Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Váronné Darabos Klára: Kendermagos gond!
Takaros kis porta volt a miénk annak idején. Fehérre meszelt falak, zsalu az ablakokon, a tornácunkon muskátlik piroslottak. Népes állatsereglet éldegélt nálunk akkoriban. A mi udvarunkban élt Ő, a kakasok ékes egyedi példánya Kendermagos. Párja nem volt a mi falunkban, de még hárommal odébb sem. Mióta az eszemet tudtam Kendermagost azóta ismertem. Annyi bizonyos, hogy gyönyörű jószág volt. A tollazata fekete-szürke alapon világosabb szürke, itt-ott fehér pettyes, babszem mintával. A farkának fedőtollai sötétkékek voltak, nagy sarlótollai kékes-fekete fényben pompáztak. Olyan volt, mint egy darutollas kalapdísz. Lábszárai aranysárgák, körmei téglaszínhez hasonlítottak, sarkantyúját szürke foltok tarkították. Toroklebenye, füllebenye, taréja meggyvörös színben tündökölt. Taréjcsipkéi, mint valami sziklacsúcsok emelkedtek feje tetején. Horgas csőrének különleges homok-sárga színe volt.
Nem csoda, hogy anyám büszkesége volt!
No, és ott volt szegény apánk, aki aztán végképp nem állhatta ezt a pökhendi, nagyszájú, minden lében kakasunkat. Nyaranta a mezei munka, a nagy meleg igen csak kivette az ember erejét. Gyakran meg-megszomjazott. Ilyenkor drága apánk, indult, hogy igyon egy kispohár pincehideget, mindig így mondta. Az időjárástól függően, gyakran megesett vele, hogy napjában többször is megkívánta ezt a fajta hideg vizet. Csakhogy a mi kakasunk éberen vigyázta a pincét is! Mikor a lakatkulcs nyikordult, ez a megátalkodott tarajos mindannyiszor felröppent a kerítésre, olyan esze-veszett kukorékolásba kezdett, mintha a róka tépázná a tollazatát. Persze anyánk, nyomba az udvaron termett. Kendermagosra meresztette szemét, aki elégedetten nyugtázta, hogy apánk csendben üldögél az öreg diófa alatt, kiszáradt torkát köszörülgetve. Anyám is rosszallóan nézett apám felé csípőre tett kézzel, majd köténye zsebéből kis marék búzamaggal hálálta meg Kendermagos házőrző munkáját. Drága apánk jól tudta, hogy milyen egy furmányos jószág a mi kakasunk, de ezt nem hagyhatta annyiban. Gondját megosztotta, az öreg Buksi kutyánkkal, akit szintén nem kímélt Udvardíszünk. Egyetlen alkalmat sem hagyott volna ki, hogy fel ne hergelje. Apám, mikor este végzett a munkával, odahúzta a kis sámlit a kutyaól mellé, megosztotta gondolatait a jó öreg házőrzővel, aki néha-néha belevakkantott beszédében, hogy tudomására adja, mennyire együtt érez vele, ebben a hatalmas Kendermagos-problémában. Másnap este apánk addig-addig morfondírozott magában, mígnem megszületett fejében a kukorékolás ellenszere. Azon nyomban át is ment az öreg Miskához, megkérte főzzön neki mákteát. Emlékezett rá, hogy gyerekkorában a nagyanyja köhögéscsillapítónak főzte, ha valaki beteg volt a háznál. Aztán két-három napig, amíg a tea tartott egész napra ágynak is estek a betegek. Pihentek, aludtak naphosszat, így jól kialudták a betegséget. Mosolygott is az öreg Miska, mert ő is ismerte ennek a teának a csodás hatását. Lefekvés előtt apánk a baromfiólba lévő itatóba löttyintett egy kis máklevet, hogy éjszaka sem szomjazzanak az állatok.
Reggel már magasan járt a Nap. A baromfi ólban nagy volt a csendesség. Anyám rohant is kifelé, közbe már szegény Buksit szidta-hordta, hogy azt a nyavajás rókát nem vette észre. Akkor döbbent meg igazán, amikor az ólajtót zárva találta. Idegesen nyitotta ki, még a szava is elakadt, de nem sokáig. Kiordította az egész házat a tyúkól elé. A látvány igen csak nevetségesnek tűnt, de nyikkanni sem mertünk. Habár, apám szemében láttam az elégedettséget és azt, ahogy összeszorított szájjal nézi munkája eredményét. Ugyanis a tyúkok és Ő Kendermagos tarajos eldőlve, mint a liszteszsákok pihegve feküdtek az ólban. Anyánk csak annyit tehetett, hogy nyitva hagyta az ajtót, vizet locsoltatott az ólba, várta mikor térnek észhez a tyúkok. Kendermagost ölbe véve, becézgette, keltegette, hogy térjen végre magához. Ha egy kis időre ki is nyitotta a szemét, már hanyatlott is le a feje, újra aludt. A nagy élesztgetés közben anyám elgondolkodott ezen az eseten, tudta, hogy itt valami turpisság lappang a háttérbe. Semmiféle tyúkbetegség, kórság nem pusztított akkoriban.
Végre elérkezett apám nagy napja! Nyugodtan megkívánhatta és fogyaszthatta a pincehideget napközben. Minek eredményeképpen estére kelve Buksi kutyánknak el is danolta kedves nótáját, anyám legnagyobb megrökönyödésére. Másnap reggel még mindig kába tyúkok botorkáltak az udvarba, kakasunk gyenge káricsálgatással köszörülte torkát még mindig. A pincekulcs valami isteni csoda folytán az éjszaka anyám zsebébe vándorolt, amit napokig nem találtak!
Szegény apám csak annyit mondott:
- Milyen jó lenne végre újra hallani a mi drága Kendermagosunk kukorékolását, habár, azért reggelente mégis csak fel tudott kelni a Nap, egye drága Bözsikém?
A tyúkok és Büszkeségünk is napok múlva már visszanyerte eredeti önmagát, csak a pincekulcs nem került még mindig vissza a kis lakatba. Aztán mikor anyám haragja már alább hagyott, visszavarázsolta a kulcsot a helyére, hogyha mégis valaki pincehideget kívánna a nagy nyári melegben...
Kendermagosunk visszanyerte hangját, de ritkábban reppent fel a kerítés tetejére hírmondónak, csakis Buksi kutyánkat tisztelte meg azzal, hogy napjában többször is fejére koppintott.
Apám száraz-torok gondjára az öreg Miska találta meg a gyógymódot. Gyakran kérte, hogy segítsen neki ebben-abban esténként vagy napközbe, ha ideje engedi. Apám, aki mindig jó szándékú ember volt, eleget is tett Miska bácsi kéréseinek.
6081
varonklari - 2020. február 05. 09:30:44

