Tasev Norbert: Egy élet vallomása
Félix még nagyon is érezte, és tudta, hogy milyen volt a hölgy mindent kifejezni képes, hamvas, őszibarack arca, amikor rossz jegyet kapott, vagy amikor a barátság megőrzése miatt ő kapott intőt, vagy megrovást a barátnői helyett! Minden egyes csicsergő beszélgetés, melyet Melinda minden lépésnél elejtett Félix gondolatban lehajolt, és felszedegette, titkon bízva abban, hogy rejtett telepatikus útvonalakon sikerül kettejüknek titokban beszélgetnie, amit egyedül csak ők hallhatnak, és ők érthetnek meg!
- Miért nem akarsz hozzám jönni? - kérdezte az izmos csávó.
- Ezt most komolyan úgy érted... - hamvas, kiegyensúlyozott tekintetén redőzött ráncok jelentek meg; alsó, töprengőbb ajka megfeszült a gondolatok súlyától, melyet a kimondott szavak égettek szilárd lelkiismeretébe. Ebben a pillanatban nagyon is átlátta az összefüggéseket! A szüleinek volt a lehető legpocsékabb terve ezzel, hogy biztosíthassák az ő boldogabb jövőjét!
- Ez azért egy kissé durva volt! Nem gondolod bébi?! - vonta kérdőre újdonsült lovagja.
- Tessék csak! Szabadon el is mehetsz, és megmondhatod a szüleimnek, hogy felnőtt, független nő vagyok, és majd akkor megyek férjhez, ha igazán megszeretek valakit!
A nagydarab gorillának ez egyfajta szánalmas, feminista virtuskodásnak tűnt, hogy egy kikosarazott elutasításra jóízűen mosolyogjon. Csakhogy Melinda a lehető legkomolyabban gondolta, amit mondott, és már indult is tovább a kis főtér utcáján magára hagyva gondolataival a macsót. Volt benne valami megközelíthetetlen méltóság, melyet csak nagyon közeli ismerősei sejthettek szirmos lénye mögött, és azok se mindig!
Ami Félixet illeti pont akkor találkoztak, amikor Melinda kicsit dúlva-fúlva átkelt az egyik útkereszteződésen, és majdnem elgázolta egy véletlenségből arra tévedt autó.
- Vigyázz! - húzta magával azonnal, hogy nagyon baj ne történhessen!
- Hát te meg mi a jó francot képzelsz, mi?! - dörrent rá mérgesen, idegesen. - Csak ekkor vette észre, hogy rég nem látott barátjáról van szó, aki időközben sikeresen lefogyta gyerekkori pufók duciságát, és egy vállas, egyenes férfi lett. Aki persze még nem is tudta magáról, hogy mennyire jóképű!
Melinda kisebb orvtámadásnak érezte azt, hogy minden falubéli őket figyeli, hogy nyíltan mernek az utcán sétálgatni.
- Annyira örülök, hogy végre láthatatlan kis mackóm! - ujjongott fel barátja láttán, és rögvest belekarolt megszeppent ismerősébe. - Nem is tudod, hogy milyen régóta kerestelek!
Most viszont Félixen volt a sor, hogy valami hihető történettel rukkolhasson elő, miszerint: csak véletlenségből kötött ki éppen ebben a kisvároskában, mert azt hallotta, hogy itt utánozhatatlan rétest csinálnak!
- Hát akkor barátom nem tévedtél olyan sokat! Ugyanis én vagyok a legjobb cukrász ezen a vidéken! Egyenesen mamámtól tanultam a csábítás gasztronómiai fortélyait! Ha esetleg ráérsz szívesen megmutatom!
Félix - bár szabadkozott volna -, hiszen mindig is ezzel az olcsósított, kisfiús praktikával élt kedvesen megfogta az ifjú hölgy kezét, és bár tetemesen izzadni kezdett a tenyere a világ összes kincséért el nem mulasztotta volna, hogy egy ilyen földre szállt angyal mellett sétálhat, hiszen szalagavatóján a kutya sem akadt, aki vele táncolt volna!
