Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Dávid László: Mindig hazavárlak! 1. (Váratlan meglepetés) (2020. január)
Mindig hazavárlak! 1.
(Váratlan meglepetés)

Mottó:
„Fent őrt áll a hegy.
Melegre vackolja odúját a vad,
a Hold köré felhők fonnak koszorút.
- Oly jó itt!
Sikolt bennem minden... De a város int,
s hátára vesz az út.”
(Botond-Bolics György: Ezer év a Vénuszon)

Édi. Úgy ölel, mint még soha. Forrón és szenvedélyesen. Néha nagyon megszorít, szinte kinyomja belőlem a szuszt. Máskor meg ellazul, majdnem teljesen leejti karját. Vállamról, derekamról. Szenvedélyesen harapdálja fülemet. Majd megáll, mintha pihenne. Hirtelen fölsikít. Nagyot, hosszasat. „Szeretlek, Lacim” - suttogja. Közben puszilgat, csókolgat. Édes a csókja, forró az ölelése…

* * *

Eljön az idő. Indulok. Érdekes út vár rám. Nemsokára elkezdem társaimmal a 720 napos expedíciót a Marsra. Mi vagyunk az első emberek, az első telepesek, akik napokon belül megtapasztaljuk, milyen a tavaly talált víz a vörös bolygón. Kipróbáljuk: iható-e? Ha igen, akkor milyen változásokat hoz létre szervezetünkben? Lehet-e mosásra, mosakodásra használni? Ha igen, milyen eredménnyel?
Édi mélyen alszik. Halk szuszogása alig hallatszik a hálószobában. Újra megnézem őt. Vörös haja belelóg sötétbarna szemébe. Kerek, puha arca sima és forró. Imádom érinteni, simogatni. Szeretem puszilgatni, csókolgatni. Imádom, szeretem, rajongok érte!

* * *

A fölkelő nap besüt a kissé megnyitott ablakon. Friss levegő áramlik be a szobába. Édi ébredezik. Hosszasan nyújtózik, lassan nyitja ki a szemét, aprókat pislog. Amint észreveszi, hogy a szemközti kisasztalon meglepetés várja, rögtön kibújik a melegecske ágyból. Mezítláb szalad az asztalkához.
- Hűha! De csodás! - kiált föl ámulatában.
Kedvenc virága várja a bordó kristály vázába téve: gyönyörű fehérrózsa-csokor. Föléje hajol, megszagolja.
- De illatosak a rózsák! - mondja hangosan, meglepetésében.
Most kedvesére, Lacira gondol. Nagyon hálás neki. Hosszú útra indul a Marsra, amelyről csak két év múlva jön vissza. Mégis annyira kedves, hogy ilyen csodálatos meglepetésről gondoskodott indulása előtt.
A vázának támasztva egy szép, virágos üdvözlet. Amint megérinti, máris teljesen libabőrös. Az üdvözlet hátán ez áll Laci kézírásával:
„Kedvesem!
Huszonegyedik születésnapod alkalmával kívánok Neked egészséget, boldogságot, szerencsét! Kívánom továbbá, hogy juss be az egyetemre és sikeresen végezd el azt! Teljesüljenek legszebb álmaid, legtitkosabb vágyaid!
Szeretettel, Laci”

* * *

„Úton vagyok az Űrállomás felé - jegyzem a naplómba. - A kisbusz sebesen röpít az autópályán. Nagyon kellemes érzés kerít hatalmába. Tetőtől talpig libabőrös vagyok. Megemelkedett a rezgésszintem. Kedvesemre gondolok. És ő is rám gondol ezekben a pillanatokban. Egész testemmel érzem ezt, érzem őt! Szeretettel és hálával gondolok Őrá! Ő mindenem! Ebben az életben. Egész életemben. És még ki tudja, hány életen át, eddig és ezentúl…”

* * *

Édi vidám. Nagyon jól érzi magát. Kisütött a nap is. Az utóbbi időben esős időjárás volt, s ez őt is megviselte. Gyakran fájt a feje, és hiába ivott kávét, nem múlt el tőle, ahogyan máskor szokott. A gyomrát is elronthatta valamivel, mert mostanában gyakran émelygett. Nem kívánta az ételt se…
De ma csodás az idő. A fiatal nő fölöltözik, majd kocsiján bemegy a közeli nagyvárosba. Az egyetemen is jár. Kellemes meglepetés éri őt odabent. Váratlanul jön, de hatalmas boldogságot vált ki belőle. Alig várja, hogy párocskája is megtudja. Biztosan ő is nagyon megörvend majd. Hálatelt szívvel gondol Lacijára. Brrrrrrrr: teljes egészében libabőrös lesz ettől. Laci is gondol őrá: tudja, érzi. Egész testével.

