Sabján László: Akire rászakadt az ég 3/2
Nagyapám megszólította a vétkest. Meg kellett szólítania, gondnoka volt a víznek, azonfelül szerelemmel imádta. A vétkes, kócos-loboncos fiatalember sértődött hangon vágott vissza, nem volt lényében semmi abból az évtizedekkel ezelőtti, akkori szépségből. Társai lapítottak, de vigyorogtak. Kinevették nagyapámat. Kinevették azt, aki ragaszkodott fogható, foghatatlan értékekhez, amelyekért tevékenyen aggódott, miként a tetterős kéz a test többi tagjáért, akinek az életében bizonyos dolgok szentnek számítottak és azokat óvni, ápolni is szent feladat volt előtte, kinevették azt, aki bátor volt, szólni mert, lefarolt a partoldalon. Akkor ismertem meg magamban a haragot, akkor csodáltam rá, hogy én tudok ilyent is érezni. Mentül erősebbnek hittem két karomat.

Néhány szó követte egymást, de én csak azokat a szavakat hallottam tisztán, amelyek között elhangzott a "vén hülye" meg a "hordja el magát" és nagyapám fájdalmas hangján a "kurva anyád!" Sosem hallottam még azt a szót, hogy hülye, azt se, hogy kurva, nem tudtam követni, hol tart a társalgás, csak azt tudtam, hogy nagyapám még sohase mondott előttem ilyet és sohase láttam, milyen az, amikor ráemeli valakire az öklét. Ráemelte. A fiatalember berepült a vízbe, épp oda, ahol a saját vizelete meggyalázta, megfertőzte a hullámtalan tisztaságot. Most már hullámok indultak meg a vízfelszínen, a tó belseje felé, neki a túlpartnak.

A fiatalember társai - akik mindeddig lapítottak - most felugrottak. Ekkor én leszánkáztam a meredek parton, összevertem, lehorzsoltam az oldalamat, bepiszkítottam a szép fehér ingnyakas pólómat, de dühödt csatakiáltással olyat rúgtam egyikük bokájába, hogy a fölém magasló ifjú ember beleingott a meglepetésbe. Ekkor hirtelen sokan lettünk. Barnára sült, vastag, fekete bajuszt viselő, komoly arcú férfi tört elő a bozótos mögül, magas volt és szőrös mellű, dús, fekete, göndör fürtökkel a fején, nyakában aranylánc medállal, mögötte még több felnőtt férfi, siettek, de a fürtöst egyikük sem igyekezett megelőzni. Láttukra megdermedtek a fiatalemberek.

- Mi történt, János bácsi? - lépett középre a bajuszos felnőtt, akinek tisztelettel teli hangja máris nyugtatta bennem a lázongó harcost; nagyapám mellé léptem és a kezéért nyúltam, hogy érezze, nincs egyedül. Azért a kedves vaskos kézért; az erős ujjak rázáródtak csöppnyi praclimra, éreztem bennük az ideges remegést, de énrám vigyáztak azok az ujjak.

A felnőttek megbeszélték, ami történt, a megütött fiatalembert kihalászták, tiltakozott, kiabált, kapott egy nevelő célzatú pofont egy fecskét viselő pocakos felnőttől, elhallgatott. A világ visszabillent az általam ismert állapotába. Most ismét fölfelé néztem nagyapámra, s minden eddiginél hatalmasabb volt fölöttem szép, fehérhajú alakja.

Odaállították elé a fiatalembert csapzottan, nyakába húzta a vállait, szeméből gyűlölet sütött, és intették: kérjen bocsánatot az idősebbtől. Dühösen rázta dacos, vizes-vizeletes fürtjeit. Intették újra, mire kitépte magát a vállát szorító marok nevelő fogságából és elfutott. Biztos távolból kiáltott csak vissza, fröcsögő hangon:

- Majd akkor kérek bocsánatot, ha rám szakad az ég!

