Kui Janos: KUI JÁNOS: TALÁLKOZÁSOK 5
Mondtam, hogy hízelegni fogok!
Akkor miről van szó, halljam!
-Nem akarok otthon maradni. Apám rendezi a helyet nekem, de nem fogadom el. Szerencsésebbnek tartanám, ha éppen Péter bácsi csapatában kapnék helyet.
Helyek vannak most nálunk, de a vezetőség dönti el, hogy kit vagy kiket vesznek fel.
De ígéretem szerint, megpróbálok segíteni. Csak édesapádat nem szeretném magamra haragítani!
-Én előbb megnyugtatom, s csak akkor szólok, ha úgy tűnik, hogy összetűzésektől nem kell tartani! Idő még van, nem kell elsietni! Értesítlek, mikor időszerű lesz – biztatta Péter a nagyra tartott fiatalembert.
A kihelyezés megtörtént. Kálmán azt kapta, amire számított. Zaránd lett az első munkahelye, ahol tudtak róla, és várták.
A bemutatkozás jól sikerült. Ígéretesnek mutatkozott az indulás.
Azokban a napokban a munkáját tartotta legfontosabbnak. Mellette még tudta folytatni a tanulást, s bejárt az egyetemi előadásokra. A gyakorlat párhuzamosan haladt az elmélettel. Zarándon kezdődött el az, ami pályája elején a céljai között szerepelt.
A hír eljutott a volt igazgatójához, aki elismeréssel fogadta
.-Időd van bőven, ne pazarold el, használd ki eredményesen!
De mit is beszélek én? Nálamnál te jobban tudod: mit kell tenned?
A körülményekkel elégedett volt. Jó lakást kapott, s a munkahelyén mindenki takarított. Munkatársait meglepte a szerénységével., de az is, ahogy az esztergapadot kezelte. Idő teltével egyre jobban dolgozott, s az eredményeit számon tartották az alma materben is. S mikor ott megüresedett egy művezetői hely, azt felajánlották neki.
Őt találták megfelelőnek, hogy folytassa a nyugalomba vonult szaki munkáját.
Bár a szülei lakása rendelkezésére állt, elfogadta a neki felajánlott garzont. Kitakarította, és be is költözött. László még tudott neki segíteni.
A befejezés után együtt mentek el egy vendéglőbe, amelyet a helybeliek rangosnak neveztek.
A helyiségben nagy volt a zaj, az éhes tömeg zsongott, mint a méhek az üres kaptárok körül.
Sokáig várakoztak, s végül hozzá jutottak két helyhez az ablak előtt.
Előbb egy pohár szürkebarátot kértek: az volt a kedvencük. Gulyáslevessel és csirkepaprikással folytatták.
Arra voltak kíváncsiak: valahol készítenek még olyan paprikást, mint amilyennel Bori kényeztette őket.
Laci összegezett
Ehető volt az, de az ízek nem hasonlítottak Boriéhoz! A pohár alján ragyogott még egy csepp bor: kihörpintették, s visszatértek a garzonba.
Laci hazament, a fia maradt. A szomszédokkal akarta tisztázni a házirendet.
Maga az új lakó - kérdezte, amikor Kálmán belépett.
-Én vagyok: a szabadidő programjáról kérdezem.
A hangszer hozzám nőtt, s úgy hiányzik, mint a kabátom vagy ingem.
-Játsszon most valamit: mutassa meg, mit tud! Ha lehet tűrni, elfogadjuk.
Kálmán úgy pengetett el egy kedves népi dallamot, ahogy a juhász "belefújja búját a birka bőrébe"
Szépen csinálta! Azt hiszem: nem fog zavarni minket. Szólok a többi szomszédnak is a maga érdekébe.
Úgy öt körül hallották a halottat is megmozgató gitármuzsikát.
Kálmánnak akkor legfontosabb volt a munkája. De elhatározta:
tanulni fog. Felvételizett a Műszaki Egyetem Mérnöki Karának
levelezői tagozatára.
Műszak után bejárt az előadásokra. A gyakorlat és elmélet
elsajátítása párhuzamosan haladt előre egymás mellett.
Az igazgató tudomást szerzett róla, s megdicsérte.
-Sose tudod, mikor lehet szükséged azokra az ismeretekre,
amelyeket most elsajátítasz. Időd van bőven, és jobb, ha
kihasználod, mintha tétlenül elherdálnád.
Kálmán megköszönte a bizalmat, és tovább haladt. Hazafelé ballagott csak úgy gyalogosan. Sokszor megtette azt az utat Azzal tartotta magát kondiban. Figyelte a várost, mert szeretne, m volt barátja, s a nagyvárosban hiába kereste. Zoltán, a jóbarát elhagyta a várost, szerelmi csalódásának mély bánata elől menekült. Az csak úgy eszébe jutott, de valami másra lett figyelmes. A túlsó oldalon bandukolt egy kopottas öltözetű, tizennyolc-tizenkilenc éves hölgy.
Kezdte figyelni, s megállapította, hogy a lány cél nélkül bandukolt az utcán. Minden kirakat előtt megállt, és különösen az elegáns női ruhadarabokat bámulta sokáig.
Odament hozzá, és megkérdezte.
Vársz valakit, hölgyem?
A lány szinte kinevette.
Ugyan, vajon kit várhatnék? Ha volna kit, nem lézengenék itt egyedül, elhagyatottan, mint egy útszélén hervadó virágszál. Nincsen nekem senkim!
Kálmán tovább kérdezett.
-Hol töltöd az éjszakádat? Ha enni nem is eszel, aludnod kell valahol.
Majd csak találok egy helyet valamelyik éjszakai száláson.
A várost ismered?
Dehogy-dehogy! Alig néhány órája érkeztem ide.
Honnan és miért?
Néhány perc alatt mindent tudni akart a lányról.
-Azt hiába mondom, te úgysem ismered! Egy elég távoli kis faluból: Nádasdról menekültem.
Tényleg nem hallottam róla. De miért hagytad el a szüleidet? - hangzott az újabb kérdés.
-Mert szüleim sincsenek! Csak egy öreg, finom lelkű nevelőanyám.
N anyónak szólítottam. Ő gondozott, és nevelt fel.
Te mégis otthagytad!
Azt talán nem kellett volna mondani! A lány még szomorúbb lett.
Gyötörte amúgy is a lelkiismeret.
Kálmán megérezte, hogy túl keményen szólt, s kissé kedvesebben kérte, hogy beszéljen még az életéről!
-S mire jó az neked, ha végig hallgatsz egy keserves, könnyes történetet? - kérdezte. a lány.
A fiú megtorpant, és gondolkozott. Majd azt mondta.
Erre most nem válaszolok. de ígérem: rövid idő alatt mindent megtudsz. A lány értetlenkedve nézett Kálmánra.
Ezt ugyan nem értem, de remélem, hogy a jövő felfedi, és érthetővé teszi számomra!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.