Hodos Éva: Szerelem örökké
- Az életünk egyszerű volt és mégis szép - válaszolt Erzsike néni arra a kérdésemre, hogyan éltek párjával ötven évig.

Sokszor azon veszem magam észre, utána fordulok hajlott korú pároknak, kik kézen fogva, csendben, egymást fél szóból is megértve sétálnak. Megállnak egy-egy kirakat előtt, pihenni, nézelődni. A férfi viszi a bevásárló táskát, felsegíti nejét a buszra. Minden mozdulatokon látszódik az összetartozás, az a fajta kapcsolat, mely azt sugallja, Te vagy az én jobbik felem. Beszélhetünk ilyen korban szerelemről? Azt gondolom ez sokkal több annál. A lelki kötelék erősebb a testinél, melyet az idő vasfoga csak jobban elmélyít.
"Szeretni annyit tesz, mint önmagunkat ajándékozni a másiknak" - mondtam ezt anyakönyvvezetőként az elébem álló pároknak, házasságkötésük alkalmával. Csak remélni mertem, hogy abban a pillanatban ezt a mondatot mindegyikőjük magáénak vallja. Később az együttélés, a napi élet igazolják majd, hogy jó párt választottak-e maguknak. Sajnos vannak olyan problémák, melyekkel nem lehet együtt élni. Magam is ismerem azt a szlogent, miszerint a jó házassághoz két ember kell. Én azt mondom, csak bizonyos mértékig igaz ez, hiszen igenis vannak olyan hiányosságok az emberi jellemben, melyekre bárhogy is reagál a másik - szenvedő - fél, nem tud változtatni. Furcsa fintora az életnek, hogy magam is fiatalon ilyen házasságba szédültem bele. Azért ezt a szavat használom, mert abban a pillanatban szerelmes voltam és nem is tudtam volna az életemet mással, másként elképzelni. A fiú miatt mindenről lemondtam, de ez akkor nem tűnt áldozat hozatalnak. Szerelemből mentem hozzá és boldog voltam. Azután kiderült, hogy párom nem akar, vagy talán nem is tud változtatni addigi életén. A haverok, az ital nem maradozott el mellőle, nem akart felnőni a feladathoz, melyet a család- hiszen gyermekeink is születtek - jólétének biztosítása elvárt volna tőle. A szerelem, a szeretet jó esetben felnőtté teszi a gyermeklelkű embereket is, ehhez azonban nekik is akarni kell a változást. Ha a házasságban továbbra is "én" akarok a legfontosabb személy maradni, elvárva, hogy körülöttem forogjon minden, nagy esély van arra: az ötödik évfordulót nem kell megünnepelni. Természetesen vannak itt is kivételek, hiszen sok esetben egy kiszolgáltatott személy nem feltétlenül meri felvállalni a szakítást, inkább marad egy lélekölő kapcsolatban. És az élet olyan rövid...
Azt gondolom, nem kell, hogy lottón nyerjen az ember. Ha jó házasságban, szeretetben él, akkor az életével elégedett lehet. A harmóniát nem lehet pénzen megvásárolni.
Talán a magam kudarca miatt voltam és vagyok kíváncsi azokra a kapcsolatokra, melyről bevezetőmben írtam.
Erzsike néniék ötven évig éltek szép házasságban. Négy gyermekük született. Nem csak az iskolai tanulmányaikra figyeltek oda, hanem arra is, hogy erős palántává nevelődjenek, s szilaj törzsű fákká nőjenek.
Napjaik csendes békességben teltek. Nem kívántak nagyobb dolgokat, csak mindig azt, mit az észszerűség határain belül el tudtak érni. Együtt.

A bajok akkor kezdődtek, mikor Pali bácsi beteg lett. Nem kímélte magát sosem és nem is panaszkodott. Csöndesen viselte betegségét, csak éjjel hallgatta zakatoló szívét a hitvesi ágyban. Szerette elnézegetni, amint felesége a konyhában sürög-forog, aki reggelente megmelegítette a kávét, majd csészékbe töltötte, ügyelve arra, hogy párja elé a kedvenc kerüljön. Igen, az, amelyik széléből egy parányi darabka már hiányzik...

