Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kitti: Ötödik parancsolat 4.
Halál Pista úgy ébredt hajnalban, mint más reggeleken. Viszont most eltöprengett. Vali nem volt a házban, gyerekei mélyen aludtak. Ilyen még soha nem fordult elő. Ha Vali nem volt, akkor a gyerekek se, azt már megszokta, valahogy lelkiismerete el is fogadta. Tudta, hogy ha részeg, kifordul önmagából. Sokat fogadkozott Valinak, hogy nem nyúl a pohár után többet, és majd összeszedik magukat valahogy. Eddig még nem sikerült az ígéreteit valóra váltani, és most, ezen a reggelen rádöbbent, hogy talán már soha nem is fog. Vali nincs itthon, őneki menni kéne. Várják a földeken, a termelőszövetkezet tagjai. A gyerekek pedig nem maradhatnak egyedül. A nagy kondérból áradó bűz odacsalta, hogy megnézze mi az. Leves volt, a kotlók leve, amiből tegnap ehettek a gyerekek. Már nem sok volt benne, hús alig. Homok látszott a kondér alján, ahogy a bugyogó levet meglökte. Tán homokot szórtak belé a kölkök. Gondolta, aztán csak kivitte szétönteni a koszos udvaron. A kútnál vizet mert belé, és otthagyta a kút mellett ázni. Becsoszogott, töprengett. Talán jön Vali. Hol lehet? Kinézett az ajtón, kék szemét meresztgetve a távoli útra. Gondolt egyet.
Egyenesen a lisztes dobozhoz ment. Tudta, hogy Vali ott rejtegeti a pénzt előle. Pár napja riadt fel, hogy a liszttel vacakol egy reggel, akkor látta. Nem tudta mennyi, de sok pénz volt. Ki tudja mióta gyűjtögette Vali?! Tán a gyerekekre. Igaza volt, tudta. Kezét beletúrta a lisztbe, a doboz peremén borult a liszt, omlott az asztalra. Nem érzett semmit, ezért az egészet kilódította. Csak úgy szállt a liszt az asztalon! Semmi. Egy fia bankjegy nem került elő. Vagy máshová dugta?
Most már biztos volt benne, hogy Vali tényleg elment, csak azt nem tudta, ugyan mennyi időre lesz elegendő a pénz, amit magával vitt. A lisztet besöpörte kezével a dobozba, felhelyezte a polcra, és ennivalót keresett. A gyerekek nemsokára ébredni fognak. Valamit kell adnia nekik. Rájuk nézett. A felelősség, ami most rázuhant, majdnem összenyomta. Mi lesz most? Te atyaúristen! Mi lesz? Hat gyerek, ő meg egymaga.
A sütőben megtalálta a tyúkok combjait és mellét lesütve, lapultak szépen a zsír alatt. Na, ez jó lesz reggelire. Kissé megnyugodott, nem tudta mit tegyen. Amit meg tennie kéne, azt hogyan? Tanácstalanul tipródott az indulás és maradás között. Péter felült és apjára nézett.
- Anya nem gyütt' meg? - Susogta aggódó arccal. - Apu. Anya hol van?
- Hunnét tuggyam haol' van?! - felelte - Látaod, én vagyaok csak'. Ennél? Jöjjí' kisfiam!
Hangja szomorú és csendes volt, Peti még sose hallotta ilyennek. Szívében fájdalom és szánakozás lobbant apja iránt. Kimászott az ágyból, hátrament az udvari bodegába, majd apjához bújt, mikor bejött.
- Mi lesz apu velünk? Nem mentél dolgozni se.
- Nem tudom Peti. Tán bemegyünk Nyíregyházára valami segílyért'. A kicsiket összeszedjük, aztán...
- Anyu is Nyíregyre indult tegnap - csillant a kisfiú szeme - Biztosan megtaláljuk. "Ugyi" apu?