- ...És mesélj csak? hogy s mint alakult a kis életed? - mosolygott ellenállhatatlan Mennyország-vigyorral a hölgyemény, és Félix érezte, hogy szíve mind veszettebb ütemben ver.
- Nos.... hát... az attól függ! Azt hiszem mindkettőnk életében voltak, és lesznek mélypontok... - többet nem mert mondani, mert annyira elszokott a bájcsevelyektől, és társalgásoktól, hogy egyszerre nem szeretett volna kiteregetni minden lapot a múltjából.
- Te vagy nagyon jó kártyajátékos vagy, vagy pedig nem engeded meg hogy a másik ismerhesse a lapjaidat! Eltaláltam, vagy eltaláltam?! - sunyin nézett, sugárzó őzikeszemeivel, és ezekben az örök érvényű pillanataiban lehetett a legszebb; semmi mesterkélt finomkodás, csakis a tömény őszinteség!
Félix fülében hangosan dobolni kezdett a vér, mintha egy kellemetlenkedő betegség mellékfoszlánya lett volna. Ennek viszont semmi köze sem volt tutyimutyiskodó gyengeségéhez!
- Remélem, hogy azért már van valaki az életedben kis mackóm, akivel megosztod örömedet, és bánatodat, mert nagyon aggódom érted! Úgy hallottam, hogy nemrég apukád meghalt! Fogadd őszinte részvétemet! Ha kiveszek egy kis szabadságot jó volna kimenni a temetőbe, hogy sok adósságomat rendezhessem! - hangja komoly volt, és megfontolt is. Talán még sohasem vegyült bele ennyi gyöngéd melegség valaki iránt, akivel talán egy, vagy két alkalommal találkozott.
- Őszintén köszönöm! Ez nagyon sokat jelent számomra! Ami kérdésed második felét illeti - remélem nem fogsz gyávának tartani -, tudod sajnos senkim sincs még! Egyszer voltam csupán randizni még az ősidőkben 98-ban, és a hölgy már az első alkalommal közölte, hogy neki a BMV-s, vagy Mercédeszes pasasok jönnek be, és egy ilyen magamforma ártatlan, szende kisfiúval nem akar se lefeküdni, se tartós párkapcsolatot!
- Jaj, szegénykém! Hogy hívják azt a kis csajt?! Majd adok én neki, csak kerüljön a kezeim közé! Elszalasztani egy ennyire cukorfalat, rendes hapsit! Ugye nagyon szomorú voltál miatta, igaz?! - kíváncsiskodva nézett rá miközben tovább sétáltak Melinda szüleinek a háza felé.
- Igen! Nem akartam semmi bajt okozni, de anyu tudta nélkül nagyon sokszor megfordult a fejemben az öngyilkosság! Érted te ezt?!
- Jaj, életem! Ezt sürgősen felejtsd el! Miért nem mondtad nekem, hogy ekkora a baj?!
- Tudod mert nagyon féltem! Sajnos manapság akkora az egyetemes gyűlölködés, ha bárki segítséget akar kérni azt inkább könnyedén félretolják, vagy eltapossák, de senki sem venné a merszet, hogy segítsen neki! - kisfiúsan megviselt hangja őszinte, mély részvétet támasztott a másikban.
Melinda gyorsan megfogta Félix szőrös kezét, és megpuszilta, hogy éreztesse a gondoskodó törődést!
- Akkor most csapunk egy közös, hatalmas dumapartit, mert ezt tartósan ki kell beszélni! - támadt egy jó ötlete.
Melinda egyszerre megnőtt Félix lelki szemében, ahogy kedvesen bevezette szülei házába, és az ő toronyszerű szobájába, ahova még az öccsét sem szívesen engedte fel.
Ez a kora tavaszias kis beszélgetés mindketten érezték, hogy szükségük van a másikra, és csak együtt vészelhetik át a rájuk váró megpróbáltatásokat.