* * *

Csodás íze és enyhe, kellemes illata van a marsi víznek (a mavíznek, ahogyan egyszerűen nevezzük magunk között mi, kollégák). Tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Sokkal nagyobb mértékben, mint az otthoni, földi víz. Olyan, mint amikor pezsgőtablettát oldunk föl benne. Aromás, és pezseg, akár a forrásban lévő bor. Színe fehéres, áttetsző, állaga síkos. Mintha szódabikarbóna lenne benne. Laboratóriumi analízisek alapján teljesen egészséges az emberi szervezetre, sőt, az állatokra és növényekre is jótékony hatással van.
Én imádom az állatokat és a növényeket. Kilenc napos keverék kutyakölyköt, Zsombit és néhány hónapos aloé verát, Verácskát hoztam magammal erre a felfedező útra. Mindhárman jól érezzük magunkat. Már egy éve itt vagyunk a Marson, és nagyon jól telik. A víz csodálatos: erősebb, élénkebb, életrevalóbb vagyok tőle. Zsombi és Verácska is gyönyörűen fejlődnek. Biztosan Édinek is tetszene: az íze, a színe, az állaga. Amikor indulunk haza, viszek neki majd egy üveggel.
Este van. Lefeküdni készülök. A nap már lenyugodott, a kiskutyusom is alszik. Édire gondolok. Vajon hogy van? Mit csinál? Bejutott-e az egyetemre? Sikerül-e az első éve?... Lassacskán ugyanaz a megszokott csodálatos érzés kerít hatalmába, amelyik már oly sokszor. Megemelkedik szervezetem rezgésszintje. Tetőtől talpig libabőrös vagyok. Érzem, hogy most a kedvesem is rám gondol. Hiányzik! Szeretem őt!

* * *

Édi nemrég feküdt le. Nagyon boldog. Ma este a tévében látta Laciját. Éppen a marsi vízről volt egy érdekes műsor a Discovery Channel csatornán, amikor a kép hátterében integetni látta párocskáját. Zsombi is ott ugrált körülötte. Hogy megnőtt a kiskutya! - csodálkozott magában. Alig ismert rá. De ösztönösen megérezte, hogy ő az. Laci is kissé megváltozott, kitelt, megférfiasodott: úgy látszik, jót tesz neki a csodavíz.
Most sötétség és csend honol a házban. Csak a fiatal nő nem alszik még. Lacijára gondol. Eltelt már egy év, amióta elment. És még egy év van hátra, amíg hazajön. Újra megsimogathatja, átölelheti… puszilhatja, csókolhatja! Hálásan gondol rá. Összeteszi két tenyerét és csendben imádkozni kezd: „Most segíts meg, Mária…” Ekkor kellemes érzés ragadja hatalmába: libabőrös lesz, mint már annyiszor, amikor párocskájára gondol. Könnycseppek gördülnek le Édi arcán. Hiányzik Lacija…!

