Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Magdus Melinda: Tündérmese (2020. január)
Az erdőben vígan trilláztak a kis madárfiókák, várták haza anyjukat, hogy éhes begyüket megtöltse ennivalóval. Sürgetően csiripeltek, régen megemésztették már tegnapi vacsorájukat. Az öreg vadász is ebédjéhez készülődött. Tüzet rakott a kunyhója mellett és felkockázta az otthonról hozott szalonnáját, a hozzá való vöröshagyma ott lapult szütyője mélyében. Mostanában egyedül szokta elkölteni az ebédjét. Régen volt már mikor kis családjával együtt ültek az asztalhoz. Évek óta magányosan járta az erdőt. Ismert minden fát, bokrot, rókaodút.

Tavasszal szerette legjobban az erdőt, amikor éledni kezdett a természet téli álmából. Először leolvadt és felszívódott a megfáradt hó a gallyakról és az aljnövényzetről. Aztán kidugta orrát a legelső kis fűszálacska az avar alól és sorra követte őt a többi is. Hosszú volt a tél számukra is. A simogató reggeli napsütés előcsalogatta az erdei szamóca leveleit és lassan kibújtak a korán érő gombácskák is. Virágba borultak a csipkebokrok és gyenge leveleiket elkezdték hajtani a fák. Ébredezett az erdő, egyre hangosabb lett a madárcsiviteléstől. Rejtekükből előmerészkedtek a bogarak, a csigák, a gyíkok és vidáman élték kis életüket, örültek a meleg napsütésnek.

Csak az öreg vadász szívében gyűlt a keserűség. Lelkében az örök tél foglalta el lánya helyét. Néhány éve még együtt sütögette szalonnáját szeretett gyermekével, aki apja kedvét keresve vidáman segédkezett közös ebédjük elkészítésében. Már hiába vizslatja szemét kedvenc tölgyükön, melynek árnyékában ülve annyit nevettek és énekeltek. Könny szökik a szemébe, hiszen nem dőlhetnek már a vastag törzshöz és nem kacaghatnak jóízűt a gyíkok versenyfutásán. Egyedül maradt, mint az ujja. Elfogadta az elfogadhatatlant, beletörődött sanyarú sorsába. Hiába a tavasz minden gyönyörűségével együtt, szívében a rideg tél vert gyökeret. Nem múlik el nap, hogy meg ne könnyezné kedves gyermekét. Mintha tőrök tépáznák szívét, mikor eszébe jut selymes hangja, angyali mosolya. Nem tiltakozik már a megmásíthatatlan ellen. Elengedte Őt, csak álmaiban találkozik vele. Átöleli, lágyan megsimogatja haját és jó éjt puszit lehel arcára.

- Aludj Kedves, nemsokára találkozunk! Te csak előre mentél és vársz engem az angyalokkal. A Te büntetésed már lejárt itt a Földön, nekem még van elég bűnhődni valóm. - Ezzel vigasztalja magát az öreg, miközben sűrűn itatja az egereket.

De mintha amott egy pislákoló fényt látna. Tündér szállt el pilleszárnyon az égre nyúló fák felett. Vagy talán csak képzelődne? Nem! A tündér rászállt a csipkebokor ágára megpihenni.

- Gyere fogj meg gyorsan! - suttogja neki tündérhangon.

Gyorsabbra veszi lépteit az öreg, szedi a lábát, ahogy csak tudja, de nem éri el. Huss, felröppent a tündér és repült tovább. Pedig olyan szép szárnyai voltak és olyan bársonyosan csilingelt a hangja, mintha a mennyország kapujából szólna.

- Mi volt ez? Mi volt ez a gyönyörűség? Játszik velem a természet - gondolja magában. - De miért teszi? Hiszen nem ér az én életem már egy fabatkát sem. Nincs, aki szeressen, nincs, akit dédelgethetnék. Talán a Tündért, talán azért szállt ide elém? De már el is röpült, visszament Tündérországba.

Ahogy így elmélkedett magában a vadász leült megpihenni az öreg tölgy árnyékába és nyomban álomba szenderült. Álmában lánya aranyhaját fésülgette ezüstfésűvel és mezei virágok szirmával díszítette. Gyengéden átölelte vállát és gyermekkori csínytevésein anekdotáztak. Aztán fertályóra múlva felébredt és fejébe vette, hogy megkeresi szépséges Tündérét, aki pilleszárnyon repkedett a fák felett. Talán ő majd segít enyhíteni lelki fájdalmát és talán betölti majd azt az űrt, amit lánya hátrahagyott. Talán megtalálja őt és boldogan hajtja majd álomra a fejét az öreg tölgy árnyékában.
5486
Magdus Melinda - 2020. január 02. 15:35:31

Kitti!

Köszönöm szépen figyelmedet és azt is, hogy első helyre tennéd novellámat a jelen tollforgató pályázatban. Ritkán járok erre, ezért elkerülte a figyelmemet a tollforgató új címének kiírása.
Ezt a "tündérmesét" az élet írta meg először, én csak lejegyzeteltem és kiszíneztem.

Üdvözletem küldöm: MelindaRose

5396
Kitti - 2020. január 02. 12:05:37

Ezt a novelládat Melinda első helyre tenném a jelen tollforgatóban. De hát nem ott van. Itt igazán szép tündérmese. Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.