Melindának minden aprólékos részlet fontos lehetett, hogy agyában összerakhassa a kirakós darabjait, hogy miért akarta önkezével befejezni földi pályafutását a barátja?
Gond nélkül beszámolt arról, hogy néhány évig járt egy jóképű villanyszerelővel, de aztán szakítottak, mert a Táncművészeti főiskolára nem lehetett kapcsolatokat vinni. Arról nem beszélt, hogy hány fiúval feküdt le, de ismervén személyiségét határozottan elítélte a pokoli orgiák hangulatát. Félix sokáig haragudott önmagára, hogy miért nem vallott színt Melinda előtt?
Részben az volt Félix ajándéka Melindának, hogy plátóin is imádhatta őt, minden fölösleges bonyodalmat generáló szexuális felhang nélkül! Az ő ártatlan, szende kisfiússággal valami olyasfajta titkos, emberi kötelékké növelte Melinda angyali, megközelíthetetlen nőiességét, amit szinte csakis ő tudhatott, és féltőn gondoskodott róla, hogy senki se tudhasson róla! Tapasztalatlansága miatt a nemi vágyak terén viszont érezte, hogy sohasem lehetnek egyenrangú partnerek, és persze a világért meg se kérdezte volna!
Melinda szeretett kockáztatni; ahogy mondják veszélyesen élni, és élvezni az életet! Félixnek csupán annyi volt a bűne, hogy egyetlen valamirevaló olyan tartós, és komoly kapcsolata nem akadt már egész életben, amire ténylegesen lehetett volna építeni, és számítani! Melindát viszont a kis flörtszerű romantika még meg is erősítette eredeti nőstényördög pozíciójában; az ő szemében Félix az örök gyerek, és hóbortos agyas tudós képében jelent meg, akit nem árt pátyolgatni, és babusgatni - persze csak felváltva, hogy nehogy túlzottan is elkényelmesedhessen!
Ezeket nem lehetett még bűnös légyottoknak nevezni, hiszen csak most találkoztak a suli után - már mint felnőttek -, először. Mintha már mindketten függőkké váltak volna ettől a titkos, romantikus kapcsolatuktól, mert titokban mindketten vágytak végre egy biztonságot nyújtó otthonos menedékre, és ugyanakkor önmaguknak sem merték beismerni, hogy az élet bizonyos nem tündérmese!
- ...És mesélj el mindent magadról édesem! - kérlelte babusgatva, cirógatva régi barátját, aki cukorfalat módon máris majd elolvadt, hogy egy ilyen bombázó istennőt egyáltalán valaha is érdekelhet az ő személyes magánélete!
- Hu! Hát hol is kezdjem?! - fújta ki a nagy levegőt, mint aki komoly vallomásra készül.
- Mit szólnál muciska, ha mondjuk az elején kezdenéd! - megfogta finom, gyöngéd hattyú kacsóival a másik otromba, erősen vizes ujjait, és simogatni kezdte, amitől a másik csak egyre jobban pirult, és zavarba jött.
- Hát volt valakim még az egyetemen, de sajnos beleszeretett a kollegámba, aki szintén a történelemtanszék újdonsült bikája volt, így önként léptem ki ebből a kis szerelmi háromszögből!
Mindketten érezték, hogy ez a lényeges, és bölcs beszélgetés több mint valószínű, hogy kihatással lesz későbbi életükre, és talán őket is jó irányba fogja megváltoztatni.
- Hm! Biztosan nagyon magadra vetted a történteket! Ugye kicsim?! - babonázó őzikeszemének nem lehet hazudni!
- Pontosan! - hajtotta le bűnbánóan a fejét, mint aki valami megmagyarázhatatlan vétséget követett el.
- De most már független vagy, és kivívtad egyéni szabadságodat! Miért nem próbálod meg élvezni kicsit az életed? - nem lehetett biztosan eldönteni, hogy hangjában az enyhe korholást, vagy a szánalmat lehet-e érzékelni, ezért inkább csendesen hallgatott.
