Tóth Lászlóné: Új remény: Tizedik történet (2020. január)
Négy aprócska gyermek állt beteg édesanyjuk ágya mellett. Már csak négyen, mert testvérkéiket elvitték az angyalok. Anyuka csúnyán köhög és véres a zsebkendője, amit a szája elé tesz. A gyerekek sírva mondják neki: mama, mamika, gyógyulj meg, ne menj még el az angyalokhoz!

Pista vidd már ki a gyerekeket, nem nekik való ez a látvány! Anna már nem sokáig húzza - mondja Róza, Pista unokatestvére.

Pista átvitte a gyerekeit a szomszédba, ő pedig visszament a feleségéhez. Az asszonyka felnyújtotta csonttá fogyott karját, jelezve, hogy szeretné, ha felültetnék őt. Hátát párnákkal megtámasztották és feszülten figyelték, hogy mit akar mondani, mert beszéd közben folyamatosan kínozta a köhögés, mely úgy rázta sovány testét, mint ahogy az orkán erejű szél cibálja az ágakat. Tudta, nagyon is tudta, hogy őt is elviszi a tüdővész, ahogy annak idején kicsi Katikáját is. Mennyi bánat és gyász volt rövid életében. Még csak huszonnyolc éves, de már négy gyermeket temetett. Lacika még csecsemő volt, ő legalább nem szenvedett, egyszerűen csak elaludt. Azt mondták, hogy bölcsőhalál. Pistikét a szamárköhögés vitte el, a karjában tartotta még akkor is, mikor már élet se volt benne, úgy kellett elvenni tőle. Terike nagyon gyengécskének született, szopni se tudott, hiába próbált a szájába csepegtetni tejet, nem nyelte le, csupán néhány napot élt.

Az ágya mellett álló négy - hála Istennek -megmaradt. Anna tíz, János kilenc, Antal hét és Matyi hat éves. Őket kell most itt hagynia és a nyomort, amelyben élt, amiben soha nem volt annyi ennivaló, hogy jól tudjon lakni. Itt marad a vizes, földes szoba a folyton kormoló kályhával, és a cseppnyi konyha, azzal a néhány fazékkal, lábassal, és a konyhaasztal alatt levő lavorral, amiben mosdatta gyermekeit a kútról felhúzott vízzel. Milye is van még, amit rájuk tudna hagyni? A reményen kívül semmije. Anna szívében él a remény, hogy a meglévő négy képes lesz felnőni, és majdan emberhez méltó életet élni. Különben nincs értelme semminek, küzdésnek, lemondásnak, betegségnek, halálnak, ha ebből a négyből nem lesz felnőtt. Ez a remény ad még erőt ahhoz, hogy elmondja Pistának a végakaratát, itt a tanuk - unokatestvérek és szomszédok - előtt.

Nehezen tudott megszólalni és többször meg kellett állnia, de sikerült elmondania az új reményt. Mert valamikor volt régi remény is. Szinte még gyereklány volt, alig töltötte be a tizenhatot, mikor Pista feleségül vette. Akkor azt remélte, hogy szépen élnek majd egymással, hogy a férje vigyázni fog rá. Hiszen azt mondta, hogy te vagy az én törékeny virágszálam. Hogy tetszett ez neki, hogy virágszálnak szólította az a jóképű legény. Aztán jöttek a gyerekek és ő teljesen magára maradt a gonddal, bajjal, betegséggel, gyásszal. Már nem érdekelte Pistát, hogy ez a virágszál valóban eltörik, hogy kimegy belőle az élet, hogy naponta szinte állva alszik el annyira fáradt. Igen, most már fekszik és rövidesen más fekhelye lesz, de ezt még elmondja, mert e nélkül az új remény nélkül talán meghalni se tudna.

Minden erejét összeszedte, vigyázva arra, hogy minél rövidebben mondja el a lényeget, hogy a mondandója ne fulladjon bele a kínzó köhögésbe:

Pista, ígérd meg, hogy a gyermekeinket nem hagyod el!

Megígérem - válaszolta a férje.

Annát a következő roham elvitte.

A temetés után Pista összepakolt és elment, négy gyermekét hátra hagyva.

A rokonok összeültek és megállapodtak abban, hogy egyet-egyet magukhoz vesznek a sajátjaik mellé. Így a négy gyermek négy családhoz került és ott is nevelkedett.

Anna új és egyben utolsó reménye teljesült: mind a négy felnőtt, dolgos, példa értékű emberré vált.
6542
ritatothne - 2020. január 02. 17:32:24

Kedves Kitti!

Így igaz, az apa nem állt a helyzet magaslatán, hogy finoman fogalmazzak. Nélkülözésben, nyomorban az is remény tud lenni, hogy a nyolcból legalább a fele felnő, mivel az egyik az édesapám volt és ismertem még két testvérét - a harmadikat kitelepítették - így amit leírtam az valóság volt. Nehéz és szomorú valóság.

Szeretettel: RitaRose

5396
Kitti - 2020. január 02. 10:58:17

Hát,... nem egészen ezt kérte a halálos ágyán a "virágszál".
Persze, hogy felnőnek a gyerekek. Nem állnak meg a növésben és a fejlődésben. Az utolsó remény az volt, hogy az apa a gyermekei mellett marad. Nem teljesült, és új reményre már módja sem volt szegénynek. Sad

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.