Török Ábrahám: Migrén
október 11.
Nagyon rosszul aludtam, egész éjjel álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Nem tudom, mi lehet az oka, de az biztos, hogy megvan a hatása: egész nap iszonyúan fájt a fejem, lehet, hogy kiújult a migrénem. Az aszpirin ugyan segít, de mégsem kellemes így élni. Azt hiszem, holnap elmegyek orvoshoz. Persze, beteget jelentettem, és az egész napomat elfecséreltem filmezéssel és pizzával, de nem tagadom, jól esett. Néha az embernek szüksége van ilyen napokra is, hogy feltöltődjön energiával. A gond csak az, hogy ez az utolsó betegnapom, amit kijátszhatok, ezután idén már nincs kifogás, minden nap dolgoznom kell.
Holnapra remélhetőleg jobb lesz.


október 12.
Tegnap korán lefeküdtem aludni, mégis ugyanaz történt, ami előző éjjel... még a szememet sem tudtam lehunyni, egész éjszaka a plafont bámultam, és szenvedtem. Nem tudom, mi van velem. A homlokom még mindig fáj, jobban is, mint tegnap. Soha nem volt még ilyen intenzív, és ha megérintem, érzem, hogy lüktet. Már két szem gyógyszer kell, félek, hogy ez nem tesz jót hosszú távon. Az orvos semmi különöset nem tapasztalt, azt mondta, minden a lehető legnagyobb rendben van. Szerinte csak beképzelem a betegséget, és figyelmembe ajánlotta egy pszichológus ismerősét.
Kapja be.
És ha ez nem lenne elég, az étteremben is három rendelést rosszul vettem fel, és két asztalt teljesen összekevertem. A vendégek kérték a panaszkönyvet. A főnökömet soha nem láttam még ennyire dühösnek, de Amy szerint mindig ilyen goromba. Nem nyugtat meg.
Remélem, ma éjjel tudok már aludni. Teljesen kivagyok.


október 13.
El sem mertem hinni, ahogy beestem az ágyamba, elaludtam, és végre kipihenten ébredtem. Délután kettőkor. Amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem, és rohantam dolgozni, de Amy arcán láttam, mire számíthatok.
Az egész étterem hallotta, ahogy a főnök leordított, és ezen a fejfájás sem segített sokat. Mikor hazaértem, a tükörképemet látva majd’ elájultam. A homlokom közepén óriási vörös folt van, mint egy ping-pong labda méretű pattanás. Nem tudtam kinyomni, ha hozzáérek, üvöltök kínomban. A szomszédok biztosan azt hiszik, megőrültem. Ráadásul már az aszpirin sem segít. Azt hiszem, felhívom a pszichológust. Ártani nem árthat.


október 15.
A dudor még jobban felduzzadt, nem merek hozzáérni. A munkatársak továbbra is azt állítják, semmi különöset nem látnak, és érzem, teljesen hülyének néznek. Kezdenék megőrülni?
Nem, ott van, érzem, emiatt nem tudtam aludni megint tegnap este, emiatt szenvedek már négy napja, már hozzá sem merek érni. A hajamat a homlokomba fésülöm, hogy ne lássam a tükörben, és csak várom, hogy elmúljon. Ma mentem először a pszichológushoz, azt mondta, elfojtott stresszre, feszültségre utal a képzelgésem.
Ez nem képzelgés. Hogy lehetne az, hiszen érzem, hogy itt van! Lüktet a homlokom, és félek, hogy felrobban, hogy annyira elviselhetetlenné válik, hogy tényleg beleőrülök.
Félek a holnaptól. Azt hiszem, ki fog nyílni.


október 16.
Kinyílt.
Reggel ismét kipihenten, boldogan ébredtem, és a munka miatt sem kellett aggódnom: ma nem voltam beosztva. A homlokom már nem fáj, de amint belenéztem a tükörbe, hangosan felordítottam, és ezzel felkeltettem az egész házat. Valaki még a rendőrséget is kihívta, nekik magyarázkodhattam, de ők nem látják. Ők nem látják, hogy a homlokom közepén ott nézelődik kíváncsian egy hatalmas, sárga szem. Nem tudom, mi történik, de nagyon aggaszt. Azt hiszem, tényleg megőrültem.
Holnap megint elmegyek a pszichológushoz.


