Tóth Györgyné: Tollfosztás
A régi falusi életből szeretnék a tollfosztásról megemlékezni, valamikor a múlt század közepén, még élt ez a régi szokás. Amikor eladó sorba cseperedett a lány, el kellett készíteni a stafírungot, felénk úgy volt szokás, hogy két nagy dunna, hat párnával, több váltás huzattal, lepedővel. A ruhaneműt megvették a boltban, de a tollat, a libáktól szerezték be, persze nem önként vidáman gágogva adták, hanem a gazdaasszony pár tollat kitépett és ha nem volt véres a töve, lehetett kopasztani.
A család egy ügyes nő tagja leült a kisszékre, libát az ölébe fogta és gyors mozdulatokkal, mire észbekapott a gúnár, már a finom pelyhes apró tollaiból kivetkőzött.
Mikor kérdeztem.
-Szegénynek nem fáj?
- Nem fáj, mert azt már úgy is elhullajtaná, mert télre új tollat növeszt igy legalább nincs melege. - mondták
A toll a padláson papírzsákokban, várta, a telet, hogy megfosztva a párnákba kerüljön, akkor még nem ismerték az allergiát,
Ezt a műveletet farsang idején végezték, a hosszú téli estéken, a falvakban még nem volt villany, így Tv. sem, rádió is csak elvétve, pár háznál.
Barátnők, kísérővel, szomszéd asszonyok voltak hivatalosak. A háziak már várták őket, a szoba közepén levő asztalon kirakva a toll, körülötte székek és padok. Elfoglalták helyüket a lányok asszonyok és kezdődött a munka.
A lámpában elégett petróleum füstjében pislákoló fénynél, a kályhában szikrázva lobogó tűz melegénél a levegőben apró toll pihék keringtek az orrunk előtt mi ezzel nem törődve fosztottunk. Megfogtuk a toll csúcsát, másik kézzel gyors mozdulattal mindkét oldalról letéptük a csutkáról. Köhögni, tüsszenteni nevetni nem lehetett, mert elszállt volna a fosztani való.
Vidáman teltek az esték, egy - két hétig jöttek össze házanként. Jutott idő megbeszélni a faluban történteket
Az idősebbek beszéltek a régi időkről, a rossz emlékekről, a Donnál és egyéb helyeken elesett családtagokról, fájdalommal emlékeztek meg. Akkor még olyan közeli volt a háború, mindenkinek volt gyászolni való családtagja barátja.
Halkan elénekeltek olyan dalokat amik az elesett harcosokról szóltak, amik nyilvános helyen nem hangozhattak el.
Miután ezt jól megvitatták, mi fiatalok döbbenten hallgattuk, jöttek a pletykák, ki kivel, hol mit csinált, de mindig volt valaki aki más irányba terelte a beszélgetés szálait.
-Ismeritek azt a nótát, hogy...
Vidám éneklés következett, mindig volt valaki aki nagyon szépen énekelt, nem voltak tehetség kutatók ilyenkor volt rá lehetőség, hogy megmutassák az emberek mit tudnak. Nagy örömmel hallgattuk a szép dalokat.
A kis csapat tagja volt Anna néni, aki valahogy más volt, rendkívül intelligens, kellemes modorú, valamikor jobb időket látott hölgy, sok érdekes mesével, történetekkel, viccekkel szórakoztatott bennünket, ha már ebből is kifogyott, kuplékat énekelt.
Gyorsan telt az este, a kikészített huzatba beraktuk a tollat, letöröltük az asztalt és az előre elkészített harapni valóval kínálták a dolgozókat. Pogácsa, perec, tepertő kenyérrel, de legfinomabb a körte volt, ami nyáron érő, felénk tüskekörtének nevezett gyümölcsből készült. Frissen nem volt túlságosan finom fanyar, savanyú, de aszalva nagyon ízlett mindenkinek. Mikor sok lehullott a fáról, összeszedték kenyérsütés után berakták a kemencébe száradni, ha kész lett, vászon zacskókba zárva várta a padláson, hogy finom csemege készüljön belőle.
Télen előszedték leforrázva tisztára mosták, fazékban puhára főzték kevés fahéjjal, szegfűszeggel ízesítve került az asztalra. Nagyon finom volt, különösen a levét kedveltük.
Mikor barátnőmnél fosztottunk, Anna néni ott is velünk tartott, éppen Pál napján, régi babonákról beszélgettünk, Ő elmondta, hogy ilyenkor szokták megkérdezni a rostát, abból jósoltak, nem hittem, de kíváncsi lettem, és kértem próbáljuk ki. Mikor befejeztük a munkát, előkerült a rosta, rá a gyúródeszka, körbe kellett állni , mindenki rárakta mindkét tenyerét úgy, hogy a közepén kört képezzen.
Anna néni vezetésével hozzákezdtünk, ő kérdezett.
-Szent Péter, Szent Pál! Fordítsd meg a rostát! - és tette fel a kérdéseket - Mondd meg nekünk hány év múlva megy férjhez Ilonka?
A rosta fordult párat, tizenévesen, mi fiatalok nem hittünk benn, de a rosta forgott, hogy mitől azt nem tudtuk, de jókat nevettünk. Egymásra mutogattunk, próbáltuk kitalálni ki forgatja, de mindenki tagadta.
Mikor elfogyott a toll, meglepetés várta a fosztókat, kolbász, szalonna és sütemény, kis énekszó, mókázás és vége.
Volt ahol népesebb csapat jött össze itt a végén betoppant
váratlanul egy harmonikás, mert mindig volt a faluban. Jöttek a férjek, pár fiú, zene mellett , énekszóval, vidáman záródott az est,
Elköszöntek, jóéjszakát kívánva mondták
-Majd jövőre folytatjuk! Ha Isten engedi,