* * *

Elindulunk a Marsról. Haza a Földre. Nemsokára vége a 720 napos űrkirándulásnak. Nagy sikere van az expedíciónak. Tudományos módszerekkel és egyszerűen, hagyományosan is bebizonyítottuk, kikísérleteztük, saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a mavíz nagyon egészséges földi élőlényeknek: embereknek, állatoknak, növényeknek egyaránt.
A tudósok esze máris azon jár, hogy a Földön hogyan lehetne előállítani ezt a csodálatos folyadékot. Lehetőleg minél olcsóbban, hogy mindenki hozzáférhessen. Akkor az emberiség, az élővilág egy újabb, magasabb fejlődési szakaszhoz érkezne. A betegségeket, szervi rendellenességeket egyszerűen meg lehetne gyógyítani. Az emberek energiájukat pedig más célok felé irányíthatnák.
Kétliteres üvegben hozom magammal a csodavizet. Kedvesemnek. Újra Édire gondolok. Hálás vagyok, amiért ilyen csodálatos társam van, mint amilyen ő. És biztosan nagyon megörvend ennek a nagyszerű meglepetésnek. A mavíztől ugyanis hamar elmúlik a gyakori fejfájása. Megint libabőrös vagyok. Testem minden négyzetmilliméterén. Oly csodás ez az érzés! Most Ő is rám gondol. Nemsokára viszont látjuk egymást.
Az űrrepülő rátér Föld körüli leszállópályájára. Ablakában föltűnik Amerika. Ott van az otthonom. És a kedvesem. Látszik az a hely is, ahol nemsokára landolunk. Összeérintem két tenyerem és halkan, meghatódva elrebegek egy régi imát, amit kisgyermek koromban tanultam nagymamámtól. Csak én most egy kicsit átköltöm: „Én Istenem, Jóistenem…”

* * *

Édi lefeküdni készül. Megvetette ágyát. A házban csönd van. Mackó és Nóra, a két uszkár nyugodtan alszik az udvaron. A fiatal nő előbb megnézi az éjszakai híreket. Különkiadás van. Az egyik műholdról, a Welcome-ról közvetítenek képeket. Éppen azt mutatják, ahogyan a Marsról hazatérő űrsikló rátér Föld körüli leszállópályájára és mindjárt befejezi 720 napos utazását.
A csodálattól tágra nyílt és a boldogságtól könnyes szemekkel próbálja nézni a fiatal nő a műsort. Hazatérő párocskája körül forognak gondolatai. Nemsokára újra megölelheti, megcsókolhatja. Két év után megint. Istenem, mennyire hiányzott! - sóhajt föl csöndesen. De eltelt, és most hálás, amiért hazatér. Végre… Kikapcsolja a televíziót. Koncz Zsuzsa Végre! Végre! című dala jut eszébe.
Visszamegy a hálószobába. Átöltözik és bebújik a takaró alá. Lacira gondol: hirtelen elönti testét az a csodás érzés: libabőrös… És újra hálát ad Istennek, amiért épségben hazahozza párocskáját.

* * *

Úton vagyok. Hazafelé. Végre! Koncz Zsuzsa azonos című dala jut eszembe. Dúdolgatom magamban. Kedvesemre gondolok, Édire. Vajon hogy van? Hogyan néz ki? Két éve nem láttam, amióta elindultam az űrkirándulásra. Nem tudok semmit róla. Biztosan jól van. Hisz örök optimista. Állandóan jókedvű. Az egyetemre is sikerülhetett neki a felvételije, és tanulással telhetnek napjai. Alig várom már, hogy lássam!
- Megérkeztünk - szól hátra a sofőr.
Kiszállok a házunk előtt. Az autóvezető segít kivenni a csomagtartóból az útipoggyászomat és bevinni az udvarra. Közben vállamra veszem az aktatáskát az irataimmal, marsi tartózkodásom jegyzeteivel. Legalább három könyvre való anyagom van benne. Kiengedem Zsombit a ketrecéből: farkát csóválva fut be az udvarra, a sofőr nyomában. Halkan vakkantani kezd. Ismeretlen illatokat érezhet. Nem csoda, mert nem ismeri a háziasszonyt. Hisz alig volt kilenc napos, amikor két éve nekivágtunk a nagy útnak. Ölembe veszem a megnőtt Verácskát, másik kezemmel a csodavizes táskát fogom meg. Elköszönök a sofőrtől, aki becsukja mögöttem a kaput.
Otthon, édes otthon - jut eszembe a régi, jól bevált mondás. Édi lép ki a házból. Két apró, tipegő kislány van vele. Kik lehetnek vajon? Zsombi azonnal megszaglássza, körbeugrálja mindhármukat. Leteszem csomagjaimat a pázsitra, és szaladni kezdek kedvesemhez. Ő lassan jön felém a gyermekekkel. Kiskutyám közben már az otthoni kutyusokkal, Mackóval és Nórával ismerkedik.
Odaérek Édihez. Átölelem. Szeretetteljesen. Csókolgatom: arcát, szemét, ajkát, vállát, fülét, haját, ahol éppen érem. Nagyon hiányzott. Ő is megölel. Olyan erősen, mintha soha többé nem akarna elengedni.
- Isten hozott haza, kedves Lacim - suttogja a fülembe.
- Isten óvott utadon, kedves Édikém - felelem halkan.
Újra megnézem, most közelről. Arcban megváltozott egy kicsit. Nőiesebb lett. Megérett… Szemében könnyek csillognak: a boldogságtól.
- Tudod, ki ez a két kislány itt velem? - kérdi titokzatos mosollyal. Olyan most, mint tinédzser korában, amikor legelőször megláttam.
- Nem - válaszolom komolyan. - Kik ők?
- Sárika és Dorácska - mondja vidáman. - A kislányaink. Ma tizenöt hónaposak.
Meglepetésemben nem jutok szóhoz. Leguggolok a gyermekekhez. Átölelem őket. Sárikát. És Dórácskát. Rögtön libabőrös leszek. Most látom először, de máris szeretem őket. Nagyon hasonlítanak ránk: Édire és énrám.

