Dr.Horváth Gábor: A kíváncsi kismanó
Egy véndiófa árnyékában, Uhu bagoly szomszédjában éldegélt Miértke, a kismanó. Úgy mondanám inkább; apró, hisz alig nagyobb, mint egy egér, akár gyerektenyéren is elfért. Fura a neve igaz-e? Miértke. . .
Miért? Elsőnek mindenről ez jutott eszébe. Miért kék az ég, miért nyugszik le a Nap, ha reggel úgyis felkel, miért fut a felhő, honnan fúj a szellő? . . .
Miért, miért, miért? Szegény Uhu, reggeltől estig ezt hallgatta, pedig ő éjjeli madár, nappal inkább aludna. Elég már! Mondta is kis barátjának, az meg értett a szóból, s csak a lábát lógatta azután, egy vastagabb ágról. . .
Ám, mielőtt égi útján a Napocska delelőre ért volna, felpattant ültéből Miértke, távoli, csengőszó jutott a fülébe.
- Ugyan minek lehet ilyen szép a hangja? Ezt látnom kell - gondolta, és már mászott is egyre feljebb, a diófa legmagasabb ágára.
Tenyerét ellenzőnek tartva, nézett jobbra, nézett balra, és egyszer csak meglátta. Ott, ahol véget ért az erdő, s kezdődött a zöldellő mező, bojtárfiú terelgette nyáját. Volt azok közt minden fajta; fehér, fekete, merinó, meg racka. Legelészett mindahány, legelől a csengősbárány.
Na, ennyi elég is volt Miértkének. Mászott a bagolyhoz vissza, s intelmet feledve izgatottan kiabálta.
- Emberfia jön - mutatta. Hátán suba, kezében meg kampósbotja. Körülötte sok-sok birka legelészik. Miért jönnek ide? Enni? Náluk talán nem terem meg semmi? Mit isznak, ha jóllaktak? Errefelé nincsen patak. . .
Még bele se lendült jóformán, csak fortyogott a kérdésvulkán, de szegény Uhu megértette; magyarázhat ma is, ahelyett, hogy szenderegne. Laposakat pislogott, majd gondolt egy jó nagyot és az odújába totyogott. Keresgélt egy darabig, matatott, majd amikor újra kiült az ágra, valamit tartott kurta csőre kávájában.
Mit gondoltok mi lehetett az? Megmondom én; egy apró sapkaféle. Éppen illett Miértkére.
- Figyelj csak rám, manóbarátom! Ezt a sapkát neked szánom. Varázserő szorult belé. Ha a fejedre teszed, s hármat pördülsz magad körül jobbra, oda repít téged nyomban, ahová a kedved tartja. Ha meg balra pördülsz hármat, szót érthetsz bárkivel, akitől épp kérdezel. Lehet az a juhász maga, lehet egy barika, vagy éppen Bolhás, a juhászkutya. . .
Aztán, ha már eluntad a sok beszédet, mondd csak azt, hogy "abraka, meg dabra"! Ekkor felkap téged a sapka, s visszahoz ide, a diófára.
Hej, megörült a kismanó, csudára tetszett ajándék fövege. Alig várta, hogy próbára tegye. A fejére igazgatta, pördült vele háromszor jobbra. . . És Miértke lehuppant, éppen a nyáj közepére. Mindenfelől birkák legelésztek körülötte.
Ott aztán - ahogy a bagoly mondta - pördült háromszor balra és lássatok csodát; megértette a birkák hangját.
- Beeee, hát ez meg hogy került ideeee?
- Méééég jó, hogy észrevettem, máááár majdhogynem ráléptem.
- Nem láttatok még manót? - kérdezte Miértke.
- Láttunk máááár, de az bizony nagyobb vót.
- Talán ti egyformák vagytok? Az a kicsi ott, csengővel a nyakán - csak mert apró -, már nem is közületek való?
Hanem a sok birka ekkor már oda se figyelt. Éhes volt mind, hát tovább legelt.
- Na - gondolta Miértke -, ezeknek aztán beszélhetek. . . Talán gazdájukkal szót érthetek.
Nem is kellet messzire mennie, a juhászfiú már ott állt felette. Lehajolt érte, tenyerére vette.
- Hát te, kismanó, mit keresel erre?
- Én csak a juhaidat nézni jöttem, de nemigen akarnak szóba elegyedni velem. Kérdeztem volna, hogy mi a neve kicsiknek, nagyoknak, hogy hívják fiúkat, lányokat?
- Elmondom én, ha meghallgatod.
Miértke sűrűn bólogatott, hát a juhászfiú belefogott.
- A legkisebbek neve tejes bárány, merthogy még tejen élnek. Közülük a fiúkat mondjuk kosoknak, a lányokat meg jerkéknek.
- Érdekes. . . Mi dolguk van azon túl, hogy legelésznek?
- A kicsiknek annyi csak, hogy megnőjenek - nevetett a kisbojtár. Idővel a jerkékből anyák lesznek, a kis kosokból apák. Aztán, ha a meleg bundát már nem bírják, lenyírjuk majd róluk.
- Mit kezdtek vele? Mire való a sok gyapjú?
- Nézz csak végig magadon! Kabátkádon, nadrágodon. Gyapjúból vannak igaz-e? Vagy a párnád, amire a fejedet hajtod este, tán nem gyapjúval van tele? De sorolom tovább. Ott van a sok kimaradt tej, ami a bá-ránykáknak már nem kell. Mit gondolsz, mi lesz majd belőle? Mondom, ha nem tudod. . .
Közbevágott Miértke.
- Mi más lenne? Sajt, meg túró.
Dicsérte volna a juhász, hanem ekkor közbecsaholt Bolhás.
- Vau-vau. Néhány bárány elkóborolt, majdhogynem az erdőszélig jutott - vakkantotta, aztán amilyen gyorsan csak tudott, a kószálók után futott.
De Miértkének is elég volt a fáradtságból mára, indulni készült vissza a fára. Köszönte a szíveslátást, elköszönt a kisbojtártól, s kimondta a két varázsszót; abraka, meg dabra.
. . . És a következő pillanatban ott ült Uhu mellett, a vastag ágon. Az meg pislogott egy párat, mielőtt még megkérdezte:
- Na? Okosabb lettél, Miértke?
- Úgy bizony, bagolybarátom. Sokat tanultam a birkákról, hála a sapkának, meg neked. Úgy hiszem, holnap újra próbát teszek.
Amíg Miértke erőt gyűjt az új kalandra, ti is pihenjetek!
Jóéjszakát gyerekek!
6659
horka - 2020. január 07. 01:08:40

Köszönöm, kedves Éva és viszont gratulálok. A Te meséid is felkeltik a Pici Kincsek figyelmét. Attól nagyobb elismerés aligha kell. Smile

6643
szikra60 - 2020. január 06. 19:32:18

Kedves Gábor! Még egy kedves mesével leptél meg bennünket. Gratulálok hozzá! ÉvaSleepy (Nem az unalomtól...)

6659
horka - 2020. január 05. 09:31:36

Kedves Aappana!
Zaklatott világunk agresszív jellegét sajnos az unokáinknak szóló legtöbb mese is magán viseli. A magam módján ezt igyekszem ellensúlyozni. Köszönöm szépen biztató szavaidat.
Gábor

6712
Aappana - 2020. január 04. 22:57:51

Nagyon szépek a történeteid, és különösen tetszenek a rímek! Szeretem olvasgatni az írásaidat, esténként nyugtatóan hatnak. Csak így tovább!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.