Vilhelem Margareta: Mesterember...3. [utolsó]
A királyi asszony nem először volt vendége a régi boltnak. Azokban
a ritka órákban, amikor a szent Birodalom s nagy családja után
kissé magának élhetett, gyakran felkereste kedvenc ékszeresét. Most
meg, amióta a schönbrunni kastély új lakosztályát rendezik be, éppen
gyakran megtiszteli látogatásával régi bizalmasát.
- Gyümölcsös tálat mutass nekem - szólt az öreghez. - A grófnő
szíves lesz, megkönnyíti a választás nehéz munkáját - mondta kegyesem
mosolyogva.
Hans s léptekkel hozta elő dús raktára minden kincsét.
Volt ott lapos tál díszítéssel vagy anélkül, talpas tálak üvegből, porcelánból,
ezüst, arany díszítéssel. Volt olyan, amelyik hajót, házikót,
hattyút, másik szekeret, hatalmas rózsát utánzott, egyiknek a táncoló gráciák
alkották a talpát, finom rózsalánccal: összefűzve.
A királynő nem ilyent akart. Kutatva vitte körül tekintetét az üveges
szekrényeken. A két csillogó kék szem nézése egyszerre megállott.
Az öreg Hans látta, hogy egy meztelen, fiatal Apollón.
- Talán ez?
- Nem, Felség, ez - mondta zavarában - a fiam munkája. Tévedésből
került ide. Meggondolatlan, fiatal gyermek.. Többet nem is
mert mondani, hanem kelletlen igyekezettel hozta az ezüst szobrocskát.
- Ezt a velencei üveg tányért szereld fel rá- hallotta zúgó fejjel
s arra már nem is emlékszik, hogyan csókolta meg a csillogó briliáns
gyűrűs alabástrom királyi kezet.
Az Augustinus barátok templomában az óra éjfél utáni kettőt
kongatott, utána csend lett. A kopár fa ágakról fagyott, jeges hópelyheket szitált az ablak táblákra a szél
Egyszerre hideg lett a sötét szobában.
Most, hogy életének állandó narkotikuma, a munka, lázas alkotása, a siker elhagyták, most döbbent rá, milyen egyedül van, mennyire magára maradt.

Nagyon hiányzott a régen elköltözött idegen asszony, törékeny,
könnyes arca, csókos, puha, meleg ölelése. Nézését, amelyből a
könnyeken át mindig minden színű szivárvány,született a fia vitte el magával, a fiú, aki elment s talán nem is fog többé visszatérni.

Valaki elhaladt az ablakok alatt. Csizmája nyoma alatt ropogott a hó s lámpásának fénykévéje félkörben sétáltatta végig a szoba falát. Mint haragos vad vizek árja, új indulatok ömlöttek lelkére.


- Itt hagyott öregen, betegen, engem, mesterét, az apját. Elhagyta
a házat, a műhelyt, megcsúfolta a céh tisztes törvényeit. Makacs, önfejű,lázadó.
Nem méltó arra, hogy felemelje a kezemből kihulló szerszámokat.
Mi lesz vele? Mi lesz a bolttal? Évszázadok óta mindig Lenker család volt az udvari ötvös!

Kint a vakító sötét éjszaka nem adott gyötrődő lelkének feleletet.
- Én nem küldtem el. Azt várja, hogy én menjek utána?
Annak a régi, tavaszi estének emléke besurranó tolvajként észrevétlenül szállta meg öntudatát.
Az orgona bokrok fürtös virágának mézes
illatától részegítően terhes volt a levegő s az ő szíve a rázuhanó rettenetes fájdalomtól majd megszakadt.
Haldokló asszonya alig pihegett már,mint a sebzett galamb. Szavakra nem futotta lankadó ereje, csak megtört, nefelejcs kék szemei kérdezték aggódva, könyörögve: mi lesz veled?
A fiaddal - a fiunkkal, ha én elmegyek?

Lelke izzó fájdalmának lávája épp úgy, mint most, akkor sem tudott szavakba kitörni.
Ügyetlenül, hangtalanul rándult egyet-egyet ajka s görcsösen szorította az örökre búcsúzó asszony hidegülő kezét.
Így próbálta ígérni, hogy a gyermeket nem engedi el soha.


- Én nem küldtem el - kesergett.
- Tanítani akartam s ha elindult,csendesen félreállni az útjából.


Új utak az övéi, - szelídült haragja -azokat én nem ismerem
s ki tudja, talán neki van igaza. A királynő választott. Az én utamnak
vége.. De ha visszajön, Wolfgang marad az udvari ötvös. Nem lesz a
császári kincsesházban, új darab, amit ne Lenker-kéz csinált volna.
Messzi, idegen világ drága portékája csak úgy juthat be oda; ha azt Lenker jónak látja.

