Tóth Györgyné: Tollfosztás
A régi falusi életből szeretnék a tollfosztásról megemlékezni, valamikor a múlt század közepén, még élt ez a régi szokás. Amikor eladó sorba cseperedett a lány, el kellett készíteni a stafírungot, felénk úgy volt szokás, hogy két nagy dunna, hat párnával, több váltás huzattal, lepedővel. A ruhaneműt megvették a boltban, de a tollat, a libáktól szerezték be, persze nem önként vidáman gágogva adták, hanem a gazdaasszony pár tollat kitépett és ha nem volt véres a töve, lehetett kopasztani.
A család egy ügyes nő tagja leült a kisszékre, libát az ölébe fogta és gyors mozdulatokkal, mire észbekapott a gúnár, már a finom pelyhes apró tollaiból kivetkőzött.
Mikor kérdeztem.
-Szegénynek nem fáj?
- Nem fáj, mert azt már úgy is elhullajtaná, mert télre új tollat növeszt igy legalább nincs melege. - mondták
A toll a padláson papírzsákokban, várta, a telet, hogy megfosztva a párnákba kerüljön, akkor még nem ismerték az allergiát,
Ezt a műveletet farsang idején végezték, a hosszú téli estéken, a falvakban még nem volt villany, így Tv. sem, rádió is csak elvétve, pár háznál.
Barátnők, kísérővel, szomszéd asszonyok voltak hivatalosak. A háziak már várták őket, a szoba közepén levő asztalon kirakva a toll, körülötte székek és padok. Elfoglalták helyüket a lányok asszonyok és kezdődött a munka.
A lámpában elégett petróleum füstjében pislákoló fénynél, a kályhában szikrázva lobogó tűz melegénél a levegőben apró toll pihék keringtek az orrunk előtt mi ezzel nem törődve fosztottunk. Megfogtuk a toll csúcsát, másik kézzel gyors mozdulattal mindkét oldalról letéptük a csutkáról. Köhögni, tüsszenteni nevetni nem lehetett, mert elszállt volna a fosztani való.
Vidáman teltek az esték, egy - két hétig jöttek össze házanként. Jutott idő megbeszélni a faluban történteket
Az idősebbek beszéltek a régi időkről, a rossz emlékekről, a Donnál és egyéb helyeken elesett családtagokról, fájdalommal emlékeztek meg. Akkor még olyan közeli volt a háború, mindenkinek volt gyászolni való családtagja barátja.
Halkan elénekeltek olyan dalokat amik az elesett harcosokról szóltak, amik nyilvános helyen nem hangozhattak el.
Miután ezt jól megvitatták, mi fiatalok döbbenten hallgattuk, jöttek a pletykák, ki kivel, hol mit csinált, de mindig volt valaki aki más irányba terelte a beszélgetés szálait.
-Ismeritek azt a nótát, hogy...
Vidám éneklés következett, mindig volt valaki aki nagyon szépen énekelt, nem voltak tehetség kutatók ilyenkor volt rá lehetőség, hogy megmutassák az emberek mit tudnak. Nagy örömmel hallgattuk a szép dalokat.
A kis csapat tagja volt Anna néni, aki valahogy más volt, rendkívül intelligens, kellemes modorú, valamikor jobb időket látott hölgy, sok érdekes mesével, történetekkel, viccekkel szórakoztatott bennünket, ha már ebből is kifogyott, kuplékat énekelt.
Gyorsan telt az este, a kikészített huzatba beraktuk a tollat, letöröltük az asztalt és az előre elkészített harapni valóval kínálták a dolgozókat. Pogácsa, perec, tepertő kenyérrel, de legfinomabb a körte volt, ami nyáron érő, felénk tüskekörtének nevezett gyümölcsből készült. Frissen nem volt túlságosan finom fanyar, savanyú, de aszalva nagyon ízlett mindenkinek. Mikor sok lehullott a fáról, összeszedték kenyérsütés után berakták a kemencébe száradni, ha kész lett, vászon zacskókba zárva várta a padláson, hogy finom csemege készüljön belőle.
Télen előszedték leforrázva tisztára mosták, fazékban puhára főzték kevés fahéjjal, szegfűszeggel ízesítve került az asztalra. Nagyon finom volt, különösen a levét kedveltük.
Mikor barátnőmnél fosztottunk, Anna néni ott is velünk tartott, éppen Pál napján, régi babonákról beszélgettünk, Ő elmondta, hogy ilyenkor szokták megkérdezni a rostát, abból jósoltak, nem hittem, de kíváncsi lettem, és kértem próbáljuk ki. Mikor befejeztük a munkát, előkerült a rosta, rá a gyúródeszka, körbe kellett állni , mindenki rárakta mindkét tenyerét úgy, hogy a közepén kört képezzen.
Anna néni vezetésével hozzákezdtünk, ő kérdezett.
-Szent Péter, Szent Pál! Fordítsd meg a rostát! - és tette fel a kérdéseket - Mondd meg nekünk hány év múlva megy férjhez Ilonka?
A rosta fordult párat, tizenévesen, mi fiatalok nem hittünk benn, de a rosta forgott, hogy mitől azt nem tudtuk, de jókat nevettünk. Egymásra mutogattunk, próbáltuk kitalálni ki forgatja, de mindenki tagadta.
Mikor elfogyott a toll, meglepetés várta a fosztókat, kolbász, szalonna és sütemény, kis énekszó, mókázás és vége.
Volt ahol népesebb csapat jött össze itt a végén betoppant
váratlanul egy harmonikás, mert mindig volt a faluban. Jöttek a férjek, pár fiú, zene mellett , énekszóval, vidáman záródott az est,
Elköszöntek, jóéjszakát kívánva mondták
-Majd jövőre folytatjuk! Ha Isten engedi,

Akik messzebbre mentek meggyújtották a viharlámpát, hogy könnyebben hazataláljanak a sötét utcában és elindultak hazafelé.
6191
Magdolna43 - 2020. január 14. 13:58:49

Kedves Rózsa!
Köszönöm figyelmedet és kedves szavaidat.
Szeretettel,
Magdi

5396
Kitti - 2020. január 14. 13:58:31

De jó volt ezt olvasni! Nem ismertem a tollfosztást és azt sem tudtam mit jelent. Köszönöm szépen ezt a remek történetet, visszaemlékezést! Rose

6081
varonklari - 2020. január 14. 13:37:50

Kedves Magdi!
Öröm volt olvasni soraidat, szép emlékeket idézett meg bennem.
Remekül megírtad, gratulálok szeretettel: KláriRose

6482
rozsa koncz - 2020. január 14. 10:36:28

Szia Magdika!
Kedvemre való történetet írtál , nagyon szépen. Jó volt olvasni,Gratulálok szeretettel.RózsaHeartRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.