Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

csomor henriett: Úton lennék örökké
Mozgássérültségem ellenére is gyűlölöm a bezártságot. Mióta átköltöztünk Komlóra, kínlódás a betontömbök közti mozgás. Néha anyuval lemegyek bevásárolni, ennyi. Mi az nekem? Mikor Hosszúhetény, a nagy falu, mondhatnám "enyém volt". Ott bejárhattam a szőlőhegyeket és az erdőt ahányszor csak akartam.
A tavalyi év nagyon nehéz, lelkileg megterhelő volt számomra. Ugyanis édesanyám nagyon - nagyon beteg volt. Azt se tudtam hogyan lesz tovább, csak elveszettként bolyongtam. Ha otthon voltam, éreztem, hogy rám nehezednek a falak is. Már az erdőt is untam, de a szenvedésem és a lelki vívódásom enyhült, ha úton voltam. Persze sokkal könnyebb lett volna a helyzetem, ha egészséges vagyok. Akkor biztosan hegyet másztam volna pár hétig. Talán előbb csitult volna bennem az a maró, kegyetlen fájdalom, amely fogva tartott. Az esthajnalcsillag jöttével sátrat állítok, s tábortűz mellett megsütöm szalonnámat, a zsírját pedig kenyeremre csepegtettem volna. A csillagok társaságában, s a hold fényében pedig elmerültem volna gondolataimban.
Abban az időben csak menni akartam, így letéptem magamról a korlátjaimat, nem érdekelt semmi, csak hajtottam bele a vakvilágba. Meggy bordó mopedemmel, amit motornak becézek, kimentem a cseresznyés útra, amely már főútnak számít. Ezt a szakaszt azért nevezik cseresznyés útnak, mert mindkét oldalán hatalmas cseresznyefák álltak itt gyermekkoromban. Csodaszép volt a látvány, amikor tavasszal a kék ég alatt virágba borultak a fák.
Szombat lévén kisebb volt a forgalom, mint hétköznap, a saját tempómban haladtam az út szélén. Végre letértem a pécsváradi útra. Itt már átadtam magam a gyönyörnek, a legszebb érzés, amikor csak én vagyok és a száguldás. Közben futnak mellettem a fák, s mérhetetlenül szabad voltam akkor. Pillanatra feledtem minden rosszat. Igazából a Dombay- tavat kerestem, mert a víz közelsége mindig örömöt, és nyugalmat ad nekem. Szüleim fiatal korukban ide jártak alkalmanként fürdeni.
Mindig azt mondták, hogy hamar mélyül, azért nem jártunk oda nyaranta. Takaros kis pinceházak vannak ott, s mára már üdülésre alkalmas hely is lehetne, mert gyönyörű környezetben fekszik. Telt az idő, s még csak a homokbányáig jutottam, sajnos vissza kellett forduljak, mert a húgomékat vitte haza anya, s nem akartam, hogy megtudja merre jártam.
Manapság édesanyám meséli, hogy a vagány lánya merre járt tudtán kívül.
Idestova fél év telt el, hogy nem jártam sehol se egyedül. Be kell látnom, hogy ebben a városban nem találok olyan helyet, ahol elmerenghetek gondolataimban. Egy nap úgy döntöttem, megszakítom ezt a fullasztó érzést. Munka után tiszta kalandvágyból, kollégámmal Kertvárosból "begyalogoltunk" a busz végállomásra. Mindketten mozgássérültek vagyunk, s elektromos tolókocsival közlekedünk. Az első alkalommal Balázs nagyon kíváncsi volt, hogy a Kertváros és külváros egy szakaszához mit szólok. Mérhetetlen boldogságot éreztem, hogy valamelyest a természet lágy ölén ringatózóm megint. Balázs két éve sétál, de még észre sem vette a szép lucfenyőt, amely félig megdőlve áll egy családi ház kertjében. A gyönyörű látványba beleborsózott a testem. Amikor kiértünk a vásártérhez, s balra befordulunk, erdei hatást nyújt a táj. Meghatódtam, s el is érzékenyültem. Ezt csak az érti meg, aki oly közel áll a természethez, mint én. A híd alatt egy patak fut, igaz a csobogását nem hallottam, csak kis fodrozó hullámaiban gyönyörködhettem. Pécs legszebb sétánya, mely elvezet a végállomásra. Remélem még sokáig járunk erre kollégámmal, felidézve a régi szép emlékeinket.
2019. november 30.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.