Pista nem válaszolt. Mit is mondhatna a gyereknek?! Hogy anyja elment, itt hagyta őt is? Meg mindannyiukat? Még ő se fogta fel, pedig egyre rosszabbul érezte magát a borongós gondolataitól.
Aztán, csak összeszedte magát, úrrá lett a gyengeségén porontyai előtt. Mire mind felkelt, már kész volt a terve. A hivatal majd segít neki átvészelni a gondot. Legalább egy kis pénzzel, ha mással nem is tudnak segíteni. Marikára bízta a kicsik öltöztetését, aztán a délelőtt végén útra kelt velük. Évit a nyakába ültette, a többi szaladgálva kunkorodott előtte. Hurrá! Utazunk! Ujjongtak, hogy végre történik valami körülöttük. Hat gyerekkel vonatjegyet se kellett váltania. Felcihelődtek arra a koszos vonatra, amit épp elértek. Nyíregyházára ment, Záhony felől. A három legkisebb még vonatot se látott eddig, ámulva figyeltek, és örömmel futkostak a vagonban. Pista erőteljesen szólt rájuk, hogy nyugton legyenek végre. Alig fél órát utaztak, már le is kellett szállniuk. A gyerekek még mentek volna. Addig csak néztek ki az ablakon, bámulták az eltűnő jegenyéket, szalmakazlakat és szántót, figyelték a legelő teheneket, fel-felrikoltva, ha felfedeztek egyet a mezőkön. Az úton haladó autók és teherkocsik meglódították a fantáziájukat, mindenféle történeteket találva ki arról, melyik autó miért, és hová tarthat. A városban már csendesen mentek Pista mellett. Peti Kisvali kezét fogta, az övét meg Lacika markolta dundi kezével. Marika Évikét vezette, Feri meg hol előttük, hol a hátuk mögött szaladt.
- Gyere ide Feri fiam! - Unta meg Pista, majd elkapta a gyerek kezét, és úgy mentek aztán kézen-fogva. Apa és fia.
A Tanácsháza portáján öreg férfi állta útjukat.
- Hová mén az elvtárs? - Kiáltott Pista hátának. Először nem is gondolta, hogy neki szólnak, ment tovább. Ám a portás felemelte a hangját.
- Álljon csak meg a hat gyerekkel! Hová mennek?
Pista visszafordult, hogy ne kelljen kiáltva mondani, miért is jöttek. Aztán csak eldadogta nagy keservesen.
- Akkor fel kell mennie a lépcsőn, emelet huszonegyes szoba. Gyámhatóság lesz kiírva az ajtón. Ott várjanak. Majd felszólok a telefonon. Nincsen ma ügyfélnek keresnivalója. De maga csak menjen, na! Menjenek!
Mire felmásztak, az ajtóban várta őket egy rövid hajú barna asszony. Kissé molett, szemüveggel az orrán. Frizurája a WC- kefére emlékeztette Pistát.
- Jó napot kívánok! - köszöntötte őket. - Maga hozott hat gyereket?
- Csókolom a kezit'. Nem hoztam én, gyüttek ük vílem'. - komorodott el az arca, mert a hang hivatalos volt és kimért. Rosszat sejtett. - Segícségért' gyüttem', ha lehetne.
Szőke fejét lehajtotta, vastag szája szélét megnyálazva folytatni akarta volna, de szája összetapadt. Fejébe bele nyilalt a fájdalom, keze remegni kezdett. Nem akart a kezére figyelni, beszélni akart.
- A felesígem'. Emínt' tennap'. Itt maradtunk mink heten. Mint a gaonoszaok' - próbált összetapadt szájjal mégis szót venni. Még egy halványka, kesernyés mosoly is kicsúszott valahogy a mondat végén.
- Jöjjön be - hívta a nő. A gyerekeket másik szobába terelték, ahol még játékot is adtak nekik. Pista maradt a molett nő előtt ülve, hogy jegyzőkönyvbe mondja a dolgait. Szűkszavú volt. Csak a kérdésekre igyekezett válaszolni, tömören, röviden. Minek annyit beszélni?