Nem volt ez másként akkor sem, azon a reggelen. Erzsike néni megfőzte kávéjukat, melyet a konyhaasztalnál ülve elkortyolgattak. Megbeszélték, hogy le kellene vágni a kakasokból kettőt, mert ahhoz az öt tyúkhoz - ami a baromfiudvarban szaladgál -, elég egy is. Erzsike néni fölkapta a vajlingot, föltett nagy fazékba vizet a kopasztáshoz és kiment a kakasokat jobblétre szenderíteni. Csodálkozott, hogy élete párja szokásával ellentétben nem ballag utána - elpöfékelve a kávé után megengedett egy szál cigarettát -, de nem foglalkozott vele, tekintete a két érctorkút kereste a tyúkudvarban.
- Sajnálom, barátocskáim - mondta -, de ilyen sok fiúra nincs szükségünk.
Térdei közé szorította a tollas jószágokat, és gyakorlatiasan elvágta a torkukat. Gondolatai már azon jártak, milyen pörköltet főz belőle a gyerekeknek vasárnapra, természetesen nokedlivel, uborka salátával, no és az elmaradhatatlan húslevessel, hiszen párjának az a kedvence....

A lakásba belépve gyanús csönd fogadta. Pali bácsi kávézás és a reggeli szál cigaretta után elolvasta az újságot, elmorfondírozott a világ ügyes-bajos dolgai felett. Most csak a nagy kakukkos óra mutatóinak lépkedését lehetett hallani. A kedves alak ott ült, ahol Erzsike néni néhány perccel ezelőtt hagyta, kezében az újsággal, mely a térdén nyugodott. Fejét mellére hajtotta, szemüvege lecsúszott az orrára. A test még jelen volt, de tekintete már a messzeséget fürkészte...

Erzsike néni elmondta, hogy a következő napokra nem igazán emlékezik, agya átsegítette fájdalmán, kitörölve onnan az őrjöngő sírás és az Istentől való számonkérés pillanatait.

A temetést követően jött a következő csapás, ő is szívbeteg lett. A nagy fájdalom, a lelki megrázkódtatás beteggé tette az addig erős asszonyt. Az EKG kusza vonalai torz eltéréseket mutattak, és az orvos aggodalmasan csóválta fejét.
- Ebből műtét lesz, Erzsike néni - mondta a betegnek az egyre rosszabbodó leletek láttán.
- Engem doktor úr nem fognak megoperálni - mosolygott vissza az idős néni -, nekem már ez így is jó.
Látta az orvos a tekintetből, hogy komolyan gondolja amit mond és nem is erőltette tovább a maga igazát. Emberileg és szakmailag amit lehetett mindent megtett, de a leletek csak nem akartak biztatóbbakká válni. Éveken át járt hozzá Erzsike néni kontroll vizsgálatokra.

Négy év telt el Pali bácsi halála óta. Erzsike néni azóta sem engedte gyermekeinek, hogy a konyhát kimeszeljék, hiába könyörögtek neki. Nem mondta el, de érezte férje jelenlétét, valahányszor kávét főzött reggel, vagy az ebédet készítette oda. Megbeszélte magában férjével a híreket, el-elmosolyodott közben, mert néha még a hangját is hallani vélte.
- Te, Erzsi&...- hallatszott, amint a konyhaszekrényből elővette a csészét. Meglepődve fordult vissza. Bár nem látott senkit, érezte: még itt van.

A következő alkalommal új gyógyszert írt fel az orvos.
- Új szabadalom - mondta. Erzsike néni nem válaszolt rá semmit, hiszen legszívesebben azt mondta volna, hogy az előző tíz fajta sem sokat használt. A szíve továbbra is mint egy rossz gép zakatolt éjjel, álmából fel-felriasztva.

Felült az ágyban, ránézett az órára. Éppen, hogy csak hajnalodott. Lassan felöltözködött és kiment a konyhába megfőzni a kávét. Tudta, hogy nem álmodik, ébren van: férje ott ült a széken, ahol négy évvel ezelőtt rátalált. Mosolyogva nézett.
- Töltesz nekem is egy feketét? - kérdezte.
- Azért jöttem, hogy elmondjam - folytatta -, most már itt hagyhatlak. Eddig nem engedtél el, de elég erős vagy már, nem kell vigyáznom rád tovább. Isten veled! - szólt és mire felesége elővette a csorbult szélű csészét a szekrényből, eltűnt, örökre. Erzsike néni úgy érezte le kell ülnie, mert lábai nem bírják megtartani. Hiszen itt volt! Felállt, megsimította a párnát a széken, mely összegyűrődött. De mitől? Hiszen ez lehetetlen!
A szíve őrült zakatolásba kezdett. Mintha be akarta volna pótolni azokat az ütéseket, melyeket kihagyott az elmúlt négy év alatt. S mintha valaki megsimogatta volna, mert egyre lassabban vert, majd egyenletessé vált a lüktetése....

