Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Váronné Darabos Klára: Kendermagos gond!
Takaros kis porta volt a miénk annak idején. Fehérre meszelt falak, zsalu az ablakokon, a tornácunkon muskátlik piroslottak. Népes állatsereglet éldegélt nálunk akkoriban. A mi udvarunkban élt Ő, a kakasok ékes egyedi példánya Kendermagos. Párja nem volt a mi falunkban, de még hárommal odébb sem. Mióta az eszemet tudtam Kendermagost azóta ismertem. Annyi bizonyos, hogy gyönyörű jószág volt. A tollazata fekete-szürke alapon világosabb szürke, itt-ott fehér pettyes, babszem mintával. A farkának fedőtollai sötétkékek voltak, nagy sarlótollai kékes-fekete fényben pompáztak. Olyan volt, mint egy darutollas kalapdísz. Lábszárai aranysárgák, körmei téglaszínhez hasonlítottak, sarkantyúját szürke foltok tarkították. Toroklebenye, füllebenye, taréja meggyvörös színben tündökölt. Taréjcsipkéi, mint valami sziklacsúcsok emelkedtek feje tetején. Horgas csőrének különleges homok-sárga színe volt.
Nem csoda, hogy anyám büszkesége volt!
No, és ott volt szegény apánk, aki aztán végképp nem állhatta ezt a pökhendi, nagyszájú, minden lében kakasunkat. Nyaranta a mezei munka, a nagy meleg igen csak kivette az ember erejét. Gyakran meg-megszomjazott. Ilyenkor drága apánk, indult, hogy igyon egy kispohár pincehideget, mindig így mondta. Az időjárástól függően, gyakran megesett vele, hogy napjában többször is megkívánta ezt a fajta hideg vizet. Csakhogy a mi kakasunk éberen vigyázta a pincét is! Mikor a lakatkulcs nyikordult, ez a megátalkodott tarajos mindannyiszor felröppent a kerítésre, olyan esze-veszett kukorékolásba kezdett, mintha a róka tépázná a tollazatát. Persze anyánk, nyomba az udvaron termett. Kendermagosra meresztette szemét, aki elégedetten nyugtázta, hogy apánk csendben üldögél az öreg diófa alatt, kiszáradt torkát köszörülgetve. Anyám is rosszallóan nézett apám felé csípőre tett kézzel, majd köténye zsebéből kis marék búzamaggal hálálta meg Kendermagos házőrző munkáját. Drága apánk jól tudta, hogy milyen egy furmányos jószág a mi kakasunk, de ezt nem hagyhatta annyiban. Gondját megosztotta, az öreg Buksi kutyánkkal, akit szintén nem kímélt Udvardíszünk. Egyetlen alkalmat sem hagyott volna ki, hogy fel ne hergelje. Apám, mikor este végzett a munkával, odahúzta a kis sámlit a kutyaól mellé, megosztotta gondolatait a jó öreg házőrzővel, aki néha-néha belevakkantott beszédében, hogy tudomására adja, mennyire együtt érez vele, ebben a hatalmas Kendermagos-problémában. Másnap este apánk addig-addig morfondírozott magában, mígnem megszületett fejében a kukorékolás ellenszere. Azon nyomban át is ment az öreg Miskához, megkérte főzzön neki mákteát. Emlékezett rá, hogy gyerekkorában a nagyanyja köhögéscsillapítónak főzte, ha valaki beteg volt a háznál. Aztán két-három napig, amíg a tea tartott egész napra ágynak is estek a betegek. Pihentek, aludtak naphosszat, így jól kialudták a betegséget. Mosolygott is az öreg Miska, mert ő is ismerte ennek a teának a csodás hatását. Lefekvés előtt apánk a baromfiólba lévő itatóba löttyintett egy kis máklevet, hogy éjszaka sem szomjazzanak az állatok.
Reggel már magasan járt a Nap. A baromfi ólban nagy volt a csendesség. Anyám rohant is kifelé, közbe már szegény Buksit szidta-hordta, hogy azt a nyavajás rókát nem vette észre. Akkor döbbent meg igazán, amikor az ólajtót zárva találta. Idegesen nyitotta ki, még a szava is elakadt, de nem sokáig. Kiordította az egész házat a tyúkól elé. A látvány igen csak nevetségesnek tűnt, de nyikkanni sem mertünk. Habár, apám szemében láttam az elégedettséget és azt, ahogy összeszorított szájjal nézi munkája eredményét. Ugyanis a tyúkok és Ő Kendermagos tarajos eldőlve, mint a liszteszsákok pihegve feküdtek az ólban. Anyánk csak annyit tehetett, hogy nyitva hagyta az ajtót, vizet locsoltatott az ólba, várta mikor térnek észhez a tyúkok. Kendermagost ölbe véve, becézgette, keltegette, hogy térjen végre magához. Ha egy kis időre ki is nyitotta a szemét, már hanyatlott is le a feje, újra aludt. A nagy élesztgetés közben anyám elgondolkodott ezen az eseten, tudta, hogy itt valami turpisság lappang a háttérbe. Semmiféle tyúkbetegség, kórság nem pusztított akkoriban.
Végre elérkezett apám nagy napja! Nyugodtan megkívánhatta és fogyaszthatta a pincehideget napközben. Minek eredményeképpen estére kelve Buksi kutyánknak el is danolta kedves nótáját, anyám legnagyobb megrökönyödésére. Másnap reggel még mindig kába tyúkok botorkáltak az udvarba, kakasunk gyenge káricsálgatással köszörülte torkát még mindig. A pincekulcs valami isteni csoda folytán az éjszaka anyám zsebébe vándorolt, amit napokig nem találtak!
Szegény apám csak annyit mondott:
- Milyen jó lenne végre újra hallani a mi drága Kendermagosunk kukorékolását, habár, azért reggelente mégis csak fel tudott kelni a Nap, egye drága Bözsikém?
A tyúkok és Büszkeségünk is napok múlva már visszanyerte eredeti önmagát, csak a pincekulcs nem került még mindig vissza a kis lakatba. Aztán mikor anyám haragja már alább hagyott, visszavarázsolta a kulcsot a helyére, hogyha mégis valaki pincehideget kívánna a nagy nyári melegben...
Kendermagosunk visszanyerte hangját, de ritkábban reppent fel a kerítés tetejére hírmondónak, csakis Buksi kutyánkat tisztelte meg azzal, hogy napjában többször is fejére koppintott.
Apám száraz-torok gondjára az öreg Miska találta meg a gyógymódot. Gyakran kérte, hogy segítsen neki ebben-abban esténként vagy napközbe, ha ideje engedi. Apám, aki mindig jó szándékú ember volt, eleget is tett Miska bácsi kéréseinek.
6081
varonklari - 2020. május 21. 10:39:54

