Dávid László: Új remény: Második történet (2020. január)
Új remény kopogtatott az ajtómon. Újra pályázatokat kerestem az interneten néhány nappal ezelőtt. Időnként előásom ezt a feladatot, abban a reményben, hogy sikeresen megpályázom az írásaim megjelentetését. Hogy megmutassam: sikeres író, költő lakozik bennem. Nem veszett el, hanem még mindig megvan énbennem. Amikor mégsem sikerül, akkor néhány hónapig újra elfelejtem ezt a célomat.
Új reményt engedtem be az otthonomba. Amikor a Google keresőjébe beírtam az irodalmi pályázatok magánszemélyeknek kifejezést, és a kereső egyharmad másodperc alatt kiírta a lehetőségeket. Ettől kezdve már csak idő kérdése volt, és rábukkantam a számomra megfelelő pályázatra. A hatodik találat főoldalán. A Holnap Magazin online változatának állandó verspályázata: ez a megnevezés tartogatta számomra a meglepetést. Egyből libabőrös lettem, amint elolvastam a kiírást. Nagyon megörvendtem neki. Ujjongani kezdtem.
Új remény kezdett pislákolni bennem. Rögtön megírtam a Múzsámnak, hogy végre találtam olyan pályázati lehetőséget (nem is egyet, hanem többet), amely(ek) segítségével sikerülhet könyvként megjelentetnem alkotásaimat: verseimet, novelláimat, elbeszéléseimet, meséimet stb. Mert mitől lehet boldogabb egy vérbeli író, költő, ha nem attól, hogy személyesen tapasztalja, amint az olvasók kezükbe veszik az írásait tartalmazó könyvet? Legfeljebb attól boldogabb, ha ebben a könyvben csak a saját alkotásai vannak, és nem más alkotókéi is...
Új remény ébredt bennem. Boldogan és nagy lelkesedéssel válogattam verseimet, elbeszéléseimet, amíg megtaláltam azokat, amelyekkel megkezdhetem a pályázást. Nagy lelkesedéssel és boldogan küldtem be egy-egy alkotásomat a Folyamatos verspályázatra, illetve a Folyamatos novella- és prózapályázatra a Holnap Magazinhoz. Boldogan, nagy lelkesedéssel osztottam meg újra Múzsámmal az örömömet.
Új remény áradt szét bennem. Annyira, hogy ma hajnalban 5 órakor, amikor alvás közben megébredtem és átfordultam a másik oldalamra, azon kezdtem gondolkozni félálomban, hogy mit is írhatnék a jelenlegi pályázatra. Mi lehet új remény számomra? Végül megszületett bennem az ötlet, miután jó félórát gondolkoztam rajta. Annyira találó ötlet, hogy nem tudtam visszaaludni, amíg papírra nem vetettem ennek az írásomnak a vázlatát. Mert szokásom néha éjszaka vagy hajnalban fölkelni a puha, meleg, kényelmes ágyból, hogy leírjam gondolataimat, a bennem szunnyadó, születő ötleteket, alkotásokat. Ezután hamarosan visszaaludtam, teljesen megnyugodva.
Új remény van bennem. Itt az idő, hogy elkezdjenek megjelenni nyomtatott könyv alakjában alkotásaim, műveim. Verseim, meséim, elbeszéléseim, novelláim. A megfelelő év erre 2020. A Holnap Magazin pedig a megfelelő kiadó. Hálásan köszönöm.
Új remény él bennem.

Dávid László,
2019. december 19.,
Marosszentgyörgy
6710
Lacidd23 - 2020. január 06. 14:50:39

Kedves Rita!

Köszönöm szépen. Én még új vagyok ezen a honlapon. Nem tudtam, hogy ez a pályázat névtelen. Köszönöm a megértésedet.

Szeretettel, Laci Smile

6710
Lacidd23 - 2020. január 06. 14:39:50

Kedves Kitti! Hálásan köszönöm a jókívánságaidat. Csodás napot, sok sikert kívánok Neked! Szeretettel ölellek, Laci Smile

6542
ritatothne - 2020. január 04. 14:03:11

Kedves Laci!

Örömmel olvastam, hogy milyen nagy önbizalommal kezdtél bele az alkotásba, műveid megmérettetésébe. Talán mindannyiban abban bízunk, hogy gondolataink érdekesek, olvasásra méltóak, azonban ez nem feltétlenül így van. Kittinek igaza van, itt a névtelenség fontos, de alig van valaki, aki a névtelen írásokat kommentálja, így igazából nincs is már jelentősége ennek. Az ismeretség a kölcsönös olvasásból adódik, újak ritkán nyitnak ránk. Viszont, lehetnek kivételek.

Szeretettel: RitaIn Love

5396
Kitti - 2020. január 03. 20:26:21

Remélem siker koronázza a lelkesedésed, kívánom is neked a sikert és szerencsét. A tollforgató névtelen, hogy ne befolyásolhassa a szerző kiléte a véleményeket, hiszen a téma azonos. Smile
Isten hozott közénk, érezd jól magad!

6710
Lacidd23 - 2020. január 03. 20:13:47

Kedves Melinda!

Hálásan köszönöm jókívánságaidat.

Sok sikert, álmaid valóra válását kívánom Neked 2020-ban!

Szeretettel ölellek, Laci Smile

5486
Magdus Melinda - 2020. január 03. 20:07:05

Szia Laci!

Kívánom, hogy új reményed 2020-ban valóra váljon. Valóban nagy öröm, amikor kezedben tarthatod a saját írásaidból készült könyvedet. Tavaly októberben én is ezt tettem. Jó úton haladsz a megvalósítás felé. Sok sikert a továbbiakban!

Üdv.: MelindaSmile

6710
Lacidd23 - 2020. január 03. 19:50:01

Kedves Kitti! Én még új vagyok ezen a honlapon. Nem tudtam, hogy ez a pályázat névtelen. Köszönöm a megértésedet. Smile

6710
Lacidd23 - 2020. január 03. 19:48:28

Kedves tatos! Köszönöm elismerő soraidat, jókívánságaidat.

Sok sikert, álmaid valóra válását kívánom Neked, kedves Gyöngyi.

Szeretettel ölellek, Laci Smile

1119
tatos - 2020. január 03. 12:48:32

Kedves Tollforgató Dávid László. Elolvasva a pályázatra írt írásodat igaz barátsággal kivánom, hogy sikeres légy. Mindjárt utána is olvasok az írásaidnak, mert lelkesedésseddel fel hívtad a figyelmemet. Azt megjegyezném, hogy nagyon szigorú olvasó vagyok. és őszinte, amit másoktól is elvárok. Soha nem sértődtem meg itt a Holnapmagazin oldalán és máshol sem ha komoly kritikát kaptam. Ez vitt előre és az elismerés is elért. Gyermek korom óta írok, A korom is igen rászolgálhatna arra, hogy ÍRÓNAK, vagy költőnek mondjam magam. DE kiráz a hideg amikor erre gondolok. Azt az olvasó döntse el és itélje meg, hogy az általam írtak, milyen helyet foglalhatnak el az irodalomban. Sok sikert és kitartást kivánok Szeretettel Gyöngyi

5396
Kitti - 2020. január 02. 08:12:19

Kedves Laci! Ez a pályázat itt névtelen. Kár volt a neved kitenni a végén.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.