A következő vizsgálaton az orvos szemöldökét felhúzva hosszasan nézegette az EKG leletet.
- Nézzen ide, Erzsike néni - mutatta az asszonynak a görbe vonalakat - itt, ez a parányi rész mutatja, javult az állapota. Jó lesz ez a gyógyszer - sóhajtott egy nagyot - mégiscsak sikerült megtalálni azt, ami beállítja ennek a fránya motornak a működését.
Erzsike néni csendben mosolygott. Ő tudta, hogy nem a gyógyszertől lett jobban, hanem az az őrangyal gyógyította meg, aki egész életében vigyázott rá, még a síron túl ....
6476
Siposne Marica - 2020. január 16. 06:33:46

Kedves Éva!
Szeretettel gratulálok szép, olyan példát mutató írásodhoz, melyt szívesen ajánlok fiatal, házasulandó pároknak.
Élni csak így szabad!
Ölelés:
Marica

5396
Kitti - 2020. január 15. 18:33:36

Kedves Éva! A csodás történeted igen megható. Ráadásul egy szépséges párkapcsolatot mutattál be benne, ahol férj és feleség évtizedek után is még együtt kávézik. Ha egyikük tesz valamit, hát a másik elkíséri, csak, hogy ott legyen vele, mellette. Tökéletes példa rá a kakasvágás, ahol utalás van arra, hogy máskor mindig kiment az öreg az asszonya után. A feleség gondolataiban is csak a férj kedvenc étele jár közben, mialatt intézi a kakasok sorsát. Szépen érzékeltetted a kapcsolat mélységét, stabilitását.
A magára maradásban a legrosszabb a hirtelenség, amikor egyik napról a másikra marad ott az egyik fél és képtelenség ezt gyorsan feldolgozni. Minél több évet voltak együtt, annál több idő kell ahhoz, hogy az elfogadás szaka bekövetkezzen. Erzsike néni számára ez négy esztendő volt. Sikeresen megőrizte az ép elméjét is, mert legtöbbször az szokott lenni, hogy két szeretetben együtt megöregedett embernél, ha az egyik kiesik a kapcsolatból, a másik elméje időszakosan, vagy végleg elborul. Nagyon szép, megható a történeted, választékos szavakkal, remek stílusban előadva. Gratulálok!

6643
szikra60 - 2020. január 15. 15:43:42

Kedves Tibor! Köszönöm , hogy itt voltál! Szeretettel Éva

6643
szikra60 - 2020. január 15. 15:42:43

Kedves Rita! Ígérem, majd egyik írásomban azt is ki fogom fejteni, bár a saját életemben csak a fonákját tudom megosztani Veled. Köszönöm, hogy olvastál. Szeretettel ÉvaIn Love

6542
ritatothne - 2020. január 15. 14:21:09

Kedves Éva!

Érdeklődéssel olvastam a műved, bár őszintén szólva ebből számomra nem derült ki, hogy mi a hosszú, boldog házasság titka. Az igazat megvallva, már mindegy is, mert a koromnál fogva már nem éppen házasulandó félben vagyok. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ha az alapokban egyeznek, akkor könnyebb. Ilyen pl. hogy mindkettő számára fontos legyen a család, az értékrendjük, ne legyen közöttük nagy társadalmi, műveltségi vagy vallási, esetleg politikai különbség. Akarjanak jóban-rosszban kitartani egymás mellett és így tovább.

Szeretettel: RitaRose

2603
orkutya - 2020. január 14. 21:27:54

Szépen megírt, fájdalmas írás! Smile

6142
BoldogCsisz - 2020. január 14. 16:26:35

Kedves Éva!
Gratulálok szép írásodhoz! Szeretettel: Marika

6191
Magdolna43 - 2020. január 14. 13:55:57

Kedves Éva!
Megható a történeted, akik évtizedeket élnek le együtt , lelkük összeforr, egymás gondolatát tudják, ezért még odaátról is érezni a segítő erőt.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.