*


- Jani, mi' csináltál? - sopánkodott otthon a drága nagyi pufók arcát pufók kezei között ingatva. - Ki tudja, kinek a fia vót az. Üdvégyé, orvasé vagy párttitkáré. Még feljelentenek...

- Mit bánom én, ha az atyaúristen fia is! Jelentsenek csak! - rázta meg az öklét nagyapám, és tudtam, hisz láttam, az én hősöm nem csak úgy rázza azt a pörölyt a levegőben.

A hűs veranda, az árnyas szőlőlugas, a faházikó az első udvaron, a gyümölcsfák a középső és a hátsó udvarban, a fészer, a benzinszagú Pannonia motor... otthon voltam. Otthon voltam a híd mindkét végén, mindkét hídfő egyet jelentett, a hídtest egybeolvasztotta a világ két pólusát. Nagyapám leült a középső udvaron a tőkére és Rodin Gondolkodójának másává merevült. Megjárta a Don-kanyart, megtanult félni, megtanult fázni és éhezni, rabköveket hordott nappal, éjjel éjjel vacogva gondolt haza, egyszer tömegsírba lőtték, de éjjel kihúzták onnan, hazajött gyalog meg a vonatok aljához szíjazva magát, azután még tudott ölelni, kertet ásni, fákat ültetni, nevetni, strandot építeni. És akkor egy suhanc, aki nem járt a Don-kanyarban, talán a térképen sem találná, aki sohasem éhezett és fázott, aki nem hordott köveket, akit nem lőttek tömegsírba és nem húztak ki onnan, és aki nem jött haza gyalog meg a vonatok aljára szíjazva magát, azt mondja az arcába: vén hülye!

Odaálltam elé, már meg voltam fürdetve. Fölnézett. Arca máris többet kapott az élet színeiből. Felém nyújtotta a kezét. Ránéztem a kezére, úgy tartotta felém, ahogyan a felnőtt férfiak felé szokta tartani, amikor találkoznak. Láttam, hogyan kezelnek a férfiak és iparkodtam hitelesen megutánozni, mert éreztem, hogy jelentős pillanat feszül közöttünk. Megszorítottuk egymás kezét, meg is ráztuk.

- Ma a bajtársam lettél - jelentette ki nagyapám és jól tudtam, ez, az ő szájából mondva, jelent is valamit. Annyira büszke voltam, hogy nem is kucorodtam fel az ölébe, egy férfiú nem tesz olyat.
2951
Firm76 - 2020. január 26. 03:35:01

Szervusz Kankalin!

Számomra a legvonzóbb tulajdonság az emberben a tökéletlensége; a tökéletlenségtől tud emberi lenni. Erről szeretek írni.

Köszönöm figyelmedet, és örülök, hogy nem csalódtál.

Laca SmileRose

6208
Kankalin - 2020. január 25. 08:23:16

Szia Laca! Smile

Első gondolatom az volt, hogy emberi. Néha az indulatokat nem lehet elfojtani, főleg akkor, ha számunkra fontos dologról van szó.
Ez történt a nagyapáddal. Nagyon jó a jellemábrázolásod, mint mindig, ezen meg se lepődök, mert pontosan ezt vártam. Smile

Szeretettel: Kankalin

2951
Firm76 - 2020. január 24. 05:41:34

Kedves Kitti!

Nagyon köszönöm kedves szavaidat. Hogy kit ért sérelem, azt bizonyára sokan vitatnák; elvégre nagyapám tulajdonképpen elégtételt vett a tiszteletlenségért. (És azt se feledjük, hogy a fiatalembertől ez reakció volt valami váratlanra és kellemetlenre; más helyzetben talán nem így reagált volna.) Számomra az a tanulság, hogy az erőszak semmire sem megoldás (sem a szavakkal gyakorolt erőszak, sem a testi erőszak). Sem a durva szavakkal, sem a pofonnal nem lett elintézve semmi; a lelki sérelmet csak lelki eszközökkel lehet orvosolni.

Nagyon köszönöm ittlétedet és gondolataidat. Öröm látnom, hogy másokat ilyen mértékben foglalkoztatnak társadalmi jelenségek, amelyek engem is.

