor emberének. Köszönöm az olvasást!

Békés boldog karácsonyt kívánok sok szeretettel: Jártó Róza /mami/

4005
zelgitta - 2019. december 16. 23:33:30

Kedves Róza, ez nagyon Szép, igazi karácsonyi történet.
Írásod igen képletes, mozgalmas, gördülékeny.
Lám, voltak és vannak még igaz, emberséges, jószívű emberek. S ezt Te már gyermekkorodban megtapasztalhattad, egy valóságos karácsonyi történet folytán. Jó útravaló, amibôl egy egész életen át táplálkozni lehet.
Áldott KarácsonytHeart
G.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.