Akik messzebbre mentek meggyújtották a viharlámpát, hogy könnyebben hazataláljanak a sötét utcában és elindultak hazafelé.
6191
Magdolna43 - 2020. január 16. 22:49:26

Kedves Gitta!
Nagyon örülök, hogy tetszéssel olvastad nosztalgikus írásom.
A rég elfeledett szokasokról próbáltam megenlékezni, iletve emlékezteni, hogyan is éltek akkoriban az emberek, szegénység volt de az összetartás nagyon erős volt.
Köszönöm, kedves szavaidat.
Sok szeretettel,
Magdi

4005
zelgitta - 2020. január 16. 21:45:18

De örülök, hogy benéztem ide, ebbe a tollfosztó kalákában! Érdekes, és egyben sok, nálunk is gyakorolt szokásokat eszembe juttató írásod érdeklődéssel olvastam.
És elgondolkoztam, nosztalgiával gondoltam vissza azokra az időkre, amikor a közösségi élet, az egymásra utaltság, segítőkészség jellemezte a falusi társadalmakat. Kár, hogy ezek a tartópillérek elkorhadtak, szétestek..., így hullik szét minden, aminek meg értelme volt egy nemzet életében...
Szeretettel gratulálok az ötletedhez, hogy mindezt megírtad, kedves Magda.
Gitta

6191
Magdolna43 - 2020. január 16. 19:31:28

Kedves Évi!
Örülök látogatásodnak, régi idők, amikor még nem volt TV internet,
Abban az ingerszegény világban az emberek jobban egymásra voltak utalva.
Sok szeretettel köszönöm megtisztelő figyelmedet.
Magdi

6191
Magdolna43 - 2020. január 16. 19:25:46

Kedves Marika!
Köszönöm látogatásodat és kedves szavaidat.
Ezek a műveletek már régen feledésbe merültek,jó néha emlekezni.
Sok szeretettel,
Magdi

6643
szikra60 - 2020. január 16. 19:14:20

Kedves Magdika! Örömmel olvastam ezt a kedves történetet! Amatőr csoportban mi is játszottunk tollfosztót, de vannak olyan részletei az írásodnak, melyekről nem is hallottam. Kár, hogy ilyen közösség összehozó foglalatosságok már nincsenek. Igaz, mint ahogyan Te is írtad, mára már ellustultunk a TV miatt. Gratulálok az írásodhoz. Szeretettel ÉvaSmileRose

6452
Szaipne Kiss Maria - 2020. január 16. 18:55:20

Kedves Magdika! Jól megírt "régi idők." Ma már ezek
feledésbe mentek, jó volt olvasni.
Szeretettel gratulálok.
M.Rose

6191
Magdolna43 - 2020. január 15. 21:37:05

Kedves Ágnes!l

Köszönöm látogatásodat és kedves szavaidat. Azóta nagyon sokat változott a világ,sok év telt el.
Sok szeretettel,
Magdi

6578
nagyagnes - 2020. január 15. 20:47:10

Ebben az elridegedett, öncélú, rohanó világban jó volt ilyent olvasni. Melegebb légkör csapott ki innen, jobb, mint a mostani világok...

6191
Magdolna43 - 2020. január 15. 11:48:41

Kedves Katalin!
Nagyon örülök látogatásodnak, mint írod részt vettel te is ilyen munkában,én még petróleum lámpa fénynél fosztottam a tollat, ugyanis mikor férjhez mentem, eljöttem hazulról, egy honap múlva vezették a villanyt a faluba.
A szomszédok most már nem visznek süteményt, mert nem is ismerik egymást.
Sok szeretettel köszönöm, hogy olvastál és a hozzáírt kedves szavaidat,
Magdi

6041
Katalin - 2020. január 15. 11:37:58

Én még gyerekkoromban részese voltam a tollfosztásnak. Már nem petróleumlampanal, hanem villanykörténél. De a hangulat magával ragadott. Akkor még segítettek egymásnak az emberek, összejártak. Ma már a szomszédok nem visznek süteményt a másiknak, be sem engedik őket. Kár. Örömmel mentem vissza az időben. Köszönöm!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.