Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Hodos Éva: Nagyapó meséi 4. (Erdei történetek - a nagyravágyó nyulacska
III. fejezet
("Hosszú lábam, jó pajtásom, a veszélyben el ne hagyj.....!" részlet a Nyúlsors. c. erdei balladából)

A fenti események tükrében bizony, Nyúlanyónak minden oka megvolt arra, hogy aggódjon gyermekéért. Nyusszogó nem is várt sokáig, úgy döntött: cselekszik. Csak nem fogja egész életét ebben az ócska bundában leélni, gondolta magában. Majd gondoskodik arról, hogy ez másként legyen! Ha annak a Másiknak sikerült, akkor az ő számára sem elérhetetlen egy ilyen holmi...
Lelki szemei előtt már látta, amint kihúzva magát kényesen lépked a tisztáson, ezüstszínű nyomokat hagyva maga után a földön. Persze a többiek irigykedve nézik és hangosan ujjonganak....

A következő reggelen így hát, mikor a Nap kilépett égi kapuján és szájával hatalmasat ásított, azonnal be is csukta meglepetésében, mert ott látta már a mi nyulacskánkat, amint a harmatos tavaszi fűben ugrándozik. Eszébe sem jutott, hogy veszélyes lehet egyedül bolyongani idekinn, hiszen a félelem, mint a divatjamúlt bunda csak az öregek rémálma lett számára a rókakölyök sikeres beszámolója alapján. Ne hibáztassuk Nyusszogót! A gyermek - és miért volnának mások az állatkölykök - sokszor tartják felesleges és unalmas nyűgnek a szülői intelmeket, melyek egy csábító dologért buborékként pattannak szét. Keserű lehet a felismerés, s van úgy, hogy nincs újabb alkalom... De lépjünk tovább!
Nyulacskánk elhatározta, törik, vagy szakad, megkeresi azt a nyulat és beszél vele. Talán ösztönei vezették, vagy csak egyszerűen szerencséje volt, de néhány órai ugrálás után, mikor már - már úgy érezte ereje elhagyja, véget ért az erdő, és egy nagy lombkoronájú tölgyfa alatt ott állt az erdész háza. Feje fölött a szarka folyton ezt cserregte:
- Itt járt, erre járt, ide, ide!
Ismerős szagot érzett. Mikor néhány nappal ezelőtt a fűben hancúroztak testvéreivel, anyjuk sietősen beterelte őket a vacokba. Ember járt a fa körül. Miután ismét kimehettek, akkor érezte ezt a szagot. A veszély szaga! Óvatosan kandikált a bokrok alól, mindent aprólékosan szemügyre vett. Mikor tekintete az erdészlak ablakára tévedt, a csodálkozástól tátva maradt a szája. Ott állt a piros ruhás nyúl. Bundája megcsillant a napsütésben, szája széles mosolyra húzódott. Eddig a pillanatig ha némileg bizonytalan is volt a rókakölyök meséjét illetően, most láthatta a maga szemével, az mégiscsak igazat mondott. Magában elmarasztalta anyját, hogy rossz véleménnyel van "barátjáról", mikor néhány lépésre tőle a szeder bokrok közül előbukkant egy rókakölyök, mégpedig az, akiről az imént gondolkodott. De mennyire másként nézett most ki Sunnyogó! Szemei villogtak, orra a földet szimatolta, így járkált izgatottan.
- Erre járt, itt járt, érzem! - kiáltotta anyjának, kinek feje feltűnt mögötte.
- Hallgass! - sziszegett rá az mérgesen fiára -. Hát erre tanítottalak, hogy ordítozva vadássz? Ne csodálkozz, ha éhen maradsz!
- Bocsáss meg, mama ... - sunyta le fejét a kölyök -, de olyan izgatott vagyok, hiszen tudod, hogy én vettem rá a nyulat hagyja el a fészket....
- Azt még meg is kell fogni, bár mi tagadás az ötlet hatalmas volt -kuncogott Rézi -, kapóra jött az embereknek az a szokása, hogy ilyen időtájt az ablakba festett tojásokat aggatnak és csokinyulat tesznek.
- Piros bundában... - vihogott Sunnyogó elégedetten, kiegészítve anyját.
- De, ha már a szarka jelzett nekünk, hogy elindult az a kis ebédnek való, akkor jobban figyelj oda, és legyél csöndben! - cibálta meg fia fülét az. - Ez a vadászat....
- Tudom mama - sajnálom -, ez a vadászat első törvénye. Látod, nem felejtettem el.
