Kerékgyártó Dénes: Bátortalan hősök 02.
Az első rész rövid tartalma:
A nyuszi azon ügyködik,hogy helyette a róka inkább répát egyen.

- Nooormális vagy? - döbbent le totálisan a vörösbundás. - Még a gondolata is elborzasztó, hogy répát egyek!
- Kóstoltad már? - hunyorított hamiskásan a nyuszi, hiszen biztos volt a válaszban.
- Nem, de mióta világ a világ, a répa a nyulak eledele, a nyulak pedig a rókáé. - ismertette a szomorú tényállást Róki, bár igazából csak a nyusziknak volt szomorú.
- Ha lesz az erdőben suli, elmehetnél történelem tanárnak. - fényezte NyuszToni a ravaszdi lelkét. Persze felmerül a kérdés az emberben,ha nem szívjóságból tette,akkor ki is itt a ravasz? Róki már minden bizonnyal lecsapott volna lelkesen a témára, de ő nem tervezte, hogy leragad a közoktatásnál, így egy kérdéssel tovább szőtte a beszélgetés vezérfonalát.
- Agyaltál már azon, hogy valami hatalmas, világrengető dolgot kéne tenni?
- Hát nem is tudom. Az annak számít,hogy ne keljen soha nyuszik után futkosnom, hanem helybe jönnének? - sandított reménykedve a pozitív válaszban Róki.
- Bocsi, de ez nem számít annak, mert akkor nagyon elhíznál, ami egészségtelen, és a suli mellett még egészségügyi ellátás sincs az erdőbe. Ellenben én tudom mire kapná fel az egész világ a fejét.
- Mire kapná fel az egész világ a fejét? - ismételte Róki csodálkozva. - Nem is tudtam, hogy van feje az Egész Világnak.
- Biztosan, bár még én se láttam, de ez most tök mindegy. - legyintett NyuszToni az egész világra, aztán a számára igazán fontos dologgal folytatta. - Szóval a lényeg, a répára nincs ráírva, hogy rókák nem ehetik meg. Tehát mi következik ebből? - tette fel a tuti, szájbarágós kérdést, ám hiába minden, ha el sem jutott a kérdezett tudatáig. Ugyanis Róki leparkolt az írott szavak beszéddé formálásánál.
- Te tudsz olvasni? - érkezett egy újabb csodálkozás a részéről.
- Ja, persze. Szerinted van suli az erdőben? - tett fel a nyuszi költői kérdést, annak ellenére, hogy irodalmi oktatásban nem részesült.
- Mondjuk beszöktél egy embersuliba, amikor az olvasást tanították? - sandított izgatottan a ravaszdi, hátha célba talál kérdése, de mellétrafált.
- Könyörgöm minek,ha az erdőben nincsenek könyvek? - söpörte el simán NyuszToni kérdéssel a kérdést.
- Hát, hogy elolvasd, mi van a répára írva. - vágta rá Róki oly lelkesedéssel, mintha a Gordiuszi csomót vágta volna el egyetlen nyisszantással.
A nyuszi nagy levegőt véve próbálta nyugtatni magát, nehogy valami csúnyát mondjon, mert kezdett agyára menni ez a szeleburdi okostojás. Egy pillanatra felmerült benne, talán jobban jár,ha hagyja magát megenni, de gyorsan elhessegette ezt a nem épp szívmelengető gondolatot.
"Az akadályok azért vannak, hogy átugorjam őket, vagy átslisszanjak alattuk." acélozta meg lelkét, s, ha nehezen is, de sikerült normális keretek között folytatnia a beszélgetést.
- A répára nincs semmi írva, épp ez a lényeg. - mondta némi csend után kedves, békülékeny hangnemben.
- És ezen agyaltál eddig? - rázta a fejét a róka némi lekezelő grimasz kíséretében. - Én csak megforgatom, és már vágom is,hogy egy fia betű sincs rajta.
- Ó, hát akkor te a répán nem lévő betűk szakértője vagy. - hajolt meg jelképesen NyuszToni, miközben lelkében pacsit adott magának, mert továbbra sem hagyta, hogy kihozza sodrából ez félbolond elmebajnok.
- Nem tudtam róla, hogy az vagyok,de, ha te mondod. Szóval a lényeg, hogy felesleges lett volna megtanulnunk olvasni a nyulak eledele kapcsán. - összegezte a hallottakat Róki, mire a nyuszi elégedetten bólintott magában. De korán örült, mert a vörösbundás még nem fejezte be mondandóját.
- Ám ez esetben az sincs ráírva, hogy rókák ehetnek répát.
A tapsifüles most még nagyobb levegőt vett, hogy türtőztesse magát, és kész csoda, hogy sikerült, bár jó eséllyel egy békítő Nyuszi Tündér hinthetett rá titkon nyugiport.
- Ha rá lenne írva megennéd? - kérdezte, miután már minden bizonnyal hatott a por, bár lehet két adagot kellett rászórnia a tündérnek.

/A folytatásban többek közt a nyuszi elárulja a rókának, hogy miképp léphetnek az evolúció magasabb szintjére, bár ehhez nem ártana, ha ismerné a somfordi a szó jelentését./
6175
Ready - 2019. december 30. 12:51:38

Örülök, hogy tetszett, és ez még csak a kezdet, mert egy rókát nem egyszerű dolog átszoktatni a répaevésreSmile

5396
Kitti - 2019. december 30. 11:29:54

Egy-két helyen erősen mosolyogni kellett. Smile Aranyos a párbeszéd.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.