- O.K. Vettem az adást! Tudod mit?! Inkább én mesélek, addig van időd, hogy kicsit összeszedd magad! - nem kapkodott el semmit! Kényelmesen keresztbe vetette karcsú, és filigrán lábacskáit, és megigazította a kényelmes sortszerű nadrágját.
- ...Szóval én is lefeküdtem bizonyos pasikkal! Volt idő, amikor azokra a tipikus, mocskosul jóképű macsókra buktam, akik tudod izmos kockahassal és üres fejjel rendelkeznek, viszont annyira bizsergetően szenzációsak az ágyban, hogy attól minden csajszi egyből bevadul! - tekintete sugárzó boldogságban, és kisebb szégyenkezében úszott egyszerre. Mintha mindig mástól kellene engedélyt kérnie.
- És hát egyszer azt mondtam magamban mikor egy félistennel zuhanyoztam együtt, hogy ,,hékás mit akarsz te ettől a kapcsolattól? -, mire azt válaszolta, hogy csak elszórakozunk egymással egy-két numeráig aztán mindenki megy amerre lát! Tudtam, hogy akkor telt be nálam a pohár! Elvégre egy harmincas éveiben járó nőnek már gondolnia kellene rá, hogy lesznek-e gyerekei, vagy akar-e egyáltalán családot? Én akkor elhatároztam, hogy valami biztosat szeretnék!
Félix egyetértőn, és megértően bólintott, mint aki érti, hogy a másik miről is mesél!
- A macsó izomkolosszus után következtek az agyas kockák! Tudod azok a kissé elvont bölcsészek, akik folyamatosan kutatják a világegyetem titkát, meg mindenféle verseket firkálgatnak az egyetemes kérdésekről, hogy miért kell megszületni, és hogyan kellene romantikusabban élni! Szóval ugye tudod?! - megerősítést, és helyeslő biztatást várt, és ebben a pillanatban rendkívül hálás volt Félixnek, hogy mindezt tőle meg is kapta!
- ...Csak hát, ahogyan az lenni szokott a kockák is valahogy sokkal inkább az aktuális, társadalmi kérdésekkel vannak naphosszat elfoglalva, és tesznek arra, ha egy fiatal hölgynek bizonyos igényei vannak velük szemben! Így amikor egy szép napon elé álltam az egyiknek, és nyíltan feltettem előtte a kérdést, hogy mit akarsz egyáltalán egy kapcsolatban, megint csak én voltam, aki tovább állt, és lezártam életem ezt a korszakát!
Melinda valószínűleg ennyit még senki mással sem tudott együltő helyében beszélgetni, viszont érezte, hogy megkönnyebbült, és azonnal kezdett lehullni a kellemetlenkedő lelkiismeret-furdalás és teher a lelkéről.
- Jaj! bocsáss meg drágaságom! Na, most láthatod, hogy folyton csak jár a szám! Annyira szeretnélek téged is hallgatni! - nézett fel babonázóan gondolataiból. Félix észre se vette, hogy elrepült felettük az idő, mert már jócskán besötétedett. De ez most egyáltalán nem zavarta őket. Átadták magukat valami mondhatatlan, józan, könnyű lebegésnek, melyet a jó, és közvetlen hangulat teremtett meg, és most mindketten úgy érezhették kedvükre lubickolhatnak benne.
- Semmi probléma! Szeretem, ha beszélgetünk! - vallotta be félszegen, ám meglehetősen bizalmasan, mint aki titkot rejteget.
- Ez egyáltalán nem fair hékás! Kérlek te is mesélj magadról még kis mackóm, mert hiányérzetem támad! - kérlelte kedvesen élcelődve a másik, miközben minden gesztusával, és mozdulatával azon volt, hogy a bizalom hűsége feltétlen meglegyen kettejük között.
- Hu! Megizzasztod az embert! - kezdte veszettül törölgeti enyhén gyöngyöző homlokát Félix. Most változtatott a stratégián, mert valamelyik internetes pszichológiai honlapon azt olvasta, hogy néma nem árt, ha a hölgyek kezdeményeznek, és nem az urak, mert így a fölényhelyzet előnyösebben billenhet át a szebbik nem képviselői felé. - Mit szeretnél hallani?
