Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Koncz Rózsa: Új remény: Tizenkettedik történet (2020. január)
Régi munkatársak találkozójára siettem, valaki utánam szól:
- Várj! Én is oda megyek.
Megöleltük egymást, örültünk, a találkozásnak.
Az étterem tele volt ismerősökkel. Mindenki örült egymásnak. Nagyon kedvesen fogadtak minket. Az asztalnál egyik kolléganőm várt.
- Szia Lenke, de régen nem találkoztuk. Mondd csak, mi történt veled mióta nem beszéltünk?
Lenkével egy irodában voltunk évekig. Tudom, hogy mennyit reménykedett, hogy terhes legyen. Minden hónapban vele izgultam, később a reményt feladta, de vágya gyerek után soha nem szűnt meg.
- Ez az év nagyon húzós volt, sok minden belefért. Öröm, bánat, csalódás, gyász. Talán sorban szeretném elmondani, és az örömmel kezdeném - mondta Lenke.
Tudod, nincs gyerekem, egyedül éltem le az addigi életem, férjem nagyon fiatalon elhagyott engem. Súlyos betegség vitte el. Senki hozzám tartozó nincs, imádom a gyerekeket, örökbe akartam fogadni, de sajnos nem jött össze. Aztán a piacon hallottam egy kofától, hogy van egy ismerőse, aki terhes és nem akarja megtartani a babát. Szép nő, és a gyerek egyik kollégájától való, aki nem ismeri el. Beleunt a megaláztatásokba, haza szeretne menni, de nem mer, otthon, az apja megölné, vagy kitagadná, ha megtudná, hogy gyereket szült, és elhagyta. Az ország másik felén laknak szülei. A kofa mindent tud, sok ismerőse van, én évek óta nála vásárolok. Egyik nap adott egy telefonszámot, hogy hívjam fel és hivatkozzak rá. Reszketve, bizakodva elvettem a számot, és a kofának odaadtam az összes pénzt, ami nálam volt. Örültünk mindketten.
Hazamentem és felhívtam a számot, remegő hanggal elmondtam, miért is keresem. A nő nagyon kedves volt, megbeszéltük, hogy nálam találkozunk másnap délután. Sütöttem, főztem, takarítottam, hogy lássa, jó helyre kerül a kisbaba. Pogácsám nagyon jól sikerült. Az a régi recept, amit még te adtál. Egész éjjel nem aludtam, izgultam, mint egy kislány. Végig gondoltam, hogyan alakul megbeszélésünk.
Pontosan érkezett hozzám Aranka. Valóban szép nő. A terhesség nagyon jól áll neki. Félszegen lépett be, én szintén zavarban voltam. Nem kis dolog, amiről, most beszélni fogunk. Leültettem, és elkezdődött az ismerkedés. Valóban úgy volt, ahogy a kofa mondta, nem akarja hazavinni a gyereket. Bízott abban, hogy az apa felvállalja, de sajnos nem akarja. Aranka elhatározta, hogy megszüli és keres valakit, aki majd felneveli. Egy hónap múlva jön a baba.
Új remény költözött a szívembe! Új remény, amit soha nem adok fel.
Megállapodtunk, hogy utánanézünk a hivatalos dolgoknak, és elkezdjük intézni. Becsületes lánynak néz ki, arról is beszéltünk, hogy szülés előtt hozzám költözik, hogy jobban megismerjük egymást. Megkérdeztem:
- Milyen nemű a baba?
- Kislány, lehet gondolkodni a nevén - válaszolta.
- Nekem?
- Igen a tiéd lesz!
Meghatódva öleltem magamhoz Arankát.
Hivatalos ügyeket elintéztük, egy ügyvéd segítésével. Hamarosan odaköltözött hozzám az anyuka, berendeztünk egy gyerekszobát, megvettünk mindent, amit ilyenkor kell. Kiságy, kocsi, szőnyeg, függöny, ruhák, pelenkák, fürdőkád, pelenkázó stb.
Jól kijöttünk egymással, mint anya és lánya, jó kapcsolatban. Aranka hamarosan megszült, és boldogan vittük haza a kis Krisztinát.
Aranka, amikor már felerősödött, elment. Hosszan búcsúzott, Krisztinától. Attól a perctől én neveltem és nagyon szerettem. Nagyon gyönyörű arcocskája van. Száguldtak az évek Aranka nem jelentkezett, a kislány már iskolába járt, amikor egy délután azzal jött haza, hogy mondjam el neki, hogy ki vagyok én? És ki ő. Tudtam, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor őszintén kell elmondani mindent.
A kislány hálás volt, hogy őszintén elmondtam neki azt, ami ennyi idős kislánynak tudni kell. Nem tudom, mi járhatott a fejében, de onnantól Krisztike nem nagyon beszélgetett velem. Este egyedül akart lenni, engem mellőzött. Utána való napokban szomorú volt. Akkor úgy döntöttem, most van itt az ideje, hogy mindent elmondjak. Felajánlottam neki, hogy pszichológussal beszéljen, ám ő nem akarta. Lassan belenyugodott helyzetébe, és úgy éltünk szeretetben, mint régen. Újra reménykedtem!
Középiskolás volt, és jó tanuló, tovább szeretett volna tanulni.
Szombaton délelőtt, segített nekem főzni, amikor csengettek. Ő nyitott ajtót.
A meglepetéstől, majdnem összeestem, Aranka állt az ajtóban, egy férfival. Krisztike is zavarban volt, mert soha nem látta ezeket az embereket. Meghívtam őket ebédre, és utána beszélgettünk.
Bemutattam Krisztikének az édesanyját. Csinosak, jól öltözöttek voltak. Ajándékot is hoztak Krisztikének, karórát. Aztán a férfi kért, hogy hagyjuk magára az anyát és lányát, mi kimentünk a konyhába. A férfi Aranka férje elmondta nekem, hogy eljöttek Krisztikéért, meghaltak a szülők, nekik nem lehet gyerekük, tehát, most elviszik Krisztikét.
Nem voltam magamnál, berohantam a szobába és kérdőre vontam Arankát. Aki addigra ígért fűt, fát, bokrot, az én Krisztikémnek. Az iskolában hamarosan nyári szünet lesz, kértem őket, hogy utána vigyék el, aztán majd a kislány eldönti, hogy mi legyen.
- Mami kért Krisztike, szombat van, had menjek el a hétvégére, ígérem visszajövök.
Össze akartam szedni pár holmit, de Aranka nem engedte, azt mondta mindent újra vesznek, most innen vásárolni mennek. Persze, hogy Kriszti örült neki, szép, divatos, új ruhákat kap. Aztán rövid időn belül elmentek. Zokogva kísértem őket ki, a gyönyörű kocsihoz. Megbolondították a kislányt, úgy gondoltam nem fog hazajönni. Krisztike telefonált, hogy nagyon jól érzi magát, de vasárnap délután haza jön. Reméltem betarja szavát.
Nagyon vártam, se éjjelem, se nappalom nem volt. Száz évnek tűnt, hogy nem volt otthon, bíztam okosságában, szeretetében, nagyon vártam haza. Miután hazahozták, megmutatta mit kapott, csupa drága holmit. Étteremben ebédeltek, moziban voltak, gyorsan eltelt ez a két nap. Persze, hogy tetszett Krisztikének ez az új életforma. Én ezt nem tudtam megadni, csak születésnapokon mentünk el egy ebédre.
Aztán eljött a nyár és Krisztike elment. Úgy beszéltük meg, hogy szeptember 1-jén visszajön. Arankáék a tengerre vitték nyaralni, mindent megadtak neki, amire csak ránézett, máris az övé volt. Eljött a szeptember, Krisztike telefonált, hogy beiratkozott ott iskolába és jönnek valamikor a holmijáért. Gondolhatod mit éreztem, de nem tudtam mit csinálni. Krisztike elment!
Fohászkodtam Istenhez, reménykedtem abban, hogy az én őszinte nevelésem, megteszi hatását, és hazajön.
Belebetegedtem, Két hét sem telt el, jött egy telefon Krisztikétől:
- Mamikám, gyere ki elém légy szíves a pályaudvarra. Nagyon várlak.
Repültem odáig, Krisztike leugrott a vonatról sírva ölelt engem, majdnem megfojtott, csak annyit mondott:
- Otthon mindent elmesélek.
Otthon aztán belekezdet:
- Soha többé, nem megyek el tőled, mindig veled maradok, drága mamikám. Remélem, nem haragszol rám?
- Miért, mi történt? – kérdeztem.
- Egész nap veszekedtek, eleinte nem tudtam miért, aztán véletlenül kihallgattam őket. Anyámnak az volt a baja, hogyan néz rám a férje! A férfi meg azt mondta, hogy jó kis csaj vagyok, de túl fiatal, amennyi sört megivott, nem csodálom, hogy butaságokat beszélt. Egy idő után és is észrevettem, hogy ha ivott, akkor udvarolni kezdett. Tegnap anyám nem volt otthon, és ki akart velem kezdeni a gazember. Otthagytam mindent, nem kell semmi tőlük, eljöttem, anyámtól el sem köszöntem. Úgy gondoltam, hogy ő sem érdemli meg.
Új reményem beteljesült, nagy örömömre!
Krisztike minap kijött velem a piacra, egy dobozt húzott elő a zsebéből. Az óra, amit Arankától kapott, odaadta a kofának, megérdemelte, nélküle nem ismerhettem volna meg, drága mamikámat.
Most a napokban kapta meg a diplomáját, és van vőlegénye is. Újra reménykedek abban, hogy az élete nem olyan lesz, mint az anyjáé. Várom szeretettel unokáim. Mert az új nap, mindig új reményt kínál!