Drága Kata! Köszönöm kedves soraidat. Örülhetsz, hogy nálad még káricsálnak a tyúkok! Bizony most már egyre kevesebb a baromfi, mint minden más állat is a falusi portákon. Én nagyon szerettem ott élni. Ölellek szeretettel: KláriIn Love

6081
varonklari - 2020. február 05. 09:28:51

Kedves Magdikám! Köszönöm a figyelmedet, örülök, hogy tetszett Kendermagosunk története. Szeretettel ölellek: KláriRose

6081
varonklari - 2020. február 05. 09:27:33

Kedves Adriana! Nagyon szerettem az én kis falumat, minden történésével együtt. Köszönöm, hogy nálam jártál, szép alkotó napokat kívánok neked szeretettel: KláriSmile

6081
varonklari - 2020. február 05. 09:26:16

Kedves Rita! Hálásan köszönöm kedves soraidat, látogatásodat, ölellek szeretettel: KláriIn Love

6081
varonklari - 2020. február 05. 09:25:18

Kedves Kitti! Örülök, hogy írásom elnyerte tetszésedet. Köszönöm, hogy nálam jártál, üdvözöllek szeretettel: KláriWink

6452
Szaipne Kiss Maria - 2020. február 04. 23:19:35

Kedves Klárika! Mosolygós történeted szeretettel
olvastam.
MáriaRose

6643
szikra60 - 2020. február 04. 19:38:29

Kedves Klári! Szívből gratulálok ehhez a hedves, vidám történethez. Üdvözlettel ÉvaRose

5548
babumargareta - 2020. február 04. 18:52:20

Szia Klárika!
Aranyos ,humoros novelládat élménnyel olvastam.
Még egy kendermagosról is lehet történetet írni és még éppen jót.
Sok szeretettel gratulálok.In Love
Nagyon tetszett!.....BabuHeart

6482
rozsa koncz - 2020. február 04. 15:56:53

SZIA KLÁRIKA!
Nagy szeretettel olvastam kedves történeted a kendermagos kakasról. Nagyon eredeti, szépen megírt novella..
Szívből gratulálok. RózsaHeartRose

6266
Katinkakata - 2020. február 04. 15:23:39

Drága Klári!

Ismét egy remek írásoddal örvendeztettél meg bennünket. Nekünk még vannak tyúkjaink, kakasunk, de sajnos egyre kevesebb falusi portán kukorékolnak a kakasok. Szeretettel gratulálokRoseKata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.