Kedves Ági!
Köszönöm, hogy ellátogattál ehhez az írásomhoz. Való igaz, hogy a falusi életnek valahogy más "íze" volt.
Ölellek szeretettel: KláriRose

6081
varonklari - 2020. május 21. 10:38:03

Kedves Kata!
Köszönöm, hogy olvastál! Erre a kakasos esetre mindig nagy örömmel gondoltam vissza, azért is írtam le.
Szeretettel:
KláriRose

5990
csillag54 - 2020. május 21. 09:41:20

Remek kis történet Klári. Városi lány lévén szívesen olvasom a falusi történeteket. Az valahogy szebb és izgalmasabb.

Ági

4204
pathfinder - 2020. május 20. 19:39:12

Kedves Klári!
Ez milyen aranyos történet! Milyen aranyosan fondorlatosak voltak a szüleid! Smile
Szeretettel gratulálok:
Kata Rose

6081
varonklari - 2020. május 14. 15:27:45

Drága Erzsike! Köszönöm látogatásodat, ölellek szeretettel:
KláriRose

6081
varonklari - 2020. május 14. 15:26:50

Drága Margitka! Köszönöm, hogy ezen írásomat is olvastad, örülök, hogy elnyerte tetszésedet. Ölellek szeretettel:
KláriRose

4694
Rzsike - 2020. május 14. 07:45:25

Ebben a virusos világban jó volt történetedet olvasni kedves Klári.

5535
Metta - 2020. május 13. 15:53:12


Drága Klárika!
Nagyon kedves történet,remek írás!
Nekünk is volt mindig kendermagos .Smile Köszönöm az élményt kedves emlékeket ébresztett bennem !
Szeretettel!
MargitHeart

6081
varonklari - 2020. április 02. 15:56:19

Kedves Éva!
Örömmel láttalak ennél az írásomnál. Köszönöm kedves soraidat, ölellek szeretettel:
KláriIn Love

6097
Rezeda - 2020. március 31. 20:30:27

Drága Klári!
Érdeklődéssel olvastam a történetet a kendermagos kakasról, s
betekinthettem szüleid életének kis részletébe. Nagyon tetszett.
Szeretettel gratulálok:
Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.