Csak jöjjön haza. Vajon merre jár?
Mi van vele? Holnap magam megyek utána, előkerítem a föld alól is
Dolgozzon azt és úgy, amit és ahogyan akar.
De Wolfgang Lenker maradjon az udvari ötvös.
A fiam - suttogta, a meleg könny igazgyöngye öntötte el szemét.

Fáradtan, megbékélve dőlt le a gyűrött párnákra. A fél álom csendes zsongása játékos jóakarattal kevert össze agyában mindent, örömet,haragot, fájdalmat, büszkeséget, emlékeket, terveket.

Békét hirdetett a csend s nyugodalmat a sötétség.
Aludt is már, amikor valaki halkan megkocogtatta
a sötét ablakot. Riadalom nélkül emelte fel fejét s még az
édes álom szent részegségében felkelt s csoszogó, lassú léptekkel elindult, hogy beengedje hazatért fiát.



. . . S azon az éjszakán megtört a tél ereje. Bolondos szelek születtek a levegőiben, messze, idegen tájakra űzték a rongyos, ón színű fellegeket.

A magasban hangos gágogással húztak a vad ludak. Távol, Pannónia árva földjén csattogva verte össze fogát az éh farkas.
Lompos farkát behúzva kotródott a rengeteg erdők felé.
Bujdosó szegény legények sűrű sóhajtására
megremegett a föld s zajos csörömpöléssel hasadt meg a vizek
hátán a jég. Még szunnyadt az erdő, álmodott a föld, álmodtak a hegyek, de Itália felől apró, meztelen, táncos lábaival már elindult hódító útjára a tavasz.
Virág fakadt, ahová lépett, s a békesség boldog derűje
ragyogta be a fáradt, szomorú, gond barázdás emberi arcokat.

Vége........................[Szeretett drága Nagyapám emlékére ]
6482
rozsa koncz - 2020. január 21. 22:58:14

Szia Babu!
Nagyon örülök, hogy elolvastam csoda szép történeted. Sugárzik belőle a szeretet. Jó volt olvasni.
Gratulálok RózsaHeartRose

5548
babumargareta - 2020. január 20. 16:19:23

Szia Kitti !
Örvendek,hogy olvastad!
Igen ez egy kis részlet a családfámból! Köszönöm szépen,hogy olvastad! Gondolom mindenkinek van valami titkolt szépsége a családjában!
Szeretettel...Babu

5396
Kitti - 2020. január 18. 11:37:28

Milyen szép ez az igaz történet! A mesteri gőg ahogyan megtörik a gyermeke iránti szeretetben. A műves munkáira büszke királyi ötvös, a nagyapád iránti szeretet írása ez a történet. Rose

5548
babumargareta - 2020. január 17. 17:30:38

Drága Rita!
Köszönöm szépen,hogy olvastad és véleményezted.
Egy tabu volt sokáig számomra ,hogy miért is kerültünk mi a szászok-[saxonok] Magyarország területére Így tudtam meg drága Nagyapámtól a családunk történetét .A szereplők nem fiktívek Nagyapám volt a fiatal Wolfgang,a mesterember, akinek a kezéből sok szép tárgy került forgalomba-Erdélyben.
A történet időpontját kissé megváltoztattam ,a novella érdekében.
Nagyon köszönöm kedvességedet.Szeretettel...Babu

5548
babumargareta - 2020. január 17. 17:08:14

Drága Magdika!
Nagyon kedves vagy ,hogy olvastad!
Köszönöm szépen! Örvendek. ,hogy tetszett.Igaz történet ,a családom története dióhéjban.
Sok szeretettel...Babu

6191
Magdolna43 - 2020. január 17. 15:49:04

Kedves Babu!

Sok szeretettel gratulálok,remek alkotásodhoz és ahhoz hogy olyan nagy szeretettel írtad meg.
Magdi

6542
ritatothne - 2020. január 17. 08:29:52

Kedves Babu!

Meghatóan szép műved öröm volt olvasni. Büszke lenne Rád a nagypapád. Bizony, egyszer eljön az az idő, amikor meg kell látni és be kell látni, hogy már nem ránk, hanem az ifjúságra van szükség. Szépen vezetted fel ezt a témát. Az idős mester a büszkeségtől eljut oda, hogy hiányzik a fia és meglátja azt, hogy az általa semmire se becsült mű képviseli az új irányzatot.

Gratulálok ehhez a szépen megírt művedhez!

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.