Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Tátos Gyöngyi: Új remény: Kilencedik történet: Öreg fát is át lehet ültetni (2020. január)
Kertészkedés közben kicsit felnyújtózkodva néztem a Mátra hegyorom fölötti napkorongra. Onnan leesett a tekinteten a hatalmas öreg diófára. Annak az árnyékát kerestem. Körülbelül öt óra lehet. Előre mentem az eper ágyáshoz és elkezdtem csipegetni a szép nagy sötétpirosra érett szemeket. Mikor már tele lett a tenyerem, bevittem megmosni és uzsonnának szánva kistányéron tálalva beléptem anyósom, MAMÓKA szobájába.
Félig elfordulva aludt. Száján elégedett mosoly ült. Biztos valami kellemeset álmodott a múltból. Kisimult ránctalan arcát egészséges pír takarta. Mindenki irigyelhetné jóval fiatalabban ezt az arcot. 96 éves létére olyan arca van, amin semmi ránc nem található és kellemes szépen oszlik meg szeme alatti arcdombon az enyhe pirosság. Mintha pirosítóval sminkelte volna valaki.
Nem akartam felzavarni, így leültem ágya mellé a székre és elkezdtem visszamenni az időben. Eszembe jutott az a mondás, hogy " ÖREG FÁT NEM LEHET ÁT ÜLTETNI"
De sokan hivatkoznak kényelemből, félelemből, önzésből erre a mondásra, amikor az idős emberek sorsa olyan fordulathoz ér, amikor szükségük van valamilyen segítségre. Az én életemben kapott sorsfordulatok pont az ellenkező tapasztalást erősítették meg bennem. Első volt Édesapám második felesége, Anyuka. Akit mellrákkal műtöttek és az orvos napokat jósolt neki, míg hét évre rá búcsúzott tőlünk. Mindenféle praktikát vetettem be ahhoz, hogy életerőt, bíztatást adjak neki a másnapra. Nyirokmirigy és csontrák áttételekkel ágyban fekvő volt combnyaktörés miatt. Szeretett volna kádban fürödni, de lehetetlen volt. Csak lemosni tudtam. Kitaláltam, hogy három lavórba teszek vizet két kicsiben pancsol a kezével a két felhúzott lábát bele állítom a harmadikba hanyatt fekve. S úgy mosogattam a testét. Mint a gyerek úgy lubickolt a mesebeli kádban. Közben elvontam a figyelmét. Még sok ilyen praktikám volt, ami meghosszabbította az élni akarását a fájdalmak ellenére. Másodikak Édesanyám és mostoha apám, Apukám voltak, akiket a társbérlettől megszabadítva kijártam egy kedves kis lakást, amiben 75 éves létükre nagyon boldogok és kiegyensúlyozottak lettek. Aztán jött Édesapám, aki anyukám halála után fél vakon egyedül maradva egyre nehezebben tudta viselni a sorsát. Sokat mentem át segítettem, amikor azzal fogadott, hogy költözzünk össze. Mivel a gyerekeim már önállóak voltak, magam is elváltan életem. Minden ismerősöm lebeszélése ellenére, összeköltöztem vele és a nálánál idősebb nagynénémmel, aki földes szobában kinti budis házban élt 86 évesen. Édesapámat azt lehet mondani, hogy ő nevelte. Nos, tíz évet éltünk együtt. Az összeköltözés után három évre Budapestről vidékre költöztünk, ahol állatokat neveltem. Még a szobába is bevittem a kis malacot apám ölébe és a kiscsibét, hogy benne tartsam a hétköznapok varázsába. Sokat nevettem a nénémen aki a 87 éves apám után kiabált, hogy PITYÚ azonnal gyere vissza és vegyél sálat, sapkát. Nagynéném 96 évesen boldog mosollyal az arcán halt meg. Édesapámmal még egyszer elköltöztünk egy kisebb házba, akkor már teljesen vak volt. De kisétáltattam a teraszra, fogtam a két kezét és én hátra felé menve vezettem. A farkaskutyánk ott vigyázott rá és simogatta, becézgette. Egész jól eltöltötték az időt. Édesapám 93 évesen vett búcsút tőlünk.
S most Itt van Mamóka. Aki sógorommal élt együtt probléma mentesen míg nem jelentkeztek a bezártság és zavarodottság jelei. Nem tudott úgy mozogni, ahogy szeretett volna. Nem tudott öltözködni, tisztálkodni. Minden nap át mentünk a párommal, és amiben kellett segítettünk. Úgy hozta a sors, hogy találtunk egy csodálatos falut a Bükk és Mátra völgyében Istenmezején és abban egy akadálymentesített házat. Ide költöztünk. Úgy mondhatni, hogy vele jött a GYÖKERE is a sógorom és olyan kedves tárgyai, amiket szeretett. Mikor ide költöztek alig beszélt. Sokszor volt tudattalan állapotban és nem tudta hol van. Sőt azt hitte, hogy kórházba került, amitől megijedt. Miután a szobájában megjelentek a személyes tárgyai, újra, meg újra elmeséltem neki, hogy hol lakunk. Ki is vagyok. Azt lehet mondani, hogy megtanítottam az ismétlésekkel újra emlékezni. Minden nap kikérdeztem, hogy hol is lakunk. Igaz, hogy voltak és vannak félreértések. Amiken nagyokat derülünk.
