Dr.Horváth Gábor: Fintor
A vásárcsarnok bejárata elől rendészi segédlettel "tanácsolták el" a köznép által találóan Paganininek nevezett tehetséges utcazenészt. Mi egyebet tehetett volna ez a szenvtelen arcú, nyurga fiatalember, hagyta meggyőzni magát. Kabátszárnyával óvta kopott hegedűjét, apja egyetlen hagyatékát. A közeli park fái közé húzódott, ahol egy öreg platán, cserére érett, korhadt padra vetett árnyékot. Ott nem volt útjában senkinek, az a hely másnak nem kellett. Ahogy leült, nagyot reccsent a deszka alatta. Egykedvűen bámult maga elé, s a hulló sárga levelekben saját hányatott sorsának beteljesedését látta. . .
Jutott neki minden rosszból. Öreg szülei betegsége, leégett kisházuk vesztesége, szerény jövedelem, hűtlen szerető, bajban elforduló barát. Sok embernek félennyi is elég lett volna hogy feladja, ám ő ekkor még élni akart. . .
Aztán botlott, mikor a hullámok végleg összecsapni készültek felette. Úgy szólt az ítélet; fegyveres bankrablás. Igaz, a játék pisztollyal kikövetelt pénz fél zsebében is elfért, de a büntetési tételt e tény alig kurtította.
Egyedül maradt, mire kikerült a szabadnak hitt világba, s ahogy mondtam, apja hegedűje volt egyetlen vagyona. Hórukk munkát sem kapott. Priusszal? Ugyan. . . És már csukhatta is az ajtót kívülről. Ekkor gondolta először, hogy teher az élet. . . Na, de meghalni sem könnyű, addig is enni kell. Kiállt hát a piac elé az örökölt hegedűvel. Időről időre, tapsoló csődület vette körbe.
- Ügyes vagy, fiam - hallotta örege múltbéli hangját -, egyszer még ismert művész lesz belőled.
Az már szent igaz - gondolta keserűen -, mindenki ismer, aki ide jár piacra.
Önkéntelen zendített apja kedves nótájára. "Most van a Nap lemenőben, kimegyek a temetőbe."
Nem volt mit letörölnie, könnyei elapadtak, mikor a sorsának megadta magát. Hanem, amíg játszott, otthon volt a régi házban, érezte a rántott leves finom illatát, látta anyja restelkedő, apja gondterhelt arcát.
A hegedűtok alján koppanó érmék hangja hozta vissza néhány pillanatra. Napi bevétele elég volt egy szerény ebédre, néha vacsorára, ám ő, egyre csak a fagyos éjszakák megváltását várta. Csalódottan ébredt reggelente. . .
Karácsonyhoz közeledve szakadt el a vékonyka cérna.
Egy csapat félrészeg ficsúr állt meg előtte. Az ünnepelt kedvenc dalát kérték, s papírpénzzel fizettek előre. Semmi baj nem volt, amíg csak a hegedű szólt. Ám, mikor a botcsinálta kórus összeállt, s minden hang a maga bizarr útját járta, lett nagy felháborodás. A társaság természetesen Paganinit hibáztatta, aki végül gazdagabb lett néhány kékülő folttal, és szegényebb a teljes napi bevétellel. Mikor magához tért, leporolta viseltes ruháját, s szinte megkönnyebbülten indult a gyalogátkelőhöz. A jelzőlámánál álldogált. Biztosra akart menni, kamionra várt. . .
Jött is az hamar, Paganininek alig maradt ideje búcsúzni a kegyetlen világtól. Azért, mielőtt még a jármű elé lépett volna, hegedűjét - nehogy baja essen - a járdaszigetre tette. A sofőr ennyiből is megértette, hogy nagy a baj, s menten a fékre lépett. Sírt a tizennyolc kerék, füstöltek a gumiköpenyek, megállt a monstrum, csupán fellökte a boldogtalan utcazenészt. Sorsa marka ilyen könnyen nem eresztette. . .
Kórházi ágyon fekve aztán még egyszer kacérkodott vele a szerencse.
- Hallom, barátom, te is zenész vagy - köszönt be hozzá egy pizsamás öregúr a szomszédos teremből.
- Csak műkedvelő, bátyám. Nincs nekem semmi komolyabb iskolám.
- Másodhegedűst keresek már jó ideje, és minálunk nem a bizonyítványt kérik számon, hanem a tudást. Meghallgatnálak, ha kikerülünk innen - mondta, s átnyújtott egy névjegykártyát.
Ahogy olvasta Paganini, úgy kerekedett a szeme.
- Ott leszek, karnagy úr - suttogta.
Rá egy hétre csengetett a megadott címen. Nemcsak a zene, de a lélek tudora is lehetett az a mester, mert nem kérdezgette vendégét, csak figyelmesen nézte.
- Játssz valami kedvedre valót, fiam! - biztatta.
És Paganini játszott. Bánat, keserűség, csalódás hangja töltötte be a szobát, szinte sírt a hegedűje. Gazdája minden fájdalmát sorban elbeszélte.
Párásodó szemüvegét törölgette az öreg.
- Kenyered már van. Fedeled is lesz. . .
Aztán jöttek a zenekari próbák, társai dicsérték. A csellista lány hallgatott csupán, de szeme csillogása sok mindent elárult, s még többet ígért. . .
És valóban, egy újabb hét teltével, Paganini virágcsokorral kezében indult próbára, ám ott, ahol nemrég a kamion megkímélte, egy figyelmetlen autós elgázolta. . .
Egy perce még boldog volt, ujjongott a lelke, most meg holtan hanyatlott a rideg betonra. Halálában mérhetetlen csalódás ült ki az arcára. Nem is csalódás volt az, hanem fintor. A prédáját hiénaként vonszoló sors fintora. . .
Valódi nevét nem őrizte meg a keresztfa. Az volt csupán ráírva;

