Márkus Katalin: Új Remény: Ötödik történet (2020. január)
Mindennap elolvasta a friss megyei lapot. Más újságot nem járatott, így bőven jutott ideje elejétől a végéig végig olvasni az újságot. Megtalált benne mindent, a friss hírektől a konzerv cikkekig, az apróhirdetésektől a gyászjelentésig. A sport oldal kevésbé érdekelte, de azért a tájékozódás kedvéért bele-bele olvasott. Egyedül a házasság hirdetéseket hagyta ki. Ha valaki kérdezte volna tőle, hogy miért, nem tudta volna megindokolni. Lehet, megviccelte volna a kérdezőt, - mikor odáig értem az olvasásban, elfogyott a kávém. Ugyanis rég bevett szokása volt, hogy munka után mikor hazaért, főzött magának egy hosszú kávét, kényelmesen elhelyezkedett, és a kávé kortyolgatása közben elolvasta az újságot. Megtehette mert, férje halála óta egyedül élt. Ahogy mondani szokták, se gyereke, se kutyája, se macskája nem volt.
Róza, egyedül élt takaros kis házában, szomszédaival ugyan jóban volt, de ez nem azt jelentette, hogy állandóan egymás konyhájában ültek volna. Kint a kertben ha találkoztak, hosszasan beszélgettek, és ezzel nagyjából kimerült a barátság. Így volt ez férje halála előtt is, és azóta sem változtatott ezen a szokáson. Egyedül a szemben lakó szomszédjára neheztelt, nem tudta neki megbocsájtani, hogy férje temetése napjának délutánján nagy grillpartit rendezett a barátainak. A zeneszó, nótázás csak hajnal felé ért véget. Hiába kérte, hogy tegye másik időpontra a mulatozást, a jómódú, vállalkozó szomszéd nem így gondolta. Később vissza hallotta, mások is megbotránkoztak viselkedésén. Ezek után, Róza számára a szomszéd megszűnt létezni, köszönését viszonozta, de a beszélgetést már nem erőltette.  
Róza, testvéreivel jó viszonyban ápolt, de mind a három nővérének népes családja volt, így ritkán ment hozzájuk, nem akarta őket terhelni bánatával. Telefonon tartották a kapcsolatot, de ezek a beszélgetések legtöbbször arról szóltak, hogy a nővérei hol panaszkodtak, hol meg dicsekedtek, Ő meg csak hallgatott. Gyakran előfordult, hogy elfelejtették megkérdezni, - hát veled mi van Róza? Ezért, ezek a beszélgetések is egyre ritkultak.  
Így teltek el a hónapok, az évek, Róza beletörődött, hogy egyedül fogja leélni életét. Negyvenes éveinek vége felé járt, de egyáltalán nem törekedett arra, hogy valakivel is megismerkedjen. Házát rendben tartotta, amit kellett felújíttatott, kicserélt, a telekrészt kiadta művelésre, pénz helyett csak annyit kért. hogy tartsák rendbe, ne a gaz növekedjen benne. Időközben munkahelyét csőd miatt bezárták, de pár hét leforgása alatt, rokoni segítséggel talált másikat. Könnyen beilleszkedett, a munka nem volt nehéz, a munkatársak kedvesek voltak. Tudták, hogy özvegy, ezt a bemutatkozáskor elmondta, de senki sem kérdezősködött tovább. Ő meg úgy gondolta nem terhel senkit sem  szomorú történetével.
Egy kora őszi napon mégis változtatott újság olvasási szokásán. Sem akkor, sem később, nem tudott rájönni, miért olvasta el az aznapi házasság hirdetést.Ez a hirdetés egyedül árválkodott a lap alján, az apróhirdetések oldalán. Elolvasta egyszer, kétszer, sokszor, végül már kívülről tudta minden egyes szavát. " Középkorú, özvegy, vallásos, nemdohányzó férfi, keresi jövendőbeli párját. Jelige: együtt könnyebb. Postafiók: 156"
Róza félre tette az újságot, magában dünnyögött egy kicsit, - minek kellett nekem ezt elolvasnom!  Ezzel úgy gondolta lezárta a hirdetéssel kapcsolatos gondolatait. Sajnos tévedett! Az a pár szó úgy beleivódott a gondolataiba, hogy még lefekvés után, elalvás előtt is úgy érezte, mintha valaki egyfolytában azt duruzsolná a fülébe: " Középkorú, özvegy, vallásos..."