6578
nagyagnes - 2020. április 20. 01:43:29

Nagyon érdekes történet. És jól fejeződött be. Igazságosan.

6142
BoldogCsisz - 2020. január 04. 12:17:10

Nagy érdeklődéssel, izgalommal olvastam a történetet. Drukkoltam magamban, hogy a kislány visszamenjen mamikájához. A szívem erősen vert, aztán jött a befejezés. Nagyon boldog voltam. Bizony nem a drága ajándékok teszik boldoggá az embert! Gratulálok! Szeretettel: Marika

1119
tatos - 2020. január 03. 17:27:29

Mindig értékesnek tartom azokat a történeteke, amik az életből vett megemlékezések, vagy hallott történések. Ezek nevelnek, tanítanak igazán. Gratulálok és sok sikert kivánok Szeretettel Gyöngyi

6643
szikra60 - 2020. január 03. 10:59:17

Gratulálok szép történetedhez! ÉvaRose

5535
Metta - 2020. január 02. 15:54:56

Szomorú történet,de sajnos a való életben is megtörténik!
Szépen megírtad!
Szeretettel gratulálok!
MargitHeart

5396
Kitti - 2020. január 02. 11:11:52

Szomorú ez, a kislány szempontjából, hiszen kudarc érzelmi téren. Nyereség a főhős számára, hiszen visszaállt a rend. A REND.
Bár az is rend lehetett volna, hogy az anya és férje őszinte szülői szeretettel fordulnak Krisztina felé. A kislány akkor is visszatalált volna a nevelőanyjához minden képen. Meg aztán, a gyermeket nem magunknak neveljük és egyszer, -ha már nagykorú- úgy is el kell engedni és a szeretete fogja visszahívni ahhoz, aki szerette.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.