Kerékgyártó Dénes: Bátortalan hősök 01.
Előszó

Ezennel egy különleges világba kalauzollak el, mely tán nincs is messze a miénktől, ahol részben emberi módra, csak rókák és nyuszik élnek. Tehát képesek gondolkodásra, két lábon járnak, sőt kunyhókat is építenek maguknak. "Az Apró Erdőben telnek napjaik szeretetben, és békességben." Nos, ha tényleg így lenne, már véget is érhetne történetem, de erre sajnos kevés esély van, mivel a rókáknak szemernyit sem érdekük, hogy egyetlen eledel forrásukkal jóban legyenek. Hiszen amennyiben egy ravaszdi úgy dönt bármiféle lelki indíttatásból, hogy nem fogyaszt el több "nyuszi hamit", sajnos éhen hal, bár a nyuszik nem osztanák bizonyára sajnálatomat.
Még egy fontos dologban hasonlítanak az emberekhez. Mindannyian más-más személyiséggel bírnak, s a lapok előrehaladtával megismerheted mind őket, mind a világukat egyre jobban, és, ha az egyik, vagy akár több szereplő is ismerős lenne majd, nem a véletlen műve.
Induljon a történet látszólag hétköznapi eseménnyel, miszerint egy róka, ki a Róki nevet kapta szüleitől, már csaknem elkapja NyuszTonit a nyuszik nemzetségéből, ám az események váratlan fordulatot vesznek a tapsifülesnek hála.
Kezdődjék hát a történet a szeretetről, a barátságról, az önfeláldozásról, és persze a hősiességről még akkor is, ha valaki bátortalan.

01.

- Ugye ma nem eszel meg? - kérdezte Karácsony napján NyuszToni reményteljes, tágra nyílt szemekkel Rókit, miután már érezte, hogy nincs esélye kereket oldani.
A vörösbundás már csak egy szökkenésnyire volt a "fincsi ebédtől", ám a kérdés béklyóval sújtotta testét-lelkét, mert életre kelt benne a Karácsony szelleme. Megpróbált csak simán átnézni rajta, de mindhiába. Ha ez a "szellem" megérinti a lelket, nincs mese, menthetetlenül hatása alá kerül az adott személy. Jelen esetben róka.
- Engem nem szeret senki, így nem tartok Karácsonyt. - szipogta könnyeivel küszködve, s habár kis híján győzedelmeskedett felettük, de egy apró mégis előbukkant szeméből, s lassan, magányosan gördülni kezdett lefele.
NyuszToni persze rögtön kiszúrta, hogy nyerésre áll a róka éhkoppon maradását illetően, de azért rátett még egy lapáttal.
- Ha nem eszel meg, lehet megkedvellek, sőt talán jövő Karácsonyra barátok leszünk. - keltette életre a Remény lángját a rókalélekben.
- Ó az csudajó lenne! - vágta rá Róki lelkendezve, tehát a nyuszihúsnál jobban vágyott a szeretetre. - Akkor keresek egy másik tapsifülest, aztán,ha jóllaktam, majd dumcsizhatunk. Jó? - tette hozzá bizakodó képet vágva, de csalatkoznia kellett.
- De buta vagy! - tiporta sárba a lelkesedését a nyuszi. - Szerinted,ha meghamizod majd mondjuk az unokatesómat, a keblemre ölellek?
- Hát bizonyára nem lennék túl szimpi neked, de akkor mit tegyek? - szontyolodott el a róka. - Ha nem eszek nyuszit, éhen halok, és akkor már hiába szeretnél. - szontyolodott tovább, hiszen a sötét jövő, amit kapásból felfestett, ha nem is sikerült műalkotásnak, de azért középszintű depresszió életre keltéséhez épp elég volt. Ám a NyuszToni egy laza mozdulattal lesöpörte a színről ezt az ecset helyett érzésekkel készített pingálmányt, mert ő nem volt búvalbélelt fajta.
- Hé, nehogy már eltörjön a mécses. Nyugi, én tudom a megoldást. Egyél répát!
Rókinak kikerekedtek a szemei a döbbenettől.
6175
Ready - 2019. december 30. 11:12:07

Már felkerült a 2. részSmile

5396
Kitti - 2019. december 29. 19:57:38

Várom a folytatást!

6175
Ready - 2019. december 18. 10:42:33

Kedves Rita!

Igen, ez esetben a nyuszi túlélését jelentheti a répa...
Hamarosan érkezik a folytatás...

SzeretettelGrinénes

6542
ritatothne - 2019. december 18. 09:37:39

Kedves Dénes!

Érdekes felvetés volt ez a répa dolog. Az élővilág legnagyobb ellensége az ember, aki képes akkor is ölni, mikor nem éhes.

Szeretettel: RitaIn Love

6175
Ready - 2019. december 17. 19:07:54

Apró Erdő, Róki és NyuszToni ideiglenesen közös kunyhója
2019 04. 27.

- Szerinted tudják az emberek, hogy ez a történet valójában róluk egy görbetükör? - kérdezte suttogva Róki.
- Fogalmam sincs, de neked hála, nagyon görbe ez a tükör. - jegyezte meg NyuszToni, miközben folyamatosan chetelt a szomszédos kunyhóban lakó NyuszMirával. - De miért suttogsz?
- Nehogy valahogy meghallják, és akkor lehet megsértődnek.
- Szerintem az okos ember tud nevetni magán.
- Ez a rókákra és a nyuszikra is érvényes?
- Simán.
- Akkor ezentúl jókat nevetek magamon, és neked is szívből ajánlom.
- Ha nem haragszol , én inkább rajtad nevetnék. - hunyorított hamiskásan NyuszToni, aztán folytatta chetelést a nyuszi lánnyal.
- Nem haragszok. - rázta a fejét Róki, aztán elgondolkodva folytatta. - Furcsa. Mióta nem érzek rá késztetést, hogy megegyelek, már nem tudok úgy igazából haragudni senkire.
Lehet, valami komoly baj van velem?

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.