Másnap a munkahelyén igyekezett nem gondolni a hirdetésre, erősen a munkájára koncentrált. Hazafelé a buszon utazva, újra a hirdetés körül jártak gondolatai. Hiába próbált másra gondolni, nem nagyon sikerült. Hazaérve, ránézett az újságra, mérgesen bedugta a többi elolvasott újság közé. Hamarosan jönnek az iskolások papírt gyűjteni, ezt is viszik vele, és akkor vége, elfelejti az egészet. Este lefekvéskor újra kezdődött a duruzsolás " Középkorú, özvegy..." és így ment ez pár napig. Mennél jobban kiakarta verni fejéből a hirdetést, annál inkább nem sikerült neki. Néha már azon kapta magát, hogy ábrándozik. Lehet, mégis csak jobb lenne, ha megismerkedne a hirdetést feladó férfival? Egy találkozás még nem jelent semmit sem, ha nem szimpatikus, akkor nem lenne folytatás. 
Róza egyedül nem mert, nem akart dönteni, ezért elment legfiatalabb nővéréhez. Testvérei közül vele volt a legjobb viszonyban, Ő volt az, akiben teljes mértékben megbízott. Mikor elmesélte neki, hogy milyen gondja van, és nem tudja eldönteni mit csináljon, Verus nem nevette ki, hanem csak annyit mondott, - hál' Istennek Rózám, végre meggondoltad magadat. Mindig mondtam, ne élj magányosan mert megkeseredsz, inkább ismerkedj, hisz még fiatal vagy. De, te meg sem hallgattál, inkább nehezteltél rám. Most azonnal írsz egy bemutatkozó levelet és meglátjuk mi lesz a rá a válasz. Verus csak akkor engedte haza Rózát, miután megírta a levelet. Sőt, hogy biztos legyen benne, a levél feladását is magára vállalta. Félt, hogy Róza meggondolja magát. Eltel egy nap, egy hét, de a levélre még nem érkezett válasz. Róza már magában feladta, - eddig nem írt, ezután sem fog. Adtam egy esélyt magamnak - ennyi. 
Bő két hét után, mikor az újságot vette ki a postaládájából, egy fehér boríték esett le a földre. Róza meglepetten vette fel, és mikor elolvasta a feladó neve helyett, hogy Postafiók 156, szívverése hirtelen megszaporodott. Olyan izgatott lett, azt sem tudta hogyan került be a házba. Minden szokását felborítva, a levelet kezdte először olvasni. Nem volt hosszú, pár mondatos bemutatkozás és egy telefonszám. Zoli, a levélből kiderült így hívják, kérte ha úgy gondolja hívja fel ezen a számon. Róza egy kicsit furcsállotta, hogy miért Ő telefonáljon, de gyorsan túltette magát rajta. Még aznap elment Verus nővéréhez, megmutatni a levelet. Verus biztatta, hívd csak fel, nem adtad meg a telefonszámodat, így Ő nem tud felhívni. Egyszerűbb telefonálni mint levelezgetni. 
Róza még pár napig halogatta a telefonálást, de gondolatai az ismeretlen Zoli körül forogtak. Vajon milyen lehet a hangja - tűnődött, mert az is fontos, hogy megnyerő legyen. Jaj, és mit fogok neki mondani? Lehet izgalmamban meg sem tudok szólalni! Sok ehhez hasonló gondolat kavargott fejében, és amikor már a harmadik éjszakája tellett el álmatlanul, végre rászánta magát a telefonálásra.
Zoli az első kicsengés után azonnal felvette a telefont. Szinte egyszerre szólaltak meg, ezért hangos kuncogás hallatszott mindkét telefonban. Róza görcsössége azonnal feloldódott, ráadásul már az első pillanatban rabul ejtette Zoli kicsit rekedtes mély hangja. Nyugodtan, megfontoltan beszélt, kérte Rózát, hogy találkozzanak. Róza kicsit gondolkodott, és igent mondott, hétvégére tervezték a találkozást. A városnak, melyet mind a ketten jól ismertek, az egyik kicsi parkjában lesz majd az ismerkedés.
Róza a telefonálás után nehezen talált vissza régi énjéhez. Olyan érzés kerítette hatalmába, melyről már azt gondolta, hátralevő életében soha nem fogja újra érezni. Most, egy új remény csillant fel előtte, talán még ő is kellhet valakinek, még Ő is boldoggá tudna tenni valakit. 