Laca SmileRose

5396
Kitti - 2020. január 23. 17:17:18

Kedves Laci!
Nem akartam írni, csak a befejező résznél, de nem bírom ki. Smile Tekintélyes munka ez. Kezdve az igaz erkölcs kidomborításával és az ember bemutatásával. Mert az ember nem csak annak születik, hanem az megéli az emberi mivoltát. Mint a főhős, aki mellé azért odaállnak jó páran amikor sérelem éri. A lelki változások, mint kisebb csúcspontok hegyeződnek ki a történetből.

Pl. : "nagyapám mellé léptem és a kezéért nyúltam, hogy érezze, nincs egyedül. Azért a kedves vaskos kézért; az erős ujjak rázáródtak csöppnyi praclimra, éreztem bennük az ideges remegést, de énrám vigyáztak azok az ujjak."

Szinte átérezhető az a remegő feszültség, ami még nem csengett le az idős ember lelkében. S a gyermek ragaszkodó, tiszteletteljes szeretete, a biztonságot találó megnyugvása. A gyermek gondolkodás nélküli segítő szándéka és tette elismerést vált ki a nagyapából és ezt az elismerést ki is mondja, és jelentőséget ad neki.
Várom a harmadik részt és gratulálok! Rose

2951
Firm76 - 2020. január 23. 16:34:25

Kedves Magdi!

Nagyon köszönöm megtisztelő figyelmedet és kedves szavaidat. Örülök, hogy tetszik a történet (és a mondanivalója). Egyik legkedvesebb emlékem.

Laca SmileRose

2951
Firm76 - 2020. január 23. 16:26:45

Kedves Babu!

Nagyon örülök, hogy így látod. Mert számomra ez olyan természetes, hogy bele sem gondolok. Olyankor gondolkodom el rajta, amikor valaki emlékeztet rá.

Nagyon szépen köszönöm.

Laca SmileRose

6191
Magdolna43 - 2020. január 23. 10:00:28

Kedves Llaszló!

Nagy tetszéssel olvastam írásod, elragadó az a tisztelet, ahogy a nagyapádra emlékezel és ahogy elitéled az okoskodó " jófejeket"
akiknek fogalmuk sincs az élet nehézségeiről, de lehülyéznek egy minden tiszteletet megerdemlő, embert.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

5548
babumargareta - 2020. január 22. 21:55:26

Szia Laca!
Mennyi szeretet és büszkeség árad belőled amikor a Nagyapádról írsz!In Love
Hirtelen ez volt az első benyomásom.
Mindig voltak és lesznek ilyen kötekedő fiatalemberek,akik meg akarjak mutatni "tudásukat"!
Szeretem a történetedet ,hiszen nálunk is ilyen volt a nagyszüleimmel a kapcsolatunk és a mai napig is összetartó család vagyunk. Gratulálok....BabuRose

2951
Firm76 - 2020. január 22. 05:36:16

Kedves Rita!

Nagyon köszönöm szavaidat. Köszönöm értékes ittlétedet. Visszajelzéseid sokat adnak, sokat jelentenek. Köszönöm.

Laca SmileRose

6542
ritatothne - 2020. január 21. 11:34:23

"És akkor egy suhanc, aki nem járt a Don-kanyarban, talán a térképen sem találná, aki sohasem éhezett és fázott, aki nem hordott köveket, akit nem lőttek tömegsírba és nem húztak ki onnan, és aki nem jött haza gyalog meg a vonatok aljára szíjazva magát, azt mondja az arcába: vén hülye!"

Hát, hogy ez mennyire így van most is! Nincs tisztelet, nincs tisztesség, nincs megértés, elfogadás, belátás.

Annyira jó, hogy van valaki, aki így gondolkodik, így emlékezik, akinek van erkölcsi tartása és nem hiszi azt, hogy azzal lesz több a másiknál, hogy megalázza.

Szeretettel: RitaIn Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.