* * *

Vacsorázunk. Együtt a családunk. Édi a kedvenc ételemet készítette. Pontosabban egyiket a kedvenceim közül: szalma krumplit sült csirkehússal, kovászos uborkával. És megbontottunk egy üveg vörösbort is. Az Egri bikavért, amelyet első, közös karácsonyunkkor kaptam ajándékba kedvesemtől, öt évvel ezelőtt. Ünnepelünk. A hazatérésemet. Azt, hogy együtt a család, hogy kislányaink 15 hónaposak, és hogy kedvesem a 23-dik életévét tölti.
Édi boldogságtól csillogó szemmel néz rám. Az ikrek már ettek, közelünkben tipegnek az ebédlőben.
- Szeretitek Apucit? - kérdi kedvesem.
- Igen, Anyuci. Szeretjük Apucit - válaszolják kórusban, nagyon aranyosan.
- Brbrbrbrbrbrbrbrbr - mondom.
- Brrrrrrrr - jön a válasz.
- Libabőrös vagyok, tetőtől talpig. Látod, Édikém?
- Én is az vagyok, teljesen. Látod, Lacim?
- Nagyon jó veled - mondom hálatelt szívvel.
- Veled is nagyon jó - néz rám csillogó szemekkel, szeretetteljesen.
- Mindig hazajövök. Hozzád. Hozzátok, kedvesem…
- Mindig hazavárlak. Mindig hazavárunk, párocskám…

2014. augusztus 30.,
Marosszentgyörgy
6710
Lacidd23 - 2020. február 21. 15:57:19

Hálásan köszönöm, kedves Ágnes.

Ilyen szeretet létezik, csak meg kell találni. Smile

5407
tamasagi - 2020. február 21. 13:38:57

;Kedves Laci, szép novellád a szeretet jegyében született,jó volt olvasni, ilyen szeretet talán em is létezik!/ vagy csak én nem találtam?!/ akkor meg irigy vagyok!!
üdv:: ÁgnesDisappointedWinkSmile

6710
Lacidd23 - 2020. február 20. 15:41:49

Hálásan köszönöm, kedves Rita.

Nagyon boldog vagyok! In Love

6542
ritatothne - 2020. február 18. 15:48:06

Érdeklődéssel olvastam a műved és gratulálok a zsűrinyereményhez.

Szeretettel: RitaIn Love

6710
Lacidd23 - 2020. január 18. 17:03:35

Hálásan köszönöm, kedves Éva. Smile

6643
szikra60 - 2020. január 16. 19:18:43

Kedves Laci! Kedves írásodon átsüt a szeretet, melyhez szívből gartulálok. ÉvaSmile

6710
Lacidd23 - 2020. január 12. 13:48:33

Hálásan köszönöm, kedves Kitti. Smile Heart

5396
Kitti - 2020. január 06. 19:26:38

Szeretettel olvastalak. Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.