Hétvégéig izgatottan teltek Róza napjai, szinte az egész ruhatárát felpróbálta, mire eldöntötte mit fog felvenni a találkozásra. Szerencsére nem kellett szégyenkeznie, kicsit sem volt elhízott, korához képest jó alakja volt. Fekete hajában már csillogtak az ősz hajszálak, ami eddig nem zavarta. Fodrásza már többször próbálta rábeszélni a hajfestésre, de mindig elhárította, - majd annak is eljön az ideje. Most kacérkodott a gondolattal, hogy hamarosan rászánja magát. Minden a hétvégi találkozástól függ. 
Verus nővére vele együtt izgult, de megbeszélték, egyenlőre nem szólnak a nővéreiknek. 
Vasárnap reggeltől Rózának csiga lassúsággal teltek az órák, délelőtt mint mindig, most is elment a templomba. Őszinte lélekkel fohászkodott Istenéhez, ha eljön az ideje, segítsen neki megfontoltan dönteni. 
Kora délutáni busszal utazott a városba, a faluban egyedüli felszálló volt, így senki sem kérdezte tőle, hová, merre megy. A parkban leült az egyik padra és izgatottan várt. Közben figyelte a sétányon jövő- menő embereket, főleg a férfiakat. Játszott a gondolattal, kitalálja-e vajon melyik lehet Zoli. Volt köztük alacsony, nagy pocakkal, jaj, úgy fújtatott sétálás közben, volt magas mint az égimeszelő. Jött kopasz, jött szemüveges, jött szakadt, piszkos ruhájú, szóval sokféle férfi elhaladt előtte. Szerencsére ahogy jöttek, úgy mentek is tovább. Egyáltalán nem bánta, mert ránézésre egyik sem volt szimpatikus.
A nagy izgalomban Róza elfelejtette elővenni újságját, ez lett volna a jel amiről Zoli felismeri. Már kezdte azt gondolni, talán el sem jön, meggondolta magát, mikor a sétány elején megpillantotta. Ahogy jött jobbra-balra tekintgetett, de hiába, a padokon ülő hölgyek kezében nem volt újság. Róza egy pillanat alatt rájött, Ő az akire vár. Azonnal eszébe jutott az újság, de még nem vette elő, egy kis időt adott magának, hogy jobban megnézze a férfit. Elégedett volt azzal amit látott, Zoli egy fejjel magasabb volt nála, barna göndör haja rövidre vágva, ruhája is illő volt korához, sötét bársonyfarmer, halványzöld ing,  fekete kabát. Róza, sóhajtott egy nagyot, és mire Zoli a padhoz ért, táskájából elővette újságját. Kicsit izgult, de hangja határozott volt amikor megszólította Zolit.  
- Róza vagyok, ugye engem kerestél? 
- Zoli mosolyogva ránézett, igen, - téged kerestelek.
Az első találkozás minden várakozást felül múlt. Először csak a ligetben beszélgettek, majd beültek egy presszóba, végül Zoli felajánlotta Rózának, hogy autóval haza viszi, addig is tudnak beszélgetni. Róza először szabadkozott, de Zoli megnyugtatta, nincs semmi hátsó szándéka. Útközben majd megbeszélik, hogy hogyan tovább.
Így is történt. Már másnap hosszú telefon beszélgetést folytattak, egy hét múlva újból találkoztak. Róza nagyon boldog volt, órák hosszat tartó beszélgetéseik során Zoli megerősítette benne a hitet, hogy az élet ötven év felé közeledve is szép tud lenni. Miért ne adhatnának maguknak egy új esélyt az újra kezdéshez. Róza nővérei is örültek testvérük újra megtalált boldogságának. Zoli nővére is nagyon megkedvelte Rózát, Ő is örült, öccse választottjának.

A történet kezdete óta eltelt már tizenöt év. Róza és Zoli azóta élnek boldogan közösen vett városi házukban. Egyik sem akart a másikhoz költözni, ezért határoztak így. Jól tették, emlékeik megmaradtak, de Ők kaptak egy új reménysugarat, melybe bele tudtak kapaszkodni.
6482
rozsa koncz - 2020. február 05. 16:13:23

Drága Kata!
Régi szójárás szerint "kommendáltak" társat, jobbnak tűnik, mint a mai társkereső.
Szeretettel gratulálok írásodhoz.RózsaRose

5396
Kitti - 2020. január 02. 08:34:25

..."Róza, testvéreivel jó viszonyban ápolt, de mind a három nővérének népes családja volt,..."

Lám, milyen kár, hogy ma már nincsenek házassági hirdetések, csak társkeresők vannak. Tetszett, hogy az epilógusból megtudható; a választás helyes volt. De mik az új remények? A közös. Azon kívül, hogy megértik egymást. Persze a mai világban már ez a csúcs lehet.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.