- Na aztán hol lakunk mi? - kérdezem naponta többször. Ő meg gondolkodik, aztán cselesen felel.
- Hol is? Segítsél!
- Isten...
- Hát az Isten háta mögött - böki ki, vagy az Iten fájában, de ez is valami.
- És hányan lakunk itt?
- Én, te, meg a darumadarak.
A darumadarak nagyon tetszik neki, mert Jancsi és a férjem Laci emelgetik Őt ha kell. Mint a daru. Föntről az emeleti szobákból jönnek le a szobájába, ha a hívócsengőt megnyomom Így lettek egyes, és kettesszámú Darumadár.
- Most melyik jön? - kérdezi sokszor.
- Nem tudom, mindig, aki ügyeletesnek érzi magát.
Van, mikor mind a kettő jön, akkor nagyon boldog, hogy mennyien veszik őt körül.
Egyik nap fel akart ülni és sétálni akart. Mondtam, hogy sajnos nem tud egyedül felülni, mert gyenge még, de igyekezzen sokat enni. Azóta valóban megjött az étvágya és erősebb. Beültetjük a kerekesszékbe és kitoljuk, a kertbe ott ücsörög és nézi a tájat. Észrevettem, hogy nagyon szomorú, bántja valami. Rákérdeztem, hogy mi a baja. Kiderült, hogy tudatára ébredt annak, hogy teljesen kiszolgáltatott lett. Szégyelli magát Ez nagyon elkeserítette.
Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy jó lenne meghalni, mert csak gondot okoz nekünk. Erre én felháborodva közöltem vele, hogy ne hogy kiszúrjon velünk. Nem azért költöztünk ide, hogy Ő most fogja magát és elhagyjon minket. Nekünk most kell visszaadni azt, amit kiskorunkban Ő adott a két fiának.
- De az nincsen rendjén, hogy pelenkázol, és etetsz! - csattant fel keserűen.
- Jaj, Mamókám!Arról nem hallott, hogy öreg korunkra újra kisdeddé válunk?Már, aki meg éri ezt a szép kort. Amire legyen és legyünk büszkék.
- Nem tudom felfogni. Nem értem.
- Hát az úgy van, hogy mikor megszületik a gyerek nincsen foga. Na? Van még foga?
Kereste a nyelvével a fogait.
- Hát nekem sincsen.
- Na! Ez az egyik. A másik, hogy nem tud sem felülni, sem járni. Ez is stimmel úgy-e?
- Hát sajnos stimmel - hagyta jóvá.
- Aztán ott a pelenka! Hányszor rakta őket tisztába? Hát most ezt kell nekünk visszaadni. Mert újra kell élni a kezdetet.
- De a kisbaba nem gondolkodik. Neki könnyű, mert nem tudja, hogy teher.
- Érezte valamikor is, hogy teher?
- Igen minden nap szégyellem magam.
- Valaha is, amikor tisztába teszem leszidtam, vagy szóltam valami rossz szót is, vagy panaszkodtam?
- Nem szóltál, csak nekem kellemetlen.
- Felejtse el és legyen büszke rá, hogy így szeretjük, és ilyen hálásak vagyunk, hogy jó anya volt. Így tanítottak minket.
- Köszönöm. Jó tanulók vagytok - mondta.
S valóban minden, amit érte teszünk, visszajön azzal, hogy kinyílt a tudata, érzi, hogy szeretve van. Mi büszkék vagyunk, hogy minden nap kapjuk tőle a hálás szeretetet. Bizonyságul, hogy öregfát igen is át lehet ültetni csak sokat és türelmesen kell kiásni a gyökereit.
Még így elmélkedtem Mamókám kinyitotta hályogos szemeit és meglátta a vonalaimat.
- Te vagy az Gyöngyös?
- Igen éjjel nappal én vagyok a macera és Gyöngyös.
- Most mivel macerálsz?
- Egypár szem eperrel akarom zavarni. Még az előbb ott hintáztak a kertben a bokraikon.
- Már megint agyon dolgoztad magad a kertben? Nem Mamókám szeretem a kertet és csodálatos a levegő. Most bejöttem egy kicsit pihenni. Meg megéri, ha frissen hozhatom be a finomságot. ÁÁÁÁ - és bekapta az első édes szép, szem epret.
6542
ritatothne - 2020. február 18. 15:48:47

Kedves Gyöngyi!

Gratulálok a nyereményhez.

Szeretettel: RitaRose

6542
ritatothne - 2020. február 18. 13:48:04

Kedves Gyöngyi!

Emberséges, szép írásodhoz szeretettel gratulálok. Ezt tanítani kellene.

Szeretettel: RitaRose

443
dzsenyami - 2020. január 12. 16:03:51

Sokat lehet töltődni ebből a történetből, jól példázza, hogy az emberség, a szeretet, az összetartozás fontossága nem válik semmivé az emberből...

gratulálok az íráshoz
Szeretettel Ilona

6643
szikra60 - 2020. január 07. 19:43:41

Magam is találva lettem ezzel a történettel. 40 év után költöztem át egy másik településre. Nagyon féltem tőle. A szeretet és a figyelem, segítenek abban, hogy megszokjam az "ÁTÜLTETÉST". A Te történetedben is a család az, ami maximálisan ott van háttérnek és nem nyűgnek tartják a gondoskodásra szoruló embert. Őszinte tiszteletem!

5396
Kitti - 2020. január 02. 10:53:04

Micsoda ritka családi összetartás és szeretet van ebben az írásban! Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.