- Jaj, te kis huncutkodó! Hát mesélhetnél nekem a munkádról, vagy a jelenlegi életedről! Például van barátnőd? Mit dolgozol? lássuk azokat az alapkérdéseket. - Melindán meglátszott, hogy valósággal epekedik régi barátja válaszai után, és addig nem hagyja békén, amíg mindent nem tud. Félix ezért mesélősre vette a figurát. Precíz részletességgel bevallotta, hogy egykori barátnője azonnal szakított vele, amint nem adott neki több pénzt. Tanári állását a munkaerő leépítés miatt elvesztette, viszont az azóta életbe lépő oktatási módosítások ellenzése miatt többet már nem szeretett volna tanítani, így az írásra adta a fejét, és eddig megírt több mint huszonhat könyvet. Igaz mint önálló, szerző könyvkiadó, ahol minden felmerülő költséget neki kellett előteremtenie, és nem egy nagy és prominens könyvkiadónak.
- Hát ez fantasztikus drága kedves barátom! - adott hatalmas cuppanós puszit két oldalról is a hölgy. - Én mindig tudtam, hogy te furcsán vagy különleges, és ez nagyon vonzó tulajdonság! És mondd csak miket is írsz? - érdeklődött.
- Hát igyekszem fejleszteni magamat, és a krimiktől kezdte a novellákig és a versekig, még színdarabot is próbáltam írni! Akik megismertek megvették a könyveimet, de te is tudod, hogy ez manapság kissé... nehéz kenyérkereset! Az embernek muszáj volna több lábon állnia.
Melindában éppen az volt a csodálatos, hogy minden embernek képes volt a szíve mélységeit bejárva átérezni örömét, és fájdalmát. Ha az egyik ember boldogtalan volt, mert rossz napja sikeredett Melinda addig nem hagyta békén, ameddig a soványka örömnek legalább a szikráját nem fakasztotta ki az illető lelkéből.
- Egyre több, és több dolgot tudok meg rólad, és ez rendkívül imponál! Mondd csak drágám? Miért nem tudtunk mi összejönni a gimiben?
- Hát talán azért, mert mindketten a saját korosztályunkkal voltunk elfoglalva, miközben megfeledkeztünk az igazi érzelmekről. - Félix hangja mindig tele volt őszinte érzelmességgel, amitől minden ember előbb részvétet érzett, majd mélyen elgondolkozott. Melinda is eltöprengett most ezen.
- Kérdezhetek valami nagyon komolyat, és bizalmasat tőled?
- Tessék! Parancsolj! - fordult feléje, szemét enyhén lesütve.
- Szeretsz te engem?
- Nagyon is! De ne haragudj ez milyen kérdés?! - csodálkozott, mert meglepte, hogy ennyire nyíltak, és közvetlenek egymással is.
- Nézd! Én kertelés nélkül kimondom, amit gondolok, mert ami a szívemen az a számom! Nagyon sokszor becsapottnak éreztem magam egy-egy kapcsolatban, és hosszú időbe telt, mire talpra tudtam állni! Szeretnék egy valódi, komoly párkapcsolatot! Persze ha te is készen állsz rá, és elfogadod! Na? Mit szólsz?!
Félix még egyszer jól megtörölte magát alig használt papírzsebkendőjével, mielőtt egy ennyire komoly kérdésre válaszolt volna. Megfogta Melinda enyhén remegő, és szintén izgatott kicsiny kezeit; előbb megcsókolta a hamvas kacsókat, majd mély, érzelmes hanggal kimondta ami szívén feküdt.
- Szívesen megpróbálnám, ha te is úgy akarod!
Melinda azonnal a nyakába borult, és úgy érezte nem akarja elengedni egy percre sem. Félix pedig vére úgy érezhette, hogy révbe ért, hiszen tart valamerre az élete.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.