"Élt, amíg szenvedett, meghalt, midőn élni szeretett volna."


Szolnok, 2019. december, péntek 13. H.G.
6659
horka - 2019. december 17. 15:58:36

Kedves Rózsa! Örülök, ha tetszett rövidke írásom. Ha sokan olvasnák, lehet, hogy több apró jutna szerencsétlen utcazenészek hegedűtokjába.
Üdvözöllek, Gábor

6482
rozsa koncz - 2019. december 17. 13:54:24

Kedves Gábor!
Remek novellát írtál, nagy hatással van rám. Paganini amikor meg akart halni, nem sikerült, azután mikor élni szeretett volna eljött érte a kaszás. Bele borzadtam.
Szeretettel gratulálok RózsaRose

6659
horka - 2019. december 17. 12:21:09

Kedves Magdi, Neked is köszönöm. Ezt mondatta tollba a "péntek 13 ", a következő írás vidámabb lesz. Smile

6659
horka - 2019. december 17. 12:18:01

Hát, kedves Éva, sok ember mellett megyünk el naponta, akinek akinek rosszabb a sorsa.
Köszönöm, hogy időt szakítottál írásomra, üdvözöllek, Gábor

6191
Magdolna43 - 2019. december 17. 12:08:36

Kedves Gábor!

Megható történetedet szomorúan, de megértéssel olvastam.
Sajnos így van az életben, sok a dráma az értelmetlen pusztulás..Paganini is megváltásként vágyta a halált, akkor nem jött, de mikor élni akart, az sem sikerült neki?
Szeretettel gratulálok.
Magdi

6643
szikra60 - 2019. december 17. 11:20:08

Szépen megírt novella. A vége meglepett. Nagyon. De talán Neked van igazad! A valóság nem mindig: boldogan éltek, míg meg nem haltak. Szeretettel Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.