csomor henriett: Írásaim hű javítója
Ha Salamon Szilviára gondolok, mindig mosoly ül arcomra. A vele kapcsolatos ezernyi emléket sosem feledném. Szilvit a Kerek Világ Alapítványnál ismertem meg, ahol gyógypedagógusként dolgozott.
Én akkor már konyhai kisegítőként dolgoztam ott, az édesanyámmal. Első perctől kezdve nagyon tetszett a talpraesettsége, s az, hogy természetesen bánt a gyerekekkel.
Autista kisiskolásokat tanított, s a szünetekben mindig játszott velük. Igyekezett minden sérült gyermeket belevonni a játékba.
Odaadóan, s kitartóan segíti a sérülteket, s látszik rajta, hogy élvezi azt, amit csinál.
Ezt nagyon gyakran tapasztalhattam, amikor velünk, felnőtt mozgássérültekkel bennmaradt, hogy közösen eltöltsünk egy jó estét. Általában sétáltunk, s vacsora készítés közben jókat beszélgettünk, amely éjszakába nyúlott. Aztán reggel mind munkába mentünk. Ahogy múltak az évek, kis csapatunk családias légkörré alakult. Nyaranta, amikor táborozni mentünk, mindig felhőtlen, csodás egy hetünk volt, amelyben a sérült, és a gondozó, mind jól érezte magát. Sőt minden éjjel kimentünk az éjszakába múlatni az időt. Egy szombat éjjel volt, s utcabál volt Harkányban. Magával vonzott a fergeteges báli hangulat, s beálltunk táncolni. Együtt sok emlékezetes pillanatot éltünk át éveken keresztül.
Az utolsó felnőtt táborba csakúgy lejött meglátogatni bennünket. Jelenlétével hatalmas örömet okozott nekem. Épp a strandolásból mentünk volna vissza a táborba autóval, mikor odajött hozzám, s megkérdezte tőlem: "Henka, volna-e kedved visszasétálni a táborba?" "Hát persze!" - vágtam rá, s jókedvűen elindultunk vissza, közben szétnéztünk a helyi piacon. Útközben utólért egy nyári esőfelhő, amely hazáig eláztatott bennünket az esőkabát ellenére is.
Dióhéjban így teltek az évek, amikor még együtt dolgoztunk.
Már rég szerettem volna írni róla, mert igazán megérdemli, csak nem jöttek össze a szavak, s a mondatok. Sok születés-, s névnapja elmúlt már, de sosem jött ihletem, hogy írjak neki szép verset. Pedig istenemre mondom, még az erdőben is eszembe jutott pár sor gondolat hozzá, de soha nem tudtam folytatni. Én ezt a helyzetet olyan mostohának tartottam. "Már azt hihetted, soha nem kapsz tőlem verset." Aztán az utolsó találkozásunk meghozta nekem a rég várt ihletet, s írni kezdtem rólad. Te vagy verseim, s novelláim helyesírásának, s vesszőzéseinek javítója. Kedves, s aranyos vagy, mert megértettél, hogy csak a hibáim javítsd. Az Isten áldjon meg érte, hogy évek óta ilyen nagy segítőm vagy. Nagyon hálás vagyok érte neked.
2020. január 26.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.