- A rendőrségen bejelentette a felesége eltűnését? - nézett rá szemüvege mögül a nő. - Ki tudja mi történhetett vele?! Mégiscsak hat gyereke van! Nem szoktak az anyák hat gyereket hátrahagyni csak úgy szó nélkül. Nem gondolja?
Pista megrettent. Tán még meg is gyanúsítják itt őt valamivel. Bizalmatlan lett, és bezárkózott.
- Nem jártam ín a rendőrsígen'. Minek mentem vaóna'?
- Úgy is jó, majd mi bejelentjük. Ha megtudunk valamit, értesíteni fogjuk. Eredjen szépen haza, a gyerekeket a megye addig gondozásba veszi, amíg az anyjuk elő nem kerül. Vagy maga össze nem szedi magát, hogy nevelni tudja őket. Valakire bízni kell, amíg dolgozik. Nem?
- Óvodát nem lehet intézni? Az iskaolába' már nígyen' mennínek' az őszön. Mingyá' itt van az is.
- És addig? Mi lesz velük addig? Maga nem dolgozik addig? Börtönbe akar menni? Vagy mit akar?
- Segícségért gyüttem'.
- Azt megadjuk mindenkinek. Magának is, meg a gyermekeknek is. Elvisszük a gyermekeket szépen átmenetileg intézetbe, aztán majd alakul valahogy a maga élete is. Vagy az asszony jelentkezik, akkor meg visszakapják őket.
- Maost' akkaor' nem vihetek egyet se haza? Tán búcsúra se lehet menni vélük'?
- Nem. Jobb lesz az így. Csak menjen szépen haza, meg a munkába. Küldök értesítőt hol találja meg őket. Lehet majd látogatni.
Pista fel se fogta hirtelen a helyzetet. A gyerekeket elveszik tőle? Ez valami felfoghatatlan téboly, valami elképzelhetetlenség. Micsoda segítség ez? Nem értette. Azért felállt, lehajtott fővel köszönt, kezében a jegyzőkönyv lapjaival. Ment. Lépdelt a lépcsőn le, s szinte látta a kicsiket, ahogy az imént még mellette másztak fel. De régen volt az, de régen! Talán két órája sem.
Te magasságos úristen! - döbbent meg - Mi lesz velem?
Egy fillér nem volt a zsebében, így vonatra sem jutott. Gyalog indult Kótaj felé, nem érdekelte semmi, csak az út, ami előtte állt. Hasogató fejfájással, remegő kézzel és lábbal vitte a kínját.
4204
pathfinder - 2020. január 14. 10:03:16

Kedves Kitti!
Most olvastam végig az eddigieket egyhuzamban. Szomorú történet, de Valit nem értem. Nem tudnám otthagyni a gyerekeket, pláne nem egy alkoholistára... Létezik ennyire mély kétségbeesés, hogy a saját gyermekei sem érdeklik őt? A szegénység csak nem ok arra, hogy elhanyagolja a szeretetet, bár ahogy néztem, inkább gépiesen gondoskodott róluk, olyan igazi anyai szeretetet nem sokat kaphattak. Remélem a gyerekek sorsa legalább jobbra fordul!
Érdekes kettősség a történeted kapcsán, hogy a szereplőknél érzelmet nem igazán találok egymás iránt, és mégis mély érzésekről tanúskodik az írásod...
Szeretettel gratulálok hozzá:
Kata Rose

6542
ritatothne - 2020. január 14. 08:58:11

Kedves Kitti!

Ha nem ismerném a történetet, azt gondolnám, hogy ez a helyzet fogja őt megváltoztatni, hogy elvették tőle a gyerekeit, de nem. Nehéz dolog a szegénység, de még nehezebb az alkoholizmus. Nagyon sok szegény ember nevelt fel hat gyereket tisztességgel. Remekül megírt történeted mindig elszomorít.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.