- Akkor tégy úgy!- fejezte be az öreg róka a beszélgetést, majd fiának integetve, lapulva, a bokrok alatt keresték áldozatukat.
Nyusszogó ezalatt ijedten lapult egy kiszáradt fa törzsének mélyén, melyen utolsó akadályként kellett volna átszaladnia, mielőtt az erdészlak nyitott kapujához ér. Ott lapult most, végighallgatva a rókacsalád civódását. Keserű szájízzel gondolt arra, lám milyen hiszékeny volt. Igazán nem gondolta volna, hogy még a szarka is az ő cinkosuk. Szinte levegőt sem mert venni és úgy érezte szíve olyan hangosan zakatol a mellkasában, hogy mindenki hallja az erdőben. Végignézett bundáján. Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett, hiszen ha most piros lenne és fényes, már megtalálták volna a rókák. Farka is azért ilyen apró, hogy ha menekülnie kellene, ne jelentsen akadályt a futásban. Menekülni, de hát hová? Búvóhelyéről egy parányi lyukon keresztül kilátott, így végignézte, amint a rókafarkak hol itt, hol ott bukkannak ki a bokrok mögül. Próbálta magát a lehető legkisebbre összehúzni, hogy ha rátalálnának a fatörzsre, ne tudjanak hozzáférkőzni. Fájó szívvel gondolt a nyúlvacokra, mamára és a testvéreire.
Talán egy erdei tündér sajnálta meg, ki tudja? A szél föltámadt és az erdő illatait a vadászlak felé terelte, ahol két jól megtermett kutya volt az úr. Fejüket felemelve éktelen csaholásba kezdtek, mert a széllel együtt a rókaszag is belibbent az udvarba. S mint tudjuk, a rókák és a kutyák örök ellenségeskedésben állnak egymással. A kapu most nyitva volt, így hát joggal gondolhatták, most nem csak a gazda portáját kell megőrizni, messzebbre is kiterjed a megbízatásuk. Éktelen csaholással kirontottak és Sunnyogóék nyomába eredtek, akik most már a saját bundájuk megmentésével voltak elfoglalva.
- A második szabály ....- kiáltott oda anyja a kölyöknek.
- Tudom, mama, óvakodj a kutyáktól! - kiáltott amaz vissza, és úgy futott anyja mellett, ahogyan csak parányi lábai engedték.
Nyusszogó látta a kutyákat és hallotta is ugatásukat, de azt is hallotta, ahogyan a rókacsalád csörtet a bokrok között, saját bundájukat mentve. Még órákig lapult a fatörzs mélyén, már régen hallotta, hogy visszatértek a kutyák gazdájuk hívó sípszavára, aki morogva csukta be a kaput. A kisnyúl sejtette, hogy ilyen megkergetés után a rókák nem térnek vissza, de nem mert előbújni a rejtekből. Csak mikor az alkonytündér fátylát ráterítette a világra, akkor jött elő, minden porcikájában reszketve. Óvatosan, bokortól bokorig osont, így ért haza, ahol Nyúlanyó és a testvérek azt sem tudták hová legyenek örömükben. Mikor elmesélte kalandját, anyja így szólt:
- Az erdészház ablakában nem élő nyúl ül. Nagyanyám mesélte, akit az erdész talált meg apró kölyök korában és hazavitt, hogy az embergyerekek ezt ajándékba kapják és csokoládéból van, ami egy ennivaló. A világon nincs olyan erdei, vagy mezei nyúl, akinek piros színű bundája lenne, mert csak így tudunk észrevétlenek maradni a bokrok alatt.
- Tudom mama - sóhajtott Nyusszogó - butaság volt tőlem, de Sunnyogó olyan meggyőző volt.
- A rókák már csak ilyenek - bólogatott Nyúlanyó -, semmit sem szabad elhinni nekik.
A kisnyúl az utolsó szavakat már félálomban hallgatta elnyúlva a vacok melegében testvérei mellett. Álmában a réten szaladgált és barna bundáján táncot járt a napsugár...
6578
nagyagnes - 2020. január 29. 00:56:10

Kedves Éva!

Egyéni stílusa van. Igazi nyúllogika benne.

6643
szikra60 - 2020. január 28. 16:07:22

Kedves Rita! Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a mesét. Szeretettel ÉvaSmile

6542
ritatothne - 2020. január 28. 12:37:23

Nagyon aranyos ez a kis mesesorozat. Igazán bájos, még felnőttként is élvezetes.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.