október 17.
A nő azt mondta, soha nem találkozott még ilyen esettel. Felettébb sokat beszélt, még akkor is hallottam a hangját, amikor nem mozgott a szája. De akkor máshogy hangzott, torzabb, mélyebb hangja volt, és mintha tényleg az őszinte gondolatait mondta volna. Egy pszichológusnak nem szabadna csúnya nevekkel illetnie a páciensét, és amikor elköszön, nem kellene azt gondolnia, hogy remélhetőleg soha nem lát többé.
Az már biztos, hogy ő nem tud segíteni rajtam.


október 24.
Már egy hete kinyílt a harmadik szemem, és kezdem megszokni. Senki nem látja, de már nem beszélek róla, ezért nem néznek le az emberek. Pontosan tudom, mit gondolnak rólam, rájöttem, ez a szem nem a látást segíti, hanem a hallást. Mint egy belső fül, ami megsúgja az emberek valódi érzéseit, gondolatait. Néha nagyon meglep, ami az emberek fejében zajlik, de az étteremben sokat segít. Így már nem rontom el a rendeléseket, és azt is pontosan tudom, mit gondolnak rólam a munkatársak és a vendégek. Azt is tudom, hogy a főnök fia nemrég meghalt Afganisztánban, és hogy Amyt két hónapja elhagyta a férje.
Azt hiszem, jól elleszek az új szememmel.


december 8.
Átok ez a szem. Egyre csak nő, és mintha saját akarata lenne. Gondolatokat akar, azt kéri, követeli, hogy menjek ki az utcára, és hallgassam meg az emberek érzéseit. Amikor pedig ezt megtagadom tőle, iszonyúan elkezd kínozni, és néha napokig nem hagyja abba. Nem tudok enni, aludni. Fogytam hat kilót október óta, az emberek kezdenek aggódni értem. Tudom, mert hallom, mit gondolnak.
Megőrjít a rengeteg hang.


december 11.
Az éjjel kiszúrtam a sárga szemet. Elegem lett, nem bírtam tovább, szinte tudatomon kívül tettem. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a késsel a kezemben állok a konyhában, a homlokomból pedig ömlik a vér. És nevettem, hangosan, hisztérikusan. Még magamat is megijesztettem a nevetésemmel. Nem az én hangom volt.
Az utcán megbámultak az emberek. Sapkával elrejtettem a nyílt sebet, mégis látták, hogy valami nincs rendben. És ami még rosszabb: még mindig hallottam a gondolataikat. Nem ért véget az átok.


december 20.
Egy hete nem aludtam. A heg dühös, állandóan kínoz, a tettemre emlékeztet, amit már ezerszer megbántam. A szem szájjá változott, nem hagy aludni, beszél hozzám, suttog a fülembe, de már nem mások gondolatait, hanem a sajátjait, és ami még rosszabb, az enyémeket. Nem tudom, mit tegyek, teljesen reménytelen a helyzet. A pszichológus nem segít, az étteremből kirúgtak, a szomszédok őrültnek néznek. Mindenki elfordult tőlem, és érzem, én is lassan, apránként kifordulok magamból. Félek.
Azt hiszem, idén nem kell karácsonyi ajándékokat vennem.
6712
Aappana - 2019. december 25. 18:32:15

Nem a skizofréniáról szól, és éppen ez a lényege! A főszereplőnek nincsen semmiféle mentális betegsége. Ez egy napló. Egy napló, ami leírja egy mindent látó harmadik szem kinövését. És nem értem, miért kell ezt elmagyaráznom, amikor ott van fent, és bárki elolvashatja.
És mondd meg nekem, kérlek, ki vagy te, hogy elmondd, miről szól az írásom? "A szerző maga sem tudja..." De igen. Tudja. Ő írta a novellát.

5396
Kitti - 2019. december 25. 18:11:56

Miről beszélsz? Nekem szólsz egyáltalán? Semmi mélyebb tartalom nincs benne, mint amit írtam róla. Maga a téma ez. Mit kéne mondanom?
Látom, az tetszene, ha azt írnám, nem tudom befogadni, nem értem, vagy mit tudom én.
Értem. Nem napló, nem tünetegyüttes. A szerző maga sem tudja...
Boldog karácsonyt!

6712
Aappana - 2019. december 25. 16:57:03

Valójában ezt nem szerettem a középiskolai irodalomórákban: a mélyebb tartalom keresését. Mert nem kell, nincs rá szükség, az én írásaimnak pont az a lényege, hogy mindent szó szerint kell venni.

5396
Kitti - 2019. december 25. 15:41:01

Érdekes napló részlete az írás október 11.-től december 20.-ig. Gyakorlatilag egy skizofrén tünetegyüttes kialakulása és tetőfoka a téma abból a szemszögből, amiből soha senki nem láthatja az érintetteken kívül.
Tetszett.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.