Vilhelem Margareta: Mesterember----2. [ 3 részes]
Mire a dér lehullott, behozta első munkáját. Az apja feltette szemüvegét,nézte hol a fiát, hol a művet s mintha valaki mellbe vágta volna,hosszú ideig nem tudott szóhoz jutni,mert különben
ötvösmunkának legfeljebb azért lehetne nevezni, mert ezüstből van, de egyébként?

Minden mesterségnek megvannak a törvényei ,az ötvösmesterségben ezek nagyon szigorúak.

Az alakot fel kell öltöztetni, virággal, cirádával minél gazdagabban,
dúsabban díszíteni. A szemlélőt kösse le, fárassza ki a sok vonal, csiga,rózsa, szöglet, felület, fény, szín, csillogás.
Mindig találjon a munkán újat és újat és így soha sem fogja azt megunni.
Legyen a mű! minden részében külön remek, akkor megbocsátható a részletek közötti esetleges diszharmónia.



De ez? Fiatal, meztelen fiúalak, akiről hiányzik a pásztorkalap, a
csatos cipő és csaknem úgy áll ott, amint az Isten megteremtette. Olyan egyszerű, szegényes, mintha csak élne.
Minden izma összesűrített mozdulat.
Az öle köré tekerőző finom fátyol úgy fogja körül alakját, mint
a hársfák lombját a májusi szél. Elengedni a ruha, a virágok, az ékkövek adta díszítési lehetőségeket?
-Ez nem ötvösmunka - kiabálta keserűen apjának hosszú, szomorú hallgatása.
A fiú megértette a szótlan bírálatot. Ő sem szólt semmit. Ránézett
apjának ezüstös hajára, öreg, eres kezeire, hajlott hátára s pillanatok alatt végiggondolta, hogy ez az ember az élet összes csalódásai között,az utolsót, a legnagyobbat szenvedte el.
De nem! Az itáliai évek álmai, az évezredes emlékek csak neki szóló
sugalmai ébresztették művészi vágyait. Ezüstös fejek igenlő bólintása,bársonyos szemek boldogan büszke csillogása s nehéz mesterversenyek díjai tették erőssé önbizalmát.
Ezek nem tudnak a fiúi engedelmességnek térdet hajtani.
- Isten vele apám - mondta tompán, hosszú, kínos hallgatás után.
Csendesen húzta be az ajtót maga mögött, apja nem is vette észre,
hogy elment. Senki sem tudta hova lett. Egyesek látták az. erdőben, mások azt beszélték hogy visszament Itáliába. Rosszakaratú vénasszonyok kocsmában látták dorbézolni. Mindenki tudott róla valamit, de nem találkozott vele senki.
Ma, ezen a csillogó téli reggelen hirtelen kicsapódik a bolt nehéz
tölgyfaajtója s két búzavirág dolmányos testőr után társalkodónője kíséretében belép a királynő a nap szikrázva csillogtatta dús, aranyszőke haját s farkasbőr bundájából kilátszó nyakán az ékszereket.
Hans Lenker , amíg legalázatosabban kézcsókra járult, örömmel látta, hogy a függők, a nyakékek, a mente gombok mind az ő keze
munkái s a csókra nyújtott kezén élete remekbe készített gyűrűje tündöklik.
- Nincs a világon olyan ötvös, mint én, - remegte a büszkeségtől
gondolata.
6191
Magdolna43 - 2020. január 14. 17:34:12

Szia Babu!
Csodálattal olvastam, milyen hozzáértéssel írsz erről a szép foglalkozásról, kiváncsian várom a következő részt.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

5548
babumargareta - 2020. január 14. 17:03:10

Szia Rita !
Az igazság ,hogy én nem értek,de az ősi családom- a szász nemzedékemnek családi mestersége volt évtizedeken keresztül.
Köszönöm szépen ,hogy olvastad.

6542
ritatothne - 2020. január 14. 16:20:03

Kedves Babu!

Érdeklődéssel olvastam a műved, lám, még az ötvösséghez is értesz.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.